Zalai Hírlap, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-03 / 1. szám

2 ZALAI HÍRLAP Krónika Milyen év volt 1993? Ha visszatekintünk 1993-ra, az első látásra egyfajta „ször­nyűséges esztendőre" emlékeztet. A bűnözés, a kábítószerfo­gyasztás, az AIDS mértéke egyre csak nagyobb lett, Európá­ban a munkanélküliség is új csúcsokat döntött, nőtt a nukleáris fegyverek elterjedésének veszélye, Oroszországban alakot öl­tött a fasizmus, a boszniai háború mellett Angolában, Közép- Ázsiában, Algériában is harcok dúltak—s még mindig lehet­ne mit sorolni. Ugyanakkor a dél-afrikai de Klerk-Mandela megegyezés, a khmerek megbékélése, Rabin és Arafat kézfo­gása, illetve a Szentszék és Izrael kapcsolatainak normalizá­lódása arra emlékeztet, hogy egyetlen antagonizmus sem tart az örökkévalóságig—írja a Le Monde-ban André Fontaine. A világszerte ismert történész, újságíró terjedelmes cikkben vonta meg az elmúlt esztendő nemzetközi eseményeinek mérle­gét. Fontaine szerint mindezen történések közül kétségtelenül a szeptemberi izraeli—palesztin megállapodás volt a legvárat­lanabb, s egyben a legfontosabb. Persze előbb vagy utóbb en­nek be kellett következnie: Arafatot előbb Moszkva, majd—az Öböl-háborúban Irakot támogató magatartása miatt—a gaz­dag arab államok is „ejtették", Izrael pedig mindinkább rá­döbbent, hogy a megszállt területek lakóinak szemében ők mindenképpen megszállók maradnak. A francia szerző ezt követően nagyszabású tablót fest a Föld főbb körzeteinek fejlődéséről. Afrikáról szólva azt írja: ha nem lett volna a dél-afrikai kiegyezés, akkor e kontinens jövője kapcsán az ember hajlamos lenne a kétségbeesésre. Ezt a megállapodást viszont csak azért lehetett elérni, mert két meg­alkotója, de Klerk és Mandela bízott egymásban,s éppen ez a bizalom hiányzott az Egyesült Államok balszerencsés végű Szomáliai akciója során. Az amerikai közvélemény annak ide­jén arra kényszerítette George Bush-t, hogy küldjön katonákat a harcolók szétválasztására. Most viszont a veszteségek miatt aggódva a visszavonást sürgeti Clintontól. Fontaine egyébként úgy látja: elmúltak azok az idők, ami­kor Uncle Sam a világ bármely pontján beavatkozott, ha a „lábára léptek”. S ebben nincs semmi meglepő: Clinton min­denekelőtt annak köszönheti megválasztását, hogy elődje el­hanyagolta azokat a problémákat, amelyekkel az amerikai köznép nap mint nap szembenézni kényszerül. Clintontól a la­kosság mindenekelőtt az amerikai társadalom újraépítését várja. Ennek a megváltozott helyzetnek jó példája a jugoszlá­viai válság ügyében tanúsított washingtoni magatartás: e probléma megoldását a Clinton-vezetés az Európai Unió fel­adatának tartja. Ez azonban eddig—hogy finoman fogalmaz­zunk— nem vált valóra — írja a szerző. Európának amúgy is annyi megoldandó problémája van. Még nem sikerült kilábalni a recesszióból, a munkahelyterem­tést célzó Delors-terv szkeptikus fogadtatásra talált, Németor­szág még mindig fizeti—illetve a magas kamatlábak fenntar­tásával másokkal fizetteti—az újraegyesítés költségeit, amely ráadásul eddig nem hozta meg a keletnémeteknek az annyira várt, tejjel-mézzel folyó Kánaánt. Ebből fakad Kohl kancellár pártjának visszaesése, illetve a németországi rasszista áram­latok kialakulása. Egyébként tavaly Európában — Norvégia és Spanyolor­szág kivételével—mindenütt másutt is az a gyakorlat érvénye­sült, hogy a „ szuverén nép” leváltotta a választók elé álló kor­mányokat. Nagy-Britanniában Major miniszterelnöknek két­ségtelenül sikerült a parlamenttel ratifikáltatnia a maastrichti szerződést, beindítani egyfajta fellendülést, s végre a „ szarvá­nál ragadni meg az észak-ír bikát”­­—de még mindig nem sike­rült meggyőznie honfitársait államférfiúi rátermettségéről. A nyugat-európai államok közül azonban kétségtelenül Olaszország helyzete kelti a legnagyobb figyelmet: a korrup­ció ellen kezdett „tiszta kezek" akció valódi földrengést oko­zott, s két évvel a Szovjetunió kimúlása után Berlinguer örö­köseinek minden esélyük megvan arra, hogy ismét az olasz kormányban találják magukat. Ez a visszatérés jóval rövidebb időt vett igénybe Litvániában és Lengyelországban, s 1994- ben Magyarországnak is minden esélye megvan arra, hogy egy hasonló kalandba fogjon — írja Fontaine. Ugyanakkor senki nem beszél a „ szocializmus” visszatéréséről — ez már bebizonyította hatástalanságát. Végezetül Fontaine a Kelet két nagy óriásállamának, Oroszországnak és Kínának a helyzetét elemzi. Az előbbi kap­csán a szerző úgy látja: mivel a lakosság tömegei a jelek sze­rint nem hagyják bevonni magukat az erőszakos akciókba, s a munkanélküliek száma egyelőre meglehetősen korlátozott, az olyan elszánt embereknek, mint Jelcin és Gajdar talán van egy kis esélyük arra, hogy a kollektivizmus romjain piacgazdasá­got hozzanak létre. Kínában talán még ennél is kontrasztosabb a helyzet. Egy­részről ott van az infláció, a nyomor, a banditizmus, az első idők kapitalizmusának összes bűne, másrészről a marxizmus­ra hivatkozó diktatúra és a mind féktelenebb pénzkultusz pa­radox házassága. A ZALAI HÍRLAP ----------------------------------------­A Journal Kft. lapja. Felelős vezető: Győrffy István. Főszerkesztő: Magyar Hajnalka. Főszerkesztő-helyettes: Arany Horváth Zsuzsa. Vezető szerkesztők: Kovács Ferenc, Mihovics József, Tarsoly József, Török András. Tervezőszerkesztő: Császár Zoltán. Gazdasági vezető: Halász Lászlóné. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Journal Kft., Zalaegerszeg, Ady u. 62. Műszaki vezető: Takács Lajos (Magyar Médiaszerviz.) Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 312-575. Fax: 312-581. Titkárság: 311-597, 312- 194. Telex: 33-276—8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon: (93) 311-150. Fax: (93) 310-226. Telex: 33-314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: (83)312-360, (83) 314-283. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: 351-002. Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt., 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 313- 550. Felelős vezető: Somogyi Tibor mb. vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Médiaszerviz Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 322 Ft, negyedévre 966 Ft, fél évre 1932 Ft, egy évre 3864 Ft. Előfizethető a Magyar Médiaszerviz Kft-nél (Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 310-813, 310-814) és a kézbesítőknél. ISSN 0133-0500. Index: 25-011. -----------------------------------------------------Journal -------­ Az Alkotmánybírósághoz fordult a KKDSZ (Folytatás az 1. oldalról.) 