Zalai Hírlap, 1976. július (32. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

1976. július 13. Tudományos könyvújdonságok Számos tudományos könyv­újdonság hagyja el a nyomdát a harmadik negyedévben. Az Akadémiai Kiadó augusztus­tól jelenteti meg a Magyar Tudományos Akadémia nép­rajzi kutatócsoportjának év­könyvét, amelynek Ortutay Gyula a főszerkesztője. Juhász Géza, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány­­egyetem ISGS-ban elhunyt professzora Csokonai költésze­tére és életére vonatkozó ku­tatásait tartalmazza a Csoko­nai tanulmányok című kötet. Rövidesen megjelenik a Ko­runk tudománya sorozat leg­újabb kötete, a „Molekula óriások biofizikája” címmel. A szerző: Damjanovich Sán­dor. JEGYZET Érdemjegyek, forintban Véletlenül csöppentem be egy alkalmi üzemi ünnepség­re. A tanácstermet ünneplő­ruhás fiatalok töltötték meg, idén végzett szakmunkásta­nulók. Az asztalokon a Jaffa, kóla mellett már ott volt a szakmunkásbizonyítvány is, kinél összehajtva, kinél pedig gondosan, borítékba helyez­ve. Miután az elnökségben ülők szinte mindegyike kö­szöntötte őket, s ki-ki el­mondta, hogy az életben mi minden vár majd a fiatalra, az üzem vezetője kis papír­darabról felolvasta, hogy vizsgája szerint ki, hány fo­rintos órabért kap munkába állása után. Kicsit óvatosan kezdte a forintokat olvasni, s lopva a leendő munkások szemét figyelte, vajon rez­­dü­l-e, vajon jelent-e számuk­ra a szép összeg valamit? Azok a szemek bizony nem rezdültek, amikor elhangzott, hogy a kettesre végzett fia­talnak majdnem tíz forint órabért, a kitűnőre pedig kö­zel 11 forintot adott az üzem az új rendelet értelmében, ami 9,60-ról 12,60-ra szabja meg az ifjú szakmunkások besorolását. Azaz, valakinek mégis rez­­dült a szeme. Az elnökség szélén ült az üzem egyik idős munkása, aki láthatólag el­­gondolkodott az órabérek hal­latán. Egy fiatalabb, de már sok mindenhez értő szakmun­kás bérét kapták ugyanis most a hármas, négyes, az ötös osztályzatú fiatalok, akik úgy tűnik, fel sem fogták, hogy ez a forintban kifejezett érdemjegy nagyon is előlege­zett bizalom. Hozzá is szólt ez az idős­­zaki, s ahogy az várható volt, arra kérte a fiatalokat, hogy munkájukkal, hozzá­állásaikkal bizonyítsák, hogy érdemesültek is erre a biza­lomra, s hogy tesznek is any­nyit az asztalra, amennyit most előlegként onnét meg­kaptak. Néztem a tizenéves arcokat, s arra gondoltam, mennyit változna a kifejezé­sük, ha elmondaná ez a mun­kásember, hogy tanonc évei után mennyi bérrel is szaba­dult? S csodálkoznának, vagy hitetlenkednének-e akkor, ha még azt is hozzátenné, hogy tőle bizony nem kérdezték meg, hogy mikor kíván majd munkába állni, egy hét, ket­tő, vagy netán egy hónap múlva? Nem sok lett a kötetlennek szánt beszélgetésből, sem, amire a szendvicsek, traubik mellett invitálták a fiatalo­kat, talán azért is sűrűsödött meg a csend, mert hárman, négyen — egyébként hivata­losan tekintve nem kifogásol­hatóan — máris más üzem, vállalat felé kacsingatnak. Volt, aki szakmájától teljesen, elütő vállalathoz jelentkezett, s csak annyit tudott okként mondani, hogy ott, reméli, többet tanulhat. Néztem megint a munkásembert, s láttam, ha az ünnepségen nem is, de majd szót szeret­ne váltani ezzel a fiatalem­berrel. Vagy éppen azt mér­legelte, hogy vajon értené-e, hogy mit is jelent törzsgár­­datagnak lenni? És tudom, nem a