Világgazdaság, 1969. július (1. évfolyam, 121-143. szám)
1969-07-01 / 121. szám
magyar gazdaság - VILAGGAZDASAG INTERNATIONAL. Herald Jxibune Antoine Pinay, aki már két ízben mentette meg a francia frankot, az ország gazdasági helyzetére való tekintettel olyan szigorú stabilizációs rendszabályokat látott szükségesnek, amelyeket Pompidou miniszterelnök nem tehetett magáévá. Ezért Pinay nem fogadta el a neki felajánlott pénzügyminiszteri tisztséget. Valéry Giscard d’Estaing vállalta, aki ezt az állást De Gaulle elnöksége idején is már betöltötte és aki e minőségében, 1963- ban, az inflációval küzdő francia gazdaság stabilizálása terén jelentős érdemeket szerzett. Egy magas rangú francia kormánytisztviselő nyilatkozata szerint nehéz lesz a francia frank leértékelését elkerülni, ha nem sikerül hamarosan helyreállítani a bizalmat a tekintetben, hogy a kormány képes az áremelkedési folyamatnak gátat vetni. Ezt a folyamatot súlyos aggodalommal szemléli a francia közönség, amely retteg a frank leértékelésének gondolatától. A fogyasztók mind fokozottabb mértékben folytatják vásárlásaikat, ezáltal is hozzájárulnak az ország importszükségletének további növekedéséhez, aminek jelentős szerepe van a francia kereskedelmi és fizetési mérleg deficitjében és az ország valutáris pozíciójának romlásában. Ezért mindenképpen meg kell erősíteni a lakosság bizalmát a tekintetben, hogy a frankot nem értékelik le és hogy a dolgozók vásárlóereje nem fog tovább csökkenni. Az 1968. évi béremelések átlagosan 15 százalékot értek el, a bérek növekedése azonban reálértéken számítva ennél kevesebb volt, mint hogy azt az árszint 6 százalékos emelkedése részben felemésztette. 1969-ben a béremelések átlag 6 százalékra fog- nak rúgni, de ezt az áremelkedések teljesen semmivé teszik. Ilyképpen két A VILÁGSAJTÓBÓL Súlyos feladatok előtt a francia pénzügyminiszter év alatt a béremelések effektusának fele elvész és az árszint emelkedésének folytatódása esetén a problémával igen nehéz majd megküzdeni. Rámutatnak arra is, hogy a belföldi áremelkedésektől a francia exportáruk versenyképessége nem szenvedett túlzott mértékben, ez pedig a termelékenység emelkedésének, valamint az állami export-visszatérítéseknek köszönhető. Franciaország kivitele 1968 májustól 1969 májusig körülbelül 10 százalékos emelkedést ért el. Nemzetközi pénzügyi körökben szívesen látják, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget Giscard d’Estaing vette át Pinay helyett. Ez utóbbi ugyanis a Nemzetközi Valuta Alapnál létesíteni szándékolt különleges lehívási jogok (SDR) gondolatával szemben ugyanolyan elutasító magatartást tanúsított volna, mint Jacques Rueff, De Gaulle volt pénzügyi tanácsadója, aki a klaszszikus aranystandardhoz való visszatérést sürgeti. E tekintetben Giscard d’Estaing- től pozitívabb magatartás várható. Annak idején ugyanis tőle eredt az „összetett tartalékegységnek” (composite reserve unit) nevezett nemzetközi monetáris tartalékeszköz létesítésének a gondolata és ezért feltehető, hogy nem fogja elutasítani a most tervezett új tartalékeszköznek, az SDR- nek a tervét sem. Franciaországnak egyébként minden oka megvan, hogy a nemzetközi valutáris rendszer kérdéseiben engedjen eddigi merevségéből, miután valutáris tartalékai a korábbi, körülbelül 7 milliárd dollárról csaknem 3,5 milliárd dollárra, vagyis hozzávetőleg 50 százalékkal estek vissza. Ily körülmények között Franciaországnak is érdekében állhat a meglevő tartalékok kiegészítése az új különleges lehívási jogokkal. (1969. június 23.) L EXPRESS Tizennyolc afrikai ország gazdasági vagy pénzügyminisztere