Zalai Hírlap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-04 / 182. szám

1987. augusztus 4., kedd jiami Klump Érdemes így országos elsőnek lenni? Egy fiatal szakmunkás dilemmái A tizenhét éves fiú az idén áprilisban még szinte eufórikus hangulatban idézte győzelmének történetét. Öröme érthető volt, hisz a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen szobafestő, mázoló és tapétázó szakmában első helyezést ért el, s ezzel automatikusan — osztálytársainál két hónappal korábban — megkapta a szakmunkásbizonyítványt. Igaz, előtte heteken, hónapokon keresztül szorgalmasan készült a versenyre. Az iskolai selejtezőn túljutva, a megyei megmérettetésen is a legjobbnak bizonyult. S ezután jött az országos döntő... Az egésznek az a pikantériája, hogy annak idején — mivelhogy csak 3,2-es átlageredményt ért el nyolcadikban — pusztán egyik jóakarójának közbenjárására vették fel a szakmunkásképzőbe. Alighanem ez a Protektor büszke lehet védencére, azaz Kása Lászlóra, akiről a 407-es szakmunkásképző intézet diákújságjában azt írták, hogy a gyakorlati versenyen úgy szabta, vágta, ragasztotta a tapétát, mint egy idős mester, aki már legalább húsz éve ezt csinálja. Amikor a riport szerzője további terveiről faggatta, ezt válaszolta: „Édesanyám ruhagyári munkás, két idősebb és egy kisebb testvérem van. Legfontosabb feladatomnak érzem, hogy mielőbb dolgozzak, keressek és én is besegíthessek édesanyámnak a család fenntartásába. A ZÁÉV-nál szeretnék elhelyezkedni. Jó lenne, ha a Bükibrigád befogadna: sok ott a fiatal, velük jól megértenénk egymást. Közben szeretnék továbbtanulni építőipari szakközépiskoláiban. Ha lehet, letenném a technikusi vizsgát. De a festő szakmától sohasem fogok elszakadni.” És most, hónapokkal az írás megjelenése után, csalódottnak tűnő fiatalember áll előttünk. Azt mondja: már az is megfordult a fejében, hogy otthagyja a vállalatot, s elmegy maszek mellé dolgozni. — Nocsak, mi szegte a kedvét? — kérdezzük a magasra nőtt, korához képest felnőttes komolysággal gondolkodó fiatalembertől. — Sok minden összejött. Látszólag apróságok, amik azonban egymásra torlódva elég sok gondot okoznak pályakezdésemben. Azzal kezdi, hogy a KISZ KB Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanácsától június elején levelet kapott, amiben gratulálnak a győzelmeihez, s arról értesítik, hogy a legjobbaknak járó, egyhetes drezdai jutalomúton vehet részt. Amint lehetett, azonnal postára adta jelentkezési lapját az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda budapesti igazgatóságának címezve, ahonnét már rég meg kellett volna kapnia az értesítést, hogy mehet-e az NDK-ba vagy sem. —Énannyira biztosra vettem az egészet, hiogy az útlevelemet előrekiváltottam — folytatja László. — Az Express viszont még mindig hallgat, pedig már _ ^ ^ _ ed k F^iv^ pyj \? KB-t, ám az ügy pesti in- —-—TM----------tézője nincs a Kósa László munkahelyén. „Még nem tucsak másnap sem, hogy melesz bent, s aegyek, vagy kár minden maradok.. tisztázódik. Egyébként a KB középiskolai titkárságán is úgy vélekednek, hogy az ő cégük, mármint az Express ez esetben nem áll épp a hivatása magaslatán. Másnap aztán jön a telefonüzenet, s a levél is, amelyben közlik, hogy a két nap múlva esedékes induláshoz itt és itt lesz a találkozás, meg miegyebek. Időben egy pillanatra viszszaugrunk az előző naphoz, amikor más tisztázatlan kérdés is akad. — Azt sem tudom, hogy a vállalatomtól elengednek-e az útra vagy sem — így Kósa László. — Munkahelyi főnököm azt javasolta, van 10 nap szabadságom, abból vegyek ki, amennyi szükséges. Más