Világ, 1923. január (14. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-03 / 1. szám
Szerda A két kalifa Abdul Medzsid, Abdul Aziz unokája, Konstantinápolyban a Dolma-Bagcsir márványtermeiben, zöldész parkok között, ahol fekete tavakon fehér hattyúk úszkálnak. Abdul Medzsid réveteg kék szemeivel, fekete Ferenc József-kabátban — azoknak leírása szerint, akik személyesen ismerik — olyan, mint egy teológiai tanár. Az angorai nemzetgyűlés őt választotta kalifának, minden mohamedánok egyházi fejének , s ezzel az izlám keretein belül is megtörtént az egyház és állam különválasztása. Abdul Medzsid az izlám pápája és Musztafa Kemal basa minden törökök politikai és katonai vezére. Ami legérdekesebb: öt ketten sohasem látták egymást, a császárfi és a ’ kis kapitány hogyan is ismerték volna egymást a régi Konstantinápolyban? Arábiában, Feysal emir birodalmában, India mohamedánjai között és Afrika pusztáin proklamációkat osztogatnak, amelynek ez az aláírása : VI. Mehemed Vahdeddina, a muzulmánok kalifája. Abdul Medzsid ott ül Konstantinápolyban a Dolma-Bagcsirban, Musztafa Kemal megbízottai Lausanneban tárgyalnak az új Törökország sorsáról, Angolában elvistte a nemzetgyűlés és tanácskozik, — de ezalatt a menekült szultán érdekében megmozdult az angol diplomácia, Mehemedet, a volt szultánt, Mekkába, a kalifák városába, az izlám szülőföldjére vitték, s az angol politika —, s ma a Kelet népeit minden kérdésnél jobban izgatja: ki a kalifa, ki a törvényes feje a mohamedán egyháznak. Ki a kalifa? Mehemed Vahdeddina vagy Abdul Medzsid, az elcsapott szultán, vagy az angorai nemzetgyűlés választottja? Az angorai nemzetgyűlésen Riza Nurbej, konstantinápolyi orvos, most közegészségügyi miniszter indítványozta a szultán lemondatását és Konia Vehbl pffendi képviselő, akit a nemzetgyűlés sejk-ül-szlámnak választott, hirdette ki a fetvát, hogy Mehemed érdemeslen a szultánságra és a kalifátusra. A törökök arra hivatkoznak, hogy hatszáz év óta, I. Osmantól VI. Mehemedig, a török szultán volt a kalifa, a kalifátus betöltése ekként a török nemzet szuverenitását, tehát az angorai nemzetgyűlést illeti meg : ők jogosan töltötték be tehát a kalifátust Abdul Medzsidded. VI. Mehemed hívei ezzel szemben azt mondják: a kalifa minden muzulmán egyházi feje, tehát alig húszmillió török nem adhat kalifát szeázhatvanmillió mohamedán számára. Ám csapja el az angolai nemzetgyűlés a szultánt, ahhoz joga van, de kalifát nem adhat az izlámnak. Ez — mondják — olyan, mintha 1870 szeptember húszadikán, Róma bevételekor I. Viktor Emánuelre ruházta volna az olasz parlament a pápaságot s minden katolikusok egyházi fejének tette volna meg őt, megfosztván IX. Piust az egyházi hatalomtól is. Mehetned — folytatják — pápája volt az izlámnak; róla fetvával csak a konstantinápolyi sejk-al-izlám ítélkezhetett volna. Konia Vehbi effendi fetvája tehát jogosulatlan. Angora nem lehet Kábája a mohamedán világnak. Két kalifája van a mohamedán világnak, mint a XVI. században, amikor pápák és ellenpápák voltak Rómában és Avignonban. A kalifának jogköre azonban sokszorosan nagyobb még annál is, mint amilyen hatalma volt a középkorban a pápának, s így a kalifátus kérdése még nagy bonyodalmakat és ellentéteket okozhat a Keleten. Az orosz területen élő mohamedánok s nyilvánvalóan a francia gyarmatokon élők is — politikai befolyások alatt — már elismerik Abdul Medzsid kalifátusát ellenben Arábiában, Indiában és az angol gyarmatokon VI. Mehemed mellett folyik az erős agitáció. A jelenség nem új, s nem az első harc a kalifáteusért. Mohamed egy időben volt alapítója egy egyháznak és egy államnak, s az új államiságban a korán szerint az igazhivők lettek egyúttal az állampolgárok is. Az egyház feje lett a katonai és politikai hatalom birtokosa is, s az egész államszervezet ekként épült föl: a hitetleneket sohasem is tekintették állampolgároknak. A próféta halála után helytartóját, a kalifát választották, mégpedig nem csupán egyházi, de politikai hatalomnak is: emir el mumenin, vagyis a hívők hercege: ez volt