gyűlt össze Brüsszelben, hogy aláírja a Yaoundé-i Egyezmény meghosszabbítását, amelynek alapján országaik a Közös Piac társult tagjai. Az ennek kapcsán folytatott tárgyalások eredményével azonban nem voltak megelégedve. A franciák — akiknek gyarmatuk volt a 18 afrikai ország legnagyobb része —, a közösség által nyújtott segítség növelését kívánták. A hollandok azonban megtagadták a vámkedvezményeket az afrikai termékektől. Keserű kacajt váltott ki a lap szerint a nyugatnémet kiküldött, aki Bonn „monetáris nehézségeire” való hivatkozással utasította vissza a segély mindennemű fokozásának gondolatát. A nevetségességtől, sőt botránytól való félelem azonban mégis rávette a hat európai ország minisztereit, hogy külön zárt ülésen meglehetősen sántikáló kompromisszumot fogadjanak el. Csökkentik a harmadik országokból származó trópusi termékek beviteli vámját és 15 százalékkal emelik a társult afrikai országoknak nyújtandó pénzügyi segélyt. E segély így a következő öt A Yaoundé-i egyezmény meghosszabbítása évben meg fogja közelíteni az 5 milliárd francia frankot, de messze elmarad a 18 ország által kívánt 7,5 milliárdtól, amelyet, beruházásokra és nyersanyagaik igen bizonytalan árfolyamának támogatására óhajtottak volna fordítani. A Hatok takarékossága most jövőjüket veszélyezteti. Hiába kedvező ez az együttműködés éppen az európai vállalatok számára, az igazi kooperációs szellem nem tud kialakulni. Az Express idézi egy magas afrikai hivatalnok kiábrándult szavait: „Megértettük, hogy nem sokat számítunk. Országaink együttes nemzeti terméke az egész világénak csak 0,3 százalékát képezi.” Afrikának van azonban ütőkártyája is: nyersanyagai, amelyek a világ termelésének már csaknem 20 százalékát teszik ki. Potenciális nyersanyagkészletük pedig alighanem még sokkal nagyobb. Adatok tíz év alatt kétszeresére emelték az afrikai ércek importját. A fejlett országok ipari termelésének növekedésével ez a forrás döntővé válhat és megérdemelné, hogy ne veszélyeztessék. (TV. 935.) FINANCIAL TIMES A fellendülés fázisába lépő belga gazdaság nem csökkenti a kormány gondjait az értéknövekedési fázisadó januárban esedékes bevezetésével kapcsolatban. Az értéknövekedési adót esetleg nyomon követő áremelkedés megelőzésére a különböző ipari szervek képviselőiből állandó bizottságot hívtak életre. Az új adóra spekuláló keresletet az év első három hónapjában erősen fékezte, hogy Hollandiában 5 százalékkal emelték ezt az adót. Az árak és bérek gyors emelkedése mind a Nemzeti Banknál, mind a kormánynál a gazdaság túlfűtöttségének aggodalmát kelti. Egy sor intézkedést hoztak, amelyek idő előtt megállítják a ciklikus expanziót, de ugyanakkor útját állhatják a szükséges ipari reformoknak is olyan időpontban, amikor a termelés eléri a kapacitás 90 százalékát és az ipari expanzió már csökkenni kezd. A kormánynak sok gondot okoz, hogy amíg egyre növekszik a vállalatoknak és magánszemélyeknek nyújtott hitel, addig a közületi szektornak hitelgondjai vannak. Éppen olyan esztendőben fenyeget a pénzpiac elapadása, amikor a kormány jelentősen deficites költségvetést és impozáns beruházási programot tervezett. Az új kibocsátású államkölcsönt, amelynek kamatát negyed százalékkal 7 százalékra emelték, csak részben jegyezték le és a fennmaradt részt a bankoknak kellett átvenniük. A belga gazdaság számára a legfőbb veszélyt az értéknövekedési fázisadó jelenti. Erről cikkeznek a lapok és erről beszélnek a politikusok. Tartva a kezdeti adócsalásoktól és tekintettel az exportőrök nagy számára (az exportált árukra kivetett exportnövekedési fázis- A belga gazdaság ellentmondásai