Vízgazdálkodás, 1971 (11. évfolyam, 1-6. szám)
1971-04-01 / 2. szám
bolát ad, csak jóval Vásárhelyi után jutottak a Mississippi-felmérés mérnökei: Humphreys és Abbot (1850—1860). Az M. Tud. Akad. évkönyveiben 1845-ben csak magyar nyelven megjelent tanulmány azonban külföldön ismeretlen maradt. Ez annál sajnálatosabb, mert — mint azt Kolupaila prof. hidrometria-történeti munkájában megállapítja ■— tanulmányában található a vízhozamgörbe egyik első grafikus ábrázolása is. Legjelentősebb gyakorlati alkotása, „fő műve”: Tisza-szabályozás terve. Mint ismertetett elméleti munkája a magyar hidrometria addigi eredményeinek betetőzése volt, ez is az elődök és a kortárs vízimérnökök eredményeinek felhasználásával készült. Elsősorban a Lányi Sámuel vezetésével végrehajtott Tisza-felmérés (1833—1845) hatalmas adatanyagára támaszkodott, de nemcsak a korábbi javaslatok és tervek egész sorát használta fel (legalábbis Balla Antaltól Huszár Mátyásig), hanem a felmérés során, illetve annak befejező szakaszában készült terveket is. Ennek ellenére aligha vitatható, hogy a korábbi tervek továbbfejlesztésével, azok egységes koncepció keretében való összefoglalásával készült — Széchenyi vízügyi programjával összhangban álló, azt műszakilag alátámasztó! — „általános Tisza-szabályozási terv” újat hozott, részletes műszaki terv volt és lényegében Vásárhelyi alkotásának tekinthető. A tervvel kapcsolatos korábbi „tévedések” — a terv létének kétségbe vonása, vagy eltagadása — a munkálatok 1850—1879 közötti vezetője, Herrich Károly mesterkedéseire vezethetők vissza. Herrich ugyanis, hogy a munka érdemeit a Bach-korszak és saját maga számára kisajátítsa eltüntette a Vásárhelyi-féle terv második, végleges változatát, és az 1845—1849 közti időszak legjelentősebb dokumentumait is. Később pedig, a szegedi katasztrófáért való felelősség elhárítása érdekében Vásárhelyi kidolgozatlan és ideiglenes (hangsúlyozottan: „Előleges”) javaslatára — vagyis csak a Felső-Tiszával foglalkozó tervvázlatra — alapozta a Vásárhelyi-féle terv (és ezzel együtt Széchenyi programjának) tudatosan félrevezető ismertetését és bírálatát. Így történt, hogy érdemeinek egyik irányú túlértékelése: a térképész-hidrológus Vásárhelyi előtérbe állítása ellenére — a tervező és kivitelező mérnök Vásárhelyi munkásságát az utókor hosszú ideig meg sem ismerhette. A második tervet nemcsak a korábbi (1896-os) Vásárhelyi-monográfia nem ismertette, hanem azt mindmáig nem sikerült teljes egészében megtalálni és rekonstruálni, így válhatott sokáig uralkodóvá az a felfogás, hogy Vásárhelyi nem is nyújtott be tervet az egész Tisza szabályozására, hanem csak „szempontokat” adott annak kidolgozásához, annak alapelveit fogalmazta meg ... A valóságban a Felső-Tisza szabályozására vonatkozó és a Tisza-szabályozás általános elveit valóban csak megfogalmazó „Előleges javaslat” (1845. jún. 8.) után, pár hónappal, 1846. márc. 25-én — tehát közvetlenül a halála előtt — Vásárhelyi benyújtotta a Helytartótanácsnak és a Tiszavölgyi Társulat Központi Bizottságának a Tisza folyó egységes és általános szabályozásának részletes és kivitelezésre alkalmas műszaki tervét is, mint azt a megtalált dokumentumok — a tervleírás és a jelentős részben már azonosított tervanyag — kétségtelenül bizonyítják. Az 1845—1846 fordulóján kialakult, továbbfejlesztett és tökéletesített, végleges tervváltozat azonban nem csupán az „Előleges javaslatban” kifejtett szabályozási elveknek az egész Tiszára való kiterjesztését jelenti, hanem elvi szempontból is több új, sőt döntő mozzanatot tartalmaz. Vásárhelyi Tisza-szabályozási terve a Tisza-felmérés gazdag adatanyagára támaszkodó vízrajzi leírás alapján állapítja meg a teendőket: indokolja az átvágások létesítésének szükségességét, foglalkozik a töltések építésével (megadja azok méreteit, vonalozását, egymástól való távolságát stb.), rámutat az árvízi tárolótér csökkenésével párhuzamosan várható árvízszint-emelkedésre, ismerteti a szükséges szabályozási műveket, műtárgyakat, kitér a víziútfejlesztés feladataira, foglalkozik a munkálatok gazdasági és műszaki szempontból legcélszerűbb sorrendjével, majd — a tervrajzokon, táblázatokban részletesen ismertetett — teendőket összefoglalva ad előzetes költségvetést. A nagyszabású elgondolás és költséges terv túlságosan újszerű volt a szűk látókörű, provinciális szemléletből kiemelkedni nem tudó kortársak számára s a Tiszavölgyi Társulat Központi Bizottságának értekezletén heves vitákat váltott ki. E viták izgalmai ölték meg Vásárhelyit, aki 1846. ápr. 8-án meghalt. Tragikus halála megrendítette a közvéleményt, különösen azokat, akik világosan látták a tervezett Tiszaszabályozás jelentőségét. Vörösmarty Mihály közismert, klasszikus sírverse mellett barátja, Garay János is szép epigrammával emlékezett meg Vásárhelyiről. Temetéséről a Magyar Tudós Társaság gondoskodott. Sírjára azonban egyik sírvers sem került fel. Hamvai egyszerű, s már-már alig azonosítható, elfeledett sírjából — a vízivárosi temetőből — a közelmúltban kerültek a volt Kerepesi-temetőből kialakítandó „Nemzeti Pantheonba”. Méltó emléket számára a közelmúltban állított a vízügyi szolgálat Tiszadobon, a Tisza-szabályozási munkálatok megkezdése helyén. Halála után a meghívott külföldi szakértő, Pietro Paleocapa egy módosított tervváltozatot terjesztett elő, amivel újabb tápot adott a korábbi vitáknak és széthúzásnak. Bár a munkálatok alapjául hivatalosan ezt a tervet fogadták el, azt több ponton már kezdetben módosították a korábbi Vásárhelyi-féle javaslatok alapján. Különösen súlyosan érintette a szabályozás ügyét, hogy a szabadságharc bukását követően a tervező Vásárhelyi után a szervező Széchenyi is elveszett a munka számára. A feladat végrehajtása pedig az önkényuralom néptől idegen, bürokratikus — sőt korrupt — apparátusának kezébe került. A kezdeti, tervszerűtlen munkálatok megismétlődő kudarcai — az 1855., 1876., 1879. évi árvizek — a munkálatok ismételt felülvizsgálatát, s a Vásárhelyi-tervhez való fokozatos visszatérést tették szükségessé. A Tisza szabályozását és a Tisza-völgy 1,2 millió hektárnyi ősi árterületének mentesítését — ha a tervtől való kezdeti eltérések miatt, a szükségesnél nagyobb áldozatok árán is — végül is lényegében Vásárhelyi Pál és Széchenyi István elgondolásainak megfelelően kellett végrehajtani. P. Károlyi Zsigmond Részlet Vásárhelyi Pál „általános Tisza-szabályozási tervének” fogalmazványából 61