Zalai Hírlap, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-31 / 308. szám
1966. december 11. A propagandáról megfeledkeztek Látogatás a Letenyei Gépjavító Állomáson A megyében mintegy kétezer pótkocsi van a termelőszövettersetek tulajdonában. A gépállomások profilrendezése után ezek javítására teljes egészében a Letenyei Gépjavító Állomás kapott megbízást. A szerelőcsarnokban szétszedett, félkész és kész pótkocsik jelzik, hogy „működésbe lépett” a pótkocsijavító nagyüzem. Zökkenőmentes átállás — Hazánkban körülbelül 9— 10 féle pótkocsi van forgalomban. Javítás közben mindegyikkel találkozunk mi is. Ennyiféle típus javítása nem könnyű, de az átállás mégsem okozott különösebb gondot, mert részben azelőtt is végeztünk ilyen munkát. A mostani feladatunk annyiban különbözik az előbbitől, hogy a javítás egyes fázisait jobban kell ismerniük szerelőinknek. Ezen viszont úgy segítettünk, hogy a javítás minden fontosabb mozzanatát specializáltuk. Dolgozóink így azután hamar belegyakorolják magukat az egyes munkafolyamatokba — mondja Gellén László főmérnök. A tökéletesebb, gyorsabb munka érdekében az alkatrészek többségét a helyszínen állítják elő. Az ehhez szükséges munkagépeket már korábban beszerezték. Az alkatrészgyártás, a nagy szériában történő javítás egyenes velejárója lesz, hogy kevesebbe kerül egy-egy pótkocsi javítása, mintha a tsz saját műhelyében, illetve más profilú gépjavító állomáson végezteti el. Az sem mellékes, hogy ezentúl jóval rövidebb idő alatt javítunk, s ez a munkában térül meg a szövetkezeteknek — mondja Boás Kálmán szerelő. Esedékes: 600 pótkocsi javítása A tapasztalati számok szerint egy-egy pótkocsi javítása három évenként válik szükségessé. Ebben az évben mintegy 600 pótkocsi javítása lenne tehát esedékes. A termelőszövetkezetek viszont december közepéiig csak hetvenkettő javítására szerződtek a Letenyei Gépjavító Állomással. Az okát elsősorban abban látom, hogy egyes tsz-ekben nem olvassák el a rendelkezéseket, pedig az idevonatkozó rendelet világosan kimondja: az 50 százalékos kedvezményt a pótkocsik javításánál is megkapják a tsz-ek az államtól. A gépjavító állomás viszont csak annyi szerelőt foglalkoztathat, amennyi munkakapacitása van egész esztendőben. Ügyfelek vagyunk, önálló cég a tsz is, mi is. A szövetkezetekre nem erőszakolhatjuk rá a mi álláspontunkat, mégha tudjuk, is, hogy javításra szorul a munkagépük — mondja a főmérnök. — Sokféle alkatrészt készítünk, de mindent nem tudunk előállítani, ugyanakkor csak annyi alkatrészt rendelhetünk, amennyi a szerződött pótkocsik javításához feltétlenül szükséges. Ha később mégis meggondolják magukat a szövetkezeteik, a legjobb akaratunk ellenére sem segíthetünk rajtuk — mondja Simon Ferenc szerelő. — Több közös gazdaságban újra a „ráérünk arra még” szemlélet érvényesül, tavasszal viszont, amikor megkezdődik a nagy munka, futkosni fognak, hogy javítsák meg a pótkocsijaikat. A helyesebb gyakorlat szerintem az, ha most kerítenek sort erre a tsz-ék — mondja Bódi Kálmán szerelő. Megoldást kell találni A Letenyei Gépjavító Állomás megoldást keresett — a saját érdekében. — Munkát kell biztosítanunk szerelőinknek, ezért a hagyományos munkákon túl a Fővárosi Autóbusz Javító Üzemnek is dolgozunk: alvázakat javítunk és a járművek teljes felújítását végezzük — mondja a főmérnök. Az sem ártana viszont, ha a gépjavító állomás nagyobb propagandát fejtene ki a tsz-ek körében. Ők a szakemberek. Sok közös gazdaságban már csak akkor veszik észre a gépek hibáját, ha az teljesen használhatatlanná vált A Letenyei Gépjavító Állomáson azt mondták, hogy minden tekintetben felkészültek az új feladatra. Ami a javítás