Világ, 1922. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-15 / 12. szám
Antó8^07^stffl^et^árak Magyarországban. Egész évre 660 kor, félévre 340 kor, negyed, évre 170 kor, egy hóra 60 kor. AVILÁG“ megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes számára Budapesten, vidéken és pályaudvarokon 3 K, Ausztriában 3 magyar K, Jugoszláviában 3 jugoszláv korona«VDLAGt HWetesefc felvétetnék Budapesten * VlíJtG kiadóinivái&lábasy Bleckner J., Blau J., Bokor, Benkó csarán, Gyonta Nagy, Jaulus és Társa, Treczer Gyula, Hegyi Lajos, Kléin Siphon e3 Stóffea, Leopold Gyula, Leopold Gomei, Id'hwara József, Sikray, Mezei Anta], Mossa Rudolf, Eckstein Bernát hirdetési irodákban. Bécsben: Hansenstein és Voller, M. Dukes Nachfolger, Srudolf Mossa. XIII. évfolyam Budapest, VASARNAP 1922 január 17/V/K L hy A 12-ik szám Újjáépítés vagy reakció A genovai konferencia, amelynek hivatása volna Európa újjáépítésére nézve konkrét terveket kidolgozni , és amely már közelfoghatónak látszott kedden, ismét a ködös távolba tolódott csütörtökön. Talán így van jól, talán nem kár azért a néhány hónapért, amellyel nyilván elhalasztódik az összes európai hatalmak tárgyalása Európa megmentésének módjairól. Az a tárgyalás, ahol részt vett volna Lenin is, véres kézzel, de olyan kézzel, amely már tudja, hogy az európai szolidaritás megtagadása akár az egyoldalú nacionalizmus, akár az osztályharc elvének alapján, öngyilkosság, gazdasági összeomlás, feltartózhatatlan bukás. Az a tárgyalás, ahová meghívást kaptak volna Magyarország, Ausztria, Bulgária is és Németország, mégpedig nem legyőzött államok gyanánt, hanem teljes egyenjogúsággal. Elhalasztódott ez a konferencia, és talán jobb így, mert az igazán eredményes munkának még nem voltak meg a pszichológiai alapfeltételei. A győztesek kijózanodásának folyamata nagy lépéseket tett meg előre, még a francia közvéleményben is , mert az 1919 novemberében megválasztott francia kamara többé nem a közvélemény akaratának képviselője. Azonban ez a kijózanodás még nem számolt le eléggé a múlttal, ez a kijózanodás még mindig kompromisszumokat kötött olyan jelszavakkal, amelyeket minden kompromittálás és minden formula nélkül kell megtagadni Európa jövőjének érdekében. A kijózanodási folyamatot kár volna lebecsülni, de nem szabad túlbecsülni sem , és éppen a kijózanodási folyamatnak van még szüksége egy visszaesésre, egy erős reakcióra. A viszszaesés nem tarthat csak rövid ideig, és ezt a viszszaesést nem követheti más, mint az a kijózanodás, amelynek nincsen már két arca : nem számol többé a múlttal és csak a jövőt nézi. A Poincaré személye által képviselt reakciótól nem kell megijedni. Ez a reakció eltarthat néhány hónapig, ha nem mer nyíltan színt vallani, és az igazi béke jelszavával ajkán, próbálja elgáncsolni az igazi békét. Ha pedig nyílt sisakrostéllyal veszi fel a harcot Poincaré, akkor valószínűleg csak hetekig fog tartani a reakció korszaka, nem hónapokig. Alért az a programm, amelynek alapján Poincaré áll, rosszhiszemű programm, olyan, amilyennel ezelőtt nem volt szokásos dolgozni és amilyen csak legutóbb lett divatossá. Erről a programmról Poincaré tudja legjobban, hogy megvalósíthatatlan, irracionális és káros. Csodálkozni kellene azon a felelőtlen könnyelműségen, amelylyel Poincaré kibontotta kalózlobogóját : csodálkozni kellene rajta, ha nem lettünk volna kénytelenek már megszokni azt, hogy újabban politikusok meggondolások, és megfontolás nélkül magukévá tesznek olyan jelszavakat, amelyekről tudják, hogy legjobb esetben nem