Zalai Hírlap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-25 / 276. szám

Németh Károly elvtárs felszólalása Bevezetőben a X. kongresz­­szust megelőző fővárosi tag­gyűlések, pártértekezletek munkáját ismertette, majd így folytatta: — A becsületesen dolgozók többsége elvárja tőlünk — és ebben támogat bennünket —, hogy határozottan fellépjünk azokkal szemben, akik ügyes­kedéssel, törvényeinket ki­játszva, a közösség rovására akarnak boldogulni. Feltétle­nül egyet kell érteni azzal a következtetéssel, amelyre a viták során a kommunisták jutottak: a szocializmus ma­gasabb szinten történő felépí­tése megköveteli a dolgozók szélesebb körű bevonását, ak­tív részvételét a munkahelyi feladatok kidolgozásában és végrehajtásában. Feltételezi a rendszeres véleménycserét és az őszinte tájékoztatást. Németh Károly a továbbiak­ban hangsúlyozta: " Vannak, akik nem haj­landók felismerni a jogok és a kötelességek egységét, a szo­cialista demokrácia lényegét. A józan munkásközvélemény ebben is helyesen foglalt ál­lást. A demokrácia nem jog a jogtalan követelésekre, a rend és a fegyelem megbontá­sára. A kommunistáknak a közösség érdekeit szolgálva, igazukba vetett hittel, kitar­tóan, fáradhatatlanul kell har­­colniuk, hogy a szocialista de­mokrácia szellemében, a jo­gok és a kötelességek együtt és egyszerre érvényesüljenek, hogy a jogok a kötelességek teljesítésével arányban legye­nek A továbbiakban a fővárosi pártmunka tapasztalatairól be­szélt és egyebek közt megálla­pította: a munkások felvétele a pártba abszolút számokban növekszik, de arányuk kis­mértékben csökken. Elsősor­ban a munkásosztály soraiban végzett munkánk gyengeségé­ről van itt szó. Vagyis: csak a kommunistáknak a munkások körében végzett munkája szín­vonalán múlik, hogy pártunk­ban növekedjék az arra alkal­mas munkások számaránya. Ez a pártban nem statisztika dolga. Sokaink munkásbázisá­nak állandó erősítése pártunk jellegéből, politikánk lényegé­ből fakadó követelmény.­­ Úgy vélem, ez pártépítő munkánk alapkérdése marad a jövőben is. Ebben nekünk nagy a felelősségünk, mert a fővárosban dolgozik a magyar munkásság több mint egyhar­­mada. A párt sorainak erősí­tése éppúgy mint eddig, ezuta­­t nem lehet spontán folyamat, hanem csakis céltudatos poli­tikai és szervező munka ered­ménye. Németh Károly a Központi Bizottság beszámolójával, a Központi Ellenőrző Bizottság jelentésével egyetértett, s elfo­gadását javasolta, mert — mint mondta — pártunk az elmúlt időszakban is híven teljesítette a munkásosztá­lyunkkal, népünkkel, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalommal szembeni kö­telezettségeit. Lazányi Józsefnének, a Szolnok megyei Néplap főszer­kesztő helyettesének és Pach Zsigmond Pál akadémikus, bu­dapesti küldöttnek a hozzászó­lása után szünet következett, majd a kongresszus Kállai Gyula elnökletével folytatta munkáját. Nagy taps közepette jelen­tette be: a következő felszó­laló Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára, az MSZMP X. kongresszusán résztvevő szovjet küldöttség vezetője. Németh Károly beszédét mondja Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára a Szovjetunió Kommunista Pártja nevében üdvözli az­­ MSZMP X. kongresszusát (MTI foto — Papp Jenő felvétele — KSI Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. évfolyam, 276. szám­ára: 80 fillér 1970. november 25., szerda Az MSZMP X. kongresszusának keddi tanácskozása kedden reggel 9 órakor Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának elnök­­lésével folytatódott a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusána­k tanácskozása az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában. Az elnöklő Apró Antal bejelentette, hogy a kongresszushoz számos testvérpárt intézett üdvözletet Levélben, illetve táviratban üd­vözölte a kongresszust az Argentin Kommu­nista Párt, az Ausztráliai Kommunista Párt, a Brazil Kommunista Párt, a Ceyloni Kom­munista Párt, a Dél-afrikai Kommunista Párt, a Görög Kommunista Párt, a Guade­loupe­ Kommunista Párt, a Guayanai Népi Haladó Párt, az Indiai Kommunista Párt, az Indonéz Kommunista Párt, az Iraki Kommu­nista Párt, az Izraeli Kommunista Párt, a Japán Kommunista