adót visszatérítik), a kormány viszonylag magas átlagot — 20 százalékot — javasolt. Huszonöt százalék terhelné a korábban fényűzési adó alá eső cikkeket és 6 százalék a közszükségleti cikkeket és szolgáltatásokat. A szakszervezetek és az ellenzék nyomására az ideiglenes kulcsot 20 százalékról 18 százalékra mérsékelték és felülvizsgálták az árujegyzéket is, úgyhogy számos cikk adótétele 15 százalékról 6 százalékra mérséklődött. Belgium legnagyobb vevőinek — főleg az NSZK-nak — kereslete változatlanul erős. A munkanélküliek száma még mintegy 50 ezer — a munkaképesek 1,5 ■ százaléka —, de ez nagyrészt a volt szénbányavidékek regionális problémája. Ugyanakkor az export más új szektorokban, mint a plasztik és vegyi anyagokban, gyorsan növekszik. Belgium hagyományos acél- és textiliparágainak nagy szüksége van beruházásokra, és az értéknövekedési fázisadótól tartó Nemzeti Bank hitelkorlátozó intézkedései könnyen fékezhetik a növekedést, amely a Kredietbank szerint 56 százalék, a kormány szerint pedig csak 4,6 százalék. Nagyon sok függ attól, hogy a kormánynak sikerül-e a csaknem teljes kapacitással dolgozó magánszektort korlátoznia és az árakat az ipar mindkét ágával folytatott állandó tárgyalások útján kordában tartani. A jövő titka, hogy az értéknövekedési fázisadó a teljes vagy részleges mentességek révén ad-e akkora ösztönzést az exportnak és a beruházásnak, amely felér azzal a megterheléssel, amit a gazdaság többi részének viselnie kell. (1969 június 19.) Újabb „premierekre” készül a magyar külkereskedelem. Június 30-tól július 21-ig a Kinshasai Vásáron, augusztus 7-től 17-ig pedig Caracasban önálló Magyar Ipari Kiállítás keretében először szervezi meg magyar vállalatok részvételét a HUNGEXPO. Az afrikai főváros üzleti eseménye nemcsak számunkra a rendezőknek is bemutatkozás lesz: a vásár ez évben kerül először megrendezésre. Magyarország 100 négyzetméter fedett és 150 négyzetméter szabadterületen rendezi meg árubemutatóját, a HUNGAROTEX, a FERMION, és a MOGÜRT termékeiből. A kongói gazdasági konszolidáció kedvező lehetőségeket nyújt a magyar külkereskedelemnek, hogy erre — az eddigiekben kevéssé kiaknázott — piacra is betörjön. Külkereskedelmünk és iparunk venezuelai bemutatkozása szerencsésen egybeesik a diplomáciai kapcsolatok felvétele nyomán kialakult politikai és kereskedelmi közeledéssel. A dél-amerikai ország pénzügyi és gazdasági adottságai, felvevőpiacának igényei jó lehetőségeket kínálnak a magyar árucikkek elhelyezésére, így érthető, hogy KIÁLLÍTÁSOK a vállalatok sora — szám szerint tizennégy — teremtett lehetőséget cikkeinek bemutatására. Az 1500 négyzetméteres fedett területen az export szempontjából elsősorban számításba vehető beruházási javakat és tartós fogyasztási cikkeket tekinthetik meg az érdeklődők. A HUNGEXPO már kialakult gyakorlatának megfelelően a kereskedők, illetve szakember-érdeklődők számára szakmai napokat rendez, míg a nagyközönség a Magyar Filmnapok keretében ismerkedhet meg a magyarországi érdekességekkel.* Románia 1970 októberében rendezi meg első nemzetközi vásárát. A Scinteia parkban, a vásárterületen már építik a tervezett új csarnokok egy részét. Amennyiben a 30 000 négyzetméter fedett és 40 000 négyzetméter szabad terület kevésnek bizonyulna, román és külföldi cégek lehetőséget kapnak arra, hogy saját erőből építhessenek pavilonokat. A kiállítás áruprofilja a gépipar, ezen belül szerszámgépekre, elektrotechnikai és elektronikus felszerelésekre és könnyűipari gépekre koncentrálódik. Tőkés export - 1969-ben először Az Elektroakusztikai Gyár 1968-ban termelésének mintegy 80 