Zalai Hírlap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-04 / 182. szám

1987. augusztus 4., kedd jiami Klump Érdemes így országos elsőnek lenni? Egy fiatal szakmunkás dilemmái A tizenhét éves fiú az idén áprilisban még szinte eufóri­kus hangulatban idézte győ­zelmének történetét. Öröme érthető volt, hisz a Szakma Kiváló Tanulója országos ver­senyen szobafestő, mázoló és tapétázó szakmában első he­lyezést ért el, s ezzel automa­tikusan — osztálytársainál két hónappal korábban — megkapta a szakmunkásbizo­­nyítványt. Igaz, előtte heteken, hóna­pokon keresztül szorgalmasan készült a versenyre. Az isko­lai selejtezőn túljutva, a me­gyei megmérettetésen is a legjobbnak bizonyult. S ez­után jött az országos döntő... Az egésznek az a pikanté­riája, hogy annak idején — mivelhogy csak 3,2-es átlag­­eredményt ért el nyolcadik­ban — pusztán egyik jóaka­rójának közbenjárására vet­ték fel a szakmunkásképző­be. Alighanem ez a Protektor büszke lehet védencére, azaz Kása Lászlóra, akiről a 407-es szakmunkásképző intézet diákújságjában azt írták, hogy a gyakorlati versenyen úgy szabta, vágta, ragasztotta a tapétát, mint egy idős mes­ter, aki már legalább húsz éve ezt csinálja. Amikor a riport szerzője további terveiről faggatta, ezt válaszolta: „Édesanyám ruha­gyári munkás, két idősebb és egy kisebb testvérem van. Legfontosabb feladatomnak érzem, hogy mielőbb dolgoz­zak, keressek és én is bese­gíthessek édesanyámnak a család fenntartásába. A ZÁÉV-nál szeretnék elhelyez­kedni. Jó lenne, ha a Büki­brigád befogadna: sok ott a fiatal, velük jól megértenénk egymást. Közben szeretnék továbbtanulni építőipari szak­középiskoláiban. Ha lehet, le­tenném a technikusi vizsgát. De a festő szakmától sohasem fogok elszakadni.” És most, hónapokkal az írás megjelenése után, csaló­dottnak tűnő fiatalember áll előttünk. Azt mondja: már az is megfordult a fejében, hogy otthagyja a vállalatot, s el­megy maszek mellé dolgozni. — Nocsak, mi szegte a ked­vét? — kérdezzük a magasra nőtt, korához képest felnőttes komolysággal gondolkodó fia­talembertől. — Sok minden összejött. Látszólag apróságok, amik azonban egymásra torlódva elég sok gondot okoznak pá­lyakezdésemben. Azzal kezdi, hogy a KISZ KB Középiskolai és Szakmun­kástanuló Tanácsától június elején levelet kapott, amiben gratulálnak a győzelmeihez, s arról értesítik, hogy a leg­jobbaknak járó, egyhetes drezdai jutalomúton vehet részt. Amint lehetett, azonnal postára adta jelentkezési lap­ját az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda budapesti igazgatóságának címezve, ahonnét már rég meg kellett volna kapnia az értesítést, hogy mehet-e az NDK-ba vagy sem. —­­Én­­annyira biztosra vet­tem az egészet, hiogy az útle­velemet előre­­kiváltottam — folytatja László. — Az Express viszont még mindig hallgat, pedig már _ ^ ^ _ ed k F^iv^ pyj \? KB-t, ám az­­ ügy pesti in- —-—TM----------­tézője nincs a Kósa László­ munkahelyén. „Még nem tu­­csak másnap sem, hogy me­­lesz bent, s ae­­gyek, vagy kár minden maradok.. tisztázódik. Egyébként a KB középiskolai titkárságán is úgy vélekednek, hogy az ő cégük, mármint az Express ez esetben nem áll épp a hivatása magaslatán. Másnap aztán jön a telefon­­üzenet, s a levél is, amely­ben közlik, hogy a két nap múlva esedékes induláshoz itt és itt lesz a találkozás, meg miegyebek. Időben egy pillanatra visz­­szaugrunk az előző naphoz, amikor más tisztázatlan kér­dés is akad. — Azt sem tudom, hogy a vállalatomtól elengednek-e az útra vagy sem — így Kósa László. — Munkahelyi főnö­köm azt javasolta, van 10 nap szabadságom, abból vegyek ki, amennyi szükséges. Más osztályon pedig