Vörös Zászló, 1971. március (23. évfolyam, 50-75. szám)
1971-03-05 / 53. szám
VÖRÖS ZÁSZLÓ NICOLAE CEAUȘESCU ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) Jogos bírálatok hangzottak el műépítészeink helységrendezési tevékenységét illetően is. Noha már régóta felhívtuk a figyelmet az új épületek minél ésszerűbb elhelyezésére a városokban, még mindig hiányosságok állapíthatók meg a helységrendezési felfogásban. Az új negyedek, háztömbök néha találomra vannak szétszórva, nem olvadnak egybe pontosan meghatározott utcákká és sugárútokká, egy világos városképpé. Az ilyen helységrendezés következtében ugyanakkor területet is pazarolnak. Az a módszer, hogy az épülettömbök között nagy felhasználatlan területeket hagynak, nemcsak a negyed, az illető helység műépítészeti összképét rontja, hanem csökkenti a lakásépítés sűrűségét, megakadályozza az illető városokban a lakásszükségletek megfelelő kielégítését. Alkalmam volt más esetekben is utalni az ipari építkezések terén megnyilvánult nagyzási mániára, az olyan méretű és arányú épületek iránti „szenvedélyre", amelyeket a reális funkcionális követelmények, a termelés konkrét szükségletei nem indokolnak. Fennállt és még fennáll az a törekvés, hogy az ipari épületeknek költséges külsőt biztosítsanak drága, nehezen beszerezhető olyan anyagok felhasználásával, amilyeneket a termelés egyáltalán nem igényel. Az ilyen irányzatok — ellentétben egyébként a nemzetközi síkon használatos gyakorlattal, a valóban korszerű egyetemes irányzattal, amely egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb építkezésekre törekszik , a beruházások drágulásához vezetnek. Ezzel kapcsolatosan bírálat illeti azt a törekvést is, hogy az üzemek és a kombinátok keretében túlzott részarányt biztosítanak a melléképületeknek, az ügyvezetési épületeknek, a nem termelő jellegű tevékenységekre szánt épületeknek. Államunk elég drágán megfizette már azt az irányzatot, hogy a hangsúlyt az épületekre és nem a termelés sorsát eldöntő gépekre és berendezésekre helyezték. A túlméretezést, az extravagáns építészeti stílusok érvényre juttatási szándéka megnyilvánult a társadalmi-kulturális építkezések terén is. Világos, hogy a műépítészek részben azért nem fordítottak kellő figyelmet az építkezések gazdaságosságára, tehát részben azért, állt fenn szakadás hosszú ideig az építészet és a termelés között, mert a főiskolai tanulmányi programban a gazdasági hatékonysággal foglalkozó tantárgyaknak nem biztosítottak megfelelő helyet. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben történt néhány intézkedés e téren, az építészeti ismeretek tanítását még mindig nem kapcsolják kellő mértékben össze hazánk ipara és mezőgazdasága fejlesztésének, társadalmi-kulturális életének gazdasági kérdéseivel. Véleményem szerint arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy főiskolánk még mindig nem ápolja kellőképpen a nemzeti építészeti hagyományokat, nem készíti fel a jövő építészeit arra, hogy harmonikusan összeegyeztessék a nemzeti, a népi sajátosságokat a modern építészet követelményeivel, hogy olyan eredeti az új román építészetre jellemző szintézisre törekedjenek, amely plasztikusan érvényre juttatja népünk jellemvonásait és ízlését, szocialista társadalmunk esztétikai elveit. Persze e hiányosságok felemlítése nem jelenti annak tagadását, amit beszédem elején állítottam, mármint azt, hogy műépítészeink és tervezőink nagymértékben hozzájárultak és hozzájárulnak az országunkban kibontakozó nagyszabású konstruktív munkához. De az Önök értekezletének, gondolom, nemcsak az a célja, hogy számba vegye a jó dolgokat, hanem az is, hogy felszínre hozza a hibákat, a helytelen irányzatokat, s így világosan körvonalazza milyen irányban kell hogy fejlődjön a jövőben a műépítészet