az első címe. "A kalifa nevezte ki a bírákat, akik a Korán szabályai szerint ítélkeznek, minden igaz hivő engedelmességgel tartozik neki, s minden pénteken este minden igaz hivő imádkozik a hercegéért. Ezzel a rendszerrel a mohamedán világban nem választódon el az egyház az államtól, s az egyházi hierarchia éppenséggel nem különböződön el a politikaitól. A kalifának nincsen klérusa, s alapjában véve — noha minden igazhivő engedelmességgel tartozik neki — egyháziakban nem korlátlan feje a mohamedán világnak, mert a koránmagyarázás joga nem az övé, hanem az eulemeké, az izlám tudósaié, akik körülbelül a teológiai doktorok tudásával rendelkeznek. Mindez természetes, ha tudjuk, hogy az első négy kalifát választották, mégpedig nem egyházi érdemek, hanem politikai értékelések folytán. 661-ben, azaikor az izlám hatalma már kiterjedt egész Arábiára, Szíriára, Mezopotámiára és Egyptomra, kezdődött az igazi harc a kalifátusért: az Ammejádok, egy mekkai gazdag család, az Abbaszidek, Mohamed egyik nagybátyjának utódai és Ali, a negyedik kalifa leszármazottjai között. 661-től az Ommejádok, 750- től az Abbaszidák székeltek előbb Bagdadban, azután Damaszkuszban a kalifa trónján, de 755-ben az Ommejádok Kordovában már megint külön ellenkalifátust állítottak föl, s még ugyanebben a században Kajreánban, Tuniszban az Aglabiták dinasztiájának kalifátusa született meg. Volt idő, amikor kalifa volt Damaszkuszban, Bagdadban, Kordovában, Kajreánban, Teheránban, Kívában, Kairóban, és a különböző kalifák mind egyformán viselték az emirer mumenin címét, ragaszkodtak a péntek esti könyörgéshez, nem ismerték el a bagdadi kalifát s magukat tekintették alattvalóik egyházi és politikai fejének. Végre is a bagdadi kalifa hatalma csak a városra és környékére terjedt ki, mígnem 1258-ban Ulagu, a Dzsingisz kán unokája be nem tört Bagdadba, ahol az utolsó Abbeszidát zsákba varratta és lovaival gázoltatta agyon. A középkor hosszú századain által tehát a mohamedán világ nem volt egységes, s az izlámnak nem volt közös feje. Még akkor is, amikor I. Osmán, a törökök szultánja a tizenharmadik században fölvette a kalifa címét, a kairói kalifátus fönnállóit egészen 1517-ig, vagyis addig, míg a törökök el nem foglalták Egyptomot. A szultánok azonban nem tekintették magukat minden muzulmán egyházi fejének, s sem Marokkóban, sem Indiában nem is tekintették őket annak. Csak a XVIII. században igyekezett a török diplomácia kihasználni a kalifátus egyházi tekintélyét, vagyis akkor, amikor a törökök világhatalma és katonai ereje már hanyatlófélben volt. 1774-ben ismertette el először a szultán Oroszországgal, hogy a szultánt, mint kalifát, a cár az oroszországi muzulmánok egyházi fejéül elismeri. Ez volt a török diplomácia egyik legnagyobb győzelme, amely megismétlődött a tripoliszi békeszerződés idején, amikor Olaszország a tripoliszi mohamedánok fölött elismerte a szultán kalifátusát. Anglia volt az az állam, amely soha nem ismerte el a szultán kalifátusát az összes mohamedánok fölött. Az angolai nemzetgyűlés koncepciója világos. A konstantinápolyi kalifátusnak a szultánságtól való függetlenítésével azt óhajtja elérni, hogy külön mohamedán egyházi főhatóságot teremtsen, egy muzulmán pápaságot, amelynek nagy politikai súlya és befolyása mindenesetre Törökországnak volna hasznára. Abdul Medzsid kalifátusa tehát az emirer mumenin szerepének visszaállítása volna, akinek egyházi jogköre kiterjedne minden igaz hívőre. Az angolok látják ezt a célt és ezért igyekeznek VI. Mohamed kalifátusát mindenfelé fönnállónak és érvényesnek elismertetni. Abdul Medzsid Konstantinápolyban, VI. Mohamed Mekkában, arab földön: a két feje az izlám egyháznak s a kalifátus körül ekként kezdődnek megismétlődni a középkori harcok. (bj.) VILÁG 1923 január 3. 3wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Hivatalosan cáfolják a kormányválság hírét a Világ tudósítójától.) Egyes lapokban ma olyan hírek jelentek meg, hogy a kormány helyzete megrendült és rövidesen a kormány rekonstrukciójával és ezzel kapcsolatban mélyreható politikai változásokkal lehet számítani. Olyan jelentéseket is közöltek a lapok, hogy a Bethlen-kormány távozása után egy jobbfelé való orientáció következik, amelynek élén Gömbös Gyula állana. A kormány egyik estilapja a legerélyesebb formában megcáfolja ezeket a híreszteléseket és megállapítja, hogy „a Bethlen-kormány helyzete változatlanul szilárd és semmi néven nevezendő ok nincsen arra, hogy a miniszterelnök átadja a helyét, akárcsak rekonstruálja is kabinetjét.“ Soszszabb indokolást is fűz ez a lap ahhoz, miért ilyen szilárd a Bethlen-kormány helyzete és leszögezi, hogy a kormányválságról elterjedt híresztelés nem egyéb „koholt politikai szenzációnál, amelynek közgazdasági célzata nagyon is átlátszó". Ellenzéki körökben nem tulajdonítanak különös jelentőséget sem a kormányválságról kolportált híreknek, sem a kormány részéről kiadott erélyes cáfolatnak. Ellenzéki oldalon egyébként azt hiszik, hogy a nemzetgyűlés megnyitása előtt a politikai helyzetben változás egyáltalán nem várható, és csak a január 8-ika után újból meginduló indemnitási vita adhat módot arra, hogy az ellenzék elmondja véleményét az általános kormányzati politikáról és annak egyes aktuális megnyilvánulásairól. Az indemnitási vita folytatása egyébként meglehetősen érdekes lesz, miután Apponyi Albert gróf, Andrássy Gyula gróf, Rakovszky István, Rassay Károly, Friedrich István még eddig nem vettek részt a vitában, bár valamennyien hosszabb felszólalásra készülnek. Vázsonyi Wolff Károly indítványyáról Mint a Világ más helyén megírtuk, fővárosi központi választmány ma délelőtti ülésen Wolff Károly is fölszólalt és többek között kijelentette, hogy a legutóbbi választói összeírás helyességéért felelősséget nem lehet vállalni, miután az egész névjegyzék felületes, lelkiismeretlen, megbízhatatlan adatok halmaza. Wolff Károly nyilatkozatáról Vázsonyi Vilmos következőket mondott a munkatársunknak: — Becses és értékes ez a vallomás, amint becsesek és értékesek a többi felszólalások is, amelyekben hamisaknak deklarálták azokat a listákat, amelyeket ők állítottak össze. Hiszen annyira magukra akartak maradni a listák összeállításánál, hogy a biztosított kisebbségi képviseletet ravasz trükkel kijátszottak és a kisebbségi helyeket is többségi tagokkal töltötték be. Mi magunk is érezzük, hogy a listák hamisak és ezért melegen ajánljuk, állapítsák meg hivatalosan, házról-házra járva, kik voltak azok, akiket, bár nem volt választói jogosultságuk, fölvettek a listákra és kiket hagytak ki azok közül, akik választói jogosultsággal bírtak. Bizalmi embereink egyes házakra vonatkozóan mondhatnám nagyon érdekes adatokat állítottak össze ebben a kérdésben. Én a magam részéről egy szerény javaslatot teszek, amely bár nem lehetetlenné, de feltétlenül kockázatossá teszi a hamisítást: tessék ott ideiglenes választói névjegyzéket két példányban kifüggeszteni és rt választókat az egyik névjegyzéken betűszerinti sorrendben, a másikon házak szerint összeállítani. Ha házak szerint összeállítva teszik közé a választókat, minden ház lakójának meglesz a módja és alkalmi arra, hogy a hamisítást megállapítsa. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt sem, hogy a központi választmány a felülvizsgálás idejére önmagának kért meghosszabbítást és csodálatosképpen nem a választóközönség számára, amely pedig elsősorban lenne hivatott a felülvizsgálat gyakorlására. Rassay Károly Budapesten Rassay Károly tegnap visszaérkezett a fővárosba és nyomban intézkedett, hogy az Ulain-lle, hamis nyugták ügyében a feljelentést ismeretlen tettesek ellen most már haladéktalanul megtegyék. A feljelentést Rassay Károly nevében Grün Béla dr. a Rassay-párt ügyésze fogja még ezen a héten beadni. A költségvetés egyik délután megjelenő lap ma tendenciózus beállításban foglalkozik azzal a hírrel, hogy a pénzügyminiszter rövidesen a nemzetgyűlés elé terjeszti az új költségvetés-tervezetet és a híradás kapcsán konstatálja, hogy az 1923-as költségvetési év deficitje 55 milliárd korona. Illetékes helyen