osztályon pedig azt mondták, hogy csak minimum hat hónapi munkaviszony után lehet szabadságra menni. Akadt, aki azt javasolta, hogy menjek fizetésnélkülire. Tudjuk, a vállalatot kötik a munkaidőalap védelmére hozott intézkedések. Egy országos első helyezett — szakmájához valószínűleg értő — fiatalt azonban mégiscsak megilletne néhány nap jutalomszabadság. Annál is inkább igényt tarthat erre, mert ő — mivel idő előtt szabadult az iskolából — már május óta dolgozik, míg társai júniusban mehettek szakmunkásvizsgára, s nem egy közülük csak júliusban állt munkába. Ezt az érvünket a ZÁÉV személyzeti osztályán is méltányolják, s levelet írnak a vállalat igazgatójának, aki ennek alapján engedélyezi a jutalomszabadságot. Végül is minden rendeződött, s úgy tűnik, kár több szót vesztegetni erre az ügyre. Csakhogy a történetnek számos más tanulsága van, s ezeket sem hallgathatjuk el. Egyebek közt felvetődik a kérdés: megéri-e országos elsőnek, s általában jó tanulónak lenni? — Megéri — fogalmaz határozottan Kósa Laci. — Jó érzés kitűnni a többiek közül, s az sem mellékes, hogy az eredményeimre való tekintettel 24,50-es órabért kaptam. Akik jeles szakmunkás-bizonyítvánnyal szabadultak, azokat 23,50-nel vették fel. Annak is örültem, amikor az országos verseny után 700 forint jutalmat kaptam. Kis szünetet tart, majd gondolatait rendezve így folytatja: — Ahogy nem fér a fejembe az Express lassúsága, ugyanígy cégünk néhány munkaszervezési gyengéjével sem vagyok kibékülve. Általában lakásépítkezéseknél dolgozunk. Jelenleg is volt vállalati munkásszálló — katonaikollégium lesz belőle — felújítását végezzük. Itt is, a korábbi építkezéseken is hányszor fordul elő, hogy lefestjük vagy letapétázzuk a falat, s utánunk jönnek a gázosok konvektort szerelni vagy csövet pótolni. Aztán megint mi következünk: újból festhetjük a kifurkált, összekoszolt falat. ★ Kósa László a Zwinger világhírű műkincseivel és Drezda más látnivalóival ismerkedik ezekben a napokban. Visszatértekor — élményekkel feltöltődve, a kellemetlenségeket feledve — bizonyára újult erővel lát munkához. Méghozzá remélhetőleg a ZÁÉV-nél, ami mindkét fél érdeke lenne. Mihovics József Segélyek idős embereknek A kanizsai tanács szociálpolitikai osztályán hallottuk Látható lámpalázzal adja elő kérését a néni. Segélyre van szüksége — mondja —, mert nem tudja kifizetni a villanyszámlát. Igaz, kap nyugdíjat, háromezer forintot, de abból már csak fillérei vannak — mutatja is bizonyítékul a kopott buksza tartalmát, s megjegyzi: pedig húsra, gyümölcsre régóta nem költ. Ez a számla végképp megijesztette. Utolsó szalmaszálként kapaszkodik hát a tanácsi segély reményébe ... A Nagykanizsai Városi Tanács szociálpolitikai osztályának dolgozói naponta találkoznak a fentihez hasonló esetekkel, s a rendelkezésre álló anyagiak alapján segítenek is úgynevezett „esetenkénti segély” formájában. Idén ugrásszerűen megnőtt az ilyenfajta segélyt kérők száma, akik szinte kizárólag a kisnyugdíjasok és az egyedül élő öregek köréből kerülnek ki — mondja Kulbencz Ferencné szociálpolitikai főelőadó. — Tavaly még jóval kevesebb volt az igénylő. Mi magunk is megpróbáltuk feltérképezni, kiknek is lenne szükségük a segítség ilyen formájára. Az idén erre nincs szükség: egymásnak adják a kilincset a jelentkezők. — Általában mire kérnek segítséget? — Elsősorban a gáz,illetve a villanyszámlák kifizetésére, a ruházat pótlására, a cukorbetegek pedig diétájuk költségeihez. Indokolt esetbenévente többször is lehet esetenkénti segélyt kérni. Környezettanulmány alapján döntjük el, hogy az igénylő jogosult-e a