30-án módosította a közalkal­mazottak jogállásáról szóló tör­vényt. Ennek lényege: a korábbi munkaviszonyokat, azok teljes időtartamát, az egyetemek, főis­kolák nappali tagozatán töltött tanulmányi időt, illetve a sorka­tonai szolgálatot 1993. decem­ber 31-éig be kell számítani a közalkalmazotti munkavi­szonyba. A törvényhozás a mi­nisztereket, a kormányt hatal­mazta fel arra, hogy a közalkal­mazotti osztályba sorolás sajá­tos szabályait határozza meg. A kormány e felhatalmazás alap­ján először a közoktatásban dol­gozó közalkalmazottak besoro­lására hozott rendeletet, majd az elmúlt év végén született meg a közgyűjteményi, közművelődé­si és művészeti közalkalmazot­takra hozott besorolás. Az Or­szággyűlés által elfogadott új törvény pontos, szöveg szerinti végrehajtása pénzt igényel, amelyet a kormánynak kell biz­tosítania az intézmények szá­mára. Az országos titkár arról is szólt, hogy a kormány rendelete politikai diszkriminációt alkal­maz a felsőfokú végzettségek területén. Kizárja ugyanis a leg­magasabb közalkalmazotti — „F” fizetési osztályba történő besorolásból — a felsőfokú po­litikai végzettségeket. A KKDSZ elvi, alkotmányossági meggondolások alapján emel kifogást ellene, mert az intézke­dés olyan „kaput” nyit ki, ame­lyet később nem lehet majd be­csukni. Eredményezheti például azt, hogy egy következő kor­mány más felsőfokú diplomákat von kétségbe. Ez pedig jogbi­zonytalanságot jelent — fejtette ki Vadász. A rendelet alkotmá­nyossági szempontból azért is vitatható, mert megszerzett be­sorolási fokozatokat akar utólag visszavonni. A KKDSZ a tör­téntek miatt meg fogja keresni azokat a bírósági fórumokat és az Alkotmánybíróságot, ame­lyek a jogállamiság letétemé­nyesei — közölte az országos titkár. (MTI) A MÁV Megközelítően 16 milliárd forintos veszteséggel zárta az óévet a MÁV Rt. A kedvezőtlen pénzügyi helyzet ellenére a tár­saság jelentős eredményeket is elkönyvelhetett 1993-ban — mondta el Sipos István, a Máv Rt. vezérigazgató-helyettese az MTI munkatársának. A legnagyobb eredmény vi­tathatatlanul a társaság műkö­dőképességének fenntartása volt, amit elsősorban a szállítá­sok jelentős mértékű visszaesé­se veszélyeztetett. Egyfelől a hazai ipari és a mezőgazdasági termelők megrendeléseinek mérlege száma csappant meg, másfelől i­s ez még érzékenyebben érin­tette a céget — a Kis-Jugoszlá­viával szemben elrendelt ENSZ embargó és ennek későbbi szi­gorítása fosztotta meg a legjöve­delmezőbb tranzitszállításoktól a MÁV-ot, havonta megközelí­tően 800 millió forintos bevétel­­kiesést okozva. A jövő évi ter­vekről szólva Sipos István el­mondta: ha feloldják az embar­gót, az új évben akár 5-6 millió tonnával is növekedhet az el­szállított áru mennyisége, ami 1993-ban estik igen szerény nagyságú, 43 millió tonna volt. ENSZ BT új tagjai Az új esztendő első napjá­tól, szombattól kezdve az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt, új nem állandó tagállama van: Argentína, a Cseh Köz­társaság, Nigéria, Omán és Ruanda, amelyek Venezuelát, Magyarországot, Marokkót, Japánt és a Zöldfoki-szigete­­ket váltják fel. A világszervezet alapok­mánya értelmében az öt állandó tagország mellett tíz másik or­szág is részt vesz a BT munkájá­ban kétévente váltva egymást. Jelenleg az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és a most be­lépő öt állam mellett Brazília, Dzsibuti, Új-Zéland, Pakisztán és Spanyolország tagja a BT- nek. Az ENSZ ezen kulcsfon­tosságú szervében azonban csak az állandó tagállamoknak van „vétójoguk”. Az AFP jelentése szerint az utóbbi időben mind több szó