Vörös Zászló, 1969. január-június (25. évfolyam, 1-75. szám)

1969-01-01 / 1. szám

Az új év boldog lesz A г óra mutatói egy pilla­** natra megálltak a tizen­kettes számon egyesülve. Csak a moszkvai toronyóra hangos üté­sei és a poharak finom csengé­se emelte ki azt az ünnepélyes pillanatot, amit az emberek az óévet az új évtől elválasztó ha­tárvonalnak szoktak tekinteni. A vegyes termékeket előállí­tó műhely fiataljai az ezüstös ruhába öltöztetett gyönyörű új­évi fenyőfa közelében gyülekez­tek. Tompa János innen jól lát­ja a feldíszített termet, az ösz­­szes gépkocsijavítókat, akik szeretett üzemükben várják az új évet. Itt vannak az első ta­nítói, akik öt évvel ezelőtt ne­ki, a Berehovói 2. számú Kö­zépiskola végzősének feltárták a mesterség titkát. János önkéntelenül elmoso­lyodik. Hiszen most ő maga is tanítja az újoncokat, akik a műhelyükbe jönnek dolgozni. Pedig ő sem több, mint hu­szonegy éves. A toronyóra ütéseit a mun­kások emelkedett hangulatú élénk zsibongása váltotta fel, akik felköszöntik egymást, akik sok boldogságot és munkasikert kívánnak egymásnak. Ezután kezdetben csendesen egy dalt kezdtek dúdolni, mely fokozatosan hangosabbá vált és a magasba tört. A leghango­sabb azon a szárnyon volt a dal, ahol a műhely komszomoljai gyülekeztek Tompa Jánossal, a komszom­dlszervezet titkárával az élen. Mert a fiatalok nem­csak dolgozni, hanem vigadni is tudnak. Azért most is, az újévi asz­tal mellett néha termelési jel­legű szavak hangzanak el, mint mondjuk a termelési terv, ön­költség, munkatermelékenység­­ stb. De ez érthető is. Hiszen a termelési tervet a Gépkocsi­javí­tó Üzem december 15-re telje­sítette. Kitűnt a munkában a vulkanizáló gépeket készítő részleg is, ahol Tompa János lakatosként dolgozik. Az évi tervet itt 104,6 százalékra telje­­sítették. És ebben kétségtelenül, nagy érdeme van a műhely komszomolszervezete titkárának is, aki termékeit a minőségi el­lenőrzési osztály ellenőrzése nélkül adja le és példát mutat a többiek számára. Elsajátítva az esztergályos, marós és csiszoló rokonszakmá­kat, Tompa János most egy egész sor felelősségteljes mű­veletet végez, kezdve a gépek szerelésétől, egészen a kipróbá­lásukig . — Neki semmi sem nehéz. — nyilatkozott egy alkalommal a fiúról Kalinnikov A., a rész­leg mestere. Ma pedig Jánost nehéz külön választani a munkások vidám csoportjából. — Emlékeztek-e a moszkvai és rigai utazásunkra..., — kiál­tott fel valaki a komszomolok közül. És Jánosnak eszébe jutnak az 1968-as év azon márciusi nap­jai, amikor őket, a legjobb mun­kásokat a gyár szakszervezete a megemlített városokba szóló turista-beutalókkal jutalmazta. Emlékezetükben ismételten fel­gyűlnek ezen utazás még most is eleven benyomásai. Éppen most, a Lenin V­­I. születése 100. évfordulójához való előké­születek időszakában János gyakran mesél barátainak mind­arról, amit ott látott. Körös-körül pedig örvénylik a jókedv. Megszabadulva azoktól a gondolatoktól, melyek egy pil­lanatra hatalmukba kerítették, Tompa János is elmerül az i­i népi zsibongás víg ritmusában­. Az új év már megtette első lépéseit Földünkön. De ezek a lépések még frissek, ünnepélye­sek. Ezek