szocialista társadalmunk szükségleteinek megfelelően. Véleményem szerint nyíltan el kell ismernünk, hogy a Műépítészek Szövetsége, a szövetség vezetősége eddig nem volt elég határozott a romániai építészet előtt álló mai feladatok megoldásában. Az előbb említett hiányosságok egy része ugyanakkor, gondolom, annak is tulajdonítható, hogy túl sok műépítész dolgozik a központban, a fővárosban, s kevés a műépítész, kevés a tervező a megyékben, ott, ahol az alkotó és az építőmunka valójában történik. Egyszersmind nem minden műépítész követi nyomon terveinek kivitelezését, működik kellőképpen együtt az építőkkel és a megrendelőkkel a leghatékonyabb építkezési megoldások biztosításáért. Értekezletüknek világosan meg kell határoznia a műépítészetünk előtt álló mai feladatokat, hogy kikristályosodjon a haladó és korszerű román műépítészeti iskola, az az iskola, amely megfelel a romániai gazdasági-társadalmi fejlődés mai követelményeinek s ugyanakkor sajátosan hozzájárul a műépítészet nemzetközi haladásához is. Azt kívánjuk, hogy műépítészeink, a Műépítészek Szövetsége egyre fontosabb szerepet töltsön be szocialista társadalmunk életében. (Hatalmas taps.) TISZTELT ELVTÁRSAK! Értekezletük egy olyan időpontban ült össze, amikor egész népünk, minden erejét latba vetve, hozzálátott az 1971—1975-ös új ötéves terv előirányzatainak megvalósításához. Valamennyien ismerik a X. pártkongresszus gazdasági, társadalmi és kulturális építkezési programját, amelynek megvalósítását a nemrég megkezdett ötéves terv célozza. Értekezletükön azt akarom különösképpen hangsúlyozni, hogy a következő öt év mintegy 500 milliárd lejt kitevő beruházásaiból — ez az összeg nagyobb, mint az előző tíz év összberuházásainak összege — több mint 200 milliárd lejt a gazdasági és társadalmi-kulturális építkezésekre fordítunk. Az új ötéves terv előirányzatai szerint az ország valamennyi megyéjében több mint 1700 ipari és mezőgazdasági objektum épül, bővül az iskolahálózat, új kórházak, poliklinikák, bölcsődék, otthonok, más közintézmények és több mint 500 000 állami lakás épül. Ugyanakkor a városrendezés szüntelen fejlesztésére fogunk törekedni. Olyan intézkedéseket is teszünk, amelyek révén 10—15 éven belül biztosíthatjuk a falurendezést, és új városokat létesítünk. Íme, elvtársak, milyen tág lehetőségek nyílnak műépítészeink előtt az alkotásra, tehetségük és munkaképességük érvényesülésére, arra, hogy az egész néppel együtt megvalósítsák a X. pártkongresszuson a haza fejlesztésére kijelölt átfogó programot. (Erős taps.) A műépítészet mindenkor szorosan összefüggött, de napjainkban különösen összefügg az emberek reális igényeivel, a társadalmi szükségletekkel. Az a hivatása, hogy a nép számára minél jobb munka- és életkörülményeket biztosító, a szépet és hasznosat harmonikusan összeegyeztető épületeket alkosson. Valamennyi építészeti dolgozónak abból az alapvető szempontból kell kiindulnia, hogy az általa elgondolt és megvalósított munkáknak társadalmilag hasznosaknak kell tenniük. Egyébként is, az ember által megtervezett és elkészített minden alkotás értékét az határozza meg, milyen mértékben elégíti ki az emberi közösség valamilyen szükségletét, mennyire felel meg az élet, a haladás követelményeinek. Talán minden művészet közül a műépítészet kapcsolódik leginkább az ember szükségleteinek kielégítéséhez. (Élénk taps.) Az új ötéves terv — az egész nép anyagi és szellemi életszínvonala szüntelen és kitartó emelésére irányuló pártpolitika megvalósításának vonalát követve , mint már mondottam, nagy volumenű társadalmi-kulturális építkezést irányoz elő. Szükséges, hogy a mostani ötéves tervben építendő tömbház-sorokat úgy tervezzék meg, hogy a társadalmi-kulturális rendeltetésű épületek ésszerűbb elhelyezésével fokozottabb arányban