kedvezményekről, a részesedési százalékokról szólt volna, hanem egészen másról. A dolog erkölcsi ol­daláról, az öntudatról, a fe­lelősségről, s egyáltalán arról, amiről ezek a fiatalok nem kaptak tankönyvet, amiből nem vizsgáztak, s amire kö­vetkezésképpen nem érvényes a szép órabér. Ezekből a tantárgyakból­ az életben, a műhelyben kell majd igazán vizsgázni. A ta­nulás tehát korántsem feje­ződött be. k. g. 10 PERCCEL KÉSŐBB — szendvicsért lépek be a kocs­mába — feltűnik nyolc nehéz­kezű munkás. Málnát isznak a döntésben. — Kecskemétről jöttünk va­lamennyien — mondja Szabó János. — Az ottani építő- és szerelőipari vállalat technoló­giai csoportja vagyunk, a siló­­tornyot szereljük a tsz-ben. Három hónapja dolgozunk itt a faluban és még egy hátra van. Nyilván vann véleményük a faluról az itteni emberekről? — Az első ami feltűnt, hogy csudára barátságosak a szent­mi­hályiak. Úgy köszönnek, mintha együtt gyerekesked­­tünk volna, s egy apró vissza­­mosolygás után szóba is ele­gyednek velünk. — Meg azt is megfigyeltük, hogy itt soha nem zárják be a kapukat — szól közbe S. Nagy Tibor — és mintha szelídeb­­bek, csendesebbek lennének mint az alföldiek. — Milyen jó időtöltést, szó­rakozást találnak itt Zala­­szentmihályon ? — Mozi, presszó, zenegép — mondja Szabó István röviden. — Ha jobban körülnéznének és hétvégeken is itt maradná­nak, nyilván észrevennék, hogy ennél több is van — szól közbe a 23 éves Kovács László, aki éppen, apját helyettesíti a söntés mögött. — Apa Len­gyelországba ment turistaútra, én meg kivettem a szabadsá­gom, hogy a munkát ellássam. Máskülönben a Dunántúli Ta­lajjavító Vállalatnál dolgo­zom és természetesen tagja vagyok a helyi ifjúsági klub­nak. Igazán jó dolog egy értel­mes, kíváncsi kedvű, lelkes kollektívához tartozni. A fia­talok általában nem azért vá­gyódnak el a falvakból,­­mert a nagy városi zaj vonzza őket, hanem azért, mert nem talál­ják meg lakóhelyükön azt a közösséget, amelyben jól érzik magukat. A PRESSZÓTÓL mindössze pár lépés a kerítés, mögötte a klubház. Beke Gabriellát, a függetlenített vezetőt minden­ki ismeri és szereti a klubban, hiszen ő dobta a követ az álló­vízbe. A zalaszentmihályi fiatal­ság tartalmas közösségi éle­tét dokumentáló naplót vi­gyázva teszi az asztalra. — Három évvel ezelőtt ne­veztünk a Kiváló Ifjúsági Klub pályázatra, 1974-ben di­cséretet kaptunk, 75-ben pedig a kiváló címet — mondja. — A kezdeti lépések közül melyik volt a legnehezebb? — Megteremteni a fegyel­met. Itt a klubban nem lehet szeszes italt inni, nem lehet dohányozni és ennek ellenére mégis szeretnek ide járni a fiúk és a lányok. Bálványos Huba grafikusművész is olyan jól érezte magát, amikor egy találkozóra eljött, hogy ne­künk ajándékozott nyolc érté­kes grafikát. Közülük az egyik — ez itt — mutatja a falon — Firenzében aranyérmet nyert. Címe: Az ember értéke. — Programjaik? — Nagyon változatosak. Dr. Balogh András, a helyi kör­zeti orvos, egészségügyi elő­adásokat szokott tartani, a vb­­titkár és a tanácselnök is, többször eljöttek, legutóbb a házasságról, a jövő tervezésről beszélgettek velünk, örülünk annak is, hogy az irodalmi színpadok is szívesen jönnek hozzánk. Járt már itt a Ref­lex, a Fókusz, a Számviteli Főiskola Színpada, s íme a be­írások bizonyítják, nagyszerű közönségnek tartották klub­tagjainkat. Sok szép találko­zásunk volt. Járt nálunk Ba­­ranyi Ferenc költő, Németh János keramikus, Szabolcs Pé­ter szobrász, Dölle Zsolt pan­tomim-művész, Dinnyés Jó­zsef, Múzsás András polbeat énekesek. Bitskey Tibor szín­művész és sokan mások. 