Világ, 1923. augusztus (14. évfolyam, 171-195. szám)
1923-08-07 / 176. szám
Kedd Radek és Rewentlow (A Világ berlini tudósítójától.) Karl Radek, a berlini orosz ügyvivő és Ernst Rewentlow gróf, két élesen szembenálló világnézet képviselői kezet foglal egymással és megfújták a német-orosz testvériség kürtjét. Úgy hat ez a szövetkezés, mintha a tűz a vízzel fogna össze, hogy együtt haladjanak, és azonos útons módon érjék el külön céljaikat. Semmi sem jellemzőbb Németország zavaros politikai viszonyaira, mint ez a páratlanul különös jelenség. A Rote Falme-nak ugyanabban a számában jósolja meg Radek, akinek kezébe a német bolseviki propaganda minden szála összefut, a német burzsoázia összeomlását és a német-szovjetorosz kapcsolatok kiépítésének elkerülhetetlenségét, amelyben három oldallal hátrább Rewentrow, a tengeralatti háború kérlelhetetlen apostola, egészen más okokból szót emel akooperáció mellett. Radek az együttműködéstől a kommunizmus győzelmét várja Németországban, Rewentlow ellenben már azt képet látja maga előtt, amikor a bolseviki hadtesteket német generálisok vezetik Párizsellen. A legfölűnőbb mégis az, hogy Radek ezúttal már nem csak a munkásságra építi reménységeit, hanem a tönkrement kispolgárságra is, amelynek véleménye szerint föl kell ismernie, hogy a kommunista pártban vana helye. De Radek nagyon jól tudja, hogy a játék nem babra megy. A német burzsoázia szerinte a világ legjobban organizált osztálya, tehát hogy a német munkásságnak minden további lépés előtt példát kell vennie ettől a nagyszerű szervezettségtől. A kommunista propagandának mindent el kell követnie, hogy a párt taglétszáma mihamarabb elérje az egymilliót, mert előbb nem lehet megfújni a riadót a régi társadalmi rend ellen való döntő rohamra. Egy oldallal hátrább Reventlow azt állítja, hogy a német szociáldemokrácia kapitalisztikus jelleget öltött. A grófnak az a véleménye, hogy a kommunistáknak most föl kellene hagyniok a nacionalisták ellen viselt könyörtelen harccal, mert hiszen a kommunisták és nacionalisták közeli céljai ma lényegükben azonosak, így hajtják egymás malmára a vizet: a vörös apostol és a revanche-háború prófétája. Radek a tűzvonalba kergeti a kommunistákat, Reventlow pedig a vörösök táborába küldi a nacionalista kispolgárságot abban az együgyű hiedelemben, hogy a bolsevikieket, majd nagyszerűen föl lehet használni ágyútölteleknek abban a, háborúban, amelyben Ludendorff és Honi na,.1 tábornok határaikat újakkal pótölni,ijá’’f' a Reventlow úrnak az a véleménye, hogy* a vörösök és a nacionalisták együtt tehetik meg az út egy részét. A nagy koaszt előbb közösen kell fölkavarniuk és csak azután kerül sor arra, hogy az egymás közötti ellentéteket elintézzék. És mialatt ez a politikai Minoandrus, a kommunisták és a nacionalisták koalíciója valóban kilép a valószínűtlenség ködéből, a német szociáldemokrata párt, Németország legerősebb pártja nehéz napoknak néz elébe. A párt részekre szakadása, úgy látszik, közeli napok kérdése. A múlt vasárnap a balszárny radikálisai, mintegy harminc képviselő, Weimarben külön konferenciát tartottak és olyan határozatokat hoztak, ame Régi sakkmester, régi torna Írta : Móra Ferenc Nem tudom könyv nélkül, merre van az a Gribó, ahonnan én ezt a tárcát kaptam, amit meg akarok írni. De nyilván könyvben sem találnám meg, mert a postabélyeg szerint valahol Szlovenszkóban lehet ez a Gribó, ott pedig úgy felbérmálták a helyneveket, hogy Fényes Elek legyen az a tudós, aki eligazodik rajtuk.Tudom ám én, hogy Fényes Eleknél nagyobb geográfusok is voltak már Magyarországon, de alaposságban hozzáfogható azóta se volt, azért szeretem őt emlegetni. Az ő Geográfiai és Statisztikai Szótárában, amely különben az első modern földrajza Magyarországnak, az X. faluról szóló tudnivalók közt az is ott van, hogy „lakosai nagyobbrészt marhalopásból élnek". Persze, az