Zalai Hírlap, 1973. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

s ezekről folytatott beszélgetést dr. Babiczky László megyei főorvossal és dr. Turóczi Ilo­na anya- és családvédelmi fő­orvossal. ZALAI HÍRLAP: — A me­gyében eddig is működtek nővédelmi tanácsadók, ezek azonban nem különültek el a nőgyógyászati szakrende­lésektől, gyakorlatilag ugyanaz a szakorvos, ugyan­abban a rendelőben a nap egy bizonyos órájában ren­delt, majd szinte megszakí­tás nélkül tanácsadást foly­tatott. A tapasztalatok is körülbelül ilyenek, mint ez a felemás megoldás. A ta­nácsadás általában a fogam­zásgátló tabletták felírásá­ra korlátozódott. Marad-e ez az állapot, vagy várható esetleg egy ideálisabb, a cél­nak megfelelő megoldás? Dr. Babiczky László: — Za­laegerszegen január 1-én egy még pontosan meg nem hatá­rozott helyen, de a szakrende­léstől elkülönülten egy főfog­lalkozású orvossal, akinek ki­zárólag a tanácsadás, az eset­leg szükséges vizsgálatok elvé­geztetése lesz a feladata, s kezd munkához a tanácsadó. Gondoskodnunk kell megfele­lő asszisztenciáról és termé­szetesen megfelelő feltételek­ről ahhoz, hogy az orvos, a há­zasulandók egyikével vagy másikával négyszemközt, szük­ség szerint mindkettőjükkel hatszemközt beszélgethessen. Hozzá kell tennem, a tanács­adásnak nem kioktatás a cél­ja, nem is csak a házasulan­dók felkészítése, felvilágosítá­sa, hanem szükséges esetek­ben már a házasságban élők­kel való foglalkozás is, egy­felől a nem kívánt terhesség megelőzésére, másfelől pél­dául annak érdekében, hogy egy kívánt terhesség létrejöj­jön. ZALAI HÍRLAP: — A ta­nácsadáson való részvétel kötelezővé tételét több kö­rülmény indokolja. Mi ezek közül a legfontosabb? Dr. Turóczi Ilona: — Segít­séget nyújtani abban, hogy a nem kívánt terhesség ne jöjjön létre, hogy csak akkor követ­kezzék be, amikor a gyermek kihordásának, felnevelésének feltételei adottak. Nem lehet cél a művi megszakítás, nem lehet cél felelőtlenül világra­­hozni gyermekeket A leg­szebb megfogalmazása ennek, amit eddig hallottam: azt akarjuk, hogy egészséges csa­ládban, egészséges szülőknek, egészséges gyermekeik szüles­senek, így váljon uralkodóvá a háromgyermekes családesz­mény. ZALAI HÍRLAP: — Nem ritkák az olyan tragédiák, amelyeket egy örökletes be­tegségnek a gyermeken tör­tént kiütközése okozott. Hal­lottunk anyákat, apákat két­ségbeesetten azt hangsúlyoz­ni, ha ezt csak sejtették vol­na, nem kötöttek volna há­zasságot vagy nem hoztak volna a világra gyermeket. A kötelező tanácsadást kö­vető vizsgálat esetleges ilyen jellegű eredményéről tudo­mást szerezhetnek-e a háza­sulandók, milyen feltételek mellett kapják meg azt az igazolást, amely nélkül ja­nuár 1-e után már nem köt­hetnek házasságot? Dr. Babiczky László: — A tanácsadáson mindenki köte­les megjelenni. Azt szeret­nénk, ha egy-egy ilyen be-­ szélgetés időtartama legalább 15 perc lenne. Amennyiben az orvos úgy látja, hogy a há­zasulandók teljesen egészsé­gesek, kiadja a megjelenést tanúsító igazolást. Ha szüksé­ges, elrendel különböző vizs­gálatokat, s csak ennek meg­történte után ad igazolást. Amennyiben a vizsgálat eset­leg olyasmit derítene ki, ami az utódra káros lehet, ezt közli a házasulandókkal. Az igazolás kiadását ebben az esetben sem tagadhatja meg, de az esetleges következmé­nyekre megfelelően felkészíti a fiatalokat. ZALAI HÍRLAP: — Tehát Zalaegerszegen január 1-én megkezdi működését a ta­nácsadó. Mi lesz Nagykani­zsán és a megye más terü­letein? A határozat a fal­vakban a körzeti egészség­ügyi szolgálatra hárítja a tanácsadás feladatát? El­képzelhető, hogy a körzeti orvosokat fel lehet készíteni erre a feladatra? Dr. Babiczky László: — Nagykanizsán előreláthatóan 1976-ig marad a jelenlegi ál­lapot. Nem tudjuk különvá­lasztani a szakrendelést és a tanácsadást. Ahol nőgyógyász szakorvos van — Zalaszent­­grót, Lenti