jelentenek semmit , a rosszabbik esetben pedig kárt, bajt, veszedelmet idéznek fel. A teljes 3300 millió aranymárka , ez Poincaré jelszava és 3300 millió aranymárka valóban többnek látszik, mint 700 millió aranymárka, amennyire Lloyd George akarta redukálni Németország 1922-ben esedékes tartozását. Azonban a momentumoknak egy egész sora hidalja át a csak látszólag széles kört a 700 és a 3300 millió aranymárka között. Mindenekelőtt az, hogy a 3300 millió aranymárka 140 milliárd papírmárkára és legalább 200 milliárd papírmárkára emelkednék az első törlesztési részlet kifizetésénél. Tehát Németország nem fizetheti meg a jóvátételt költségvetési okokból és még kevésbbé fizetheti meg a külkereskedelmi mérleg törvényeinél fogva. A német külkereskedelmi mérleg amúgy is két milliárd aranymárkával passzív és ez a hiány öt-hat milliárdra emelkednék az eredeti jóvátételi tervezet fenntartás mellett. Ez nyilván ad absurdum viszi az egész tervezetet. A másik fontos momentum az, hogy, ha szabad következtetni az 1921 augusztusában a német jóvátétel felosztására nézve hozott határozatokból, akkor kétségtelen az, hogy Franciaország legfeljebb 7-800 millió aranymárkát kapna a háromezerháromszázból, amennyiben Németország tudna ennyit fizetni, mint ahogy nem tud. Hét-nyolcszázmillió aranymárka pedig mai papírfrankokban két-harmadfél milliárd, ami nem életbevágóan fontos Franciaország 50 milliárdos költségvetése mellett. Egész képtelen az az állítás, amely szerint a német jóvátételtől függene a francia költségvetés egyensúlya. A forgalmi adó mérsékelt kiszélesítése öt és nem harmadfél milliárd frank bevételi többletet jelent Franciaország számára és sokkal kisebb kényelmetlenséget, mint egy újabb európai káosz felidézése. Harmadszor i pedig, vagy mindenekelőtt: a Lloyd George által ajánlott 700 millió aranymárka Franciaország szempontjából mérlegelve több, mint az eredetileg követelt 3300 millió aranymárka. Anglia tudvalevőleg a megegyezés érdekében kész lett volna lemondani saját igényeiről és módosítani Belgium elsőbbségi jogát. Így előreláthatólag vagy 350 millió aranymárka jutott volna Franciaországra, tehát a fele annak, amit a Németország számára teljesíthetetlen jóvátételt tervezet teljesítése esetén kapott volna. A másik felét pedig a Louchur és Rathenau között történt wriesbadeni megállapodások alapján legalább kétszeresen kipótolta volna Németország természetbeni szolgáltatásokkal. Üzletileg mérlegelve tehát a moratóriumon és a jóvátétel enyhítésén nyerne Franciaország akkor is, ha Németország teljesíteni tudná a teljes jóvátételi kötelezettséget , és kétszeresen nyer azáltal, hogy a Lloyd George által előterjesztett javaslat gyakorlatilag megvalósulhat, míg a májusi tervezet gyakorlati képtelenségével ma már a márka katasztrofális árfolyamvesztesége után nyilván tisztában vannak a Poincaré körül csoportosult politikusok is. Amikor Poincaré aláaknázta Briand pozícióját és a legalkalmasabb pillanatban felrobbantotta aknáit, tisztában volt azzal, hogy ez a manőver pénzügyileg és gazdaságilag súlyosan megkárosítja Franciaországot. Hangzatos jelszó azt mondani, hogy vagy Németországnak kell jóvátételi kötelezettségeit hiánytalanul teljesítenie, vagy a franciáknak több adót fizetniük, az olyan tájékozott pénzügyi szakember, mint amilyen Poincaré, igen jól tudja azt, ha van összefüggés a német jóvátételi törlesztések és a francia adókulcsok között, akkor a teljes jóvátétel elvének érvényesülése mellett kell több adót fizetniük a francia polgároknak ... « Ebben az irányban