18 FÉLE folyóirat jár a klubba: Élet és Irodalom, Del­ta, Magyar Ifjúság, Rakéta, Lakáskultúra, Művészet stb. Gabi örömmel mutatta az ízlé­sesen berendezett klubot. Húszezer forintért vették az asztalokat meg a fotelokat és 1500 forintot költenek évente folyóiratokra. — Az össz évi költségveté­sünk 53 ezer forint, a köz­ tanács patronál bennünket anyagilag és mi igyekszünk is kihasználni a lehetőségeket, s bizonyítani, hogy érdemes tö­rődni velünk — mondja. Valóban élénk itt az élet. Emitt a tavaly átadott új sportpályák, a lányok kézilab­dáznak, a fiúk lelkesen rúg­ják a bőrt, ha a szűkebb haza dicsőségéről van szó. SPORTOT KEDVELŐ fiata­lok — tiszta udvar, rendes ház — tartalmas klubélet — zene­géppel ellátott hűvös és tiszta eszpresszó — nemrégiben fel­újított mozi — tágas iskola — emeletes pedagógus-lakások — gazdag úttörőélet — korszerű óvoda — jó kereskedelmi ellá­tottság ... mind-mind a falu­kultúra bizonyítékai. Ehhez a szép képhez talán csak egy kis óhaj járulhatna még: jó lenne, ha pár év múlva azzal is­el­­dicsekedhetnének a szentmihá­­lyiak, hogy nemcsak a fiatalok érzik jól magukat a klubház­ban, nemcsak a fiatalokban ég a közösséget teremtő vágy, ha­nem megmozdultak az időseb­bek is. M. K. EGY NÉPDAL NYOMÁBAN Surd­ról szállott fel a páva SURDON Röpült páva kör alakult. Mínuszos hír, gondol­ná az olvasó, hiszen ebben a pávás világban se szeri, se száma az újonnan alakuló pá­vaköröknek. Csakhogy Surd­­dal másképp áll a helyzet, mert... De hát ne vágjunk az események elébe. Putics Tibor, a helyi műve­lődési ház vezetője: — Az év elején alakultunk huszonhat taggal, s rá három­ hétre már felléptünk a falu­ban. Nagy siker volt, a lakos­ság ismétlést követelt. — Hogyan sikerült meg­szervezni a pávakört? — Egyszer fellépett nálunk a kiskanizsai és a nagyrécsei együttes, s nagyon megnyerték az itteniek tetszését. Elhatá­roztuk, hogy mi is alakítunk kört és tömegével jöttek a je­lentkezők. Nálunk egyébként sok a zenész, régi táncok és dalok tudói az itteni öregek, olyan nóták bukkannak elő a múltból, amelyek már fele­désbe merültek. Van például egy lakodalmas játékunk meglehetősen natúr állapot­ban. Csiszolni kell rajt, és a színpadra lépünk vele. No, és a legfontosabbat nem is mond­tam. Hajdanán Surdról szállott fel a páva, azaz itt gyűjtötték a Röpülj viva című dalt. Igaz, akkor még a községet Somogy­­surdnak hívták. Szóval annak az embernek a fia, aki hang­lemezre énekelte a Röpülj pá­vát — az én pávaköröm tagja. Sajnos hetes. A NAGYKANIZSAI kórház begyógyászatán látogatók áll­nak Varga István ágya körül. A beteg vállalja a beszél­ge­tést­, azt mondja, jól érzi ma­gát. — Szóval az ön apja . .. — Igen. Én kérem úgy tu­dom, hogy Bartók volt lent valamilyen Németh nevű ze­neszerzővel. Szóval faluról fa­lura jártak, dalokat gyűjtöttek. Úgy emlékszem, hogy ennek a Röpülj pávának a szövege megvolt, csak a dallamot ke­resték, de nagyon. Apám,ők nem voltak otthon, átmentek egy másik faluba zenélni, ösz­­szeakadtak agámmal, ő éne­kelte el nekik a dalt. Az anim falusi zenész volt, klarinétos, mint én. — Honnan tanulta ezt a dalt? — Nem, tudom, Apám, akkor hetvenhárom éves volt,­ és ő maga