Világ, 1924. december (15. évfolyam, 257-279. szám)
1924-12-02 / 257. szám
4 December % VILÁG linben vezetett a legsúlyosabb összeütközésekre, amelyeknél kétségtelen volt, hogy a szélsőjobb szervezett, fizetett rohamcsapatokkal dolgozik , és a horogkeresztesek már jelőre bejelentették a legélesebb küzdelmet Schönaich tábornok holnapra hirdetett müncheni beszédével szemben. Tiszta kép nem alakult ki a választásieredményekről idáig, de a baloldalon bíznak abban, hogy a centrum, a demokraták és a szocialisták, mint kormányképes abszolút többség fognak kikerülni a vasárnapi választásokból, míg a másik oldal is tisztában van azzal, hogy a három baloldali párttal szemben nem lehet senkinek kormányoznia Németországot abban az esetben sem, ha teljes mértékben valóra válnának a jobboldal várakozásai. Csak éppen abban az esetben, ha a centrum, a demokraták, és a szocialisták nem tennének szert legalább huszonöt—harminc szavazat abszolút többségre, igen nehéz volna megoldani Németországban a kormányalakítás problémáját. Az Herriot-levél ! (A Világ berlini tudósítójától.) A Berliner Tageblatt megerősíti azt a tényt, hogy az állítólagos Herriot-féle levél, amelyet a német reakciós pártok a választásnál fel akartak használni a köztársasági pártok ellen, kommunista hamisítvány. Ez a levél a berlini titkos kommunista okmányok gyárában készült, amely gyárnak a Szálai egészen Moszkváig nyúlnak. A Vorwärts felhívja az államügyészséget, hogy ebbe az ügybe avatkozzék be, annál is inkább, mert ezzel az állítólagos memorandummal a német külpolitikai vonatkozások is veszélyeztetve vannak. Egyes információk szerint a kommunisták először amerikai újságírók kezére akarták játszani ezt a hamis Herriot-féle memorandumot, azzal a tervvel, hogy ezt először az Egyesült Államokban hozzák nyilvánosságra, ami után napobb valószínűség látszatával vehették volna át a németországi lapok. Az amerikai újságíróik azonban megállapították, hogy az okmány hamisítvány és így nem közölték. _ Titokzatos öngyilkosságot követett el egy vasnagykereskedő (A Világ tudósítójától.) Ma délben fél egy 11 órakor a Teréz körút 6. számú házban levő lakásán főbelőtta magát Aczél Ignác vaskereskedő, akit súlyos sérüléssel, eszméletlen állapotban szállítottak a mentők a Rókus-kórházba. Aczél Ignác évekkel ezelőtt egy ismerősével társulva megalapította az Aczél és Válmos céget, amelynek vasárunagykereskedése az Alkotmány utca 4. számú házban van. Az Süzlet kitűnően ment, Aczél, aki azelőtt vasáru ügynök volt, nagy ismeretséggel rendelkezett és szakmájában, mint komoly, megbízható kereskedőt ismerték. A harmincnégyéves fiatalember félévvel ezelőtt megnősült. Az idén, július 15-én volt az esküvője, amely után nászútra ment, majd a Britanniába költözött. Rövid ideig lakott csak itt az új házaspár, mert közben a Teréz körút 6. számú ház második emeletein háromszobás lakást vásároltak, ahová még augusztusban beköltöztek. Boldogan élt feleségével Aczél Ignác, aki tekintélyes hozományt kapott és ezzel az összeggel is fellendítette üzletét. Szorgalmasan végezte napi munkáját és az estéket feleségével együtt családi körben töltötte. Tegnap egy ismerőse eljegyzésein vett részt Aczél Ignác és innen feleségével együtt színházba ment, ahonnan a legvidámabb hangulatban tért haza. Ma reggel nem kelt fel a szokott időben, azt mondta feleségének, nem jól érzi magát, délig ágyban akar maradni. Felesége aggódására azonban mosolyogva kijelentette, hogy csak múló rosszullétről van szó, semmi komolyabb baja nincs. Délben el is hagyta Aczél Ignác az ágyat, felöltözött és dolgozószobájába ment. Leült az íróasztalhoz, elővette üzletiárjegyzékét és abban lapozgatott. Néhány perc múlva revolverdörrenés rázta meg a levegőt. Felesége ijedten rohant a dolgozószobába, ahol borzalmas kép tárult elé, íróasztala előtt ült Aczél Ignác, balhalántékából