biztosítsák a dolgozók növekvő követelményeinek és igényeinek kielégítését. Ugyanakkor az új tömbház-csoportoknak esztétikailag vonzó látványt kell nyújtaniuk, magukon kell viselniük napjaink modern stílusának egyszerű, elegáns vonalát, s ugyanakkor a hagyományos román műépítészet plasztikus szépségét. Az előirányzott közhasznú épületeket úgy kell elhelyezni, hogy minden egyes tömbházcsoportnak saját szociális központja legyen, amely lehetővé teszi a lakosok jó ellátását, a szükséges szolgálatokat, a gazdag és változatos kulturális életet, biztosítja a pihenő és szórakozó parkokat, a sporttereket s az ifjúság és a gyermekek más szervezett tevékenységeit. Ezeknek a központoknak nagy vonzerőt kell gyakorolniuk a lakosokra, minél kellemesebb életkörülményeket kell biztosítaniuk. A jelenleg épülő új városnegyedekben és az utóbbi években létesített negyedekben egyaránt biztosítani kell a területek minél észszerűbb kihasználását, az építkezések legmegfelelőbb sűrűségét. A városok, a városnegyedek, az utcák szüntelen fejlesztésének folyamatában törekedni kell a múltban elkövetett koncepciós hibák és helységrendezési hiányosságok helyrehozására is. Amikor a műépítészek a rajztáblához ülnek, elsősorban az emberre kell gondolniuk. Arról sem szabad megfeledkezniük, hogy maguk is az általuk tervezett épületcsoportokban laknak majd. (Élénk taps.) Jelentős problémákat vet fel a falvak rendezése is. A párt Országos Konferenciájának határozatai alapján kidolgozás és véglegesítés alatt állnak a falvak rendezésére vonatkozó tanulmányok. Az idén el kell készülniük a megyék, a községek és a falvak területi rendezésére vonatkozó tájékoztató vázlatoknak. A helységrendezés egyik lényeges célkitűzése az lesz, hogy minden megyében új városokat létesítsenek, s ezeket 4—5 község vegye körül. Ugyanakkor törekedni kell a társadalmi-kulturális célú épületek tömörítésére és minél ésszerűbb felhasználására, a kereskedelmi, egészségügyi, a kulturális-művészeti tevékenység megszervezésére. Kitartóan tevékenykedve ebben az irányban, biztosítani fogjuk, hogy a következő 10—15 évben a román falu valóban gyökeresen megváltoztassa arculatát. A termelőerők fejlesztésével, a mezőgazdasági termelés korszerűsítésével, a falvak egész gazdasági, kulturális és társadalmi életének intenzívebbé válásával egyidejűleg a falurendezéssel is hozzá kell járulni ahhoz, hogy a parasztság, az egész falusi lakosság életkörülményeinek általános javítása útján a falu fokozatosan közelebb kerüljön a városhoz. Ez lényeges feltétele egy olyan harmonikusan fejlett társadalom megteremtésének, amelyben a városi és a falusi dolgozók egyenlően részesülnek a modern civilizáció jótéteményeiben, valamennyiüknek optimális anyagi és szellemi életkörülményei vannak. Ez alapfeltétele a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésének, annak, hogy Románia rátérjen a kommunizmus építésére. (Hatalmas taps.) A gazdasági építkezéseket illetően a műépítészeknek és a tervezőknek az a fő feladatuk, hogy az új objektumok elgondolásuknál és kivitelezésüknél fogva minél jobb munkafeltételeket biztosítsanak a munkásoknak, a technikusoknak, a mérnököknek, szem előtt tartva a termelés korszerű megszervezésének, a munkavédelemnek, a munkabiztonságnak a követelményeit, pártunknak és államunknak azt az állandó törekvését, hogy megkönynyítse a fizikai munkát. Ezen az úton is kedvező munkakörülményeket kell biztosítanunk, hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a munkában, amely — mint ismeretes — társadalmi szükségesség, az ember valóban örömét lelje. Ebből a követelményből kiindulva azonban a tervezésnél el kell kerülni mindazt, ami fölösleges, költséges, nem gazdaságos, mindazt, ami nagyzási mániához, különcködéshez vezet. A műépítészek fő feladata, minél