esik arról, hogy fel kellene emelni a BT állandó tagjainak a számát. Ezt főleg Németország és Japán szorgalmazza, mert így szeretnének a világban betöltött gazdasági és politikai súlyuk­nak megfelelő szerephez jutni a 184 tagállamot tömörítő ENSZ- ben. Zavargások Vasárnap délelőtt kivonul­tak San Cristobal de las Casas városából a települést szom­baton elfoglalt mexikói indián felkelő csapatok, de továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a Mexikó délkeleti részén fekvő Chiapas szövetségi állam má­sik három települését. A magát Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nem Mexikóban vető gerillamozgalom mintegy kétezer tagúra becsült, jól fel­fegyverzett egységei meglepe­tésszerűen rohamozták meg az egyik leginkább elmaradott és egymilliós indián lakosságot számláló szövetségi állam váro­sait. A mexikói hadsereg riadó­készültségbe helyezte egysé­geit, de a katonák vasárnap estig nem avatkoztak közbe. 1994. január 3., HÉTFŐ Göncz Árpád újévi köszöntője (Folytatás az 1. oldalról.) sokan szerényen vagy épp szorongató szegénységben. De egy biz­tos: valamennyien békességre kiéhezve. Békességre, a bennünket környező tágabb és szűkebb világgal, de mindenekelőtt önmagunkkal, mert csak ha a magunk belső béké­jét visszanyertük, vagyunk képesek a világgal is megbékélni. A társadalom élő emlékezete két nemzedéknyire nyúlik vissza. Az idő óta ezrével vándoroltak ki innét magyarok. S ezrével menekültek a szülőföldjükről ide be is. Az idő óta gyilkos kézre adtak itt zsidót, cigányt, mert zsidónak, cigánynak született. S kikergettek innét né­metet, mert német, s az otthonából kiűztek délszlávot, mert délszláv. Ezerszám üldöztek munkást, parasztot, urat, arisztokratát, mert másként szemlélte a világot, mert munkás volt, paraszt, úr, vagy arisztokrata. Az idő óta üldöztek itt volt üldözőket, s üldözték egy­mást új üldözők. S ezerszám kívánták meg, s vették el a más házát és mezejét. Ezrek hittek, s tették, amit a hitük diktál, ha rossz is; százezrek tettek úgy, mintha hittek volna, s tették, amit elvártak tőlük. Mert féltek. S mindeközben éltek és túléltek, eltemették a szüleiket, el­vesztettek egy világháborút, gyermekeket nemzettek és szültek, föl­nevelték őket, harckocsik széttaposták a forradalmukat, ők végezték a dolgukat, fölhúzták a házat, fát ültettek, építették-szépítették a kö­zös hazát, betegek voltak és gyógyítottak, tanultak és tanítottak, s mikor nagysokára megnyílt a nagyvilág, kimentek és nyitott szem­mel körülnéztek. Ők, a mindenkori „ügyeletes” többség. Mindeközben észben tartották a maguk sebeit, de alig gondoltak a másokéval, amit talán épp ők ütöttek, ha mással nem, hát részvét­lenséggel vagy kárörömmel. Igen, voltak és vannak köztünk—mi közöttünk!—csillagszemű nők, akik ha telefüstölt szobába lépnek, magától kinyílik az ablak, s beárad rajta a tiszta levegő. És vannak sugárzóan igazmondó, igaz­ságtudó férfiak. A mindennapok hősei és szentjei, akiket arról lehet fölismerni, hogy tartósan békében élnek önmagukkal. Róluk senki nem vezet listát, nem tömörülnek szövetségbe, nem igazolják egymás múltbeli tetteit, nincs mit titkolniuk, feledtetniük vagy túlteljesíteniük. Mert tudják—ők tudják!