segélyre. Ha igen, akkor maximum kétezer forintot utalunk ki számára egy-egy alkalommal. Vannak szélsőséges esetek is. Nemrég például csupán 300 forintra volt szüksége egy idős embernek útiköltség fedezésére, ugyanakkor egy károsult — a tanács vezetésének külön engedélyével — 10 ezer forintot kapott, mert kiégett a lakása. Elutasítás is előfordul persze, de mindig csakis indokolt esetben. Ezt bizonyítja, hogy fellebbezésre mindeddig nem került sor. Mint megtudtuk, néha bizony megtévesztő lehet a legalaposabb környezettanulmány is. Segélyt utaltak ki egyszer valakinek, aki állítása szerint a betevő falatot sem tudta megvásárolni magának, ám a halála után 45 ezer forint került elő a szekrényből, amit aztán a távoli örökösök kaptak meg .. . Egy másik esetben panaszkodás közben szólta el, magát egy idős asszony 70 ezer forintos betétkönyvéről — persze, ezek után nem kapott segélyt. De nem ezek a jellemző esetek, sokkal inkább azok, amikor a tanácstól kapott segítség szinte az utolsó szalmaszálat jelenti egy-egy idős ember számára. Sokan visszatérnek megmutatni a kapott pénzen vett ruhát, cipőt. — Azért azt is tudni kell, hogy az idős embereket nemcsak pénzbeni támogatással tudjuk segíteni — hívja fel a figyelmet Domokos Sándorné szociálpolitikai előadó. — Természetbeni juttatás keretében igénybe vehetik például az idősek klubját — Kiskanizsán van is még férőhely —, ahol minimális térítés ellenében napi háromszori étkezésben részesülnek, sőt tisztálkodási, mosási lehetőség is biztosított számukra a gondozónők segítségével. Az egyedül élő fekvőbetegek számára pedig szociális étkeztetést biztosítunk. Itt azonban csak a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők jöhetnek számításba, mert az igény nagy, a keret pedig szűkös. P. É. Másfél hónapja nincs melegvíz rárre•ÍV vár - és fozési lehetőség Keszthelyen 150 család vár a vezetékes gázra Több keszthelyi lakos fordult lapunkhoz közérdekű panaszával. Néhány utca lakói a múlt év őszén magánerős gázvezeték építésébe fogtak. Június 13-án megtörtént a műszaki átadás, de a várva várt gáz csak nem akar megérkezni a lakásokba. Egyébként a 150 család többségének kezében van a Kögáz bekötési engedélye is. Lassan másfél hónapja annak, hogy az itt élők egy része villanyrezsón főzi a napi ebédjét, fazékban melegíti a tisztálkodáshoz szükséges vizet. — Mikor lesz már gázunk? — ostromolnak nap, mint nap a lakótársak, s már-már nem tudok mit válaszolni. Hiába intem őket türelemre, hiszen már a magamé is rég elfogyott — panaszolta a Rákóczi út 60. szám alatt lakó Koskán László, a vállalkozás közös képviselője. A városi tanács terv és műszaki osztályának illetékesei számára is jól ismert a nap, mint nap sürgetett ügy. Valóban, június közepén megtörtént a vezetékhálózat műszaki átadása, ezt követően a használatbavételi eljárás a soros lépés. Időpontját a Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség tűzi ki. Pillanatnyilag az eljáráshoz szükséges kivitelezői megvalósítási tervdokumentációra várunk — tájékoztat Beregszászi Géza, műszaki főelőadó. — A megvalósítási tervvel adós generál kivitelező kisiparost, Horváth Tihamért többszöri szóbeli kérés után a hónap derekán írásban is felszólítottuk, hogy minél előbb adja be a szükséges dokumentumokat. A napokban érkezett válaszlevélben ez áll — teszi elénk az írást Fekete Béla főelőadó. „A technológiai kivitelező, a tapolcai Precíz GMK az illetékes szakhatóságnak megküldte a hegesztési próbákat, amit azonban jóváhagyásukkal együtt hosszas sorbanállásra hivatkozva még ezideig nem küldtek vissza” — olvastuk az