azt mondták, hogy csak minimum hat hó­napi munkaviszony után lehet szabadságra menni. Akadt, aki azt javasolta, hogy men­jek fizetésnélkülire. Tudjuk, a vállalatot kötik a munkaidőalap védelmére ho­zott intézkedések. Egy orszá­gos első helyezett — szakmá­jához valószínűleg értő — fia­talt azonban mégiscsak meg­illetne néhány nap jutalom­­szabadság. Annál is inkább igényt tarthat erre, mert ő — mivel idő előtt szabadult az iskolából — már május óta dolgozik, míg társai június­ban mehettek szakmunkás­vizsgára, s nem egy közülük csak júliusban állt munkába. Ezt az érvünket a ZÁÉV személyzeti osztályán is mél­tányolják, s levelet írnak a vállalat igazgatójának, aki ennek alapján engedélyezi a j­uta­lomszabadságot. Végül is minden rendező­dött, s úgy tűnik, kár több szót vesztegetni erre az ügy­re. Csakhogy a történetnek számos más tanulsága van, s ezeket sem hallgathatjuk el. Egyebek közt felvetődik a kérdés: megéri-e országos el­sőnek, s általában jó tanu­lónak lenni? — Megéri — fogalmaz ha­tározottan Kósa Laci. — Jó érzés kitűnni a többiek közül, s az sem mellékes, hogy az eredményeimre való tekintet­tel 24,50-es órabért kaptam. Akik jeles szakmunkás-bizo­nyítvánnyal szabadultak, azo­kat 23,50-nel vették fel. An­nak is örültem, amikor az or­szágos verseny után 700 fo­rint jutalmat kaptam. Kis szünetet tart, majd gon­dolatait rendezve így folytat­ja: — Ahogy nem fér a fejem­be az Express lassúsága, ugyanígy cégünk néhány munkaszervezési gyengéjével sem vagyok kibékülve. Álta­lában lakásépítkezéseknél dol­gozunk. Jelenleg is volt vál­lalati munkásszálló — kato­nai­­kollégium lesz belőle — felújítását végezzük. Itt is, a korábbi építkezéseken is hányszor fordul elő, hogy le­festjük vagy letapétázzuk a falat, s utánunk jönnek a gá­zosok konvektort szerelni vagy csövet pótolni. Aztán megint mi következünk: új­ból festhetjük a kifurkált, összekoszolt falat. ★ Kósa László a Zwinger vi­lághírű műkincseivel és Drez­da más látnivalóival ismerke­dik ezekben a napokban. Visszatértekor — élmények­kel feltöltődve, a kellemet­lenségeket feledve — bizo­nyára újult erővel lát mun­kához. Méghozzá remélhető­leg a ZÁÉV-nél, ami mindkét fél érdeke lenne. Mihovics József Segélyek idős embereknek A kanizsai tanács szociálpolitikai osztályán hallottuk Látható lámpalázzal adja elő kérését a néni. Segélyre van szüksége — mondja —, mert nem tudja kifizetni a villany­­számlát. Igaz, kap nyugdíjat, háromezer forintot, de abból már csak fillérei vannak — mutatja is bizonyítékul a ko­pott buksza tartalmát, s meg­jegyzi: pedig húsra, gyümölcs­re régóta nem költ. Ez a szám­la végképp megijesztette. Utol­só szalmaszálként kapaszkodik hát a tanácsi segély remé­nyébe ... A Nagykanizsai Városi Ta­nács szociálpolitikai osztályá­nak dolgozói naponta találkoz­nak a fentihez hasonló esetek­kel, s a rendelkezésre álló anyagiak alapján segítenek is úgynevezett „esetenkénti se­gély” formájában.­­ Idén ugrásszerűen meg­nőtt az ilyenfajta segélyt ké­rők száma, akik szinte kizá­rólag a kisnyugdíjasok és az egyedül élő öregek köréből kerülnek ki — mondja Kul­­bencz Ferencné szociálpolitikai főelőadó. — Tavaly még jóval kevesebb volt az igénylő. Mi magunk is megpróbáltuk fel­térképezni, kiknek is lenne szükségük a segítség ilyen for­májára. Az idén erre nincs szükség: egymásnak adják a kilincset a jelentkezők. — Általában mire kérnek segítséget? — Elsősorban a gáz,illetve a villanyszámlák kifizetésére, a ruházat pótlására, a cukorbe­tegek pedig diétájuk költségei­hez. Indokolt esetben­­évente többször is lehet esetenkénti segélyt kérni. Környezettanul­mány alapján döntjük el, hogy az