kétségtelen Poincaré politikájának rosszhiszeműsége, és nem kevésbbé kétséges a többi irányban. Poincaré még két kérdést élezett ki: a búvárba jó problémáját és az angol-francia garanciális szövetség fenntartását. Franciaországra nézve késéggül kényelmetlen az, hogy Lloyd George csak egy nem provokált német támadás esetére köti le Anglia fegyveres szövetségét , és a francia imperialista politika kétségkívül jobb szeretné, ha a garanciális szerződés kiterjedne egy német-lengyel, vagy egy németcseh háború esetére is. Viszont Poincaré nem naiv falusi kisbíró, és így nem lehetnek kétségei arra nézve, hogy az angol közvéleménnyel szemben egyetlen miniszterelnök sem tudná képviselni a széles szövetségi szerződést. A Briand számára készített memorandumban hivatkozott Lloyd George arra, hogy az angol birodalom az európai háború alatt közel tízmillió embert vetett a frontokra és halottakban, sebesültekben, eltűntekben 3.270.000 ember volt a vesztesége. Egy ilyen emlék után kevesen lelkesednek Angliában azért, hogy Pilsudszky kedvéért újból hadba vonuljanak. A lengyelek iránt érzett unszimpátia nagyon lehűlt Angliában már akkor, amikor Pilsudszky az angol tanács ellenére megkezdte orosz offenzíváját , és ha Anglián múlott volna, akkor ma Varsóban ülnének az oroszok. Poincaré tudja azt, hogy a teljes garanciális szövetséget nem vihetné keresztül Lloyd George egyetlen utóda sem, bármennyire rajongana is Franciaországért, és tudja azt, hogy a francia kívánságok megtagadása ma alátámasztja Lloyd George pozícióját Angliában. Az egyezkedési kísérletek merev visszautasítása anynyit jelentene, hogy Franciaország ellenállásán hiúsul meg Anglia és Amerika megegyezése a tengeri lefegyverzésre nézve, az a megegyezés, amely kikapcsolja az angol-amerikai háború veszélyét. Angliának tehát Franciaország idáig tanúsított magatartása a tengeri lefegyverzés kérdésében nem sokkal kevesbbé kényelmetlen, mint a német flottaépítkezés volt az európai háború előestéjén , és Amerika is ilyenformán ítéli meg azt az elasztikus csökönyösséget, amellyel Briand belpolitikai okokból mindig újból kitért a búvárhajók problémájának szabályozása elől. Ha Briaud elasztikus csökönyösségét most a merev csökönyösség váltaná fel, akkor nem Franciaország morális elszigetelődése következik, amit az angol lapok jósolnak egyelőre óvatosan, hanem Poincaré politikája ugyanazt a hatást fogja kiváltani Angliában és Amerikában, mint a porosz militarizmus. A tapasztalatok világos beszéde után nem lehet mentsége Poincaré-nak, ha elindul azon az úton, amely egyenesen a katasztrófa felé visz. Az optimistáknak a legkedvezőbb lehetőséggel kell számolniok, azzal, hogy Lloyd George nem épít aranyhidat Poincaré számára, és leszögezi Franciaország új miniszterelnökét idáig vallott programmjához. Ebből kettő következnék közvetlenül. A francia baloldali blokk és a francia szocialisták kíméletlen energiával vennék fel a harcot Poincaré ellen az újabb katasztrófa megelőzésére, és nyilván erősítést is kapnának a kamara centrumától. Másodszor pedig kiküszöbölődnék az európai atmoszférából a francia parlamentáris harcok által a német háborús felelősség vádja, az a vád, amely legfeljebb a német kormányt és a berlini udvart érintheti, de nem bilincselhet meg hatvanmillió embert, hiszen a német népnek édes-kevés köze volt a háború politikájához. Poincaré arra alapítja egész érvelését, hogy a háborús költségeket a bűnösöknek kell fizetniök, és nem az ártatlan népeknek. Viszont Poincaré ellenzéke a harc kiéleződésének esetén nyilván