Párt, a Jordániai Kom­munista Párt, a Kanadai Kommunista Párt, a Kolumbiai Kommunista Párt, a Marokkói Felszabadulás és a Szocializmus Pártja, a Ni­gériai Szocialista Munkás-Paraszt Párt, a Nepáli Kommunista Párt, az Uruguayi Kom­munista Párt, a Venezuelai Kommunista Párt. Apró Antal ezután­­bejelentette: a jelölő bizottság munkájához szükséges, hogy a kongresszus döntsön a megválasztandó Köz­ponti Bizottság és az Központi Ellenőrző Bi­zottság létszámáról. Javasolta, hogy a kong­resszus 101 tagú Központi Bizottságot és 21 tagú Központi Ellenőrző Bizottságot válasz­­szon. A kongresszus a javaslatot egyhangúlag el­fogadta. Az elnök ezután bejelentette, hogy a kong­resszus megkezdi a vitát a Központi Bizott­ság és a Központi Ellenőrző Bizottság beszá­molói fölött Bagyinszki Istvánnak, a Csepel Vas- és Fémművek lakatosának, Drazsnyák István­nak, a sopronhorpácsi egyesült termelőszövet­kezet elnökének és dr. Márta Ferenc egye­temi tanárnak, a szegedi József Attila tudo­mányegyetem rektorának felszólalása után Németh Károly, a Politikai Bizottság póttag­ja, a budapesti pártbizottság első titkára emelkedett szólásra. Legnagyobb közös vívmányunk a szocialista világrendszer Leonyid Brezsnyev elvtárs beszéde Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttsége szívből jövő köszönetét fejezi ki azért a lehetőségért, hogy részt ve­het kongresszusuk munkájá­ban. A Szovjetunió kommunistái­nak 14 milliós serege nevében, valamennyi szovjet dolgozó nevében tolmácsoljuk a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa küldötteinek, a magyar kommunistáknak és A magyar kommunistáknak és a szocialista Magyarország egész dolgozó népének ered­ményei, az önök által meg­jelölt új távlatok és a többi testvéri ország sikerei újra és újra igazolják, milyen hatal­mas alkotó lehetőségei vannak a szocializmusnak, ha a kom­munisták pártja szilárdan és következetesen érvényre jut­tatja vezető szerepét a társa­dalomban. A párt fogja össze és kovácsolja eggyé a munkás­­osztály, a parasztság és az ér­telmiség erőfeszítéseit. A párt mutatja meg a kitűzött célok elérésének helyes útjait, tán­­toríthatatlanul követve a szo­cializmus építésének általános érvényű törvényszerűségeit és figyelembe véve az ország nemzeti és történelmi sajátos­ságait. Nagy és igazi alkotó munkát végez a Magyar Szocialista Munkáspárt és­ Központi Bi­zottsága, amelynek élén a ma­gyar nép hű fia, a nemzetközi kommunista és munkásmozga­lom kiemelkedő és tiszteletben álló személyisége, Kádár Já­nos elvtárs áll. Valamennyien jól tudjuk, hogy a szocializmusért és a kommunizmusért vívott harc sok nehéz feladat megoldását követeli meg. A szocialista és a kommunista építés fejlődésé-­­ nek minden újabb szakasza az egész magyar népnek forró testvéri üdvözletünket. Nagy figyelemmel hallgattuk meg a Központi Bizottság be­számolóját, amelyet Kádár János elvtárs ismertetett az MSZMP Központi Bizottságá­nak munkájáról. A szocialista Magyarország négy év alatt elért fejlődése eredményeinek a beszámolóban nyújtott elem­zése meggyőzően bizonyítja, hogy az, amit a magyar kom­munisták IX. kongresszusukon terveztek, ma már valóság, bonyolult problémákat vet fel pártjaink előtt. Ez természe­tes, dialektikus folyamat. A kommunisták nem vágyódnak kényelmes életre, mindig bát­ran haladnak tovább, előre. Ezt ismét meggyőzően bizo­nyítja Kádár elvtárs beszá­molója és kongresszusuk egész légköre is. Ugyanezt mondhat­juk a Szovjetunió Kommunista Pártjának és más szocialista országok testvérpártjainak te­vékenységéről is. Ami pedig a legfőbb, elv­társak, a szocialista országok kommunistáinak minden szük­séges feltétele meg­van azok­nak a feladatoknak az ered­ményes megoldásához, amelye­ket a társadalmi fejlődés je­lenlegi szakasza állít elénk. A Szovjetuniónak, a Magyar Népköztársaságnak és a többi szocialista országnak jutott az a történelmi küldetés, hogy az új világ építőinek első sorai­ban haladjanak, amely új vi­lágnak a csírái napjainkban mindenütt kihajtanak. A nem­zetközi küzdőtéren szüntelen heves osztályharc folyik a dol­gozó emberek és a kizsákmá­nyolók között, a szocializmus, a szabadság, a béke, a haladás erői és az imperialista