olcsóbb keretet biztosítani a termelési folyamat lényeges és döntő elemei — a gépek és felszerelések, a műszaki berendezés jó működéséhez. A tervezésnél arra kell törekedni, hogy a beruházás egészében állandóan csökkenjen az építkezési költségek részaránya. Ezzel összefüggésben jobban hasznosítani kell mind saját pozitív tapasztalatainkat, mind a fejlett országok tapasztalatait, hogy megoldásokat találjunk egyes berendezések és felszerelések szabadtéri elhelyezésére, könnyű és olcsó anyagokat használva az iparcsrnokok építéséhez, helyettesítve az elégtelen mennyiségben rendelkezésre álló és drága anyagokat. Az ipari építkezések terén nem arra kell törekedni, hogy építészeti „műremekeket" hozzunk létre, kiváltva a járókelők csodálatát a gazdasági egységek külsejével, hanem arra, hogy megteremtsük a megfelelő keretet és a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a dolgozók maguk hozzanak létre műalkotásokat az anyagi javak termelése terén, olyan javakat, amelyek csodálatot keltenek mind belföldön, mind külföldön magasfokú műszaki jellegzetességeikkel, kifogástalan minőségükkel, amelyek minél alacsonyabb önköltségükkel eredményesen veszik fel a versenyt bármilyen piacon. Ha az ipari objektumok tervezői így járnak el, elmondhatják, hogy valóban megtették kötelességüket, hogy megértették hivatásukat, amely rájuk hárul az ország gazdasági haladásának biztosításában. (Élénk taps.) Az elmúlt ötéves tervben csupán az ipari épületek méreteinek csökkentésével mintegy 10 milliárd lej megtakarítást érhettünk volna el. Ha figyelembe vesszük a következő ötéves tervben előttünk álló nagy volumenű építkezést, az épületek ésszerű méretezésével 15 —20 milliárd lej megtakarítást érhetünk el, ami egyenlő több mint 300 000 lakással, ha lakásonként 50 000 lej árat számítunk. íme, milyen nagy takarékossági lehetőségek vannak ezen a téren. íme, ezért egy gyár tervezésénél nem az álmodozásokból, a grandiózus elképzelésekből kell kiindulni, hanem abból, hogy minden lejt, minden kiló cementet és vasbetont hatékonyan kell felhasználni. Végül is arra kell gondolniuk, hogy önök nemcsak műépítészek és tervezők, hanem haszonélvezői, tulajdonosai is mindezeknek a javaknak — minden állampolgár a nemzeti vagyon társtulajdonosa —, és mint nekünk, önöknek is kötelessége törődni az állam anyagi és pénzügyi eszközeinek minél jobb kezelésével, hogy minél több lakás, minél több munkahelyiség álljon a lakosság rendelkezésére, s hogy hozzájáruljanak a haza felvirágzásához. Csak ily módon növelhetjük a nemzeti jövedelmet, teremthetjük meg a feltételeket népünk általános jólétének mind gyorsabb emeléséhez. (Élénk taps ) Ezzel összefüggésben szükséges, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a műépítészek, építők és az új épületek közvetlen haszonélvezői — a munkások, mérnökök és technikusok — között, akik az illető egységekben irányítják majd a termelési folyamatot. Mindannak, amit az ipar területén terveznek és építenek, e tényezők kooperációján, a közös megbeszélésen és tapasztalaton kell alapulnia. Természetes, hogy a jelenlegi ötéves tervben előirányzott jelentős építkezési program megvalósítása, a munkák kivitelezési idejének lerövidítése és hatékony, modern építkezések megvalósítása csak olyan körülmények között lehetséges, ha biztosítják az építkezések fokozottabb iparosítását, az előregyártott elemeknek és a kivitelezés ipari módszereinek széles körű alkalmazását. Ez a követelmény, a hazai építkezés világtechnikai színvonalra emelése, nem valósítható meg a típustervezés biztosítása, a típustervek kiterjedt felhasználása nélkül. A típustervek kidolgozásának széles körű előmozdításával egyidejűleg le kell küzdeni azt a felfogást, hogy a típustervezés, a modern ipari módszerek alkalmazása az