elfogadható magyarázatot. — A kisiparos az építkezés során kitűzött munkálatokat mindig pontosan, határidőre elvégezte. Mit is mondhatnék? Mi is bosszankodunk és várunk, hiszen hozzánk is naponta nem egy panaszos fordul ez ügyben. S még csak a lakókat sem lehet hibáztatni, hogy idő előtt elkészültek a belső szerelésekkel — fejtegette gondolatait Fekete Béla. Úgy tűnik, a bürokrácia útvesztőjébe került egy pecsétre és aláírásra váró hivatalos dokumentum. S míg kivárják a harmincnapos határidő végét, ki gondol arra, hogy ennek a késlekedésnek hány család issza a levét. Igaz, elfogadható valamennyi illetékes magyarázata, de kevés vigasz ez azoknak, akiknek még ki tudja meddig kell várakozniuk, hogy lakásaikban lángra lobbanjon a gáz. Balázsy Mária Éva 5 A HElifa mŰSORÁRÓL NEKÜNK IS SZÓLT ★★★★ Érdekes véletlen, hogy a Szarkofág című tévéjáték hazai bemutatója és a csernobili katasztrófa felelősnek minősített vezetőinek ügyében hozott bírósági ítélet kihirdetése időben szinte egybeesett. A Szovjetunió Legfelső Bíróságának szigorú ítéletét a magyar néző előtt tehát mintegy alátámasztja Vlagyimir Gubarjev tragédiájának Mihályfi Imre rendezésében készített televíziós változata. Azt nem tudjuk, hogy a tévéjátékban szereplő személyek valóságosak-e, de azt sejteni lehet, hogy az Avar István megszemélyesítette Atomerőmű-vezető, akit a Halhatatlan (Szakácsi Sándor) életre kíván ítélni, az atomerőmű vezérigazgatóját, illetve helyetteseit takarja, akiket most 10 évi börtönbüntetéssel sújtott a bíróság. 1986 kétségkívül legnagyobb, világra szóló szenzációja volt a csernobili atomerőműben történt robbanás. Tragikus és történelmi jelentőségű esemény volt ez. Nagy áldozatokkal járt, de egyúttal rádöbbentette a világot arra, hogy milyen keveset tudunk valójában még a békés atomrombolás veszélyeiről, azok elhárításának módjáról is, hogy technikai felszereltségben, valamint az emberek tudásában, erkölcsiségében, munkájaikhoz, s embertársaikhoz való viszonyukban milyen magasrendű és új tulajdonságokat követel az atomkorszak, hogy — amit Hirosima után egyes politikusok már-már feledni látszottak — valójában a világ elpusztításával járna az atomrombolás háborús célú felhasználása. A Szarkofág írója, a Pravda munkatársa nagy érdeme, hogy az átélt események hatására, a szemtanú szavahihetőségével és újságírói aktualitás-érzékkel fogalmazta meg darabjában mindezeket a nemzetközi tanulságokat. Ugyanakkor nyomatékkal kiemelte azokat, amelyeket saját hazájában különösen érvényesnek vél. Ez utóbbiakat alighanem hazánkban is érdemes külön hangsúlyozni. A Halhatatlan, amikor kijelenti a darab egyik fő mondanivalóját: „A védelmi berendezést a rendszer kapcsolta ki. A felelőtlenség rendszere”s nekünk is szól, akik a gazdasági és egyéni életünkben is állandóan érezzük a felelőtlen emberi cselekvés és magatartás következményeit, s valójában csak írott malaszt, amit teszünk ellene. A reflexek, amelyek rossz hírek nyilvánosságra kerülésében a szocializmus veszélyeztetését látják, nálunk is élnek és hatnak. Nem egy csernobili típusú szerencsétlenség, de egy nagyobb természeti csapás vagy üzemi szerencsétlenség — mondjuk egy repülőszerencsétlenség — is a titkolózás reflexeit hozza mozgásba az illetékes hatóságoknál. Alig hiszem, hogy egy magyar vállalati vezérigazgató, vagy tűzoltóparancsnok e rendeletekben is szabályozott reflexek miatt másként tudna ebben a tekintetben cselekedni, mint a Szarkofág Tábornoka (Mécs Károly) vagy Atomerőmű vezetője. A gondolkodásra, cselekvésre, döntési készségre rákövesedett bürokrácia nálunk is a fejlődés