öregnek könnyű volt, mert 1851-ben még nem volt törvény a nemzeti becsület védelméről. De én már idézőjelben sem merem kiírni a falu nevét Annál kevésbé, mert egyik közéleti jelesünk is odavalósi. De ez már elfajzott az ősöktől és csak aféle közönséges marhaszállító.) Elég az hozzá, hogy erről a bizonyos Gribóról ír nekem bizonyos Szakácsi János úr, aki azt kéri tőlem számon, hogy ha már olyan sokat irkálok mindenféle régi dolgokról, mert nem írok már egyszer a régi magyar sakkjátékosokról is. Nem szép dolog tőlem, hogy ezeknek az emlékét nem újítom föl, s ezt bizonyosan csak azért nem teszem, mert én magam nem szoktam sakkozni, stb. Hát ami azt illeti, szokni nem igen szoktam, mert csak egyszer sakkoztam életemben, annak is van vagy húsz esztendeje, akkor is csak a csókás kaszinóban, ott is csak egy játszmát, az is remis maradt De ennek nem én vagyok az oka, a partnerem volt a hibás, mert ő vette észre, mikor a királyát megmadoltam, hogy az nem király, hanem futó, mert hiszen a király fel van kötve az ő.”...körére nehezeknek egy birjcanyíró ollóval, meg egy réz gyertyatartóval együtt. Nagy huncut lehetett a partnerem, különben bizonytalan sarzsijú ifjú vasutas, mert ha ő mattolt volna meg engem, akkor bizonyosan nem vette volna észre a király lecsökkentését. De érjük be a tanulsággal, hogy király nélkül is nagyon szépen el lehet játszani, különösen, ha nem tud játszani az ember és ne feszegessük tovább a dolgot, mert járhatunk még mi Csóka felé és az ifjú vasutas azóta sokra vihette, talán már ő a vasúti szerencsétlenségek aligazgatója is. (Van ez olyan értelmes hivatal, mint a „zuhatag-kalauz", ami Nagy-Magyarország-korunkban volt divatban nálunk. Ugyan divatban lehetne most is, hiszen van hozzá elég zuhatagunk.) Szóval, nem azért nem írtam én idáig a régi sakkmesterekről, mert nem kedvelem a sakkot, hanem azért, mert a régi sakkmesterekről még kevesebbet tudtam, mint a sakkról. Most, hogy Szakácsi úr közölt velem néhány adatot, érdemesnek látom rájuk szánni néhány tárcalábat, mert beletartoznak a múlt század első felének nagyon fogyatékosan ismert magyar kultúrtörténetébe. Azt írja nekem Szakácsi úr, — s a magyar sakktörténet tudósai ellenőrizhetik az adatait, — hogy az első magyar sakktársaság a dorottyautcai Wurm-kávéházban keletkezett a harmincas években. Annak a feje pedig az ő dédnagybátyja volt, Szén János, az első kontinentális hírű magyar sakkmester. Persze, Szén Jánosnak kezdetben esze ágában sem volt világhírre törekedni. Beérte azzal, hogy a partnerei elismerték Pest első játékosának. Az se kis dolog volt, mikor olyan partnerei voltak, mint Grimm Vince, Erkel Ferenc (akkor már a Nemzeti Színház első karnagya) és Löwenthal, a később szintén európai hírű „sakkhuszár", így csúfolták a Wurm-kávéháztörzsasztalánál, mert mindig a lovakkal intézte a leghevesebb rohamokat. Erkel főkép a kisgazdákká operált. (A gribói levél ugyan parasztokat mond, de Gribón nyilván nem tudják még, hogy ebből itthon milyen gravaminális szó lett. Én lojálisan helyreigazílom Gribót.) Grimm Vince volt az elegáns játék mester, akinek a futók voltak a kedvencei. Az utolérhetetlen mester azonban mégis csak Szén János volt. Azt írja róla a kései utód, hogy ő volt a sakk Deák Ferencé, végtelen alapos, megfontolt játékos... Én mint laikus nem mondhatok mást, mint hogy nem szerettem volna neki kibicelni. Volt azonban neki sok kibice és azok közt különösen egy, aki bele is szólt, de még bele is topogott a játékába. A beleszólás nem nagyon zavarta Szént, mert az lengyelül történt s azt nem értette meg. Hanem a topogás olyan esparentó, amit mindenki megért. — Csiba, te! — mordult balra Szén s ez olyan magyar beszéd volt, hogy a lengyelnek is meg kellett érteni. Kapkodott is a kardjához s nagy valencia lehetett volna a dologból, de Fényes Elek, az alapos geográfus közbeszólt. Ő is nagy