sem tudta megmondani a zeneszerzőnek. Emlékszem,i­zt faluban ezek végigültek egy lakodalmat is. Csak figyeltek, mit énekelnek az emberek. — Nem emlékszik, hogy néztek ki a zeneszerzők? — TIZENHÁROM ÉVES le­hettem akkor. Az arcukra nem nagyon emlékszem. De az biz­tos, hogy nem voltak ám azok akkora emberek, mint hisszük. Egyszerűen öltöztek és szeré­nyen viselkedtek. — És utána? — Apámat fölvitték Pestre, vagy! egy hetet töltött ott. A stúdióban lemezfelvételeket csináltak vele. Ennyi az emléktöredék. Egy azonban biztos, hogy Surdon nem Bartók járt, hiszen a Mu­­sica Hungarica lemezalbum szerint a Röpülj pávát See­­mayer Vilmos zeneszerző gyűjtötte. A többi adat viszont stimmel, hiszen az album alap­ján a dal a surdi Varga Páltól származik. A felvétel a har­mincas években jelent meg a Patria hanglemez-sorozatban, és a további adatok szerint Kodály és Bartók vette fel. Így könnyen elképzelhető, hogy a kopzelet Seemayer Vilmost ruházta fel Bartók nevével , s ezért gyakorlatilag senkit sem lehet hibáztatni. TEHÁT ABBAN A FALU­BAN is pávakör alakult, ahon­nan felröppent a híres dallam. A tervek szerint rövidesen egyesülnek a pátraiakkal, s így egy ötvenfős együttest tudná­nak a színpadra vinni. Őrzik a népdalgyűjtők dallamait, ré­gi kincsek után kutatnak em­lékezetükben. Kodály és Bar­tók valószínűleg az öreg Var­ga Pál fiainak és unokáinak az énekét is szívesen hall­gatná. P. I. Egerben az Agria-játékokon Július 9-én mutatták be Heltai Gáspár: Magyar Dekameron című zenés komédiáját. A ké­pen: Szabó Tünde és Bánffy György. (MTI fotó: Benkő Imre felvétele — KSI ZA­T M­AI HÍRLAP Tetszett — A televízió kedvelt műsorai közé tartoznak a játékos ve­télkedők. A tévé szerkesztői­nek elképzelései ebben a te­kintetben teljes egészében ta­lálkoznak a nézők érdeklődé­sével. Mi is kedvet kaptunk ahhoz, hogy e rovaton belül a játékos formának megfelelően próbáljunk észrevételeket ten­ni a tévé elmúlt heti műsorá­ra. Kabaré és esztrád műsorok­ban gyakran szerepel olyan vidám összeállítás, amelyben az eseményeket csoportosítják a jó és a rossz, a tetszik és nem tetszik köré. A jó és rossz hír mintájára ilyen pél­dául — stílszerűen — a követ­kező: Jó hír: a Magyar Tele­vízió második műsora meg­kezdte adását. Rossz hír: Zala megye egyes területein — mint a szerkesztőségünkhöz érkezett számos levél bizonyít­ja — még az első programot sem lehet élvezhetően fogni. Tehát ezek szellemében köz­readjuk néhány észrevételün­ket. Ami tetszett: + jellel, ami nem tetszett: — jellel. Film. + Az idősebb tévénézője számára kedd este felelevení­tették az Abbot és Costello vi­lága című amerikai filmet. Év­tizedekig nem hallhattunk, nem láthattunk filmet e két nagyszerű filmkomédiásról, s most, íme néhány napon belül már másodszor is szerepeltek a képernyőn. Úgy véljük, hogy nemcsak az idősebbek, hanem a fiatalok is kellemesen szó­rakoztak Abbot és Costello furcsa, meghökkentő és ami legfontosabb, nevettető ka­landjain. — Éjfél is elmúlt szombat este, amikor véget ért a Do­­deskaden című japán film a Kuroszava-sorozat újabb be­mutatója. E film értékeivel, mondanivalójával, a felvillan­tott sorsok és életek értéke­lésével nem szándékozunk foglalkozni. Végeredményben a maga nemében egy páratlan filmalkotás. Maga az egész so­rozat az, amely kiváltotta nemtetszésünket, vagy talán inkább egyetértésünk hiányát. Tudniillik