patakzott a vér. Azonnal orvost hívtak, majd megérkeztek a mentők is, akik az eszméletlen állapotban levő vaskereskedőt nyomban kórházba vitték, ahol Aczél Ignác, anélkül, hogy magához tért volna, délután négy órakor meghalt. Egyetlen sor írást sem hagyott hátra, amelyből öngyilkosságának okára következtetni lehetne. Feleségével féléven keresztül a legboldogabban élt és üzlete társa szerint is kitűnően jövedelmezett. Az íróasztalon, amely mellett Aczél Ignác fengyilkos lett, két könyv fekszik. Ezekben lapozott utóljára. Az egyik üzleti árjegyzéke, ■ a másiknak címe : Technische Behilfe. A két könyv mellett előjegyzési füzet, rajta női , írással Aczél Ignác születésnapjának dátuma : 1924 november 23., alatta nagy betűkkel : Egy boldog életet. A felesége írta ezt a két sort, egy héttel ezelőtt, kedveskedésül, hogy reggel, amikor Aczél szokása szerint megnézi az előjegyzési füzetet, ott találja a jókívánságot. öngyilkossága előtt — úgy látszik — fellapozta a füzetet és fiatal feleségének szerelmes sorát elolvasta még egyszer — utóljára. Azután agyába röpítette a golyót és elnémult örökre, anélkül, hogy megírta volna tragédiáj okát._____________________________ 1715: XLIX "Amnhtia pro reducibus... et proscriptio aliorum... Ez a címe annak a törvénynek, III. Károly 1715. évi dekrétuma 49. artikulusának, amely a legnagyobb birtokelkobzást rendeli el, amelyet a régi Magyarország valaha megért és amelyhez foghatót a magyar állam aligha fog többet megérni, — hiszen az egész magyar állam nem sokkal nagyobb, mint a mekkora területet az 1715 . XLIX. az elbukott nemzeti forradalom földönfutóitól elrabolt. „Bűnbocsánat a szatmári megegyezésben kitűzött határidőn belül hazatértek részére és száműzetés másoknak, akik arra a határidőre vissza nem tértek", — mondja szépíthetve a Corpus Juris magyar fordítása. A latin eredeti nem ilyen szemérmes, mert az amnistia-t mond és proscriptió-1, a hirhedett szó sulla-i értelmében. Bűnbocsánat a megtérőknek, de proskripció a másoknak, akik nem lettek árulói az eszméknek, amelyekkel együtt buktak el. A mások: „Rákóczius et Berchenius ac nonnulli etiam alii"... A leghosszabb és legszervezettebb magyar forradalom vezérei voltak azok, akikre Magyarország egybegyűlt rendei kimondták a legkegyetlenebb proskripciót, mint szóval ki sem fejezhető gonosztettek elkövetőire, mint megátalkodott hazaárulókra és felségsértőkre. („Imo in nefundo atrodis perductionis elimine perseverentes.") A Károlyi Sándor és Pálffy János, a nemzet és a dinasztia közt kötött szatmári béke tudvalevőleg amnesztiát biztosított magának Rákóczinak is, ha bocsánatot kér és fölesküszik a császár hűségére, amint ezt a proskripciós törvényt első szakasza is elismeri, amely a lelkek konszolidációját emlegeti. „Ő legszentségesebb császári királyi felsége az osztrák fejedelmeknek velük született jóságánál fogva“ ígérte a kegyelmet 1711-ben s talán ígéretét be is váltotta volna 1715-ben, ha a magyar glóbusnak nincsenek sajátságos forgási és keringési törvényei. Csakhogy a magyar glóbusnak nem kell mindig huszonnégy óra ahhoz, hogy saját tengelye körül megforduljon és négy esztendő alatt a magyar glóbus egy egészen más naprendszerbe került. A szatmári békét a dinasztia egy fegyverben álló nemzettel kötötte, a törvényt pedig egy lefegyverzett nemzetnek diktálta, amelytől még a tátogatókat is elkobozták, mint a forradalomra emlékeztető gonosz szimbólumokat. Nem sírt többé a kurucok sípja se a rónák pásztortüzeinél, se az erdők sűrűjében és elhallgattak a tárogatók a lelkekben is. Díszmagyarban, fehér lovon lépte át a koronázásra siető király az ország határát — beljebb nem is került hozzá uralkodása alatt egyszer sem — és a hódoló nemzet szívét terítette bíborszőnyegül a fehér ló elé, amely Szvatopluk idején nem utoljára játszott szerepet a magyar históriában. „Nem múlt még el egy éve