stb. — ott ő végzi a tanácsadást, másutt a kör­zeti orvosok, akiknek felké­szítése erre a munkára meg­kezdődött és folyamatosan tart Hadd jegyezzem meg, azt szeretnénk elérni, ha a falvakból is mind nagyobb számban keresnék fel a zala­egerszegi tanácsadót. ZALAI HÍRLAP: — Január 1-től az abortusz bizottságo­kat a terhesség-megszakítást engedélyező bizottságok váltják fel a két városban, valamint Lentiben és Zala­­szentgróton. A hatósági jog­körrel felruházott bizottsá­gok minden esetben határo­zatot hoznak, az elutasító határozatok ellen a — me­gyei — másodfokú bizott­sághoz lehet fellebbezni, s végsősoron ott döntenek a megszakítás engedélyezésé­ről, vagy a kérelem elutasí­tásáról. Hány tagúak lesz­nek a bizottságok, milyen lesz az összetételük? Dr. Turóczi Ilona: — Az el­sőfokú bizottságok három ta­gúak, vezetőjük orvos, egy vé­dőnő és egy, az illetékes ta­nácsok által kinevezett sze­mély. A megyei II. fokú bi­zottság összetétele hasonló, abban azonban mintegy a tár­sadalmi kontrollt biztosítva részt vesz az SZMT megbí­zottja is. Valamennyi bizott­ság január 1-én kezd munká­hoz. ZALAI HÍRLAP: — A kor­mányhatározat pontosan le­szögezi, mely esetekben en­gedélyezik a terhesség-meg­szakítást, mely esetekben engedélyezhetik egyéni mér­legelés alapján. Szabályozza a megszakítás díját, kötele­zővé teszi a művi beavatko­záson átesett nő két napra történő keresőképtelen állo­mányba vételét. Kimondja, hogy a megszakítás díja szociális indokok alapján mérsékelhető, illetve elen­gedhető, s nyomatékkal fel­hívja a figyelmet a terhes­ség megelőzését szolgáló esz­közök biztosítására is. Mi­kor 600 és mikor 1000 forint a megszakítás díja, milyen mértékben csökkenthető? Rendelkezésre áll-e elegen­dő antibébi tabletta, s egyéb eszköz, október 1. óta — a aióta a körzeti és az üze­mi orvos is felírhatja a fo­gamzásgátló tablettákat — és nőtt-e irántuk a keres­let? Dr. Turóczi Hana: — A megszakítás díja a jövedelem­től függően 600, illetve 1000 forint. Szociális indokok alap­ján ez az összeg vagy a felére mérsékelhető, vagy teljesen elengedhető. Antibébi tabletta van, s más eszközök is rendel­kezésre állnak, alkalmazzuk már a megyében például a műanyag hurkot is. Hogy mennyire ésszerű volt a fo­gamzásgátló tabletták felírásá­nak jogát a körzeti és az üze­mi orvosokra is kiterjeszteni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alkalmazásának mértéke egyetlen hónap alatt — októberben — mintegy 10 —15 százalékkal emelkedett ZALAI HÍRLAP. — Január 1-től csak meghatározott feltételek mellett kerülhet sor a terhesség művi meg­szakítására. Nem titok, még akkor is, amikor minden nehézség nélkül el lehetett végeztetni fekvő beteg inté­zetben is a műtétet, előfor­dult tiltott művi beavatko­zás. Nem fenyeget-e a til­tott műtétek elszaporodásá­nak veszélye? Dr. Babiczky László: — Ez­zel a veszéllyel az illetékes hatóságok is számoltak. Rend­kívül szigorú és pontos admi­nisztráció kíséri a bizottságok munkáját. A kérelem elutasí­tása esetén például a körzeti egészségügyi hálózatnak jelzik a terhes jelentkezését, gondo­zásba vétel végett Amennyi­ben másodfokon is elutasítják a kérelmet, ugyancsak sor ke­rül erre a jelzésre. A körzeti egészségügyi hálózat tehát ke­resni fogja a terhes nőt, vé­gigkíséri a terhességet, bizto­sítja a gondozást. ZALAI HÍRLAP: — Előfor­dulhat, hogy nem a terhes­ség-megszakítást engedélye­ző bizottságnál, hanem mondjuk egy-egy orvos ma­gánrendelőjében jelentkezik a terhes nő. Tudjuk, hogy a szülészek többsége a művi beavatkozás határozott el­lenzője, s ezen az álláspont­jukon pénzért sem hmjlan­­dók változtatni. De előfor­dulhat ellenpélda, volt ha­sonlóra precedens korábban Zalában is. Dr. Babiczky László: — Még nem jelent meg, de már elkészült a rendelet a magán­­rendelők ellenőrzésének meg­szigorításáról. 