—, amit mindenkinek tudnia kéne: hogy minden társadalomban állandó a jó és a rossz egyensúlya. Ha meg­billen a kettő mérlege, az idő helyrebillenti. Törvényszerűen. Bosz­­szúval, ami bosszút szül, kár az idő dolgát késleltetni. Meg azt, hogy az embernek egyetlen java van, amit ha két kézzel szór szét, magának lesz annál többje belőle: a szeretet. Ma éjjel egy—vagy több? — nehéz év küszöbén mindannyiunk­nak azt javaslom: béküljünk ki önmagunkkal, fogadjuk el, hogy ma­gunk is, mint bárki más, esendő emberek vagyunk. Sem jobbak, sem rosszabbak, sem többek, sem kevesebbek. Ha püspökök, ha kémény­seprők. Ebben a nekünk rendelt kis hazánkban magunkért, egy­másért—egymás sebeiért és azok gyógyultáért!—egyetemlegesen felelősek. Kössünk hát ma éjjel békét—ki tudja, hátha tartósnak bizonyul? Mindannyiunknak boldog új évet kívánok! Alba Volán: megegyezésre szólít az államtitkár Irreálisnak tartja a béremelés mértékével kapcsolatos követe­lést, s megegyezésre szólítja fel az Alba Volán Rt-nél január 4- ére sztrájkot hirdető érdekkép­viseletek, valamint a vállalat ve­zetőit Rajkai Zsolt, a Közleke­dési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtit­kára. Varga Tibornak, a vállalati munkástanács elnökének a hét végén telefaxon küldött levelé­ben — amelyet az MTI-nek is eljuttattak — az érdekképvise­letek vezetői által a közlekedési miniszternek címzett levelére válaszolva kifejtette: úgy érte­sült, hogy az érdekképviseletek követelései meghaladják az rt. által, a gazdálkodás veszélyez­tetése nélkül vállalható mérté­ket. A jövő évi béremeléseknek az érdekképviseletek által elfo­gadhatónak ítélt 50 százalékos mértéke a nemzetgazdaság, az ágazat és nem utolsósorban a vállalat helyzetében elképzelhe­tetlennek látszik. Az államtitkár arra is kitért, hogy a 13. havi bér kifizetését — aminek elmaradá­sát jelölték a kilátásba helyezett sztrájk másik okaként — azért utasította el az rt. vezetése, mert 1993 elején valamennyi a válla­latnál működő érdekképviselet a 13. havi bér helyett a maga­sabb összegű béremelés mellett voksolt. Az Alba Volán Rt-nél egyéb­ként karácsony előtt már kétórás figyelmeztető sztrájkot tartot­tak, amihez a menetlevelek ta­núsága szerint mindössze 29 au­tóbuszvezető, a gárda 12 száza­léka csatlakozott. Miután az akkori demonstrációt követően sem sikerült a munkabeszünte­tést kezdeményező érdekképvi­seleteknek megállapodásra jut­niuk a cég vezetőivel, jelentet­ték be január 4-ére a sztrájkot. Terveikről munkásgyűlésen tá­jékoztatták azt a 35-40 dol­gozót, aki részt vett a fóru­mon. Az MTI székesfehérvári tu­dósítója megkereste Reiter Má­tyást, az Alba Volán Rt. vezér­­igazgatóját, aki érdeklődésére elmondta, hogy amennyiben az érdekképviseletek ismét tárgya­lásokat kezdeményeznek, a vál­lalat vezetése hajlandó az új esz­tendő első munkanapján ismét tárgyalóasztalhoz ülni. 1994-re egyébként évi 20 százalékos béremelést tervez a vállalat. Ja­nuár elsejétől 15 százalékot kap­nak kézhez a dolgozók, a többit pedig — amely a gazdasági eredményektől függően a terve­zettnél magasabb mértékű is le­het — az év második felében. A mostanihoz hasonló viták elke­rülése végett a vezérigazgató az évkezdő munkásgyűlésen ma­gukat a dolgozókat kérdezi meg: 1994-ben magasabb összegű béremelést vagy 13. havi fize­tést akarnak-e kapni? Az elmúlt évben egyébként — közölte a vezérigazgató — a tervezett 18 százalék helyett átlagosan 29 százalékkal emelkedett dolgo­zóik bére, s novemberben a ve­zetők kivételével a fizetésük 33 százalékának megfelelő jutal­mat is kaptak.

Next