Világirodalmi lexikon 3. F–Groc (1975)
F - Fulton, Robin - Fumet, Stanislas - Funabashi Seiichi - Fundoianu, Benjamin - Funger, Joannes - funkció
FUNKC adatkör, betöltendő szerep. Mint matematikai műszó, magyarul függvény, két halmaz viszonya; ezeket egy olyan szabály köti össze, amely az első halmaz minden tagjához a második halmaz valamelyik tagját rendeli hozzá. A második halmaz így az első halmaznak a funkciója, függvénye. A szó a biológián, majd szociológiai diszciplínákon keresztül vált módszertani műszóvá. Kölcsönösen feltételezik egymást astruktúrával (esetleg morfológiával). A funkció egyes szerveknek, a rendszer (struktúra) részeinek tevékenységét, illetőleg szerepét jelöli, pl. a szem funkciója a látás, mely összefügg ennek a szervnek biológiai struktúrájával. Használják a funkciót a struktúra működésének jelölésére is. Szépe György : 2. művészetelméleti értelemben a művészet feladata. Az esztétika különböző irányzatai az antikvitás időszakától kezdve központi problémaként kutatták ezt a kérdést, és — alapvető világnézeti különbségeken belül — fő áramlatai éppen aszerint különíthetők el egymástól, hogy miben jelölték meg a művészet funkcióját. A legnagyobb hagyományú elméletek az alábbiak: 1. A morálesztétika álláspontja szerint a művészet társadalmi feladata az (állampolgári vagy vallásos) erényre való nevelés. E nézet fő képviselői Platón, Seneca, Plótinosz, a középkori —egyházatyák, a —klasszicizmus teoretikusai, a —felvilágosodás képviselői közül Shaftesbury, Hutcheson, Home, Diderot; a későbbi polgári esztétikában az ilyen típusú elképzeléseket a formalista és hedonisztikus elméletek szorították ki. O 2. Az intellektualista esztétika felfogása sok tekintetben rokon az előbbivel; lényege az a nézet, hogy a művészet főként vagy egyedül az értelmi képességekre hat, ezeket fejleszti. Csíra formában már a —reneszánsz gondolkodóinál felbukkant, a —klasszicizmus esztétikáját morálesztétikai koncepciókkal összefonódva határozta meg, később a 19 — 20. sz. fordulójának orosz esztétikájában hódított nagyobb teret (D. Ovszjanyiko-Kulikovszkij, A. A. Potyebnya, V. Brjuszov), majd B. Brecht —epikus színház-koncepciójában nyert szélesebb körű visszhangot. O 3. Az érzelemesztétika a művészet funkciójában az emocionális hatást tartja uralkodó mozzanatnak (bővebben —érzelem), s így az intellektualista és morálesztétika hasznossági szempontokra tekintő normáival szemben rendszerint a puszta —kellemességre koncentrált hedonizmusba torkollik. O 4. A hedonista esztétika szerint a művészet funkciója a gyönyörködtetés, érzéki élvezetkeltés. E nézetek forrásai történetileg az ókori hedonisztikus nézetek (Arisztipposz, Epikurosz, Philodémosz, Lucretius), amely areneszánsz gondolkodóinak egy részére is hatott, majd az utilitarista polgári filozófiában terjedt el (Hobbes, Locke, Gassendi, Spinoza, J. Bentham, J. Mill, J.S. Mill). A hedonizmus esztétikai koncepciói már afelvilágosodás idején megtalálhatók (Dubos, D'Alembert, Alembert, J.), s nyíltan hedonikus elképzelések jegyében fogant a 19. sz.-i kísérleti lélektani esztétika (G. Th. Fechner, H. Helmholtz, Ch. Lalo, E. Pierce) és a beleérzéselmélet (—beleérzés) koncepciója, amely szerint az esztétikai minősítés a kellemesség—kellemetlenség érzésének függvénye; hasonlóan hedonikus elképzelések vezetik a pragmatizmus esztétikáját (G. Santayana, W. Jerusalem) és a mélylélektan esztétikai elképzeléseit (—irodalom és pszichológia). O 5. A modern polgári művészetelmélet legelterjedtebb áramlata végezetül tagadja azt, hogy a művészetnek bármiféle társadalmi funkciója van (bővebben —Vart pour Vart), ill. a hedonista esztétika egy sajátos válfajaként a műalkotásokat puszta formakombinációknak tekinti (—formalizmus). O 6. Jóllehet az előbbi álláspontok nagymértékben befolyásolják a —strukturalizmust is, ennek egyes teoretikusai túllépnek a l'art pour l'art és a formalizmus korlátain; megmutatkozott ez már a —cseh strukturalizmusnak, az —esztétikai funkcióról kifejtett nézeteiben is, leginkább azonban N. Hartmann, L. Goldmann és — újabban — E. Staiger tesz kísérletet (nem függetlenül a marxizmus hatásától) a művészet és társadalom közötti funkcionális viszony magyarázatára. Nem tagadja továbbá a művészet társadalmi funkcióját a behaviorizmus sem, de a valóságtükröző funkció szem elől tévesztésével a művészet feladatának a valóság átalakítását és a valósághoz való alkalmazkodást tekinti (I. A. Richards, K. Burke). A marxista esztétika álláspontja szerint a művészet társadalmi funkciója az ember megismerő tevékenységének szolgálata, a művészet a valóság megismerésének egyik formája. Sajátossága a megismerés minden más formájával szemben az, hogy atipikusság kritériumainak megfelelően egyesíti magában a lényegiséget, a közvetlen —élmény erejével ható érzéki konkrétságot (—érzéki megjelenítés törvénye), és az emberre vonatkoztatott jelleg 388