százalékát — kb. 240 millió forint értékű árut — exportált. Fő felvevő piaca a Szovjetunió volt. Az idén megkezdődtek a nagyobb volumenű tőkés szállítások. Svédországba mikrofonbetéteket, Kanadába erősítőket, Ausztriába hangszórókat és stúdióasztalt exportálnak. Emellett változatlanul a szocialista országokba irányuló szállítások képezik az export nagy részét. A vállalat terve, hogy az elkövetkező öt évben termelését és ezzel párhuzamosan exportját is megkétszerezi. Ennek megvalósítására új termékek gyártását kezdték meg. Az oktató- és vizsgáztató készülékek, a párna-hangszórók és mikrofonok elhelyezési lehetőségeiről előzetes piackutatást folytattak a szocialista és tőkés országokban. A stúdiótechnikai berendezések versenyképességének növelése érdekében áttérnek az integrált áramkörök és szilícium-egyenirányítók alkalmazására. Megszervezik az önálló vállalati piackutatást és a külkereskedelmi vállalatokkal közösen mind több kiállításon kívánnak résztvenni. F. A. PERU A perui kormány 1969. május 27-i 17665. sz. törvényerejű rendelete mentesítette a külföldi hitelekkel finanszírozott és belföldön nem gyártott beruházási javak bevitelét a 10 százalékos devizafelár fizetése alól. A kedvezmény további előfeltételei a következők: 1. a beruházási javak értékének legalább 90 százalékát külföldi hitellel kell finanszírozni; 2. a hitelnek 4 évnél hosszabb lejáratúnak kell lennie; 3. a kinnlevőségek után esedékes évi kamatláb legfeljebb 3 százalékkal haladhatja meg a származási országban érvényben levő kamatlábat, beleértve a finanszírozási költségeket és a külföldi hitelezőknek járó jutalékokat; 4. az esedékes törlesztési részleteket egyenlő öszszegekre kell osztani. A 10 százalékos devizafelárat 1968. júniusban vezették be a devizaengedély kiváltására megállapított 38,70 soles/US dollár árfolyam után minden importárura, a legfonto KERESKEDELEMTECHNIKA sabb élelmiszerek, üzemanyagok és egyéb létfontosságú árucikkek kivételével. A 17664. sz. törvényerejű rendelet előírja, hogy a devizafelárat ezentúl a vámhatóságoknak kell behajtani a vámtartozásokkal egyidőben, a korábbi gyakorlattal ellentétben, amely szerint a Banco Central-nak kell azt befizetnie a devizaengedély megvásárlásakor. NIGÉRIA A Világgazdaság 1969. június 14-i számában közöltük, hogy Nigériában az importárukra általános licenckötelezettséget vezettek be 1969. május 8-tól kezdve. A nigériai hivatalos lap 1969. június 9-i számában viszont új Open General Licence-t tettek közzé, amely szerint az addigi beviteli rendszer elvben megmarad, a beviteli engedély alapján importálható áruk listája azonban megváltozik. (A részletek egyelőre nem ismertek.) 0 A Külkereskedelmi Minisztérium szervezésében a külföldi magyar kereskedelmi kirendeltségek vezetői több napos tanácskozássorozaton vesznek részt. (A tanácskozás előadásainak és vitáinak ismertetésére, az egyes relációk munkájának értékelésére visszatérünk.) 0 Havas Károly, a KKM főosztályvezető-helyettese és Nagy Sándor, a minisztérium főelőadója voltak a vendégek a Magyar Kereskedelmi Kamara textil és textilruházati szakmai csoportjának tagvállalati ülésén, a „Textilipari alapanyagoknál érvényesülő vámok hatása a textil és textilruházati termékek exportjára” című tanulmány konzultációján. A vita során sikerült a nézeteket, ha nem is teljesen egyeztetni, de legalább tisztázni és némiképpen közelebb hozni egymáshoz. RÖVIDEN : A Ganz Műszer Művek a most beérkezett 100 000 dolláros rendeléssel ez évi eladási programját kötésekkel teljes egészében fedezte. A gyártási kapacitás e tételekre már biztosítva van. A júliusban nyíló Moszkvai Nemzetközi Bútorkiállításra meghívást kapott több Békés megyei szövetkezet, amelyek már eddig is nagyobb értékű modern szobaberendezést szállítottak szovjet megrendelésre. A békéscsabai ktsz 16 darabból álló, két szoba berendezésére alkalmas bútort indított útnak a szovjet fővárosba, a mezőberényiek pedig kényelmes fekvőhelyekből, praktikus szekrénysorokból, asztalokból, székekből és fotelekből álló választékkal kívánnak bemutatkozni a kiállításon. 