Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1969-10-01 / 5. szám

A több évtizedes megfeszített munka, az al­­dunai munkáknál szerzett malária ekkor már alá­ásta egészségét. Élete megrázó tragédiája: legnagyobb műve, a Tisza-szabályozás tervének védelmezése közben, a társulat választmányi ülésén, a heves vita során, küzdő szelleme utolsót robbant, a száza­dokra szóló nagy alkotás megvalósulása küszöbén szíve megszűnt dobogni. Halálának drámai körülményei jellemzik egész életét: a haladás önzetlen szolgálatát, önfeláldozó munkásságát, tudományos meggyőződésének ren­­díthetetlenségét. Joggal vált a reformkor haladó törekvéseinek és műszaki alkotó erőinek minta­képévé és okkal nevezték a kor legnagyobb magyar mérnökének. Ki volt Vásárhelyi? Ki ő a mai magyar nem­zedék, hazánk műszaki haladása számára? Mire tanít életműve? Mindenekelőtt emberi nagyságát, a haladás, a nép ügyének szolgálatát, igazságkereső szen­vedélyét, az életét önzetlen munkának áldozó, az igazságért szívós, kitartó munkával, tudomá­nyos megalapozottsággal, fáradhatatlanul küzdő igaz embert és a tudós mérnököt tiszteljük Vásár­helyiben. Nagysága elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a kor nagy műszaki feladatait nem elszige­telten, önmagukban tekintette és oldotta meg, hanem mindenkor egy nagyobb, átfogó, gazda­ságpolitikai program részeként. Műszaki tudása, gazdag tapasztalata kora országépítő programjá­nak megvalósulását segítette. Ez az átfogó gazdasági, műszaki szemlélet tette képessé arra, hogy a maga korában egyedülálló módon, szinte a mai komplex vízgazdálkodási szemléletnek megfelelően ne csak egy-egy szű­­kebb térség szemszögéből, hanem a helyi érde­keken felülemelkedve, de egyben azokat is leg­jobban szolgálva egy egész országrész, az egész Tisza-völgy egységes rendezése keretébe illessze a pusztító tiszai árvizek megfékezésének, a folyó szabályozásának művét. Országos és évtizedes távlatokban vizsgálta és jelölte ki a vízgazdál­kodás teendőit. Ennek szükségszerű következménye, egyben műszaki szempontból haladó eredménye volt: az ármentesítés és folyószabályozás korábban egy­mástól elszigetelten kezelt feladatainak egységes szemlélete és egymástól elválaszthatatlan terve. Széchenyi és Vásárhelyi alkotó együttműkö­dése során nyert megfogalmazást a XIX. század vízügyi programjának alapelve, amely szerint a korábban kizárólagosan hajózási célú folyószabá­lyozással összhangban a vízrendezési munkák elsőrendű célja — ahogyan ők nevezték — a „földmentés”, vagyis az ármentesítés, a lecsapo­­lás, új termőföldek elhódítása az árvizektől. Vásárhelyi az átvágásokkal való folyószabályo­zást és töltésekkel való ármentesítést egységes­­ és egymástól elválaszthatatlan feladatnak tar­totta. A hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá, hogy a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder kialakítását, a nagyvízi szabályozást kell szolgálnia. A terv alapelve szerint az árvizek levonulásá­nak meggyorsítására egyrészt a folyót az elfajult kanyarulatok átvágásával kell megrövidíteni és esését növelve az árvizek lefolyását kell gyorsí­tani. A terv célja egyben, hogy az árvédelmi töltések megfelelő elrendezésével, vonalvezeté­sével lehetőség szerint szabályos árvízi medret alakítson ki és a környező területet megvédje az elöntéstől. A Tisza-szabályozás terve valójában egy még szélesebb körű koncepció része volt, amelynek lényege Széchenyi szerint: „A vízbajok megszün­tetésének természetes sorrendje, a szabályozással egybekötött ármentesítés és az azt követő lecsa­­polás, amiket utána az öntözésnek kell betetőz­nie”. Rendkívüli időszerűsége miatt ma sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a program — éppúgy, mint mai vízgazdálkodásunk szemlé­lete — a vizek kártételei elleni védekezést csak a vízgazdálkodás első lépcsőjének tekintette, amelyet a vízhasznosításnak kell követnie. Vásárhelyi Széchenyivel együtt felismerte a helyi, elszigetelt munkák célszerűtlenségét, sőt káros voltát. Műszaki szempontból is bebizonyí­totta a korábban szétforgácsolt és a feladatokkal eredménytelenül küzdő erők összefogásának, a vízimunkálatok új, korszerű szervezeti formájá­nak, az érdekeltek önkéntes egyesülésének, a tár­sulati formának szükségességét. A terv megismertetését és valóra váltását nem tekintették csupán az arra hivatott szakmai kö­rök feladatának. A nagy fontosságú közügyhöz méltó módon, a legszélesebb nyilvánosság előtt tanácskozták meg a nagy vállalkozás tervét, az érdekeltek közös akaratával, állami irányítás és támogatás mellett, a közvélemény ellenőrzésétől kísérve törekedtek a terv sikeres megvalósítá­sára. Ez a törekvés is — éppúgy, mint a reform­kor vízügyi programjának számos más célkitű­zése — valójában mai vízgazdálkodásunk rend­szerében nyert magasabb rendű, teljesebb meg­valósulást, a vízgazdálkodás széles társadalmi alapjának kiépülésében, az állam és az érdekeltek összefogásának változatos szervezeti formáiban. A Tisza-szabályozás alapelvei arról tanúskod­nak, hogy Vásárhelyi felismerte és felhasználta kora hidrológiájának elméleti eredményeit és a vízépítés gyakorlati műszaki tapasztalatait, sőt a földmunkástömegek kézi erején kívül a már ki­bontakozó gépi technika alkalmazásának lehető­ségeit is számításba vette. Mindazt a felhalmozott tudást pedig, amit a korabeli tudomány és a gyakorlat nyújtott, kiegészítette önálló alkotó gondolataival. Vásárhelyit értékes, tudományos és irodalmi munkássága alapján joggal tekinthetjük nemcsak kiváló gyakorlati mérnöknek, hanem a magyar vízgazdálkodás és hidrológia úttörő tudo­mányos munkájának is. Tervének sarkalatos eleme — és ez mai víz­­gazdálkodásunknak is egyik fontos vezérelve —: 132

Next