sakkozó volt s ismerte a lengyel kibicét. Gácsországi gazdag földbirtokos volt, szenvedélyes játékos s alig várta, hogy összemérhesse az erejét Szénnel. Minden játszmát elveszített, pedig nagyszerű cseleket tudott. (A futó-gambi’lot ő vezette be a magyar sakkba itt a Wurm-kávéházban.) De nem ért az semmit, ha nem győzte kivárni a Szén megfontolt húzásait. A második héten aztán partnert is változtatott: a Löwenthal tüzes játéka legjobban megfelelt az ő lengyel temperamentumának. Tíz-tizenöt partit is eljátszottak egy nap s úgy tartotta a legenda, hogy Löwenthal két házat is vett a lengyeltől nyert pénzből. Persze akkor könnyebb is volt a házra valót sakkon megnyerni, mint mostanában. 1842-ben már úgy érezte Szén János, hogy kicsiny neki a pesti Macedónia. Az a merész gondolata támadt, hogy kihívja tornára a párizsi sakkklubot, amelynek akkor Európa legjobb sakkozói voltak a tagjai. Párizs belement a kihívásba, de óriási összeget tűzött ki téttnek: ezer forintot. Ezt a summát a Wurm kávéház csak részvénytársasági alapon tudta összehozni. Tíz pengő forint volt egy részvény, de akadt gazda mind a százra, annyira bíztak Szén Jánosban. Akkor aztán megindult a verseny Párizs és Pest között és tartott kerek félesztendeig. No igen, mert mind a két klub otthon maradt a maga kávéházában és mivel se telefonnal, se távirattal nem rongálták meg az emberek egymás idegeit, a gyilkos viaskodás levélben folyt. Szén János bejelentette, hogy mivel indult és arra a párisi monsieurök levélben tudatták, hogy hát ők mivel léptek ki. Minden húzás után négy napig lehetett gondolkozni az ellenhúzáson, de ahogy a játszma felén túl voltak, Szén János már postafordultával tudott felelni minden párizsi lépésre, annyira biztos volt a dolgában. A részvényekben őrült hausse jelentkezett, még a lengyel is duplán vesztett örömében s mikor a parti véget ért, fáklyás zenével tisztelték meg Szén Jánost. Meg is érdemelte, mert a párizsi sakk-klub csúfos veresége és a Szén János dicsősége Európa minden sakklapjába belekerült a nevezetes partival együtt. 1848 elején a londoni sakk-kört akarták kihívni a pesti magyar sakkozók, de közbe szólt a forradalom. A hatvannégykockás harctérről el kellett menni a másikra, ahol élet, vagy halál volt a tét... Eddig van az első magyar sakk-Vb története, plánem írás közben hallok egy másik híres magyar sakkjátékosról, aki báróságot szerzett magának a sakkon. Majd sorát kerítjük annak is, egyelőreben ennyi, is elég a gribói kedélyek megnyugtatására. VILÁG lyek egyáltalában nincsenek összhangban a párt általános érvényű határozataival. Ez már nyílt frontalkotás az anyapárttal szemben. És e jelenségek kapcsán is a Várwárts fájdalmasan emlékeztet arra, hogy a régi szociáldemokrata párt bomlása az ellenzékieskedő csoportok külön konferenciáival kezdődött, s a független szocialista párt kiválását is az efajta tanácskozások előzték meg. A kommunista agitáció az egyre növekvő orosz porpaganda, a nacionalisták és a vörösök egymás felé kacsingatása és az egyesült szociáldemokrata pártok belső egyenetlensége, aggasztó csillagképei a német szocializmus közeli jövőjének. Szatmári Jenő. Közeledés a legitimisek és a szélső jobboldali szabadkirályválasztók között (A Világ tudósítójától.) Az indemnitási vita csendes folyását, mint ahogy a Világ jól informált helyről értesült, minden valószínűség szerint kedden napirend előtti felszólalás fogja elevenebbé tenni. A Lendvaiügyet, illetőleg Cegléd képviselőjének a nemzetgyűlés méltóságát mélyen sértő levelét, amely A Nép című lapban jelent meg, kívánják szóvátenni és pedig pártkülönbség nélkül. Amennyiben Rassay Károly egészségügyi állapota megengedi, úgy az ellenzék részéről ő fog tiltakozni a még nem is igazolt mandátumé, új képviselő írása ellen. Ugyanilyen szándékkal foglalkozik a kormánypárt is. Más információ szerint maga a nemzetgyűlés