se annak, hogy Rákóczi zászlói lobogtak szerte az országban", — írja Marczali Henrik — „és íme, a Habsburgok uralma e vulkanikus földön mint egészen természetes és magától értetődő tény lett elfogadva", — Jobb szabad nép közt középszerűnek lenni, mint szolgaság alatt elsőnek, — írta haza a bujdosó Rákóczi Lengyelországból, a szabadság hőséhez illően variálván Caesár életprincipiumát, aki inkább akart lenni egy gall faluban első, mint Rómában második. Aki pro libertate bontott zászlót, az nem jöhetett haza a császár első szolgájának és a Zrinyi Ilona hazafelé forduló fiának talán elébe állt volna a nagyapja véres árnya is, akinek lelke üdvéért ugyanaz az istenfélő és kegyes császár mondatott halotti miséket, aki feje nélkül juttatta őt a másvilágra. S ha talán megbízhatott volna is a magyarok vezérlő fejedelme az ausztriai császár szavában, örökös pallos lett volna a feje fölött a magyar reakció bocsánatot nem ismerő bosszúvágya, szilaj dühe és keserű gyűlölete, mert Majtény után nem a bécsi udvar kezdte a terrort, hanem a magyar urak töltötték bosszújukat a forradalmárokon . Horváth Mihály, Thaly Kálmán, Márki Sándor, a Rákóczi-kor minden történetírója megegyezik abban az egykorú források alapján, hogy a lelkek összebékülésének „a nádor, a kancellár, a pereskedésből és konfiskációból nyerészkedő ítélőmesterek“ állták útját, akik természetesnek tartották, hogy a felkelők élete és vagyona az ő kényüktől függjön. Keserűen panaszolja Károlyi Sándor önéletleírása, hogy „az császár kegyes volt", „az fölséges udvar és az egész minisztérium tapasztalhatóképpen kívánta állandóságát a szatmári pacifikációnak", de „az magunk részéről való magyar úri és főrendek nagyon sajnálották a generális amnistiátTőlük ugyan ígérhette gráciáját a császár a rebelliseknek, s „elkezdették volt Dunántúl s innét való földön, mind törvénnyel, mint törvénytelenül via facti persecutióját az reunitusoknak". Sokat szaladozott egyik bécsi úrtól a másikhoz Károlyi Sándor, „rendről-rendre megudvarolván az méltóságos minisztereket", még „az fölséges Eugenius herceget" is, míg az ő közbenjárásukra a császár szigorúan ráparancsolt Illésházyra, a magyar kancellárra, hogy ne húzza-halassza tovább „a szatmári pacifikáció confirmátióját". „Kemény intimátumok“ kényszerítették a nádort és az ország bíróját, hogy tartsák magukat a szatmári megegyezéshez és bocsássák szabadon azokat, akik a törvény ellenére eddig is „tömlőére vettettenek, ítélőmester által convincáltattanak és exequáltattanak is". Akármilyen hihetetlennek látszik, a bécsi kancelláriának kellett megvédeni a magyarokat a magyar állami főméltóságok bosszújától. Nem sokat tudunk még eddig az 1715-ös országgyűlésről, de végkép semmit se tudunk arról, hogy a diétán csak egy hang is emelkedett volna Rákóczi védelmére. Pedig a rendek közt ott ültek az egykori kurucok, a Rákóczi főispánjai, udvari emberei, tanácsadói s az ő csöndes, vagy zajos helyeslésükkel iktattatott törvénykönyvünkbe az 1715:XLIX. Magyarország rendei vita nélkül megegyeztek abban, hogy Rákóczit, Bercsényit, Esterházy Antalt és Vay Ádámot, mint a „törvényes királyunknak s a hazának nyilvánvaló ellenségeit (paplici hostes), mint árulókat s az igaz szabadság felforgatóit (perduriles veraeque libertatis eversores) számüzötteknek s az érdemelt törvényes büntetés rájuk szabása végett mindenütt üldözendőknek és elfogatandóknak, összes ingó és ingatlan javaikat pedig a királyi kincstár részére elkobzandóknak nyilvánítják és jelentik ki*', összes ingó és Ingatlan javaik. ■. Négy évvel a legyőzött forradalom után a maga népétől elárult, az európai diplomáciától cserbenhagyott, a többé semmiképpen nem félelmes bujdosó Rákóczinak igazán nem volt már egyéb vétke, mint hogy Magyarország területéből egymilliónégyszázezer katasztrális holdnak ő volt a törvényes birtokosa. Huszonhét vármegyében