édékesítené azt a gazdag dokumertumanyagot, amely azt bizonyítja, hogy Poincaré tudatosan és szándékosan dolgozott a háború kirobbantójáért, nora pedig tájékozatlanságával, erélytelenségével és indolenciájával sodorta Európát a háború felé, mint például gróf Berchtold Lipót. A háborús felelősség nevében indított küzdelem Poincaré miniszterelnöksége ellen megszűnnék belpolitikai kérdés lenni, és nagy európai üggyé szélesednék ki, mert Európa újjáépítésének egyik primer feltétele az, hogy végül szűnjék meg a háborús felelősség firtatása, egész népek rovására. Ezért kívánatos az, hogy Poincaré ne kapjon alkalmat a kompromittálásra és kénytelen legyen kitartani idáig vallott programmja mellett. Mert akkor a reakciós politika következményeinek kibontakozása egyrészt, és másrészt a francia ellenzék erélyes felsőrákossá megbuktatná azt az egyetlen pillért, amely meg alátámasztja a párisi konferencia döntéseit : a francia militarizmus és nacionalizmus hatalmát. Friedrich szerint Rako¥5zkyék belépnek a Friedrich-pártba • Rakovszkyék cáfolnak A Friedrich-párt ma este értekezletet tartott, amelyen Friedrich István, a párt elnöke, bejelentette, hogy Hornyánszky Zoltán indítványt terjesztett elő a párt nevének megváltoztatására. Hornyánszky azt ajánlja, hogy a párt a következő nevet vegye fel : Keresztény Nemzeti Földműves és Polgári Párt. Indítványát azzal okolja meg, hogy a párt nevének megváltoztatása módot nyújtana arra, hogy kereteit kibővítse és a társadalom széles rétegeit csatlakozásra bírja. A naggyűlés Friedrich ajánlatára elfogadta az indítványt. Friedrich után Weiss Konrád, majd Binich Victor mondottak hosszabb beszédet. Az értekezlet után Friedrich bejelentette, hogy Rakovszky István, Beniczky Ödön, herceg Windischgraetz Lajos, gróf Sigray Antal, őrgróf Pallavicini György, Lingauer Albin, Taszter Béla, Somogyi István, Huszár Elemér és Ferdinándy Gyula beléptek a pártba. Politikai körökben természetesen a szenzáció erejével hatott Friedrich bejelentése. A Rakovszky-csoport csatlakozásához rögtön a legmesszebbmenő kombinációkat fűzték. Különösnek csak azt tartották, hogy Rakovszkyék az utolsó pillanatig titokban tudták tartani tervüket és abból semmi sem szivárgott ki a nyilvánosságra. A különböző kombinációk és bolórgatásóházakban, mó ég az éjszaka folyamén mind összeomlott, miután a Rakovszky-csoport nevében maga Rakovszky István kijelentette, hogy belépésükről elterjedt hírek teljesen alaptalanok. Ők nem hatalmazták fel Friedrichet a kérdéses bejelentés nyilvánosságra hozatalával. Annyi bizonyos, hogy ha Rakovszkyék belépése a Friedrich-pártba nem is történt meg, a Rakovszky-csoport a Friedrich-párttal karöltve, már napok óta munkálkodik azon, hogy egy egységes ellenzéki keresztény pártot teremtsen meg. Rakovszky úgy tervezte, hogy barátain kívül magával viheti ebbe a pártba a kereszténypárt túlnyomó részét. Friedrich mai — úgy látszik elhamarkodott — bejelentésével természetesen megakadt ez a mozgalom. Kétségtelen az, hogy Rakovszkyék a legrövidebb időn belül valóban elhagyják gróf Károlyi Mihály palotáját és átülnek az ellenzék padjaiba. Az viszont most már bizonytalanná vált, hogy Halleréket is magukkal tudják-e vinni, miután a Haller-csoporttal folytatott tárgyalások egyáltalában nem jutottak döntő stádiumba. A kereszténypárt válsága tehát tovább tart és bár Rakovszkyék határozott ellenzéki szereplése és rövidesenbekövetkező kilépése némileg tisztázni fogja a helyzetet, a teljes, tisztulási folyamat még nagyon messze van. A gard sintruma," amelynek