Vízgazdálkodás, 1969 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1969-10-01 / 5. szám
A több évtizedes megfeszített munka, az aldunai munkáknál szerzett malária ekkor már aláásta egészségét. Élete megrázó tragédiája: legnagyobb műve, a Tisza-szabályozás tervének védelmezése közben, a társulat választmányi ülésén, a heves vita során, küzdő szelleme utolsót robbant, a századokra szóló nagy alkotás megvalósulása küszöbén szíve megszűnt dobogni. Halálának drámai körülményei jellemzik egész életét: a haladás önzetlen szolgálatát, önfeláldozó munkásságát, tudományos meggyőződésének rendíthetetlenségét. Joggal vált a reformkor haladó törekvéseinek és műszaki alkotó erőinek mintaképévé és okkal nevezték a kor legnagyobb magyar mérnökének. Ki volt Vásárhelyi? Ki ő a mai magyar nemzedék, hazánk műszaki haladása számára? Mire tanít életműve? Mindenekelőtt emberi nagyságát, a haladás, a nép ügyének szolgálatát, igazságkereső szenvedélyét, az életét önzetlen munkának áldozó, az igazságért szívós, kitartó munkával, tudományos megalapozottsággal, fáradhatatlanul küzdő igaz embert és a tudós mérnököt tiszteljük Vásárhelyiben. Nagysága elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a kor nagy műszaki feladatait nem elszigetelten, önmagukban tekintette és oldotta meg, hanem mindenkor egy nagyobb, átfogó, gazdaságpolitikai program részeként. Műszaki tudása, gazdag tapasztalata kora országépítő programjának megvalósulását segítette. Ez az átfogó gazdasági, műszaki szemlélet tette képessé arra, hogy a maga korában egyedülálló módon, szinte a mai komplex vízgazdálkodási szemléletnek megfelelően ne csak egy-egy szűkebb térség szemszögéből, hanem a helyi érdekeken felülemelkedve, de egyben azokat is legjobban szolgálva egy egész országrész, az egész Tisza-völgy egységes rendezése keretébe illessze a pusztító tiszai árvizek megfékezésének, a folyó szabályozásának művét. Országos és évtizedes távlatokban vizsgálta és jelölte ki a vízgazdálkodás teendőit. Ennek szükségszerű következménye, egyben műszaki szempontból haladó eredménye volt: az ármentesítés és folyószabályozás korábban egymástól elszigetelten kezelt feladatainak egységes szemlélete és egymástól elválaszthatatlan terve. Széchenyi és Vásárhelyi alkotó együttműködése során nyert megfogalmazást a XIX. század vízügyi programjának alapelve, amely szerint a korábban kizárólagosan hajózási célú folyószabályozással összhangban a vízrendezési munkák elsőrendű célja — ahogyan ők nevezték — a „földmentés”, vagyis az ármentesítés, a lecsapolás, új termőföldek elhódítása az árvizektől. Vásárhelyi az átvágásokkal való folyószabályozást és töltésekkel való ármentesítést egységes és egymástól elválaszthatatlan feladatnak tartotta. A hazai szakirodalomban elsőként mutatott rá, hogy a töltésvonalazásnak a megfelelő árvízi meder kialakítását, a nagyvízi szabályozást kell szolgálnia. A terv alapelve szerint az árvizek levonulásának meggyorsítására egyrészt a folyót az elfajult kanyarulatok átvágásával kell megrövidíteni és esését növelve az árvizek lefolyását kell gyorsítani. A terv célja egyben, hogy az árvédelmi töltések megfelelő elrendezésével, vonalvezetésével lehetőség szerint szabályos árvízi medret alakítson ki és a környező területet megvédje az elöntéstől. A Tisza-szabályozás terve valójában egy még szélesebb körű koncepció része volt, amelynek lényege Széchenyi szerint: „A vízbajok megszüntetésének természetes sorrendje, a szabályozással egybekötött ármentesítés és az azt követő lecsapolás, amiket utána az öntözésnek kell betetőznie”. Rendkívüli időszerűsége miatt ma sem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a program — éppúgy, mint mai vízgazdálkodásunk szemlélete — a vizek kártételei elleni védekezést csak a vízgazdálkodás első lépcsőjének tekintette, amelyet a vízhasznosításnak kell követnie. Vásárhelyi Széchenyivel együtt felismerte a helyi, elszigetelt munkák célszerűtlenségét, sőt káros voltát. Műszaki szempontból is bebizonyította a korábban szétforgácsolt és a feladatokkal eredménytelenül küzdő erők összefogásának, a vízimunkálatok új, korszerű szervezeti formájának, az érdekeltek önkéntes egyesülésének, a társulati formának szükségességét. A terv megismertetését és valóra váltását nem tekintették csupán az arra hivatott szakmai körök feladatának. A nagy fontosságú közügyhöz méltó módon, a legszélesebb nyilvánosság előtt tanácskozták meg a nagy vállalkozás tervét, az érdekeltek közös akaratával, állami irányítás és támogatás mellett, a közvélemény ellenőrzésétől kísérve törekedtek a terv sikeres megvalósítására. Ez a törekvés is — éppúgy, mint a reformkor vízügyi programjának számos más célkitűzése — valójában mai vízgazdálkodásunk rendszerében nyert magasabb rendű, teljesebb megvalósulást, a vízgazdálkodás széles társadalmi alapjának kiépülésében, az állam és az érdekeltek összefogásának változatos szervezeti formáiban. A Tisza-szabályozás alapelvei arról tanúskodnak, hogy Vásárhelyi felismerte és felhasználta kora hidrológiájának elméleti eredményeit és a vízépítés gyakorlati műszaki tapasztalatait, sőt a földmunkástömegek kézi erején kívül a már kibontakozó gépi technika alkalmazásának lehetőségeit is számításba vette. Mindazt a felhalmozott tudást pedig, amit a korabeli tudomány és a gyakorlat nyújtott, kiegészítette önálló alkotó gondolataival. Vásárhelyit értékes, tudományos és irodalmi munkássága alapján joggal tekinthetjük nemcsak kiváló gyakorlati mérnöknek, hanem a magyar vízgazdálkodás és hidrológia úttörő tudományos munkájának is. Tervének sarkalatos eleme — és ez mai vízgazdálkodásunknak is egyik fontos vezérelve —: 132