kíséretében vigadnak az emberek több millióival együtt a Gépkocsijavitó Üzem munkásai. Vigadnak mert tud­ják, hogy az uj év szerencsés lesz számukra. DUPELICS R. «пішиїїіитмпмиммінкіині«'»** OLDOG ÚJÉVET Boriska néni, — mondja Sercsenkó Gali­na Hrabár Borbálának, aki életének java részét a Dohány­­fermentáló Üzemben töltötte. A felszabadulás után, mint brigádvezetőnek nagy érdemei vol­tak a kollektíva sikerében. Pár éve már nyugdíjban van, de ré­gi munkatársai most is nagyon tisztelik. Az újév küszöbén Sevcsenkó Galina, az üzem párttitkára, fel­­kereste az idős munkásnőt, a kollektíva nevében üdvözölte és ajándékot nyújtott át neki. Überall E. felvétele. Ragyognak a Jubileumi Áruház fényei, amelyet szívesen láto­gatnak városunk és kerületünk dolgozói. Az Újév előestéjén itt több tízezer rubel értékű árucikket adtak el a lakosságnak. Uberáll E. felvétele. Új klub — új lehetőségek Az 1968. év emlékezetes lesz Gecse dolgozóinak életében. Két hónappal ezelőtt, a Területi Me­zőgazdasági Kísérleti Állomás költségén 300 férőhelyes klub épült fel. A hatalmas ter­met neonfény világítja meg és a szebbnél-szebb díszle­tek egész sora áll rendelkezé­sükre. Arra törekszünk, hogy a klub minél ízlésesebben legyen berendezve. Az új klub új lehetőségeket nyitott meg a kulturmunka fel­lendítésére, hiszen ide már szí­vesen eljönnek úgy a fiatalok, mint az idősebbek, hogy szabad idejükben kulturáltan elszóra­kozzanak, vagy részt vegyenek valamelyik műkedvelő kör mun­kájában. A klub megnyitása óta meg­szerveztünk egy 14 tagú szín­játszó csoportot, egy négytagú tánccsoportot, egy esztrád- és egy tánczenekart, valamint egy fúvószenekart. Mikes Erzsébet Török Béla, Botos Izabella és más színjátszók, valamint Pő­­sze Géza, László István, Nagy Ernő, Drabant István és a zene­kar többi tagjai az újévet vál­tozatos műsorral fogadják. Klubunk állandóan népes. Néha éjfélig is próbálnak a kü­lönböző műkedvelő csoportok. Míg a régi klubban csak 5—6 fiatalból álló agitkultbrigádunk volt, most a műkedvelő körök és a zenekarok tagjainak szá­ma több mint 40-re emelkedett. És egyre többen jelentik be, hogy részt akarnak venni vala­melyik kör munkájában. Bízunk benne, hogy az új év­i kultúrfelvilágosító munka újabb sikereit hozza számunkra. POSZE Elek, a gecsei falusi klub veze­tője. A borzsovai klub ragyogóan kivilágított nagyterme. Körös­körül terített asztalok. A sarok­ban az újdonsült falusi zene­kar indulókat, magyar nótákat, táncdalokat játszik. Azoknak, akiknek kedvük van még az ünnepség kezdete előtt táncra perdülni, megtehetik. Hiszen erre a célra is hagytak helyet a teremben. Ilyen meghitt, kedves, csalá­dias hangulatban búcsúznak az­­ óévtől a Vörös Zászló Kolhoz • borzsovai részlegének dohány­• termesztői. Nem gyűlés volt az,­­ nem is tanácskozás, hanem iga­­­­zi ünnep. ■ Sepa Vaszil elnök megnyitó­­­szavai természetesen nem nől­■ külözhették az eredményeket ■ szemléltető számadatokat, de jj most minden kimondott szám • az itt ülő nagyszerű emberek­­ egész évi szorgos munkáját di- 5 előt­ti. Ragyog az arcuk, ami­■ kor hallják az összkolhozi ered­­­­ményt: a 140 hektáros ültet­■ vény minden hektárjáról