igénylő jogosult-e a segélyre. Ha igen, akkor maximum két­ezer forintot utalunk ki szá­mára egy-egy alkalommal. Vannak szélsőséges esetek is. Nemrég például csupán 300 forintra volt szüksége egy idős embernek útiköltség fedezésé­re, ugyanakkor egy károsult — a tanács vezetésének külön engedélyével — 10 ezer forin­tot kapott, mert kiégett a la­kása. Elutasítás is előfordul persze, de mindig csakis indo­kolt esetben. Ezt bizonyítja, hogy fellebbezésre mindeddig nem került sor. Mint megtudtuk, néha bi­­­zony megtévesztő lehet a leg­alaposabb környezettanulmány is. Segélyt utaltak ki egyszer valakinek, aki állítása szerint a betevő falatot sem tudta megvásárolni magának, ám a halála után 45 ezer forint ke­rült elő a szekrényből, amit aztán a távoli örökösök kap­tak meg .. . Egy másik esetben panaszkodás közben szólta el, magát egy idős asszony 70 ezer forintos betétkönyvéről — per­sze, ezek után nem kapott se­gélyt. De nem ezek a jellemző esetek, sokkal inkább azok, amikor a tanácstól kapott se­gítség szinte az utolsó szalma­szálat jelenti egy-egy idős em­ber számára. Sokan visszatér­nek megmutatni a kapott pén­zen vett ruhát, cipőt. — Azért azt is tudni kell, hogy az idős embereket nem­csak pénzbeni támogatással tudjuk segíteni — hívja fel a figyelmet Domokos Sándorné szociálpolitikai előadó. — Ter­mészetbeni juttatás keretében igénybe vehetik például az idősek klubját — Kiskanizsán van is még férőhely —, ahol minimális térítés ellenében napi háromszori étkezésben ré­szesülnek, sőt tisztálkodási, mosási lehetőség is biztosított számukra a gondozónők segít­ségével. Az egyedül élő fekvő­betegek számára pedig szociális étkeztetést biztosítunk. Itt azonban csak a­ legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők jöhet­nek számításba, mert az igény nagy, a keret pedig szűkös. P. É. Másfél hónapja nincs melegvíz r­á­rr­e•ÍV v­ár - és fozési lehetőség Keszthelyen 150 család vár a vezetékes gázra Több keszthelyi lakos for­dult lapunkhoz közérdekű pa­naszával. Néhány utca lakói a múlt év őszén magánerős gáz­vezeték építésébe fogtak. Jú­nius 13-án megtörtént a mű­szaki átadás, de a várva várt gáz csak nem akar megérkezni a lakásokba. Egyébként a 150 család többségének kezében van a Kögáz bekötési engedé­lye is. Lassan másfél hónapja annak, hogy az itt élők egy része villanyrezsón főzi a napi ebédjét, fazékban melegíti a tisztálkodáshoz szükséges vi­zet. — Mikor lesz már gázunk? — ostromolnak nap, mint nap a lakótársak, s már-már nem tu­dok mit válaszolni. Hiába in­tem őket türelemre, hiszen már a magamé is rég elfogyott — panaszolta a Rákóczi út 60. szám alatt lakó Koskán László, a vállalkozás közös képvise­lője. A városi tanács terv és mű­szaki osztályának illetékesei számára is jól ismert a nap, mint nap sürgetett ügy.­­ Valóban, június közepén megtörtént a vezetékhálózat műszaki átadása, ezt követően a használatbavételi eljárás a soros lépés. Időpontját a Ke­rületi Bányaműszaki Felügye­lőség tűzi ki. Pillanatnyilag az eljáráshoz szükséges kivitele­zői megvalósítási tervdoku­mentációra várunk — tájékoz­tat Beregszászi Géza, műszaki főelőadó. — A megvalósítási tervvel adós generál kivitelező kis­iparost, Horváth Tihamért többszöri szóbeli kérés után a hónap derekán írásban is fel­szólítottuk, hogy minél előbb adja be a szükséges dokumen­tumokat. A napokban érkezett válaszlevélben ez áll — teszi elénk az írást Fekete Béla fő­előadó. „A technológiai kivitelező, a tapolcai Precíz GMK az illeté­kes szakhatóságnak megküld­te a hegesztési próbákat, amit azonban jóváhagyásukkal együtt hosszas sorbanállásra hivatkozva még ezideig nem küldtek