egyik legfőbb akadálya, következményei, ha szerencsére nem is csernobili méretekben, de nagyságunkhoz képest igencsak fájdalmasan lépten, nyomon érzékelhetők. A Szarkofág nem könnyű darab. Oknyomozó hevülettel megírt riport, aminek drámai töltését az élet, a megtörtént esemény adja. Jó, hogy kitűnő színészeket választottak minden szerepre, ezért hitelesnek, valóságosnak érzünk olyan nyilvánvalóan kitalált figurákat is, mint a Halhatatlan, az olyan mesterkélt, kicsit „vörös farok”-ként ható helyzeteket, mint amilyen a Halhatatlan és Kyle amerikai professzor (Konter László) párbeszéde. Kiemelkedően szép alakítás volt Rudolf Péter fiatal Tűzoltója, Törőcsik Mari Professzornője, Iglódi István Fizikusa AZ ILYEN SOROZAT HASZNA ** Megvallom jól „átvertek” a Második lehetőség szerzői. Én arra számítottam, hogy Kate és Chris belátják, hogy teljesen oktalanul és értelmetlenül váltak el és a végére ismét összeházasodnak. Hát nem így történt. Végére megcsavarták a történetet és a férjet egy új házasság kötelékébe terelték, az asszonyt pedig meghagyták — önálló elvált asszonynak. Megjegyzem ennél több említésre érdemes nem is történt a sorozat utóbbi három részében. Változatlanul tudom javasolni minden elváltnak és válni szándékozónak, hogy magatartási mintául vegye a Második lehetőség főszereplőit. Tudom, ez igencsak nehéz, fikcióról lévén szó, úgyszólván lehetetlen. De a lehetetlen elérésére is törekedni kell! Ha csak néhánnyal kevesebb megsavanyodott, saját vélt, vagy valódi sebeit nyalogató elvált ember lesz, annak a társadalom látja hasznát. Én tehát az ilyen nem igazán életszerű, inkább ideális, semmint reális viszonyokat és embereket ábrázoló hepiendes történeteket nem látom feleslegesnek és nem minősítem hazugnak, hanem az említett okból haszonnal kecsegtetőnek látom. A szereplőik közül Susannah York tetszett, ellenben a Chris szerepét alakító Ralph Bates számomra férfiatlan jelenségnek tűnt. RIPORTER ÉS TÁNCKAR * Ha a magyar csapat rosszul játszik, nincs olyan tévériporter, aki ne vívná ki a közönség bírálatát. Az NDK— Magyarország labdarúgó mérkőzés kommentátora, az ifjú Komlósi Gábor azonban objektív megítélés szerint is különösen sokat tett, hogy „eleven tüzet gyűjtsön a fejére.” Bizony, locsogott! Éspedig néha egészen gyerekesen. Ahelyett, hogy a labdát érintő játékos megnevezésére szorítkozott volna, egyre-másra dobálta betanult szó- és mondatpaneljeit, mitsem törődve azzal, hogy azok megfelelnek-e a képen látottaknak. Természetesen tudom, nyilván minden néző tudja, hogy a szakmát valahol meg kell tanulni. Ilyen szempontból jobb, ha a riporterpalámia nem igazi tétmérkőzéssel kezdi. A Komlósit kiküldő sportrovatoit tehát nem egészen igazságos szidni, különösen nem, ha a fiatal riporterrel együtt alaposan megbeszélik a fiaskót. Más módszert Csenterics Ágnesnek, a rendezőnek és Gesler Györgynek, a koreográfusnak sem tudnék ajánlani, hogy az Álomvilág... című Záray—Vámosi showban olyan szánalmasan ugrabugráló nagylétszámú tánckart a szakma jobb elsajátítására serkentsék. Talán üljenek le együtt a Broadway Melody, 1940-hez és nézzék meg együtt, hogy milyen is az, hogy — tánc. Hári Sándor Megkezdték a felkészülést a Honvédelmi Napra A Magyar Néphadsereg kirehajtói Budapesten a Duna jelölt alakulatai és az MHSZ újpesti szakaszán gyakorolklubjai hétfőn megkezdték a nap, a légi bemutató résztveközvetlen felkészülést az Al- vől pedig a dunakeszi és a kormány napján megrende- szolnoki repülőtéren készülendő budapesti Honvédelminek a látványosnak ígérkező Napra. A vízibemutató végprogram teljesítésére. (MTI)