elnöke, Szcitovkszky Béla fog módot találni arra, hogy elégtételt szolgáltasson a törvényhozó testületnek a támadásért. A Világ már jelezte, hogy az új politikai helyzet a fajvédők csoportjában bizonyos tömörülési akciót váltott ki. Minden ellenkező híreszteléssel szemben rá kell mutatnunk arra a tényre, hogy ilyirányú tárgyalások már folyamatban is vannak, sőt messzebbmenően szélesebb talajra óhajtják az egyesülést fektetni, így értesülésünk szerint Pallavicini György őrgróf érintkezést keresett Wolff Károlylyal és csoportjával, továbbá a múlt héten a kormánypártból kivonult Gömbös-töredékkel. Ezekbe a tárgyalásokba bekapcsolták Andrássy Gyula grófot is, akit a pártvezéri tisztségre szeretnének megnyerni. Csak mint érdekes momentumra mutatunk rá Gömbös Gyula nyilatkozatára, amelyet a neki tulajdonított jugoszláv tárgyalásokra vonatkozólag tett. Ebben a nyilatkozatában Gömbös Gyula erősen hangsúlyozza, hogy királypárti és hogy a Habsburg-kérdés felvetése tulajdonképen azt a célt szolgálja, hogy bizonyos politikai ellentéteket élezzen ki közte és a legitimizmus elvének hívei közt. Egy hétre megvonták a Nép kolportázsjoga A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar királyi belügyminiszter 1923 augusztus 6-án kelt 129800/1923. VIII. számú rendeletében Budapesten ,,A Nép“ lapkiadó rt- kiadásában és Arika János felelős szerkesztésében megjelenő „A Nép" című időszaki sajtótermék országos utcai terjesztését 1923 augusztus 6-ától augusztus 11-éig bezárólag megtiltotta, minthogy a szóbanforgó sajtótermék folyó évi augusztus 5-iki 170. számában Lendvai Istvánna" Levél a ceglédiekhez" cím alatt megjelent közleménye a nemzetgyűlés tekintélyének aláásásara és a magyar nemzet megbecsülésének csorbítására alkalmas és ezzel úgy az ország közrendjét és közbiztonságát, mint külpolitikai érdekeit is veszélyezteti. Rakovszky Iván belügyminiszter nyilatkozatában A Nép betiltásáról többek között a következőket mondotta: — Ma írtam alá azt a rendeletet, amellyel hat napra megvontam A Nép-tő! a kolportázsjogot. Az intézkedés meghozatalára az a körülmény késztetett, hogy a nemzetgyűlést elvégre ilyen hangon támadni nem lehet. Törhetetlen, hogy ilyen durva és goromba hangon merjenek írni a nemzetgyűlésről. A betiltás egyelőre figyelmeztetés. Ha tovább folytatódnak a dolgok, még erélyesebben fogok eljárni. Nyilatkozott Nagy Emil igazságügyminiszter is, aki többek között a következőket mondotta : — Az inkriminált cikk túlhalad minden elképzelhető határt. Erre valóban mással, mint bűnvádi eljárással felelni nem lehet. Bizonyára sürgősen dönt ebben a kérdésben a nemzetgyűlés és ami engem illet, módot fogok nyújtani a magyar igazságszolgáltatásnak, hogy ítéletét hamarosan meghozhassa. Lendvai István nem létesik Mielőtt a nemzetgyűlés elé kerülne a bíróság megkeresése Lendvai István kiadatása iránt, a politikai körökben elterjedt hírek szerint tisztázni fogják azt a kérdést, hogy van-e egyáltalában mandátuma A Nép cikkírójának ? Az 1923. évi budapesti címjegyzékben ugyanis Lendvai István nevű újságíró nem szerepel, ellenben szerepel egy Lehner István nevű újságíró, aki az I. kerületben lakik, a Naphegy ucca C1. szám alatt, tehát ugyanabban a házban, ahol Cegléd új követe. A rendőrség bejelentő hivatalában Lendvai Istvánról szintén nem tudnak, viszont a Lchner István névre kiállított bejelentőcédula adatai pontosan egyeznek aSolyai István néven ceglédi követté választott újságíró személyi adataival. Ebből nagyon különös látszat támad, de mi nem tudjuk föltételezni azt, hogy A Nép kérdéses munkatársa csakugyan hamis nevet használva jelöltette volna magát Cegléden követté, és hamis névre kiállított mandátum alapján lépte át a nemzetgyűlés tanácstermének függönyes ajtaját. Nem is szólva a hamis névhasználat közönséges büntetőjogi következményeiről, az írói álnéven történt képviselővé