építkezéseknél elkerülhetetlenül az egyhangúsághoz és egyformasághoz vezet. Napjaink műépítésze éppen úgy bizonyíthatja be képzelőerejét, újító szellemét, hogy a tervek tipizálásának a munkálatok iparosításának körülményei között is változatos stílust és formákat biztosító megoldást tud találni. Meggyőződésünk, hogy műépítészeink tehetsége, képzelőereje, szakmai fantáziája hozzáértése elegendő ahhoz, hogy a tipizálás és a munkálatok iparosítása útján is értékes műépítészeti alkotásokat hozzanak létre. A műépítészek és a tervezők ma még nagyon kevés gondot fordítanak a lakások és társadalmi-kulturális létesítmények belső kivitelezésére, a komfortra, a környezetre, pedig ez igen fontos feladat. Ezzel kapcsolatban meg kell szervezni az együttműködést a műépítészek és a tartós használatú ipari javak tervezői között. A lakberendezések méreteit, formáját az épülettervekkel párhuzamosan kell megtervezni, így a vásárlónak nem okoz majd fejtörést, hogyan helyezze el lakásában az üzletekben kapható bútorokat. Ez az elgondolás érvényes a szőnyegekre, az egészségügyi berendezésekre stb. is. A műépítészek és a közszükségleti javak tervezői, illetve kivitelezői közötti jobb együttműködéssel biztosítanunk kell, hogy az emberek minél megfelelőbb, minél kellemesebb lakásokat rendezhessenek be maguknak. Az élet, a tervezési és a kivitelezési munka megköveteli a műépítészektől, hogy állandóan tisztában legyenek mindazzal, ami új, haladó szakmájukban, hogy ismerjék és tanulmányozzák a egyetemes műépítészet vívmányait ,a világ bármelyik részén elért nagyszerű eredményeket. Ez szükségessé teszi a kontaktusok és az együttműködési kapcsolatok fejlesztését a külföldi műépítészekkel és tervezőkkel, beleértve az optimális építkezési és műépítészeti megoldások megtalálására, az egyetemes tapasztalat minél jobb hasznosítására irányuló nemzetközi kooperációt is. Érthető, hogy az előttünk álló nagyszerű program követelményeiből fakadó egyre sokrétűbb kérdések megoldása rendkívül nagy feladatok és felelősségek elé állítja a Műépítészek Szövetségét. A szövetségnek a legmagasabb társadalmi fórummá kell válnia e kérdések megvitatásában, aktív szerepet kell betöltenie a megoldásoknak, azoknak az alapelveknek a kidolgozásában, amelyek szocialista társadalmunk jelenlegi és távlati igényeivel összhangban biztosítják műépítészetünk fejlődését. A szövetségben rendszeresen meg kell szervezni a széles körű véleménycserét, az eredeti gyakorlat és a nemzetközi tapasztalat általánosítására irányuló élénk tevékenységet, úgyhogy ez elősegítse egy korszerű román műépítészeti iskola kialakulását, amely fogékony minden iránt, ami új, és a legmegfelelőbben öszsze tudja egyeztetni a nemzeti sajátosságot a modern, a mai szellemmel, az esztétikai ismérveket a gazdaságossággal és a funkcionalitással. A Műépítészek Szövetségének egész tevékenységével segítenie kell az ország kormányát abban, hogy intézkedéseket dolgozzon ki és valósítson meg az építkezési program legmegfelelőbb végrehajtására. A szövetségnek — hogy úgy mondjam — a párt- és államvezetőség szakszervévé kell válnia a tervezés terén, azzá a reális és hatékony fórummá, amely tájékoztatja és irányítja az összes műépítészeti szakembereket, a műépítészek egész testületét. (Élénk taps.) A szövetségnek ugyanakkor fontos szerepet kell betöltenie a műépítészek és tervezők ismereteinek szüntelen gyarapításában, szakmai továbbképzésükben és abban, hogy állandóan ismerjék mindazt, ami új és fejlett e terület gyakorlatában. A szövetségnek gondoskodnia kell a tervezési erők jobb elosztásáról az ország egész területén, a műépítészek ésszerűbb hasznosításáról az összes megyék igényeinek kielégítése érdekében. Tekintetbe kell vennünk, hogy a jövőben a városoknak és a községeknek is rendelkezniük