1974. január 1-e után csak megfelelő rendelő helyiségben lehet orvosi ma­gángyakorlatot folytatni, csak meghatározott felszerelései le­hetnek az orvosnak. Terhes­ség-megszakításhoz szükséges műszereket például nem tart­hat a magánrendelőjében. Az ellenőrzés erre is kiterjed. A rendelet megsértőivel szem­ben határozott szankciókat al­kalmazunk. Hadd tegyem hoz­zá, bár nem tartozik szorosan a kérdéshez: a terhesség-meg­szakítással összefüggő orvosi, egészségügyi szolgálatokért önként felajánlott juttatást — tehát ajándékot is — tilos el­fogadni — válaszolt kérdé­seinkre dr. Babiczky László és dr. Turóczi Ilona. ZALAI HÍRLAP Bedő Sándor: TANULMÁNY Bedő Sándor: TANULMÁNY A szocializmus építésének elméleti és gyakorlati kérdé­sei címmel Tóth Lajos, az MSZMP megyei bizottságának titkára tartott előadást a hé­ten az egerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskola oktatói részére. A nagy érdeklődés­sel kísért előadást követően számos hozzászólás hangzott el és élénk vita alakult ki a hallottak kapcsán. ★ Egyhetes csehszlovákiai ta­nulmányútra utazott pénteken Orsovszky István, a Zalai Táncegyüttes vezetője a Ma­gyar Táncművészek Szövetsé­ge küldötteként, a Csehszlo­vák Táncművészek Szövetsé­ge meghívására. A koreográ­fus a csehszlovák néptáncot és a prágai balett munkáját tanulmányozza a szomszédos országban. ★ A 72 éves George Cukor a kritikák szerint élete legjobb filmjét mutatta be a közel­múltban. Az új film címe: Utazás a nagynénémmel ★ Pécsi Gabriella és Kemsei István fiatal költők alkotásai­ból rendezett műsort szerdán a Magyar Írók Szövetségének költői szakosztálya az írószö­vetség klubjában. A költők verseit Káldy Nóra, a Madách Színház tagja és Györffy László, a győri Kisfaludy Szín­ház tagja adta elő. Munkássá­gukat Pomo­r­áts Béla és Bata Imre irodalomtörténész mél­tatta. ★ Kedd este hatkor tartja ala­kuló ülését a Megyeri Művelő­dési Központban maradó kert­barátok köre. Korábban mint­egy harmincan vettek részt a hasznos foglalkozásokon, új tagokat most is szívesen lát­nak. ★ Marija Tortusz — a Satud Marija című filmből megis­mert legendás hírű szovjet felderítő — az „Alba Regia" hősei című könyvét megje­lentette a Zrínyi-kiadó. A kö­tet hazai vonatkozású érde­kessége, hogy szerzője meg­emlékezik benne azokról a bátor magyar antifasisztákról, akikkel hajdan együttműkö­dött. A hetési szőttesekről tart bemutatóval és vetítéssel kí­sért előadást holnap este hat­kor az egerszegi TIT-klubban Virágh Béla, gáborjánházi pedagógus. Kedd délután há­romkor pedig — a klub fizi­kai szabadegyetemének kere­tében — Ábrahám István fő­iskolai adjunktus Magmodel­lek címmel tart előadást. ★ Az egerszegi járás néptánc­mozgalmának fellendítése ér­dekében a megyeszékhelyi KISZÖV Táncegyüttes több tagja vállalt egy-egy község­ben tánccsoport-vezetést, így a pölöskei csoport újraszerve­zése mellett lehetőség nyílt Nagylengyelben, Bocföldén és Szentkozmadombján néptánc­körök létrehozására, sőt az egerszegi Hamburger általá­nosban is patronálnak egy út­­törő-tánccsoportot . Kedden csehszlovákiai tur­néra indul a Magyar Állami Népi Együttes, s a főváros mellett többek közt Pozsony­ban, illetve Szlovákia ma­gyarlakta településein is a kö­zönség elé lép. ★ Az Elátkozottak című, Lu­chino Visconti filmdrámát mutatja be 77—25-e között, a 6 és 8 órai előadáson az eger­szegi Ady filmszínház, dél­után viszont A csendőr nősül című reprizfilm lesz a műsor. A kanizsai Béke moziban ugyanekkor a 4 órai előadá­son a Vörös tulipánok völ­gye című szovjet kosztü­mös történet, az esti elő­adásokon pedig a Chato földje című amerikai western pereg. A megyeszék­helyi Művész­­moziban hol­nap a lengyel filmgyártás an­nak idején ná­lunk is nagy sikert aratott monumentális történelmi al­kotását, a Ke­resztesek című filmdrámát te­kinthetik meg újra az érdek­lődők. ~7~ A kulturális élet hírei •k Ingrid Thulin, az Elátkozottak