vissza” — olvastuk az elfogadható magyarázatot. — A kisiparos az építkezés során kitűzött munkálatokat mindig pontosan, határidőre elvégezte. Mit is mondhatnék? Mi is bosszankodunk és vá­runk, hiszen hozzánk is napon­ta nem egy panaszos fordul ez ügyben. S még csak a lakókat sem lehet hibáztatni, hogy idő előtt elkészültek a belső szere­lésekkel — fejtegette gondola­tait Fekete Béla. Úgy tűnik, a bürokrácia út­vesztőjébe került egy pecsétre és aláírásra váró hivatalos do­kumentum. S míg kivárják a harmincnapos határidő végét, ki gondol arra, hogy ennek a késlekedésnek hány család issza a levét. Igaz, elfogadható valamennyi illetékes magya­rázata, de kevés vigasz ez azoknak, akiknek még ki tudja meddig kell várakozniuk, hogy lakásaikban lángra lobbanjon a gáz. Balázsy Mária Éva 5 A HElifa mŰSORÁRÓL NEKÜNK IS SZÓLT ★★★★ Érdekes véletlen, hogy a Szarkofág című tévéjáték hazai bemutatója és a csernobili katasztrófa felelősnek minősített vezetőinek ügyében hozott bírósági ítélet kihirdetése időben szinte egybeesett. A Szovjetunió Legfelső Bíróságának szi­gorú ítéletét a magyar néző előtt tehát mintegy alátámaszt­ja Vlagyimir Gubarjev tragédiájának Mihályfi Imre ren­dezésében készített televíziós változata. Azt nem tudjuk, hogy a tévé­játékban szereplő személyek valóságosak-e, de azt sejteni lehet, hogy az Avar István megszemélyesítette Atomerőmű-vezető, akit a Halhatatlan (Szakácsi Sándor) életre kíván ítélni, az atomerőmű vezérigazgatóját, illetve helyetteseit takarja, akiket most 10 évi börtönbüntetéssel sújtott a bíróság. 1986 kétségkívül legnagyobb, világra szóló szenzációja volt a csernobili atomerőműben történt robbanás. Tragikus és történelmi jelentőségű esemény volt ez. Nagy áldozatokkal járt, de egyúttal rádöbbentette a világot arra, hogy milyen ke­veset tudunk valójában még a békés atomrombolás veszé­lyeiről, azok elhárításának módjáról is, hogy technikai fel­szereltségben, valamint az emberek tudásában, erkölcsisé­­gében, munkájaikhoz, s embertársaikhoz való viszonyukban milyen magasrendű és új tulajdonságokat követel az atom­korszak, hogy — amit Hirosima után egyes politikusok már-már feledni látszottak — valójában a világ elpusztítá­sával járna az atomrombolás háborús célú felhasználása. A Szarkofág írója, a Pravda munkatársa nagy érdeme, hogy az átélt események hatására, a szemtanú szavahihetőségével és újságírói aktualitás-érzékkel fogalmazta meg darabjában mindezeket a nemzetközi tanulságokat. Ugyanakkor nyo­matékkal kiemelte azokat, amelyeket saját hazájában kü­lönösen érvényesnek vél. Ez utóbbiakat alighanem hazánk­ban is érdemes külön hangsúlyozni. A Halhatatlan, amikor kijelenti a darab egyik fő mondanivalóját: „A védelmi be­rendezést a rendszer kapcsolta ki. A felelőtlenség rendsze­re”­s nekünk is szól, akik a gazdasági és egyéni életünk­ben is állandóan érezzük a felelőtlen emberi cselekvés és magatartás következményeit, s valójában csak írott ma­­laszt, amit teszünk ellene. A reflexek, amelyek rossz hírek nyilvánosságra kerülésében a szocializmus veszélyeztetését látják, nálunk is élnek és hatnak. Nem egy csernobili típu­sú szerencsétlenség, de egy nagyobb természeti csapás vagy üzemi szerencsétlenség — mondjuk egy repülőszerencsét­­lenség — is a titkolózás reflexeit hozza mozgásba az illeté­kes hatóságoknál. Alig hiszem, hogy egy magyar vállalati vezérigazgató, vagy tűzoltóparancsnok e rendeletekben is szabályozott reflexek miatt másként tudna ebben a tekin­tetben cselekedni, mint a Szarkofág Tábornoka (Mécs Ká­roly) vagy Atomerőmű­ vezetője. A gondolkodásra, cselek­vésre, döntési készségre rákövesedett bürokrácia nálunk is a