Világirodalmi lexikon 4. Grog–Ilv (1975)

H - Hermant, Abel

HERMO pontos, tárgyilagos. Pályája elején első­nek adta ki újra a már elfeledett 17. sz.-i amszterdami költő, W. G. Focquenbroch verseit (1946). Velük cseng össze szinte valamennyi művének fontos motívu­ma: Hollandiának, mint a bank- és keres­kedelmi tőke klasszikus országának kri­tikája — ,,olyan sűrűn lakott ország­ban, mint a miénk, már csak a pénznek van helye", és ,,a pénz az, amiért minden­nél többet kap az ember". A másik, immár kompozíciós szerepű motívuma: az erős, biztonságot nyújtó apa keresése, ill. az ennek hiánya által kiváltott sze­mélyiségzavarok. Ezekre és az 1940 — 1948 közti holland történelem esemé­nyeire épül első négy, hatalmas sikert arató és botrányokat kiváltó regénye: De tranen der acacia's ('Az akácok köny­nyei', 1949), a német megszállás révült reflexiója, az Ik heb altijd gelijk ('Nekem mindig igazam van', 1951), egy Indonéziá­ból hazatért holland őrmester teljes szét­zilálódása, a Het behouden huis ('A biz­tonságos ház', 1951), a háborúban, vala­hol Kelet-Európában többször gazdát cserélő ház lidércnyomásos története, és a De donkere kamer van Damokles ('Da­moklesz sötét szobája", 1958), az anti­fasiszta ellenállás és a kollaboráció jelen­ségeit kaotikusan érzékelő fiatalember tragédiája. Voltaképpen ugyanazt a tár­gyat többféleképp felfejtő művei után egy még analitikusabb, esszéisztikusabb új korszakot jelez Nooit meer slapen ("Soha többé nem aludni', 1966) c. re­génye, egy fiktív észak-norvégiai tudo­mányos expedíció históriája, egyben a tudományos megismerés lehetőségeinek, korlátainak szemléltetése. Utóbbi évei­ből főképp esszékötetei magaslanak ki, mint a Het sadistische universum (A szadista világmindenség', 1964 — 1970) két kötete, vagy a Mandarinnen op zwa­felzuur ('Mandarinok kénsavban', 1967). Ezek javarészt izgalmas, L. Wittgenstein körüli nyelvfilozófiai hadakozások, tudományelméleti eszmefuttatások, ill. esztétikai és irodalomtörténeti fontosságú nagyobb lélegzetű írások. Különösen figyelemre méltóak a rútság esztétikáját, a realista ábrázolás nehézségeit, lehetet­lenségeit és a holland realista irodalom satnyaságát, szép lelkű életképtelenségét illetőek, amely alól csupán Multatuli munkássága kivétel.­­ Egyéb főbb művei: Moedwill en misverstand ('Ön­teltség és félreértés', alák, 1948); Para­noia (alák, 1953); De laatste resten tro­pisch Nederland ('A trópusi Hollandia utolsó maradványai', útinapló, 1969); H­erinneringen van een engelbewaarder ('Egy őrangyal emlékezései', reg., 1971). ( írod.: J. J. Overstegen: Willem Frede­rik Hermans (Writing in Holland and Flanders 1970, 29.); a Raster folyóirat különszáma, 1971, 5.; J. Fontiji: Willem Frederik Hermans (Literair Lustrum 1972, 2. köt.). Bernáth István Hermant [erman], Abel (Párizs, 1862. febr. 3. —Chantilly, 1950. szept. 29.), francia regény- és drámaíró. Egyetlen korai verseskötete után naturalista, majd impresszionista stílusú regények­kel jelentkezett. Történelmi regények átmeneti időszaka után a századforduló táján találta meg sajátos műfaját, a kozmopolita világ erkölcseit szatirizáló, könnyed, elegánsan szkeptikus társalgási regényt, amelyet négy évtizeden át nagy termékenységgel művelt. Több, mint száz regénye mellett (amelyeket több nagy ciklusba rendezett) kilenc színművet is írt; ezek nagyobb része adaptáció saját regényeiből. A francia nyelv és stílus kérdéseiről Lancelot néven több kiváló és mértékadó esszét jelente­tett meg. 1927-ben az Académie fran­­ç­aise tagjává választották, de a németek­kel való együttműködés miatt 1944-ben kizárták, és 1945-ben életfogytiglani bör­tönre ítélték; 1948-ban szabadult.­­Főbb művei: Le char de Vétat ('Az állam szekere', reg., 1900); Mémoires pour servir á Vhis­toire de la société ('Emlékezések a tár­saság története számára', 18 részes re­gényciklus, 1901 —1912); D'un guerre á Vautre guerre ('Egyik háborútól a másik háborúig', reg.-trilógia, 1919 — 1921); Le cycle de Lord Chelsea ('Lord Chelsea­ciklus', 14 reg., 1923); Le Baubourg ('A kül­város', színmű, 1899); La belle Madame Hébert (színmű, 1905, Góthné Kertész E.: A híres színésznő, 1918); Les confi­dences d'une aieule (reg., Benedek M.: Egy dédanya vallomásai, 1930); Con­fessions d'un enfant d'hier (reg., Benedek M.: Egy ifjúkor története, 1931); Lettres á Xavier sur Vart d'écrire ('Levelek Xa­vérhoz az írás művészetéről', 1929); Chroniques de Lancelot ('Lancelot króni­kái', esszék, 1936 —1938); Le treizième cahier, réveries et souvenirs d'un philo­sophe proscrit ('A tizenharmadik füzet, egy megbélyegzett filozófus álmai és emlékei', 1949).­­ Magyarul még: Kis­királyok (színmű, Heltai J., Nemzeti Színház, 1909. szept. 25.); 1 — 1 elb. (Új Idők, 1913, 19.; 1918, 24.); 1 elb. (A Hét, 1915, 52.); Karnevál (színmű, Salgó E., Nemzeti Színház, 1922. márc. 16.).­­ írod.: A. Th­érivé: Essai sur Abel Hermant (1927). La Société française vue par les romanciers (1969). Tótfalusi István

Next