kell szakemberekkel. A szövetségnek fejlesztenie és javítania kell a meglévő fiókok tevékenységét és minden megyében fiókintézményeket kell létrehoznia, tömörítve az illető megye műépítészeit és tervezőit, biztosítva a helyi szinten felmerülő építkezési problémák megvitatásához szükséges keretet. A Műépítészek Szövetségének szoros együttműködést kell biztosítania mindazokkal a szakértőkkel és dolgozókkal, akik részt vesznek a tervek kivitelezésében, az épületek berendezésében, az urbanisztika fejlesztésében, a városok és falvak rendezésében. A kérdések megvitatásába és megoldásába a szövetségnek a műépítészeken, az építőkön kívül be kell vonnia közgazdászokat, szociológusokat és más szakértőket is, szakcsoportokat kell létesítenie a problémák tanulmányozására, a megoldások kidolgozására. A szövetségnek ugyanakkor együtt kell működnie a szakszervezetekkel, az ifjúsági és a nőszervezetekkel, a közvélemény más képviselőivel, hogy minél jobban megismerje a dolgozók összes kategóriáinak igényeit és szempontjait. A Műépítészek Szövetsége ezen az úton biztosítani fogja a műépítészek kapcsolatát hazánk lüktető életével, a társadalmi fejlődés során felmerült követelményekkel, biztosítani fogja, hogy a műépítészek és a tervezők a legmegfelelőbb módon juttassák érvényre egész népünknek, a szocialista Romániában kifejtett minden tevékenység közvetlen haszonélvezőjének óhajait és törekvéseit. Ahhoz, hogy a román műépítészet továbbfejlődjön, ahhoz, hogy mind nagyobb mértékben feleljen meg az ország általános haladásával felmerülő egyre nagyobb követelményeknek, egyik legfontosabb tennivalójuk a főiskolai oktatás tökéletesítése, a főiskola és a szocialista építés követelményei közötti minél szorosabb kapcsolat biztosítása. Az egész oktatásunk tökéletesítésére vonatkozó párt- és kormányhatározatoknak megfelelően nagyobb súlyt kell helyezni a diákok gyakorlati tevékenységének fejlesztésére. A jövő építészeit már az iskola padjaiban fel kell készíteni arra, hogy megoldják a városok és falvak konkrét tervezési kérdéseit és ne szorítkozzanak csupán az általános szabályok és elvek elsajátítására. Arra kell törekednünk, hogy az iskolaidőben a diákok ténylegesen dolgozzanak társadalmi-kulturális és ipari építmények tervein, hogy a végzettek diplomamunkái valóságos tervek, konstrukciós megoldások legyenek konkrét gazdasági és társadalmi-kulturális épületek emeléséhez, nem pedig elvont vázlatok, egyszerű, gyakorlati érték nélküli rögtönzések vagy esetleg pusztán kiállítási tárgyak. Meg kell értenünk, hogy a jövő műépítészeinek a fakultás első évétől kezdve foglalkozniuk kell a rajztól a tervkészítésig mindennel. Műépítészeti iskolánk csupán így válhat korszerű iskolává, jövőbeli műépítészeink csupán így felelhetnek meg munkába lépésük első napjától a gyakorlat követelményeinek, társadalmunk fejlődése követelményeinek. Természetesen ez nemcsak a műépítészekre érvényes, de most a műépítészetről beszélek, ahol véleményünk szerint az iskolában fokozottabb mértékben lehet konkrét tevékenységet kifejteni, mint bármely más területen, ahol összekapcsolható az oktatási folyamat a mindennapi tervező tevékenységgel. Ismeretes, hogy a jelenlegi tervezési kapacitás nem tart lépést az építkezési terv szükségleteivel. Emiatt késünk egyes építkezések megkezdésével, mialatt száz meg száz tanárral, előadó tanárral, tanársegéddel, diákkal rendelkezünk, aki ténylegesen részt vehetne e munkálatok elvégzésében. Ezt kérjük mi az oktatástól, már ettől az évtől kezdve! íme, elvtársak, néhány kérdés, amelyet felvetni kívántam az önök értekezletén, a romániai műépítészek és tervezők értekezletén. Bízom benne, sőt, meggyőződésem, hogy az önök értekezlete fontos szakaszt jelent a romániai műépítészetben, s hogy az értekezlet