Vízgazdálkodás, 1966 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1966-10-01 / 5. szám
VÍZÜGYI ESEMÉNYNAPTÁR Adatok a Tisza-szabályozás történetéhez IV. Az 1846-os év nyara nagyjelentőségű eseményeket hozott a magyar vízimunkálatok történetében: augusztus 27-én kezdte meg Széchenyi István a Tiszadob—szederkényi átvágásnál, az első kapavágással, a Tisza-szabályozás munkáját. Hosszú előkészítő munka után, Széchenyi fáradhatatlan agitációs és szervező tevékenysége nyomán, a központi Tiszavölgy Társulat megalakulásával és a szabályozási tervek elkészültével — ekkor kerülhetett sor az egyes helyi társulatok megszervezésére és tényeleges működésének megkezdésére, vagyis a társulati hozzájárulások beszedésére és a műszaki munkálatok megindítására. A munkálatok irányításával megbízott kir. biztos, Széchenyi István látta, hogy a költségek fedezésére megszavazott társulati hozzájárulás és a nagy nehezen kicsikart állami támogatás távolról sem elegendő, ezért személyes súlyának latbavetésével maga járt utána, hogy a Társulat különböző bécsi bankházaktól jelentős kölcsönöket vehessen fel. Vásárhelyi a szabályozási munka minimális költségeit — feltehetően az átvágások létesítésének és a töltéskiépítés első szakaszának tekintetbevételével — 4 millió forintra, a mellékfolyókat is beleszámítva pedig 6 millió forintra becsülte. Mindebből a négyévenként forintban megállapított társulati hozzájárulás alapján mintegy 650 000 forintra, a munkálatok (bizonytalan) tartamára megállapított évi 100 000, majd az első két évre 150 000 forintra felemelt állami támogatásból 500 000, végül kölcsönök révén pedig újabb 400 000 forintra, vagyis összesen másfélmillió forintra lehetett számítani az első négy év folyamán. A közvélemény azonban, érthetően, a munka haladéktalan megkezdését sürgette: a Tisza-felmérés másfél évtizedes munkája befejeződött, a Tisza-szabályozás tervei elkészültek (ha nem is sikerült teljes egyetértésre jutni elfogadásukat illetően), a Tiszavölgyi Társulat megalakult, s ha nem is elegendő, de mégis jelentős anyagi eszközökkel rendelkezett. A munka megkezdését tehát nem lehetett tovább halogatni, ha nem akartak kiábrándultságot kelteni, nem akarták kockáztatni, hogy a felébredt érdeklődés és lelkesedés szalmalángként kialudjon. A felmerült hármas feladat megoldására: a szervezés munkájának befejezésére, a műszaki tervek felülvizsgálatára és a végleges tervek elfogadtatására, valamint a munkálatok megkezdésére Széchenyi egy újabb tiszai körutat szervezett, melyen a Tiszavölgyi Társulat adminisztratív és műszaki vezetői mellett a tervek felülvizsgálatára meghívott európai hírű szakértő, a Pó-szabályozás vezetője, Pietro Paleocapa, lombardiai építésügyi igazgató is részt vett. Széchenyi munkatársaival 1846. július 18-án indult el Szegedről a Pannonia gőzhajón, (Pelegriny kapitány vezetésével) második tiszai útjára. A Tiszavölgy népe egy új korszak hírnökeként, a haladás elindítójaként üdvözölte a technika vívmányainak hasznosítását ígérő Széchenyit. Az emberi tudás és értelem győzelmét megtestesítő gőzhajóban egyben a folyó teljes leigázásának, megfékezésének ígéretét, jelképét látták. Az utazás valóságos diadalmenetté vált: a hajót lovasbandériumok kísérték a parton, a lakosság tömegekben verődve, feldíszített őrhajókkal, üdvözlő feliratokkal fogadta és kitörő lelkesedéssel ünnepelte Széchenyit és munkatársait. Az egyes községeknél küldöttségek várták az érkezőket, hogy megszemlélhessék a technika korának első hírnökét... Széchenyi naplói sejtetni engedik, hogy milyen világosan látta és érezte az ellentmondásos helyzet teljes súlyát. (Nem csoda, hogy az óriási feladatok és a korlátozott lehetőségek közötti állandó őrlődése későbbi teljes összeroppanásához vezetett.) Az eszközök elégtelensége — melyek miatt azután a munkálatok végrehajtása hosszú évtizedre nyúlt, és az egyértelmű műszaki terv elfogadásának bizonytalansága —, mely végzetes anarchiának nyitott utat a kivitelezésben, mindkettő pedig ismételt katasztrófák forrása lett — még a munka megkezdésének örömnapján is aggodalmakkal töltötte el. Bár Paleocapa egyénisége — nagy műveltsége, s a hivatásáért élő szakemberre valló magatartása — megnyerte bizalmát és rokonszenvét, aggályai nem oszlottak el teljesen s gondosan ügyelt arra, hogy a munkálatok megkezdésénél a terveknek azokra a részleteire legyenek tekintettel, melyekben a tervező, Vásárhelyi és a bíráló Paleocapa egyetértettek. Nyilvánvalóan azt remélte, hogy a megkezdett munka gyakorlati tapasztalatai megfelelő útmutatást adnak majd a munka továbbfolytatásának mikéntjére. Ilyen, mindkét szakember által javasolt tervrészlet volt a Tiszadob—Szederkény közti átvágás és töltésépítés is, ahol azután a tényleges munkálatok megkezdődtek. A hajóút ezúttal Tiszabercelig tartott, ahonnan Széchenyi munkatársaival Debrecenbe ment a Tiszavölgyi Társulat II. Nagygyűlésére. A Nagygyűlés jóváhagyta a társulat alapszabályait és centralista jellegű szervezetét, melyben a központi választmány ellenőrzési jogait a helyi szervezetek autonómiája egészítette ki. Ez Széchenyi elgondolásainak teljes sikerét és az ellenzék vereségét jelentette. Ez a Nagygyűlés fogadta el a 153