közel ■ 15 mázsa száraz levél került a­­ fermentáló üzembe. A több­­ mint 200 tonna eladott dohány­■ ért mintegy 350 000 rubel folyt­­ be a kolhoz pénztárába. Ennek ■ több mint felét, 180 000 rubelt ■ ők, az itt ülő ünneplők és do­­­hánytermelő társaik kapták ■ meg fizetés gyanánt. Hát nem lehet örülni az ilyen eredmé­nyeknek?! De ma talán nem is a dol­gok anyagi oldala az, ami az örömöt okozza, hanem inkább a hangulat emelkedettsége, az összetartozandóság érzése, az hogy a dohányosok nagy csa­ládjában nem akad olyan, aki ne érdemelné ki a dicséretet. Ezért nem is hagynak ki sen­kit abból a névsorból, amelyet a műsorvezető ismertet az RIPORT egyes számok előtt. A jó mun­káért a szép muzsikát a falu «csalogánya», Birosz Györgyi­ke szolgáltatja Fülöp Józsefnek, a vári klub vezetőjének harmó­­nikakíséretével. És milyen íz­lésesen, milyen találóan. Ha azoknak a fiatal leányoknak szól a nóta, akiket vidámságuk­ról, táncszeretetükről, tüzes temperamentumukról ismernek a faluban, akkor felcsendülnek a modern ütemű táncdalok. Az idősebbeknek pedig szintén fi­atalságukat juttatja eszükbe az énekesnő, amikor rákezd a ked­venc nótára: «Akácos útt, ha végig megyek rajtad én...» A szólóének nem az egyedüli formája a megtisztelésnek, amellyel a borzsovai klub és kultusosai ünneplik a dohány­­termesztőket. Az embert, a munkát dicsőítő rigmusokat mondanak. És mindenkihez van egy pár szavuk. Álló Amália, Simon Júlia, Nagy Hana, Mali­ka Rozália a kolhoz fennállása óta dolgoznak az ültetvényeken. Őket illeti az elsőség. Az 5. osz­tályos Kis Pistike mondja a legjobbakat megdicsérő verset, amely ezekkel a szavakkal fe­jeződik be: «Ide sorolhatjuk még Szirmai Ilonák kolhozista példáta. És ahogy halad az este, úgy nő az emberek játékos kedve. Az ünnepelteken kívül sokan vannak a teremben vendégek, főleg fiatal fiúk. Eljöttek, hogy szórakozzanak és mindenki szí­vesen látja őket. A program összeállítói azonban kihasznál­ják az alkalmat, hogy eszükbe juttassák a fiuknak egy mu­lasztásukat, hogy nem járnak a dohányba dolgozni. Az egész terem együtt énekli a kultur­­munkásokkal az invitáló dalt. Elhallgat a zene, az emberek felállnak, amikor a színpad irá­nyából piros tulipáncsokorral a kezében elindul az egyik asztal felé a 4. osztályos Simon Jóska, hogy felköszöntse nagymamá­ját, Turi Gizellát, a falu legidő­sebb dohánytermesztőjét. A Gál Valéria pionírvezető által betanított dohányos tánc, a közkedvelt magyar, ukrán és orosz néptáncok, az egyszerű dolgozó embert megéneklő ver­sek előadói váltják egymást a színpadon. Ezek csak emelik az est érdekességét, színességét. A felvételen, a borzsovai klub tánccsoportjának tagjait éppen fellépés előtt látjuk. (Balról jobbra) Szirmai Ilona, Bilák Irén, Kertai Viola és Fedorszki AgL ☆ A Vörös Zászló Kolhoz tag­jainak évzáró ünnepe, amelyet Borzsován kívül Muzsijevón és Váriban is megtartottak, nem­csak azért értékes, mert szép formája a jó munka elismeré­sének, hanem elsősorban azért, mert új szokásokat honosít meg. , SVÉD A. BÚCSÚ AZ ÓÉVTŐL Nagy Elizt és a szorgos Vegyen tőlük minden Tóth Gizellát. VÖRÖS 3. Z­Á­S­Z­L­Ó oldal, і 1969 január 1. szerda

Next