hatása hamarosan érezhető lesz országunk egész tervezési tevékenységében. Az értekezlet vitái nyomán minden bizonnyal kidolgozzák a romániai műépítészek demokratikus fóruma — a Műépítészek Szövetsége — konkrét akcióprogramját, s e fórum, egész népünkkel együtt, hozzájárul a X. pártkongresszuson kijelölt nagy feladatok sikeres megvalósításához. (Hosszantartó taps.) Jövőbeli tevékenységük attól függ, miként vitatják meg a problémákat, milyen embereket választanak be a szövetség vezetőségébe. Kívánjuk, hogy a szövetségnek aktív vezetősége legyen, amely küzd a műépítészetre háruló nagy feladatok gyakorlatba ültetéséért, mozgósítja és egyesíti az összes műépítészek erőfeszítéseit. Éppen ezért, a szövetség vezetőségébe a szakmailag és politikailag legkiválóbbakat válasszák be önök közül, hazánk olyan értékes állampolgárait, akik mindent el fognak követni azért, hogy hozzájáruljanak a szocializmus és a kommunizmus romániai építéséhez, ahhoz, hogy népünk a civilizáció és a haladás csúcsaira emelkedjék. (Erős taps.) Maradéktalan sikert kívánok az értekezlet munkálataihoz, a műépítészet összes alkotóinak, akiktől a román nép újabb értékes terveket vár az országszerte előirányzott létesítményekhez, s még fokozottabb hozzájárulást a szocializmus ragyogó építményének megteremtéséhez Románia földjén. (Hosszantartó taps.) Mind nagyobb sikereket kívánok önöknek, az összes műépítészeknek és tervezőknek jövőbeli tevékenységükhöz, jó egészséget és boldogságot kívánok! (Hatalmas, hoszszantartó taps.) 3. • •ŐSZINTÉN szólva sokszor szerettem volna a magasból átfogni tekintetemme a fővárost, de sohasem sikerült. Egyszer túl alacsonyan szállt a repülőgép, máskor enyhe köd volt, vagy egyéb körülmény játszott közre. Na, de végre itt a kárpótlás, elkészült a főváros jelenleg legmagasabb épülete, az Intercontinental szálló, s így fentről nézhetek le arra a városra, amelynek sokat koptattam járdáit. Az alpinisták érezhetik így magukat, amikor végre feljutnak a csúcsra. Csakhogy ők köröskörül hegyeket, völgyeket látnak, lényegében tehát holt dolgokat. Az Intercontinental alatt azonban egy ország szíve dobog, lüktet. A naptár és a természet rendje szerint tél van, de köröskörül mégis minden tavaszias fényben ragyog, s oly tiszta a látóhatár, hogy semmi optikai rafinériára nincs szükség. Csak memóriára. Itt ugyanis nincs senki, akitől hamarjában meg lehetne kérdezni ezt vagy azt. Szerencsére azonban az utóbbi időben oly sok újdonság került ki a nyomdagépek alól, hogy még egy ezer idegen sem tévedne el ebben az immár több mint másfél milliós metropolisban. Kinyitom hát agyam memóriatárát, s hagyom, hogy képzeletem szabadon csapongjon múltból jelenbe, jelenből jövőbe. A tekintet mint valami csapongó mohó méhecske, itt is, ott is megáll egy pillanatra, de végül is a pipáló gyárkémények tájékán állapodik meg. Nem véletlenül. Mert elvégre hol is állapodhatna meg a tekintet egy olyan metropolis fölött, amely az országnak nem csupán politikai és adminisztratív, hanem ipari központja is ? Fővárosunk lakossága jelenleg 1 600 000, s ennek egyharmada munkás, és így ma Bukarest az ország globális termelésének 17,6 százalékát adja. Innen kerül a nemzetgazdaság körforgásába a villamoskábelek, az automatizáló elemek, a tévé- és rádiókészülékek, a telefonok és automata telefonközpontok egész mennyisége, az elektrotechnikai termékek több mint 90 százaléka, az ipari kazántermelés 96 százaléka, az üvegáru fele, a gépkocsiabroncsok, az acélcsövek, a szövöttáruk, a konfekciók és számos más termék 30—40 százaléka. Bucur egykori vára ma ugyancsak sok bástyával, több mint 200 iparvállalattal rendelkezik. A nemrégiben zárult ötéves terv során 12 gyáróriást emeltek, köztük a nehézgépgyárat, a policolor üzemet, a képcsőgyárat, az üvegáru