heteken át a hét­végi estéken — a külön-külön egyébként remek — csak Ku­­roszava-filmek nézése már fel­borzolja a kedélyeket. Olyan érzéseket válthat ki az embe­rekből, mint aki mindennap paprikáscsirkét eszik, s ennek következtében a végén meg­undorodik tőle, s többé már nem kívánja, tehát nem is fo­gyasztja. Jó lenne, ha a tele­vízió szerkesztői néha erre is gondolnának egy-egy ilyen jellegű sorozat műsorra tűzé­sekor. Tv-játékok. + Vasárnap este került be­mutatásra A játszma című tv­­játék, amely a kémelhárítás izgalmas feladatát, veszedel­meit mutatja be egy érdekes történetbe ágyazva, kitűnő színészek szereplésével. Vég­­redményben valóban izgal­as krimit mutattak be a nő­ nem tetszett nők számára és csak egyet le­het érteni a rendező, Szemes Marianne megjegyzésével, amelyben így fogalmaz: ,. Hálás vagyok saját anya­­gi korlátainknak, amelyek miatt szó sem lehetett nagy­szabású látványosságok meg­jelenítéséről. Így végre a lé­nyegre tudtuk figyelmünket összpontosítani: a játszmára, amelyben szellemek vívnak egymással párbajt." S való­ban így volt jó, izgalmas és érdekes a történet, csupán annyit fűzünk hozzá a rende­ző szavaihoz, hogy talán jó lenne más esetekben is szűkö­sebb anyagi korlátokat terem­teni, hogy a tévéjátékokban a tartalom és a mondanivaló domináljon és ne az autós haj­szák, az ökölpárbajok és más egyéb látványosságok. — Érdekesnek ígérkezett — legalábbis a felvázolt történet alapján — a Blanka című tévéjáték. Az ígéret azonban ígéret maradt, mert a tévé­nézőnek e műsor során arra is jutott ideje, hogy közben a keze ügyében levő regényt is forgassa. Játékos vetélkedők.­ ­ A Játék a betűkkel — annak ellenére, hogy hosszú ideje szerepel a tévé képer­nyőjén — nem veszített vará­zsából. Az automata betűve­títőgép és a versenyzők pár­harca továbbra is színvonalas műsort produkál. — Az Aki mer, az nyer! társasjáték — amelynek szer­kesztő-játékvezetője, mint az előbbi vetélkedőnek, ugyan­csak Egri János — már kevés­bé jó. E műsornak nincsenek olyan hagyományai, mint a Játék a betűkkel-nek, de re­méljük nem is lesznek. Ez a vetélkedő gyakran unalmas, vontatott, nem teremti meg a tévénéző számára az izgalmat és összefonódását a műsorral. Szórakoztató műsorok. + A Szombat este című mű­sorban Második otthonunk címmel vidáman, szórakozta­tóan elevenítettek fel jótollú szatirikus írók írásaiból jel­képesen a Markó utcai „bíró­ság” életéből különböző mo­zaikokat. A szórakoztató mű­sor azonban ha groteszkül is, íven komoly, valós dolgokra, ügyekre, igazságokra tapintott rá, s így nemcsak a fővárosi bíróság sok-sok ezer különbö­ző „látogatójáról” festett sza­tirikus képet, hanem céljaiban nyilván szól az ország külön­böző bíróságait komoly és fur­csa ügyekkel elárasztó embe­rekről is. — A fenti műsort követően Rohan az idő... címmel a Kedvelt dallamok harmadik részét mutatta be a szombat esti adás. Itt aztán volt min­den : technika, látványosság töméntelen mennyiségben, de mindez a műsort nem tette jóvá, igazán szórakoztatóvá. E műsorra is áll az a korábbi megjegyzésünk, amit a papri­káscsirkére vonatkozóan tet­tünk... K. L. 5 Az Egyesült Izzó dolgozóinak hatvan — 5—10 éves — gyer­meke „úszónapköziben” tölti a nyári szünidőt Budapesten a Tungsram uszodában. A gyermekekkel két edző, egy úszó­mester és négy középiskolás leány foglalkozik. (MTI fotó: Bara István — KM

Next