reakció, az elnyomás, az agresszió erői között. E harc arcvonala rendkívül széles. Formái különbözőek, békések és nem béké­sek. Munkás hétköznap­jaink, a kapitalista országok dolgozóinak harca társadalmi felszabadulásukért, a népek támadása a kolonializmus és a neokolonializmus ellen — mindez egy-egy láncszeme ama hatalmas osztályösszecsa­pások összefüggő láncolatának amelyekben az egész emberi­ség jobb jövője születik. Legnagyobb közös vívmá­nyunk, a szocialista világrend­­szer, amely évről évre bizto­san fejlődik és erősödik. A szocialista közösségnek Euró­pában ma hatalmas a gazda­sági ereje. Kiválóan fejlett iparunk, szüntelenül előreha­ladó mezőgazdaságunk és ha­talmas nyersanyag-készleteink vannak. (Folytatás a 2. oldalon.) A kommunisták mindig bátran haladnak előre Az Építők „Rózsa Ferenc” székháza, ahol az MSZMP X. kongresszusa ülésezik (MTI Fotó: Vigovszki Ferenc felvétele — KS) Újabb partraszállási kísérletet hiúsítottak meg Guineában Készü­ltségi állapot Conakryban Abidjan. (MTI)­ Conakryban továbbra is érvényben van a készültségi állapot. A Conak­­ry-i rádió felszólította a gui­­neai főváros lakóit, hogy tér­jenek vissza munkahelyükre, de óvatosságra intette őket. „Egyik kezetekben szerszám,, a másikban fegyver” — figyel­meztetett a rádió. U Thant ENSZ-f­őtitkár­t olyan értelemben tájékoztat­ták, hogy Guineában az élet mindinkább visszatér a nor­mális mederbe. Közben New York-ban azt várják, hogy kedden az esti órákban indul útnak a külön­leges ENSZ-bizottság, amely a helyszínen vizsgálja ki a Por­tugália ellen emelt inváziós vádat. Conakry repülőterét le­zárták, de úgy tudják, hogy a Nepál, Zambia, Kolumbia Finnország és Lengyelország képviselőiből álló vizsgálóbi­zottság megérkezésére ismét megnyitják. Washingtonban a külügymi­nisztérium egyik szóvivője hét­főn este kijelentette: minden ok megvan annak feltételezé­sére, hogy a Guinea elleni tá­madásnak külföldi vonatkozá­sai is vannak. A szóvivő sze­rint azonban az Egyesült Ál­lamok nem rendelkezik Portu­gália vagy „valamilyen más ország” beavatkozását alátá­masztó bizonyítékokkal. A guineai fegyveres erők keddre virradóra a külföldi zsoldosok harmadik partra­szállási kísérletét verték vis­­­sza — jelentette a Conakry-i rádió kedd reggel. A zsoldosokat hadihajók szállították Guinea partmenti vizeire. Mint ismeretes, a guineai fegyveres erők az eddigi két partraszállási kísérletet meg­hiúsították. Kairó­ (MTI). Az úgyneve­zett Tripoli Chartához tartozó három ország — Egyiptom, Lí­bia és Szudán — javasolta, hogy a guineai helyzet meg­vitatására hívják össze az Af­­frikai Egységszervezet külügy­minisztereinek sürgős ülését. Mohamed Fajek egyiptomi tájékoztatásügyi miniszter az említett három ország megbí­zásából kapcsolatba lépett Diallo Tel­ivel, az Afrikai Egy­ségszervezet főtitkárával, s indítványozta, hogy a tanács­kozást vagy a három ország valamelyikének fővárosában, vagy pedig Addisz Abebában tartsák. * Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke Sekou Toure el­nökhöz intézett táviratában a magyar nép szolidaritásáról biztosította a Guineai Köztár­saságot és elítélte az országot ért imperialista agressziót. Véget ért az európai békekonferencia Szófia, (MTI). Kedden este Szófiában befejezte munkáját­ az európai országokban műkö­dő békemozgalmak képviselői­nek kétnapos tanácskozása, amelyen kontinensünk huszon­egy országának negyvenhat küldötte vett részt. Jelen volt az értekezleten Romes Csand­­ra, a Béke-Világtanács főtitká­ra is. A Magyar Béketanácsot Pethő Tibor alelnök és Nagy Gábor képviselte Szófiában. A tanácskozás befejezése után tartott sajtóértekezletén­ Romes Csandra rámutatott: A feszültség enyhítésének, az együttműködésnek és a biz­tonságnak új távlatai nyílnak meg Európában...” A konfe­rencia ennek szellemében je­lentős akciók tervét fogadta el 1971-re. A résztvevők nyilatkoza­tot fogadtak el, jogos fel­háborodással bélyegezve meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni amerikai bombatámadások felújítását. Sekou Touré guineai elnökhöz pedig táviratot intézett az ér­tekezlet, elítélve a Guinea el­leni intervencióért felelős por­tugál és amerikai­­imperializ­must.

Next