Világ, 1946. július (327-352. szám)
1946-07-02 / 327. szám
VILÁG D BILLIÓ Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1946 JÚLIUS 2 327. SZÁM * ÁRA 100 BILLIÓ Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1946 JÚLIUS 2 * KEDD 1 Ám elfogott feketézők megkezdték a romeltakarítást a fővárosban „Lelki ” írta Ke m ” A magyar kormányférfiak Nagyszabácú külföldi útjának első komoly publicisztikai visszhangja megérkezett: a párisi *Le Monde* című újság vezércikkben foglalkozik a magyar kérdésed, mégpedig olyan vezércikkben, amely részrehajlás és elfogultság nélkül taglalja problémáinkat, számunkra tehát kétszeresen értékes. A cikk Magyarország súlyos helyzetének magyarázatát két irányban látja: egyrészt a nyilas pusztítás, háborúvesztés és egyéb okok következtében eléállott gazdasági válságban, másrészt a lelki csalódásban, amely a magyarságot azért érte, merta trianoni szerződés összes pontjait tovább is fenntartják, sőt súlyosbítják azzal, hogy a szomszéd államok nem biztosítják a területükön élő magyar kisebbség jogait és békés életlehetőségét. A párisi lap vezércikkét nemcsak azért, kell fentartás nélkül üdvözölnünk, mert ezen a helyen ismételten és egy ideig szinte magunkra maradva hangoztattuk az eljövendő békeszerződések döntő fontosságát a magyar politika további alakulására, illetve a magyar nép széles rétegeinek világnézeti beállítottságára nézve. Elégtétellel fogadjuk a cikket azért is, mert úgy látjuk belőle, hogy a külföld közvéleménye is kezdi belátni a magyar kérdés egyetemes európai fontosságát és azt, hogy egyetlen országra sem lehet közömbös az első világháborút követő békediktátumok tévedéseinek megismétlése. Ezek a tévedések vezettek azelső katasztrófától a másodikig, természetes tehát, hogy a felelős államférfiak egész sora nemzetiségre és pártállásra való tekintet nélkül megegyezőt abban, hogy Európának a saját kárán okulnia kell. Rendkívül kiábrándító volna, ha ennek a tanulságnak az érvényrejuttatásáról éppen a legdöntőbb pillanatban feledkeznének el. Nem magyar probléma ez, illetve csak részben az. Hiszem kétségtelen, hogy negyedszázaddal ezelőtt Magyarországgal bántak a legigazságtalanabbul és a végül páratlan terrorba fulladt szélsőjobboldali politika, sohasem tudott volna olyan széles rétegeket maga mögé felsorakoztatni, ha nem hitetheti el velük, hogy súlyos sérelmeink jóvátételét egyedül Németországtól és a szoros németbarátságtól várhatjuk. Külföldi alátámasztás hiányában ezért, volt olyan reménytelen és hiábavaló a nyugati és keleti orientációt sürgető magyar baloldal minden erőfeszítése — azzal a hivatalos helyről támogatott és anyagiakkal bőségesen megolajozott propagandával szemben, amely az ország jövőjét a békeszerződések által sújtott országok összefogásában, tehát a magyar,német sorsközösségben hirdette biztosíthatónak. Nem volt még generáció, amely két világháborút ért volna meg, Valédás B oy István — annál meglepőbb, hogy most hajlandónak mutatkozik ugyan, azokat a hibákat elkövetni, amelyeket egy izben már maga is megtagadott. Lloyd George,Real az élén a békéért felelős politikusok egész sora ismerte be az elmúlt évtized során, milyen tévedésekbe fulladt annak idején a párizskörnyéki békerendezés és hogy lehetetlenség tartósan nyugodt atmoszférát teremteni ott, ahol jogos népi igényeket háttérbe szorítanak. Végzetesen megbosszulta magát a vrcleoni tétel semmibevevése „a népeknek sakkfigurákként ide-oda való tologatásáról”, viszont ma ismét ott tartunk, hogy — Ignotus Pálnak a New Statesman and Nation hasábjain megjelent levelét idézem — a magyarság létszámának negyedrészét kívánják akarata ellenére, megkérdezése nélkül, idegen államiság kereteibe kényszeríteni. A »Le Monde” állásfoglalása -ismétlem — megnyugtató tünet. A magyar demokráciát agyízben — 1918-ban és 1919-ben — már cserbenhagyta a világ. Az akkori és a mai helyzet között azonban lényeges a különbség. Négyenszázaddal ezelőtt, ez impedialisztikus gondolat zászlóvivői fogták a győztes hatat,mák kormányrúdját, akik elhitették magukkal, hogy a szuronyok hegyére épített, területszabályozás maradandó lehet. Ma mindenütt a világon demokratikus politikusok kormányoznak, akik nyilván legalább az utolsó pillanatban ráeszmélnek arra, hogy a minden irányban egyenlő kézzel mérő igazságosság nélkül a világra, újabb bonyodalmak szakadhatnak .Hogy most már messze idegenben is észreveszik a bennünke fenyegető lelki csalódást, az különösen örvendetes. A trianoni békeszerződés aláírása után éveknek kellett eltelniük, amíg az első tárgyilagos és józan szó elhangzott, nem is szólva arról, milyen hosszú időbe került a magyar kérdés ismertté tétele a külföld közvéleménye szemében. Most az igaság már utat tör, még a békekonferencia összeülése előtt, bizonyára nem utolsó sorban azoknak a nálunk járt vendégeknek jelentései következtében, akik egybehangzóan arról számoltak be, hogy a demokratikus kormányzat tiszteletreméltó eredményekkel igyekszik a szörnyű romokon új életet teremteni. Ezekre az eredményekre és a magára vállalt néha szinte már emberfelettinek tűnő áldozatokra hivatkozva reméli a magyar nép, hogy megóvják a fenyegető lelki csalódástól — és a magyar demokrácia a külföldi demokráciáktól most megkapja azt a támogatást, amelyet huszonöt évvel ezelőtt a külföldi reakció megtagadott tőle. A Sátán lélegzetvisszafojtva figyel: az ő kora jöv-e el, vagy az Istenét Abban az egyben megegyeznek égnézők, madárjósok, lángból olvasók, haladók és maradiak, hogy új korszak következik. Egy égi, láthatatlant! kalapács rettenetes ütéssel, légből, eszmékből szövött, de acélnál erősebb oszlopott vert le előttünk az Idők országútján — és az innen előrevivő oldalra ráírta: Atomkor’ szak! Tegnap pengett, el a® utolsó próba az új nagy játékhoz- A Bikini-atollon félelmetes kísérlet folyt le. Leírhatatlan, fél égreállító, soha nem volt pillanatok. Az alvilág minden erői ott voltak, démonok, tűzformálók, az emlő márga tárnáinak kohómesterei,a földrengést idézők, a világot egyé lehelletre elpusztíjók. Faust ma túlszárnyalta őket. A világrenditő ördög minden erőit kér,bekapta az ember, az örök kísérletező. Vájjon Isten, vagy Sátán ütötte rá erre az új hatalmat elnyerő módra, alkalomra a pecsétet? , írjuk le, pihegve és visszavonhatatlanul, az emberi válaszikra érkezett. Minden irat az utolsó évszázadban, évtizedben, sőt évbem végzett ugrása az elemek, a tegimika szédületeinek terén idemutatott, ehhez az alkalomhoz, ,Szörnyű, riasztó, felemelő és megborzongató felfedezéshez. Mint az irtózatosan rohanó áradat lázas, a nem tudónak érthetetlen irama idézi előre a mindent egyben lenyelő, beteljesítő katarakta düböörgését. A világtechnika a csúcsához érkezett. Az ember megkapta az archimedesi pontot, ahonnan kiforgatja, tetszésére irányíthatja az elemi világot, vagy telke, léte sarkaiba! az örök semmibe forgatja önmagát Irtózatos lehetőség és irtózatos felelősség! Kérdjük a Világegyetem Nagy Építőmesterét, a mindenható Istent: várjon nem sietett-e evvel a® ajándékkal! Éppen a mai időkben, amikor olyannyira bebizonyította az ember, soha nem látott barbár háborúival, ölési mértéktelenségének embertelen, förtelmes