1969. JÚLIUS 1. 23 EZER ORION-TV NYUGATI EXPORTRA Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat 1968-ban még 14 400 tv-készüléket gyártott nyugati exportra, kb. 1 millió dollár értékben. Az ELEKTROIMPEX 1969-re már 20 000 Orion tv-készülék kivitelét tervezi, 1 millió 500 ezer dollár értékben, aminek 70 százalékát konvertibilis valutával fizetik a rendelő tőkésországok. A nagyképernyőjű tv-készülékek mellett az Orion már 1968-ban megkezdte az AZ—848-as típusú, hordozható másodkészülékek gyártását is. Ezek iránt főleg a magas életszínvonalú országokban mutatkozik érdeklődés. Az 1969-ben (Svédország, Hollandia, Svájc és az NSZK által) rendelt tv-készülékek 20 százaléka már ilyen típusú. Az Orion-tv legnagyobb piaca Svédország, amely már hat esztendő óta vevőnk. Tavaly 4000, idén 4500 Orion készüléket rendeltek. Hollandia 1967-ben még mindössze 300 Orion-tv-t importált, 1968-ban már 2000, 1969-ben pedig 3000 készüléket rendelt. Felfejlődőben van az iraki piac is, ahová 1968 előtt néhány száz, tavaly 2400, idén 6000 nagyképernyős Orion tv-t szállít az ELEKTROIMPEX. A vásárlások ugrásszerű növekedése az Orion vevőszolgálat kiépítésének köszönhető. Új piacként jelentkezett 1969- ben Líbia, amely az év végéig 1000— 1200 nagyképernyős tv-készüléket vesz át. Az Orion-televízió növekvő külföldi sikerének magyarázata, hogy nemcsak a megbízhatóság, de a korszerűség tekintetében is lépést tart a fejlett tőkésországok követelményeivel. @ wcinussuiuMi A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. é. IV. em. Telefon: 180—830 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, az MNB 8. sz. egyszámlára, vagy a 61 066 sz. csekkszámlára. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 69.3052/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008 Az új mechanizmus első éve után szinte mindenütt elsőként merült fel a kérdés: milyen az elért vállalati eredmény, mekkora részesedési alapot biztosít, milyen fejlesztést tesz lehetővé. A következő, ezzel egyidejűleg napirenden levő kérdés: hogyan, milyen tevékenységből érte el eredményét a vállalat, s ha tevékenysége többirányú volt, ezek milyen szerepet játszottak az eredmény létrehozásában. Az első kérdésre a vállalati mérlegbeszámolók alapján azonnal választ kaphatunk, a másodikhoz azonban pótlólagos információkra van szükség. Ismeretes, hogy jelenleg a vállalat egyes tevékenységeire csak a szűkített, illetve az értékesítésre elszámolt önköltséget köteles megadni, fel nem osztott költségeit saját belátása szerint számolja el. A vállalati gazdálkodás egészének jövedelmezőségi szintjéhez viszonyítva az egyes tevékenységek helyzete így is vizsgálható, azaz a bruttó nyereséghányad (szűkített önköltség aránya az árbevételhez) megfelelően orientálhat. Egy vállalat számára — saját működését értékelve — a bruttó nyereséghányad gyakorlatilag keveset mond, egy sor más kérdésre is választ kell találnia (pl. a termékösszetétel, az árak, az értékesítési irányok stb. változása, milyen hatással van az eredményre), akár belföldi, akár exporttevékenységről legyen szó. Amikor azonban a belföldi, illetve exporttevékenység