Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-08-01 / 4. szám
Tisza-felmérés mérnökeinek másfél évtizedes térképezési és tervező munkája alapján. Vásárhelyi Pál a Tisza Ш. a Felső-Tisza szabályozására vonatkozó első javaslatát, az ún. „Előleges javaslatot” 1845 nyarán készítette el a nádor megbízásából, igen rövid idő alatt (1845. június 8.) abból az alkalomból, hogy a Tiszaszabályozás kérdése az érdekelt megyék előterjesztése alapján a nádori bíróság ill. a Helytartótanács mellett megszervezett Közlekedési Bizottmány elé került. A javaslat nyilvánvalóan összefüggésben volt a csupán helyi érdekeket szem előtt tartó és sok vitát kiváltó Beszédes-, Lám- és Galambos-féle tervekkel kapcsolatos szakértői véleménnyel, s egy velük ellentétben álló, tárgyalási és együttműködési alapul elfogadható hivatalos tervjavaslatként készült. A Bizottmány 1845. június 12—17. között tárgyalta a tervet, elfogadta azt s az egész Tiszavölgyre való kiterjesztését javasolta. Mikor azután a Tiszavölgyi Társulat is megalakult s 1846. jan. 20-án szintén állást foglalt a Tisza egységes szabályozása mellett, tehát a munka megkezdésének feltételei biztosítottnak látszottak, kerülhetett sor — a tiszai mérnökök újabb részterveinek összefoglalásával — a Tisza folyó „általános szabályozási tervének” elkészítésére. Ezt Vásárhelyi 1846. március 25-én terjesztette elő — a Vízépítési Igazgatóság előadójaként — a Helytartótanácshoz. A terv szöveges része Ш ismertetése pedig a Tiszavölgyi Társulat Központi Választmányának 1846. április elejére összehívott ülésére kőnyomatos sokszorosításban is megjelent. Éppen ezért teljesen érthetetlen, hogy hogyan kallódhatott el s merülhetett szinte teljesen feledésbe. A szabályozás megkezdésekor a munkálatokat vezető mérnökök még nyilvánvalóan erre kellett támaszkodjanak, azonban a Paleocapa-féle módosítások elfogadása és a Vásárhelyi-féle terv részbeni mellőzése miatt később úgy látszik megfeledkeztek róla s csak a már korábban ismeretessé vált „előleges javaslat” maradt meg a köztudatban. A második terv szövegét sem a Vásárhelyi-monográfia szerzője, Gonda Béla, sem más életrajzírók nem ismerték. Később közölt csak belőle részleteket „A Tisza hajdan és most” című munka, teljes szövege azonban mind ez ideig nem jelent meg s térkép mellékleteinek — a tulajdonképpeni műszaki terveknek — összegyűjtésére, azonosítására sem került sor. (Újabban Botár Imre tanulmánya majd Mosonyi Emil megemlékezése emelte ki ismét a feledés homályából.) A „Tisza hajdan és most” c. munkában közölt részletek könnyen elkerülhették a szakemberek figyelmét, mert első tekintetre kevéssé vehető észre az ismert „Előleges javaslat” és az „Általános szabályozási terv” szövegének eltérése. A két tervváltozat ugyanis alapelveiben és felépítésében is azonos s némi bővítéstől eltekintve, szövegében sincs döntő eltérés. Az ismertetett szabályozási elveket tulajdonképpen a második változat lényeges része, a terv-mellékletek terjesztették ki a Tisza folyó egészére, meghatározva az átvágásokat és a létesítendő töltések méreteit a folyó egész hosszára. A szövegben ismertetett adatok és leírt mellékletek alapján azonban kétségtelenül megállapítható, hogy Vásárhelyi Pál a Tisza-szabályozás tervét a folyó egész hosszára s gyakorlati kivitelezés számára alkalmas formában dolgozta ki. Ezt a tervet vizsgálta felül — Vásárhelyi halála után — Paleocapa, s ennek módosítására tett (sajnálatos módon: a helyi viszonyok megfelelő ismerete nélkül) bizonyos javaslatokat. Semmi esetre sem helytálló tehát az a felfogás, mely szerint „bár a szabályozás elvei Vásárhelyitől erednek” ... „az egész Tiszát felölelő első javaslat Paleocapa Péter velencei műszaki igazgatótól származik ...” Vásárhelyi tervének legnagyobb érdeme, hogy az átvágásokkal való folyószabályozás és a töltésezéssel való ármentesítés munkáját egységes és egymástól elválaszthatatlan feladatnak tekintette s a hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá arra, hogy a töltésvonalazásnak a megfelelt árvízi meder kialakítását — a „nagyvízszabályozást” — kell szolgálnia. A csekély esésű, ún. középszakasz-jellegű folyók a XVIII/XIX. sz. fordulóján kialakult s azóta klasszikussá vált szabályozási elve értelmében legelőször a folyó lefolyási viszonyait kívánta megjavítani a folyó túlfejlett, „érett” kanyarainak átvágásával. (Paleocapa viszont az ilyen kisebb átvágások helyett kevesebb, de nagyobb átmetszést javasolt, némileg a Beszédes-féle Kerecsen-komorói átmetszéshez hasonlóan, s ezeket „valódi átvágásoknak” nevezte.) Véleménye szerint a folyó esésviszonyainak ily módon való megjavítása, az árvizek levonulási idejének meggyorsítása előfeltétele az ármentesítés eredményességének. A javasolt 106 átvágással a Tisza medrét kereken egyharmadával kívánta megrövidíteni. Javaslatának kiindulópontja a Tiszavölgy vízrajzi leírása s a folyó hidrológiai sajátosságai alapján állapítja meg a szabályozásnál követendő eljárásokat. Leírása lényegében magában foglalja mindazt, ami a Tisza hidrológiai sajátosságai közül a szabályozás szempontjából fontos, s ami a kor műszaki színvonalán egyáltalán megállapítható volt. Széchenyi közlekedésfejlesztési programjának és a hajózás közérdekű voltának megfelelően a szabályozásnál nemcsak az ármentesítés feladataira, hanem a hajózó utak megjavítására is tekintettel volt. Ezért az „Általános szabályozási tervben” az „Előleges javaslat” két fő fejezetéhez — az átvágásokról és a töltésekről szóló részhez — két új szakaszt csatolt: egyik a különböző folyószabályozási építmények (pl. terelőművek) létesítésével, a másik pedig a hajózás érdekében szükséges intézkedések (medertisztítás, vontató-út építés stb.) ismertetésével foglalkozott. 128