zavartalanságát biztosítja — igen. A jó propaganda érdekében azonban még akad néhány tennivalójuk, hiszen már a közeljövőben aszerint alakul dolgozóik életkörülménye, hogy mennyi munkát, keresetet tudnak biztosítani a számukra. Kovács József Ha pótkocsit egyelőre keveset is hoznak, egyéb javítani való azért akad a műhelyekben. A szerelők éppen egy traktormotor főjavításán dolgoznak. Az erdő nent magától születik Békésen poroszkál hazafelé a kocsiba fogott pejkó. Fáradt kicsit, lógatja is a fejét, holott már letértek a kövesedről. Ez pedig azt jelenti, alig fél kilométer még, s várja az ablak. Gazdája sem kevésbé vágyik haza: jóval túl van már a hatvanon, s ha hozzá is szokott világéletében az erdőkerüléshez, a nagy utakhoz, csontjaiban azért érzi már az idő múlását. Pihenni vágyik ő is. Persze, csak másnapig, mert reggel várja újra a munka: ezer holdnyi kiterjedésű, három falu határát fogja be kerülete. Az erdészház nincs messze a falutól, bár ugrásnyira van csak az erdőtől is. Olga major, Csömödér, Gosztola, meg a régebbi évek bakonyi emlékei itt. Lentikápolnán is megrohanják nem egyszer. Mert 47 éve ejtette rabul az erdő, s azóta csak a háború szakította el tőle. — Nem tudom, mi lehet most az én régi erdőim helyén, a Bakonyban. Talán bányát nyitottak arra is ... Persze, fontos dolog az is, meg jó is, de azért fájna a szívem az öreg fákért, amelyeket még én ültettem el.. . — mereng viszsza messze tűnt éveire. Átforrósul a hangja, ahogy a szakmájáról kezd beszélni. Büszke rá, hogy hatalmas értékek őrzője, Zala egyik legnagyobb természeti kincsének, a fának hű sáfárja. — Ahhoz, hogy valaki erdész lehessen, lélek kell: emberszeretet meg erdőszeretet. Mert az erdő nem nő magától. Meg kell szedni a magot, ki kell dolgozni, el is kell vetni, aztán fel kell nevelni a fiatal fát... Ezért szeretem legjobban a csemetekerti munkát, ahol eredményét is látom annak, amit végeztem... Azokat emlegeti aztán, akik nélkül semmire sem menne, hisz egyedül nem bádogulhat: az erdei munkásokat, akikbe igyekszik átplántálni a maga szeretetét a fák iránt. — Hadd örüljünk együtt, ha sikerül egy-egy régi, rossz erdő helyén újat, szépet teremtenünk — ezt próbálom nekik magyarázni, s a munkájukból látom, hogy megértenek. .. Azt hajtogatja egyre, hogy a legszebb munka az erdő építése. Ahol vágják a fát, az már halálos ítélet — fejtegeti *—, akkor is, ha ez a munka jelenti a tulajdonképpeni hasznot... Az erdő a mindene: lakóhelye, munkaterülete, szórakozása, pihenése. Sajnálja azokat, akik szürke kőfalak közt, füstös városokban élik napjaikat, s nem ismerik azokat a szépségeket, amelyeket a természet, az erdő nyújt annak, aki egy életre szövetkezett vele. — Sok ember valósággal fél az erdőtől. Én viszont itt érzem csak igazán otthon magam, ez az én világom ... Elmeséli, hogyan mentette meg kutyája sok évvel ezelőtt kisfiát a verandára felkúszott kígyótól, aztán a lovakról beszél, hosszú éveken át hűséges segítőtársairól. Nem sajnálta a róluk való gondoskodást soha, mert busásan megfizettek érte — a munkájukkal. Az erdő szeretete — mondogatja — különben is együtt jár az állatok szeretetével is, nemcsak az emberekével, ahogy először hangoztatta. Itt, ahol oly sokszor a maga erejére, a saját bátorságára, ügyességére szorul az ember, életszükséglet, hogy emberrel-állattal jól megférjen. Pár év híján negyven esztendeje töltik együtt éveiket az erdők tövében élete párjával. Gyerekeik közül az egyiket most készül a „családi” foglalkozáshoz — nem is foglalkozáshoz , hivatáshoz — visszahódítani az erdő, a másik kettő városon él. De nyaranta őket is vonzza a fenyvesek azona, a smaragdba öltözött táj, az erdők halk nesze, a