kombinátot, az automatizáló elemgyárat, az ipari elektronikai és mérőműszerek gyárát, a kötöttárugyárat stb., s 50-et korszerűsítettek, bővítettek. Hogy mit jelent mindez, még csak egyetlen összehasonlítást: a múlt év végén egy napi termelés 12 órával többnek felelt meg, mint 1965. végén. PRÓBÁLJA meg más is, de kötve hiszem, hogy ma már pontosan körül tudná határolni a főváros nem is oly régi perifériáit, például a Militari, a Dudesti, a Berceni vagy mondjuk a Pipera negyedet. Nem, mert ezek a városrészek — egy vagy több fontos gyáregységükkel, tömb- és üzletházaikkal, parkjaikkal, műutaikkal — egybeolvadtak a metropolissal. Mintha sohasem is lettek volna kitaszítva . . . No, de hagyjuk a múltat, sőt még a közelmúltat is, hiszen lényegében mindez már-már csak az emlékezetben él, s onnan is lassacskán kiszorítja a jelen meg a jövő. Mert, ha jól meggondoljuk, öt esztendő, vagy a patinásáéban csengő fél évtized még egy emberöltő távlatából is oly csekély, hogy szinte észre sem vesszük. S mégis mi minden megváltozhat , összeszűkítve a látóhatárt, csak az Egyetem térre vessünk egy pillantást, öt évvel ezelőtt itt még kis üzletek álltak rendetlen össze-visszaságban. Ma viszont már itt áll a főváros legmagasabb épülete, s tőszomszédságában befejezés előtt a Nemzeti Színház. Egy alig három évvel ezelőtt almanachban olvastam, hogy a felépülő Politechnikai Intézet hazánk minden eddiginél impozánsabb tanintézete lesz. S lám, a tekintet már-már készakarva sem tudja elkerülni, hiszen az épületek s a hozzájuk tartozó parkok hétszerte akkora helyet foglalnak el, mint a közkedvelt Cismigiu, vagyis majdnem 115 hektárt. Ugyancsak az említett almanachban írták meg, hogy néhány lépésre a Piata Aviatorilortól épül az új tévépalota, amely a főváros büszkesége lesz. Időközben valóban az lett. Most meg a múlt év végén megrendezett várostervezési kiállítás kapcsán arról cikkeznek az újságok, hogy e palota közelében, ez Aviator Beller és a Dorobanti út térségében 12 hektárnyi területen 1 830 új lakás, modern piac, három áruház, játszótér, garázs és sok-sok más egyéb épül. Természetesen ez csak egy atomja az új ötéves tervben épülő 110 000 lakásnak, amelybe 350 000 ember költözik be, s gyors ütemű folytatása annak a 2 744 000 négyzetméter lakterületnek, amelybe az elmúlt ötéves terv során 240 000 lakos költözött be. NÉZEM-NÉZEM a napfényben tündöklő metropolist, s akaratlanul is arra gondolok, hogy ennek az immár vertikálisan fejlődő városnak — amelynek előszámítások szerint az ezredfordulón két és félmillió lakosa lesz — nem válik-e rideg kő- és betontömbbé ? A kérdés ilyen vagy olyan formában, de minden bizonnyal a várostervezőkben is felvetődött, hiszen keresni kezdték, és végül meg is találták a legcélszerűbb megoldásokat. A távolabbi jövőben Bukarest kikötőváros lesz; az Olténia—Caláras irányában haladó, hajózható csatorna köti össze a Dunával, tehát a tengerekkel is. Addig is azonban a szakemberek — képletesen szólva — megteremtik a napfény és az oxigéngyárakat, létrehozzák azt az óriási sávot, ahol 11 tóval lesz szebb, gazdagabb a főváros. Az eddigiekhez csatlakozó, 16 tó láncolatból álló, 55 kilométer hosszú víz- és parkrendszer a levegőszennyeződés elleni küzdelem leghatásosabb eszköze lesz, így hát a három évvel ezelőtti 10 négyzetméter helyett, jelenleg 13 négyzetméter zöldövezet jut minden lakosra, s ez az arány a lakosság további növekedése ellenére tovább javul. Nem, Bukarestből nem lett rideg metropolis, kő és betonkonglomerátum, és nem is lesz, hiszen mint minden ebben a csodálatos szép országban, annak fővárosa is az ember jólétét, kényelmét és boldogságát szolgálja. (híres) Az 1966-1970-es ötéves terv eredményeiből Szép fővárosunk Bukarest Az Intercontinental szálló (CSIZMADIA BÉLA felvétele)