jövedelmezőségét egymáshoz viszonyítva (és különállóan is) népgazdasági, iparági szinten értékeljük, a nagyságrendekről, az arányokról, kielégítő információt nyerhetünk a bruttó nyereséghányad alapján is. Egyrészt a fel nem osztott költségek kezelése a vállalat problémája,, másrészt a ráfordítások döntő hányadát felöleli a szűkített önköltség. Egy-egy év viszonylatában természetesen elképzelhető, hogy a vállalat az általános költségeket a számára legelőnyösebb nyereséghelyzetű tevékenységre terheli, s ezzel mintegy a többit tehermentesíti, azonban hosszabb idő átlagában normál eloszlás alakul ki. A jövedelmezőség megítélésénél a probléma tulajdonképpen nem is a belföldi és az exporttevékenység összehasonlításánál jelentkezik. A bel- és külföldi árak összekapcsolását a mechanizmus az árszorzó révén kívánta megoldani. Az árszorzótól azonban több okból eltérítést kellett alkalmazni. Az első év nyereséghelyzete a vártnál kedvezőbben alakult, s azonnali magyarázatra várt: mi okozta az eltérést? Valamennyi szabályozó eszköz — de mindenekelőtt az állami visszatérítés — reflektorfénybe került. Közismertek az állami visszatérítési rendszer alapelvei: a két fő relációba irányuló exportnál az exportőrt a belföldi értékesítéssel azonos nyereséghelyzetbe kell hozni, az állami visszatérítés a vállalat árbevételének része. Többek véleménye szerint a vártnál magasabb nyereség létrehozásában komoly, sőt mi több, meghatározó szerepe volt az állami visszatérítésnek, mértéke tehát túlzott. Sorra készültek a számítások, amelyek azt a közismert tényt mutatták ki, hogy állami visszatérítés nélkül az exporttevékenység veszteséges. (Ha ez nem így lenne, nem lett volna szükség visszatérítésre.) Különös súlyt ad az állami visszatérítés és a nyereség közötti összefüggések tisztázásának az exportösztönzés kérdése. Többen ugyanis úgy vélik, hogy az állami visszatérítés a belföldi értékesítéshez képest ösztönzést jelent — bár maga a rendszer nem célozta ezt —, eltekintve a néhány vállalatnál alkalmazott ösztönző jellegűnek tekinthető prémiumtól (érdemleges hatása ennek egyébként nem volt). Furcsa érvelés alakult ki így, amelynek kiindulópontja az állami visszatérítési rendszer létrehozásának tényleges indokát bizonyítja, s ezt használja fel annak cáfolására. Az ösztönzési kérdések főleg a tőkés exportnál vetődnek fel élesen. Okai sokrétűek és feltehetően általában ismertek. Annak ellenére, hogy a mérlegbeszámolókban nincs elkülönítve a két főviszonylat exportjának önköltsége — tehát jövedelmezőségük eltérése nem határozható meg —, az általánosan kedvező nyereséghelyzet alapján a tőkés export ösztönzését kielégítőnek, néhányan egyenesen túlzottnak ítélik meg. Az export és a nyereséghelyzet vizsgálatánál semmiképpen nem lehet közömbös, hogy milyen az export részaránya. Azoknál a vállalatoknál, amelyek exporttevékenysége marginális, hiába haladja meg esetleg az export bruttó nyereséghányada a belföldit, nem lehet meghatározója a nyereség alakulásának. Hasonlóképpen az állami visszatérítés arányától sem lehet elvonatkoztatni. Több oldalról közelítettük meg az összefüggések vizsgálatát. Elemzéseink sorra azt támasztották alá, hogy lényeges, számszerűsíthető kapcsolat nem mutatható ki az egyes tényezők között, azaz az állami visszatérítés nincs befolyással a nyereség alakulására, a jövedelmezőségi színvonal nem függ az export részarányától. Természetesen pozitív és negatív irányban egyaránt tapasztalhatók eltérések, ezek vizsgálata azonban csak a mérlegadatok teljes körű feldolgozása után válik lehetővé. Kovács Katalin Jövedelmezőség — állami visszatérítés