csend, a békesség különös varázsa, amely sehol nem fogja úgy körül az embert, mint ilyen tájakon. Makkegészséges, a betegséget jóformán csak hírből ismeri Szigethy Tivadar bácsi. Lentikápolna, Mumor, Bárszentmihályfa erdőinek önzője, ápolója, nevelője. — Ahhoz, hogy valaki erdész lehessen, lélek kell — mondja Szigethy bácsi ZALAI HÍRLAP Ötvennégy újabb lakással gyarapodott a megyeszékhely Megtörtént a zalaegerszegi toronyház műszaki átadása Színhely Zalaegerszeg, Kossuth Lajos és Petőfi Sándor utca kereszteződése. Több szerv, hatóság, vállalat képviselője adott itt találkozót egymásnak. Egy nappal a kitűzött határidő előtt elkészült Zalaegerszeg első toronyháza, s annak műszaki átadására jöttek össze tegnap délután az érdekeltek. Az új épület szintenként hat lakást, négy kettő- és két egyszobást foglal magába, s minden lakáshoz erkély tartozik. A lakásokba felszerelt konvektorok már ontják a meleget, s begyújtásra várva ott sorakoznak a háromlapos gáztűzhelyek is. Sajnos az eredeti tervben szereplő konyhabútorok beépítése takarékossági okokból elmaradt, de a lakások így is szépek, kényelmesek. Az épületben néhány technikai és egyéb újdonság is akad. A földszintről lifttel megyünk fel a kilencedik emeletre, amelynek szerelését a Budapesti Felvonó Szerelő vállalat dolgozói végezték. Szintenként központi szemétgyűjtőt alakítottak ki, ami a lakók kényelmét szolgálja, s ugyancsak szintenként közös tárolóhelyiséget. A tizedik, szintet a tetőterasz foglalja el, továbbá a liftház, és a három közös szárítóhelyiség, ahol a berendezések ugyancsak ontják a meleget. Az emelet tetején két központi TV-antenna látható. A szemle szigorú alapossággal, szintről szintre folyik. A bizottság tagjainak figyelmét nem kerüli el a legkisebb hiányosság sem. Itt-ott akad jegyzőkönyvezni való. Az építkezés folyamatosságát a kivitelezés alatt többször gátolta az anyaghiány, s az utolsó időszak rohammunkája mintha egy kicsit visszaütött volna. Különösebb, az átvételt és lakhatóságot gátló hiányosságot azonban nem találtak és így a jegyzőkönyvezett hibák gyors kijavítása után — amire 10 napos határidőt kapott a vállalat — a műszaki átadás tegnap megtörtént. — Mikor költözhetnek a lakók? — kérdezzük Bizsók Györgynétől, a zalaegerszegi Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat műszaki vezetőjétől. — Már az ünnep utáni első napokban — hangzik a válasz. Lefelé jövet a bejáratnál egy pillanatra még megálltunk a lakók névjenzékét tartalmazó tábla előtt, ötvennégy lakó névkártyájának elnevezésére szólgáló tábla van itt felszerelve. Ötvennégy lakóé, akiknek ilyen szép ajándékot hozott az 1907-es esztendő. Többségében még földszintes, kertes házacskák közöl nőtt ki Zalaegerszeg új büszkesége, az 54 lakásos toronyház. A tervek szerint néhány év múlva már a környezet is merőben más lesz. (Kiss Ferenc felvétele) 3 Együttműködés vitatkozva is nagyon nehéz megszabadulni a hosszú időn át beidegződött reflexektől, szokásoktól. Különösen kényes, bonyolult az ember kapcsolatokban új viszonylatokat teremteni. Az évek során természetessé vált, hogy a vállalati vezetőségek és a szakszervezeti bizottságok egyaránt a gazdasági-termelési programok megvalósítását tekintették fő feladatuknak, sőt helyenként az szb-k gyekeztek betölteni a „pótgazdasági vezetés” szerepét, gyakran több időt, energiát fordítva anyagbeszerzési és egyéb ügyekre, mint a dolgozók közvetlen érdekvédelmére. Az új gazdasági mechanizmus működésének távlatait kutatva újra értékeljük, végiggondoljuk a társadalmipolitikai folyamatokat, köztük a társadalmi szervek helyét, szerepét is. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk: minden szerv végezze a maga dolgát. A gazdasági vezetés a maga apparátusával gazdálkodjon eredményesen, a szakszervezet pedig politikaiérdekvédelmi jellegénél fogva társadalmi-mozgalmi eszközökkel segítse egyfelől a gazdasági célok megvalósulását , miután tartósan csak ez adhat realitást az életszínvonal növelésére irányuló szándékoknak , másfelől képviselje következetesen a vállalati, gyáregységi, műhelyi dolgozói kollektívák közvetlen,rdekeit A gyakorló szakszervezeti emberek elvileg eddig is elismerték a fenti követelmény igazságát, ám a valóságban ma még sokszor nem jut erejükből ennek teljesítésére. A vállalatok többségében például az év elején elkészítik a szociális, egészségügyi, munkavédelmi komplex intézkedési terveket, amelyeknek teljesülését félévenként mérik, ellenőrzik. A tapasztalatok szerint gyakor az „elcsúszás”, eléggé általános tünet, hogy a szakszervezeti bizottságok túlságosan ,s megértően kezelik az objektív, vagy annak tűnő indokokat, magyarázatokat, amikor egyegy, a munkakörülményeket javító intézkedés elmarad, vagy késik. A magasabbnak tűnő érdekek „oltárán” esetenként feláldozzák a „kisebb” érdekeket. Ennek is betudható, hogy a munkások szemében helyenként a vállalati gazdasági és szakszervezeti vezetés elmosódik, nem rajzolódik ki előttük kellően a két vezető szerv sajátos, karakterisztikus arca. frörcsösen tartja magát még az a hiedelem, hogy a jó együttműködés kizárja a nézeteltéréseket, a kritikát. Holott a Szaktanács és a Minisztertanács közös határozata egyértelműen kimondja: az ellentmondásokat, feszültségeket fel kell tárni, az állami és szakszervezeti szervek közötti kapcsolatban az önállóságot és a felelősséget el kell határolni, valamint a feszültségek feloldásának a módját is közösen kell megtalálni. Szükség esetén pedig felsőbb szerv elé vinni a vitás kérdéseket Persze nem arról van szó, hogy a szakszervezetek feladata csak a „nem "-ek kimondása legyen. Az is helytelen elképzelés, hogy a gazdasági ügyek csak a gazdasági vezetésre, a politikaiemberi ügyek egyedül a társadalmi szervekre, köztük a szakszervezetekre tartoznak. Bármennyire is a gazdaságosság, a jövedelmezőség szempontjai kerülnek előtérbe, groteszk „munkamegosztás” lenne, ha a vezetés emberi tényezőit kiragadnánk a gazdasági vezetés egészéből és „átutalnánk” azt a társadalmi vezetőszervek kezébe, kizárólagos joggal. A vállalatok gazdasági és társadalmi vezetői között kívánatos jó kapcsolatnak, együttműködésnek nem a kritikátlanság, a vitanélküliség a mércéje, hanem a nézeteltérések, feszültségek feltárása, azok közös megoldása. Ennek gyakorlatias véghezvitele természetesen nagyon bonyolult lehet. Akadályozókká válhatnak valóságos objektív okok (például pénzhiány), de közrejátszhatnak szubjektív indokok is. Az említett éves komplex intézkedési tervek már eleve adott pénzügyi keretek között születnek, tehát százszázalékos megvalósításuk objektíve lehetséges. E tervek „egyenrangúsítása" a termelési programokkal, a tételes ellenőrzés, anyagi és erkölcsi ösztönzés, szükség esetén felelősségrevonás a mulasztókkal szemben — többnyire elhatározás dolga. Jólin múlik, hogy új felfogásban, szellemben dolgozzanak a vállalati szakszervezeti bizottságok és működjenek együtt a vállalati vezetőségekkel ? Elsősorban azon múlik, mennyire ismerik fel, hogy „új szelek fújnak”, mennyire képesek élni a már meglévő — a jövőben bővülő — jogaikkal, hatáskörükkel. A legfontosabbat — minden új felismerés mellett — sem szabad elfelejteni: továbbra is az ember áll érdeklődésünk középpontjában. Minden más kizárólag azt a célt szolgálja, hogy az emberi szükségleteket, a lehető legjobban kielégítsük. Kalocsai Tibor