fejlődés egyik legfőbb akadálya, következményei, ha sze­rencsére nem is csernobili méretekben, de nagyságunkhoz képest igencsak fájdalmasan lépten, nyomon érzékelhetők. A Szarkofág nem könnyű darab. Oknyomozó hevülettel megírt riport, aminek drámai töltését az élet, a megtörtént esemény adja. Jó, hogy kitűnő színészeket választottak minden szerepre, ezért hitelesnek, valóságosnak érzünk olyan nyilvánvalóan kitalált figurákat is, mint a Halhatat­lan, az olyan mesterkélt, kicsit „vörös farok”-ként ható helyzeteket, mint amilyen a Halhatatlan és Kyle amerikai professzor (Konter László) párbeszéde. Kiemelkedően szép alakítás volt Rudolf Péter fiatal Tűzoltója, Törőcsik Mari Professzornője, Iglódi István Fizikusa AZ ILYEN SOROZAT HASZNA ** Megvallom jól „átvertek” a Második lehetőség szerzői. Én arra számítottam, hogy Kate és Chris belátják, hogy teljesen oktalanul és értelmetlenül váltak el és a végére ismét összeházasodnak. Hát nem így történt. Végére meg­csavarták a történetet és a férjet egy új házasság köteléké­be terelték, az asszonyt pedig meghagyták — önálló elvált asszonynak. Megjegyzem ennél több említésre érdemes nem is történt a sorozat utóbbi három részében. Változatlanul tudom javasolni minden elváltnak és válni szándékozónak, hogy magatartási mintául vegye a Második lehetőség fősze­replőit. Tudom, ez igencsak nehéz, fikcióról lévén szó, úgy­szólván lehetetlen. De a lehetetlen elérésére is törekedni kell! Ha csak néhánnyal kevesebb megsavanyodott, saját vélt, vagy valódi sebeit nyalogató elvált ember lesz, annak a társadalom látja hasznát. Én tehát az ilyen nem igazán életszerű, inkább ideális, semmint reális viszonyokat és embereket ábrázoló hepiendes történeteket nem látom fe­leslegesnek és nem minősítem hazugnak, hanem az említett okból haszonnal kecsegtetőnek látom. A szereplőik közül Susannah York tetszett, ellenben a Chris szerepét alakító Ralph Bates számomra férfiatlan jelenségnek tűnt. RIPORTER ÉS TÁNCKAR * Ha a magyar csapat rosszul játszik, nincs olyan tévéri­porter, aki ne vívná ki a közönség bírálatát. Az NDK— Magyarország labdarúgó mérkőzés kommentátora, az ifjú Komlósi Gábor azonban objektív megítélés szerint is kü­lönösen sokat tett, hogy „eleven tüzet gyűjtsön a fejére.” Bizony, locsogott! Éspedig néha egészen gyerekesen. Ahe­lyett, hogy a labdát érintő játékos megnevezésére szorít­kozott volna, egyre-másra dobálta betanult szó- és mondat­paneljeit, mitsem törődve azzal, hogy azok megfelelnek-e a képen látottaknak. Természetesen tudom, nyilván minden néző tudja, hogy a szakmát valahol meg kell tanulni. Ilyen szempontból jobb, ha a riporterpalámia nem igazi tétmér­kőzéssel kezdi. A Komlósit kiküldő sportrovatoit tehát nem egészen igazságos szidni, különösen nem, ha a fiatal ripor­terrel együtt alaposan megbeszélik a fiaskót. Más módszert Csenterics Ágnesnek, a rendezőnek és Gesler Györgynek, a koreográfusnak sem tudnék ajánlani, hogy az Álomvilág... című Záray—Vámosi showban olyan szánalmasan ugra­bugráló nagylétszámú tánckart a szakma jobb elsajátítására serkentsék. Talán üljenek le együtt a Broadway Melody, 1940-hez és nézzék meg együtt, hogy milyen is az, hogy — tánc. Hári Sándor Megkezdték a felkészülést a Honvédelmi Napra A Magyar Néphadsereg ki­­rehajtói Budapesten a Duna jelölt alakulatai és az MHSZ újpesti szakaszán gyakorol­­klubjai hétfőn megkezdték a nap, a légi bemutató résztve­­közvetlen felkészülést az Al- vől pedig a dunakeszi és a kormány napján megrende- szolnoki repülőtéren készül­­­endő budapesti Honvédelmi­nek a látványosnak ígérkező Napra. A vízibemutató vég­­program teljesítésére. (MTI)

Next