négyszáznegyvenhat falu adózott Rákóczi Ferencnek, mint földesúrinak s mai pénzben kétszázhuszonegy milliárdra lehet tenni az évi jövedelmét a Regnum Rákócziánum-nak, amelynek kiterjedését a történetíró úgy határozza meg, hogy az a keleti hosszúság 21—23. és az északi szélesség 47—49. foka közé esett... Ezért az egymillió négyszázezer holdért, amelyet körülbelül kétmillió holdra kerekített ki a többi megnótázott pártütő elkobzott birtoka, — beleértve Mikes Kelemen hétszilvafás telkecskéjét is — ezért kellett és ezért érdemes volt a legtisztább szabadsághősre ráütni a legmocskosabb bűn bélyegét, mint hazaárulóra, felségsértőre és az igaz szabadság felforgatójára. Kétszáz esztendő kellett hozzá, hogy a politikai érdem az 1906:XX. törvénycikkel letörölje a bélyeget Rákóczi nevéről, de természetesen — „magánjogi következmények nélkül". Nehéz is lett volna kétszáz esztendő múltán visszaszedegetni az elrabolt Rákóczijavakat azoktól, akikkel a kincstár megosztozott rajtuk. Évekig tartott a zsákmányon való osztozás, amely a történetírónak azt a mohóságot juttatja eszébe, amellyel a konkvisztádorok rávetették magukat Peru és Mexikó kincseire. A kétmillió holdból körülbelül egymillió holdat osztott szét az uralkodó kegye a hű szolgák között. Kaptak belőle a Herbersteinek, a Salmok, a Trautsonok, a Harruckerek, a Kabatták, a Stahrenbergek, a Dietrichsteinek, a Schönbornok, a Thurnok, kaptak a Karaffa ivadékai, kapott Dithenné, a császár szeretője, akinek a gáláns uralkodó húsvéti tojásban küldte el a donációs levelet. Legnagyobb része soha nem is látta a búzamezőket és erdőrengetegeket, s csak hírből ismerte azokat a vadembereket, akik ezentúl az ő nagyúri életük pompájáért túrták a rögöt. Az oroszlánrész mindenesetre nekik jutott, a császár kedvelt, hű magyarjainak már csak a bőngés, csontos falatok jutottak, azok is jócskán fölaprózva, mert kimondhatatlan sokan voltak a consolatióért könyörgők. Consolatio, vigasztalás: évek hosszú során keresztül ez a hivatalos levelezések leggyakoribb kifejezése. Mindenki vigasztalás-t kért a legszentségesebb császár-királyi felségtől, akár főispánság, akár püspökség, akár egy kis földecske, akár egy kis címecske formájában, vigasztalást, akár azért, mert rettenetes károkat szenvedett az istentelen kurucok által, akár azért, mert minden sanyargatások közt kitartott a császár hűségén, akár azért, mert idejekorán otthagyta a gonosz rebelliót, amelyhez csak kényszerűségből szegődött, vagy azzal a tiszteletreméltó szándékkal, hogy ott is védje az austiaca ház érdekeit... Az öreg Károlyi Sándor áll a consolatiót keresők élén, aki dús donációi mellé azzal az indokolással kéri a grófi címet, hogy az országban már úgyis annak hiszik, de a hosszú sor végén ott kullognak a csap Ahol a nők nem lehetnek egyetemi magántanárok (A Világ tudósítójától.) Ma este a felsőoktatás kérdését ismertették a Feministák Egyesületében. Az első előadó Beke Manó devon, Haladás után visszaesés Beke Manó rendkívül érdekes előadásában azt fejtegette, hogy a nőknek tudományos pályára való engedésében Magyarország voltaképpen az elsők között volt. Mégis akkor, amikor a legtöbb európai országban majdnem minden pályát megnyitottak a nők előtt, nálunk egyszerre erősen maradt álláspontot képviseltek az illetékes tényezők. A maga részéről már a milleneum idején összehívott kongresszus alkalmával nem értette meg, miért nem nyílik meg a nők előtt a jogi fakultás és a műegyetem , mikor különösen az utóbbiban azóta külföldön nemcsak megnyíltak az összes kapuk a nők előtt, hanem a nők meg is állották a helyüket, így Emmy Gotherre Göttingában épúgy esküdtek a tanítványok, mint bármely más kiváló férfi matematikusra. Nálunk az egyes laboratóriumokban szintén derekasan végzik a nők a munkájukat, mégis mikor a maga részéről szerette volna keresztülvinni, hogy Magyarországon beiktassák