jelölés olyan csúnya megtréfálása volna Cegléd városának és olyan csúnya merénylet a magyar nemzetgyűlés tekintélye ellen, hogy mi kétségtelennek tartjuk a félreértést. Lchner István nyilván igen diszkréten kezelte névmagyarosítási ügyét, de holnap, ha kérdőre vonják, majd bebizonyítja azt, hogy törvényesen használja Lendvai István nevét. A Nép jeles munkatársa bohém természetű ember — erről a csendes budai kocsmák tudnának regélni —, tehát elfelejtette a névmagyarosításról értesíteni a bejelentőhivatalt, és ezért a mulasztásért szerepel a Naphegy ucca 61. szám alatt tovább is Leimre István néven, noha Cegléd már mint Lendvai Istvánt választotta követévé. Ismételjük : mi bizonyosra vesszük, hogy itt csak félreértésről van szó, és a félreértés tisztázódni fog, mert nem tehetjük föl, hogy akárki is kieszeljen és elkövessen egy olyan tréfát, amilyen az volna, ha kiderül, hogy Lendvai István ceglédi képviselő — nem létezik, hanem csak egy Lehner István nevű újságíró van, aki természetesen nem tagja a nemzetgyűlésnek. Cegléd új követe ugyan elmés munkatársa volt a Szamár című élclapnak, és itt megjelent tréfáit többre becsüljük, mint azt a publicisztikai tevékenységet, amelyet az októberi forradalom másnapján látott jónak kifejteni , de még a Szamár hasábjain is valószínűtlennek és sértőnek hangzott volna a történet egy nagy magyar városról, amelyet megtréfáltak azzal, hogy egy nem létező ember kezére játszották a város mandátumát. .. Nagyon sajnálnák az intranzigens magyar antiszemitizmust, ha mégis bekövetkeznék az, amit mi kizártnak tartunk és az derülne ki, hogy Cegléd képviselővé választott egy, olyan antiszemitát, aki nem létezik. Az intranzigens magyar antiszemitizmust üldözi a balsors a nemzetgyűlésen. Egyik vezéréről, Zsírkeny Jánosról kiderült az, hogy A Tűz szerkesztője volt, kiderült az, hogy bátran és emelt fejjel alkudott meg a kommunizmussal, és kiderült róla még egy-két ilyen kisebb szépséghiba. A másik vezér, Kiss Menyhért, úgy kezdte parlamentáris pályáját, hogy „őrmesteri műveltségű“ emberként emlegetve szennyezte be az emlékét annak az I. Ferenc Józsefnek, akiről az alázat férfiatlan hangján zengett térdencsúszva himnuszt, amíg I. Ferenc József a trónon ült , és befejezte parlamentáris pályáját a magyar korona leszemetelésével, továbbá Andréka főkapitányhelyettes lázításával, hiszen valószínű, hogy ez a csúf plágiumban ludas fűzfa-poéta ezek után már csak nagynéha fogja magával ragadni szónoki lendületével a magyar törvényhozást és kénytelen lesz visszatérni a lanthoz, hogy újból „a lázadók költője“ legyen, aminek egy régi rigmusában nevezte magát. Két ilyen baleset után nem érheti egy harmadik és még súlyosabb baleset az intranzigens magyar antiszemitizmust, hiszen ezt már véletlennek is sok volna , és ezért is hisszük azt, hogy Lendvai István, Cegléd új követe, holnap világosan bebizonyítja létezését azoknak, akik idáig csak Lehner István létezésére tudtak dokumentumokat találni. Megjegyezzük egyébként, hogy már Lendvai István ceglédi követté választása előtt voltak kezünkben dokumentumok, amelyek látszólag azt bizonyították, hogy Lendvai István nem létezik, de mi nem hittünk, és ma sem hiszünk a látszólagos dokumentumoknak, hiszen elképzelhetetlen az, hogy akárki is ilyen gyerekes módon ültesse fel az Alföld egyik naiv, magyar városát alkotmányos jogának gyakorlásánál. Gömbös, a royalista Érdekes politikai pikantériát szellőztet mai szánjában a Macyar Hírlap. A lap értesülése szerint mintegy két héttel ezelőtt Balla Aladár volt képviselő, a Károlyi-kormány volt zágrábi követe, megjelent Milosevits Milán dr. budapesti jugoszláv követnél, kijelentette előtte, hogy úgyszólván napos, kérdése, mikor veszi át a hatalmat a Betthen-kormánytól Gömbös Gyula, szükséges tehát, hogy a kis-entente tájékozódjék az új kormány elveiről, egyben vi 1923 augusztus 7. 3