című film egyik főszereplője Tegnap már összekötözték és elküld­ték az utolsó csomag utalványt, fuvar­levelet is. Ma délelőtt Kovács a mara­dék jeggyel átszaladt a nagyállomásra, most útlég le kell számolnia a postán. A várótermet, a mázsátét és a raktárt már a hét elején kiürítették. A beren­dezés nagy részét ő vette meg, olcsón, az irodából a szekrényeket, a kályhát, a két asztalt, a váróból a padokat. Hoz­zá került az apróságok többsége is: öt forintért a kancsó, háromért a lavór, húszért az asztali lámpa. Kovács kü­lönösen a rolós szekrénynek örült: át­festik, illik a szobabútorhoz, jó lesz valamelyik lány könyveinek. A pályamunkások hordják ki az „irodát”, rakódnak. Kovácsné sepreget, le-lehajol a papírdarabokért, rongyo­kért, kisimítja őket, de aztán mindent a szemétkosárba dobál. Nem lát a könnyeitől. Kovács ezért is menekül a postára. Nem bírja elviselni az irodája kifosztását. Tizenöt évig dolgozott ezen a helyen. Másfél évtizedig az élete tartozéka volt ez az iroda, ez a váróterem, ez az állo­más a két váltójával, két villanyoszlo­pával, menetrend szerint beérkező és kiinduló kisvonatával Vége. A kávé­daráló ideje lejárt Minden, az utolsó szeg is, a legki­sebb fadarab is emléket ébreszt benne. Itt ült, itt dolgozott mindig az asztal­nál. Belátta innen a főutcát, a vasúti pálya nagy részét , és a piacot. Min­denkit ismert, őt is ismerte mindenki. Az emberek nyáron bekiabáltak neki, télen megemelték a sapkájukat. Ha va­laki kevés pénzzel jött a faluba, és meglátott valami vásárolnivalót, hozzá jött kölcsönért Sokan bejáratosak hozzá, hivatalos ügyben vagy csak „úgy”. A lányai is bejöttek mindennap, egy órával azután, hogy ő eljött otthonról. Kiflipénzt kér­tek tőle itt, előtte az anyjuktól otthon. A bélyegzőt kellett átállítaniuk érte. Visszafelé is benéztek, beszámoltak a jegyeikről, elvitték a kenyeret vagy a tejet haza. Itt újságolta­kzt egyik örömmel, hogy „maga" lett, mikor először magázták a városi áruházban, „öregszünk” — gondolta Kovács. Itt nézték végig a bizonyítványokat is évzáró után. A gyerekek ingyen utazhattak a vonaton, ha jól fejezték be az évet Tizenöt évig itt telt minden napja a rövid, évi szabadságok kivételével. Több mint tíz évig a vasárnapok is. Aztán, ahogy csökkent a forgalom, ün­nepnapra váltás nélkül bezárt. Kirakta a táblát: „Jegykiadás a vonaton”. Eleinte, a kezdet kezdetén nehezen ment a dolog. Beosztottból lett „főnök úr”. Addig negyedmagával szolgált. Mi­kor idehelyezték, nagy lett a felelős­ség, rossz volt megszokni az önállósá­got. A váltókezeléstől a jegykiadásig mindent tőle kértek számon. Csomag­­felvétel, bárcázás, rakodás, benti taka­rítás, hóseprés, az a rengeteg javítás — nem boldogult az asszony segítsége nélkül. Éjfélekig dolgoztak együtt, kü­lönösen hóvégeken: „nem jött ki” a Zárlat. Az expressz és a poggyász ösz­­szesítését is mindig a felesége végezte el. Mennyit veszekedtek! Hogy ő nem teljes értékű ember, nem tud megállni a saját lábán! Sokszor aludt az irodá­ban az asztalon: az iratokat az ablaká­ba pakolta át, leterítette a zubbonyát, feje alá rakta a székpárnákat. A bun­dájával meg betakarózott. Furcsa lesz otthon látni ezeket a bútorokat. Min­denütt világít­ottuk fehér betűkkel a Pödör György Bürokrácia S végül kapott egy nyugtát: büntetlen előéletének figyelembevételével felvétetett a menybe... (Zörgő testét orvosi igazolással hitelesítették, kiiktatási száma evilágból ennyi és ennyi... s az érvényben levő paragrafusok értelmében... .. .elhalálozott.) A személyzeti osztályon szemüveges arkangyalok felboncolták szürke­ agysejtjeit: anyja neve, személyigazolvány száma, családi állapota... .. .ésa többi... .. .ésa többi... A munkaügyin átnyújtotta gyolcs­ lelkét a szükséges pecsétekkel..., s mire végigért ajtóktól ajtókig, kitágult szeméből szertehulltak a CSILLAGOK... 1973. november 18.

Next