szellemi járulékaival jelenlegi tudományára való alkalmatlanságát. Meg fogja-e annyira rendíteni ez a nagy ajándék, hogy — mint a világtörténelem nem egy híres változása mutatja — egyszerre az emberségnek, a jónak harcosa lesz az óriási élménytől! Higyjünk a csodában! Tapasztalatunk, múltunk ellenére is. Higyjünk és szilárd meggyőződést harsogjunk. Azt a meggyőződést, azt a parancsoló óhajt, hogy ez a nagy találmány nemcsak a vegyészet és a tudomány új korszaka lesz, hanem az ember megújulásának új korszaka. Hogy mától fogva, a fokozódó belátás útjára lépve, éppen úgy fog haladni az ember erkölcsiekben, mint a tudományban. Óriási iramot kell vennie! Míg a tudományban az atomkorszakban vagyunk, erkölcsiekben van-e erre kifejezést Hitler-korszak, gázkamra-korszak!... És most már elég volt. Lélegzetvisszafojtva figyel a Sátán, vájjon ti győz megint. Látomlelki szemeimmel: Isten lenyúl és megfogja az ember karját. Egyik kezébe az atomot tartja , és átnyújtja nekünk, a másik kezében pedig a belátást és bölcseséget. Ránk fér végre, édes jó Tetenünk. „ Fodor József Ledobták az első „békebeli" atombombát , Hét hajó megsérült A próba jól sikerült — mondja a kísérletet vezető Blandy altengernagy Az első (kísérleti) atombomba az Egyesült Államok New Mexico államéban (1) robbant. A 5. és 3. atombombát Hirosimára (2) és Nagasakira (3) dobták le. A 4. (ismét kísérleti) bomba Marshall szigetcsoporthoz tartozó Bikini szigetnél robbant (4). Beszámoló az atombomba ledobásáról Nem egészen egy esztendővel ezelőtt, 1945 júliusában az USA New Mexico államának egyik sivatagi részén vakító fénnyel és fülsiketítő zajjal új bomba robbant: hosszú évek fáradtságos kutatómunkájának eredményeképpen megszületett minden idők legszörnyűbb fegyvere, az atombomba. Néhány hét múlva az új fegyver már történelmi hivatást teljesített. Hirosimára, majd Nagasakira lezúdulva megadta a kegyelemdöfést Japánnak, amely nem akart tanulni a náci Németország sorsából. (Hirosimában 70—80.000 emberélet és 02.000 épület esett áldozatul a bombának, Nagasakiban pedig 35—45.000 halottat temettek el a romok.) Alig hallgattak el a fegyverek, november első napjaiban átlagosan 40.000 ember közreműködésével megkezdődtek az előkészületek aselad -békebeli atombomba ledobására, amely elsősorban tudományos kísérteti célokat volt hivatva szolgálni. Tekintettel azonban arra, hogy az előkészülőben lévő kísérletnek a tudományos célokon felül kezdettől fogva igen nagy lélektani és ezen keresztül politikai jelentőséget is tulajdonítottak, különösen a kísérletet megelőző napokban világszerte igen sok vélemény hangzott el a kísérletről, amelynek megtekintésére csaknem kizárólag amerikai állampolgárok kaptak engedélyt. A londoni Observer szerint a nagyhatalmak jogosan tiltakozhatnak az amerikai kísérlet ellen, amelyen még brit megfigyelő sem vehet részt. Vigyázni kell, — írja az angol lap — nehogy az atombomba egyszer az egész világot felrobbanthassa. Szovjet részről nem hangzott el vélemény, de annál több szó esett, a kísérletről a francia sajtóban. A Franc-Theur című baloldali lap szerint ha Roosevelt éllne, aligha engedné meg, hogy így ibikinizáljanak a világ idegeivel. A Resistance azt írja: »A kísérlet célja az, hogy az Egyesült Államok megmutassák a világnak, hogy milyen óriási hatalom van a birtokukban. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy az USA háborút óhajtana.* Az amerikai közvélemény is különbözőképpen reagált a nagy eseményre. Washingtonban tüntető felvonulás tiltakozott a kísérlet megtartása ellen. Az egyik közül-