az első női magántanárt, akkor ez nehézségekbe ütközött, mert az idevágó törvényparagrafusban eddig még csak a férfi szó szerepelt. Hiába akart változást kieszközölni, a minisztériumban ennek útját állták. El kell készülve lenni arra, hogy a nőknek a tudományos pályán való teljes egyenjogúsítása útját is rengeteg argumentum állja el; ezek az argumentumok kétfélék : érzelmiek és érzelmiek. Különösen az utóbbi ellen végtelenül nehéz a küzdelem. Mivel pedig főleg érzelmi momentumokkal bíró ellenfelekkel kell szembenállani, nem sok remény maradt a győzelemre. Az első argumentum az, hogy mások a speciális képességei a nőknek, mint a férfiaknak. Erre nézve cáfolatot nyújt Mathilde Wehri-mk egy német folyóiratban megjelent értékes cikke, amely hivatkozott egy több ezer emberen végzett kísérlet eredményéről, amely ennek épp ellenkezőjét tanúsítja. , , A nőkérdés — férfikérdés A második argumentum a coeducatio ellent irányul. Ezzel szemben azt állítja, hogy az új politikai és társadalmi átalakulások után éppen az lenne az üdvös, ha a nők és férfiak előre megszoknák az együttmunkálkodást. Argumentálnak a gazdasági helyzetről is. Itt nem kell mást megjegyezni, minthogy a nőkérdés tulajdonképpen férfikérdés. Van még egy szempont, a tudományos szempont, amely szerint a tudományos foglalkozásnak intenzívebbnek kell lennie. Erre speciálisan Magyarországnak van szüksége. Mert Anglia, Németország például meglennének a nők tudományos munkája nélkül is.Van még egy argumentum, amely ellen azt mondhatnám ellenargumentumul, hogy a nők előtt okvetlenül meg kell nyitni minden pályát, hogy odamehessen minden nő, ahová hajlandósága viszi. A lényeges az, hogy a diplomás nők okvetlenül egyesüljenek ügyük elevenen tartása céljából. Beke Manó dr. után Dénes Lajos beszélt a továbbképzésről. A szabad-líceumok gazdasági okok miatt nem válhatnak be, mert kevés a szabad-líceum, ugyancsak kevés a tanítvány és kevés a tanító is. Pedig meg kellene akadályozni, hogy fiatalemberek a kereskedelmi elvégzése után a bankban teljesen ügyefogyottan álljanak és ezt lehet tapasztalni az építészeknél, vagy a tanároknál is. Rajniss Ferenc dr. úgy találta, hogy a népművelés nem az iskola folytatása és az élet követelményeit kell feltárnia. Az iskola a kultúrát figyeli , és nem az egész népnek, a masszának létbiztosítását. A lényeges az, hogy a népművelés arra törekedjen, miként lehetséges a lehető leggyakorlatibb úton átadnia a kultúrát a népnek. Pályi Sándor dr. a népművelés megvalósításának gyakorlati módszereiről beszélt és üdvösnek tartja, hogy az Országos Szabadoktatási Tanács, amely a menekült tanítókból titkárt jelölt ki minden kerületbe, a továbbképző tanfolyamok irányítására. Ez helyes volt, mert elsősorban az a fontos, hogy szakember álljon ort minden helyen. Ezenkívül önálló hivatalok szervezésére hívja fel a figyelmet és azokra a kurzusokra, amelyeket annak idején a kultuszminisztérium rendezett és az előadások keretén belül irányították a kiküld"'*. tanítókat a helyes tendenciára. Csak az vel a baj, hogy ezek a kurzusok csupán ni/'' osak voltak. Ke 33 zott bajuszú öreg kurtanemesek is, be a hegedt sebekkel, amelyeket a libertás zászlói alatt kaptak ... Dózsa György, akit ■tüzes trónjában tulajdon forradalmár társa a fogukkal marcangolnak halálra, őrölt szimbóluma ebben az országban a forradalomnak. Mikes Kelemen pedig, akinek elkobzott hét szilvafájára heten jelentettek be igényelést, azt írja a Marmara-tenger partján : — Mi csak remélünk, remélünk, mindaddig, még csak meg nem halunk. Szegény urunk amit pennával tehet, el nem mulasztja. Eleget ír mindenfelé mert mi olyanok vagyunk, mint az evangéliumbeli beteg, aki harminc esztendeig volt a Bethesda tó partján, várván, hogy valaki belevesse a vízbe, mikor az angyal felzavarta. n IIIlSrWS^KM: fiKfiíf ARII# I ... W1M€1 iSAOTE MI A IMS KOROMA [