felhatalmazták a Magyar Távirati Irodát annak kijelentésére, hogy mindazok a számadatok, amelyeket a lap a költségvetés tételeiről közöl, fantasztikus kitalálások. Az angolok megerősítik Skutari magaslatait Konstantinápolyból hivatalos török közlemény jelenti, hogy az angolok a Skutari fölött uralkodó magaslatokat, valamint a terepet Skutari és Izmid között megerősítik. Angol katonák állítólag megöltek Csanakban egy török csendőrt. Lausanneban Lord Curzon válaszolt Izmad pasának Mossulra vonatkozó legutolsó jegyzékére. Kész a Szíria és Irak határaira vonatkozó területi kérdéseket megtárgyalni, hogy a török igényeknek a lehetetlenségét a mossuli kérdésben az angol kormány piszéről kimutassa. Szkutariban titkos konferencia volt a szerbek és a görögök között, melyen a görögöket Plasztirasz és Alexandrisz képviselték. A Daily Express szerint szerződés fog létrejönni, amelyben Szerbia kötelezi magát, hogy háború esetén Görögországot hathatósan támogatja annak fejében, hogy semleges zónát állítanak fel, mely szerb ellenőrzés alatt lesz. " Harcok a szegedi kormányok története körül (A Világ tudósítójától.) Kelemen Béla dr. volt képviselő és főispán, Károlyi Gyula gróf szegedi kormányának belügyminisztere, néhány hét előtt hatalmas terjedelmű könyvet bocsátott közzé, amely Adatok a szegedi ellenforradalom és a szegedi kormány történetéhez címmel a szerző naplóját és az általa gyűjtött okmányokat foglalja magában. A könyv igen részletesen ismerteti a szegedi Antibolseviki Comité megalakulásának történetét, majd a két szegedi kormány történetét, de mindenütt természetesen Kelemen Béla dr. egyéni meglátásaiban, amiként az a naplóírók szokása is. A könyv, amely följegyzéseiben nem mellőzi ekként az egyéni szempontokat, élesen foglalkozik sok szereplő politikus személyével is, úgy hogy Szegeden a munka megjelenése óta éles viták folynak annak anyagáról és tényállításairól. Többek között Szakács József dr. nemzetgyűlési képviselőt is sokat kritizálja Kelemen, holott Szakács egységespárti képviselő és Kelemen az egységes párt szegedi elnöke. Szakács József dr. ezek után most a Szeged napilapban szokatlanul éles hangon bírálja Kelemen könyvét: — Történelemnek szánt írását — mondja — átlapozgattam már s a felületes lapozgatás után is meggyőződtem arról, hogy az nem történelem, hanem egy öreg embernek csodálatos találkozása a gyermekkor haboskávéival, csokoládéival, Stanci nénivel és beteges törekvés arra, hogy önmagát és családfáját Magyarország történetébe beállítsa. Az állandóan elfogultsággal köpködő szerző kancsalszemekkel látja a Szegeden történteket, nem képes eligazodni az események labirintusában, a szerepet játszott egyéneket nem valódi értékük, hanem a szimpátia szerint értékeli és olyan mértékben emeli, vagy rántja le őket, aminőben önös céljaira felhasználhatóknak mutatkoznak. Munkájának minden sora gyermekszáj naivitásával árulja el az igazi célt: az öndicséretet s azt önmagának sajátkezűleg gyújtott tömjénfüsttől részegre kábulva nem átall gonosz és kicsinyes állításokkal mások legintimebb magánügyeibe beleavatkozni és ezekből hazug és káros következtetéseket levonni. A könyvnek reám vonatkozó részével más fórum előtt fogok érdemileg foglalkozni s a gonosz rágalmakért magamnak elégtételt venni. Itt csak még ennyit: Nemes ember nemes fegyverekkel küzd. Kelemen Béla dr. nem küzd nemes fegyverekkel, tehát igazolja azt, hogy csak bitorolja a nemességet és a nemes nemzetségeket jellemző úri felfogást és modort csak színleli, de hatvanévi meddő küzdelem után sem tudta elsajátítani. Kelemen Béla dr. könyvét azzal kezdi: „Jaj aanazt a történetírónak, aki mindenkinek tetszeni akar". Ezt itt azzal végzem: Jaj annak a történetírónak, aki hazudik. Szenterzsébeti Szakács József dr. ügyvéd, nemzetgyűlési képviselő. Kelemen Béla könyve egyébként a bíróság elé kerül. Szakács József dr., de a könyvben szereplő politikusok legtöbbje is, ugyanis sajtópert indít a munka ellen, s így Kelemennek a bíróság előtt lesz módja igazolni följegyzéseinkek valódiságát