Zalai Hírlap, 2001. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-01 / 51. szám

2001. március 1., CSÜTÖRTÖK Vasi-zalai földgázcsomag A megyehatár két oldalán, 22 faluban... Bak (h.p.)­­ Eddig 42 zalai településen indította be a földgázellátást a Debreceni Gázszolgáltató Kft. Ez a szám idén tovább növekszik, egy vasi-zalai közös beru­házással négy újabb zalai községbe jut el a földgáz. Az újabb beruházáscsomag Zalából kiindulva többségében Vas megyei településeket érint. A tervezett fejlesztésről Ulics József, a DB Gáz Kft. műszaki vezetője adott tájékoztatást a cég braki központjában. A főve­zetéket Pókaszepetktől építik Vas megyéig, s Gersekaráttól ágaztatják le Vaspör, Ozmán­­bük, Hagyárosbörönd és Zala­­háshágy felé. A beruházás teljes nettó értéke 733 millió forint, ebből a zalai falvakra több mint 150 millió forintnyi érték jut.­­ A szerződésünk szerint 2001 végéig mind a 22 települé­sen meg kell kezdenünk a gáz­szolgáltatást. A négy zalai falu­ban 636 ingatlannal számolunk - említette Ulics József. Elmondta, a kivitelezést a la­kosság 30 százalékos igénye esetén kezdik, de ez az arány ga­rantáltan összejön. A szolgálta­tó az eddigi gyakorlata szerint ezúttal is térítésmentes bekötést ajánlott fel valamennyi telepü­lés önkorrm­ányzati intézményei számára, a lakossági hozzájáru­lásokban pedig háromféle kate­góriát alakítottak ki. Az első szerződéskötőktől - akik tavaly december végéig aláírták az igénybejelentést - egységesen 130 ezer forint hozzájárulást kértek. A 2000 decembere és a beruházás megkezdése közötti időben jelentkezőknek 150 ezer forintot kell fizetniük két rész­letben, s ugyanennyibe kerül a földgáz azok számára is, akik majd csak a beruházás megkéz-Mintegy 730 millió fo­rintos gázberuházás dése után jelentkeznek. Annyi különbséggel, hogy tőlük már egy összegben kérik a 150 ezer forintot. Mint a cég zalai képvi­selője elmondta, a kiviteli ter­vek készülnek jelenleg, és vár­hatóan április végén, május ele­jén indulhat a munka. Roma-rendőr együttműködés Zalaegerszeg (a. g.) - Idén szolgálatba állhat az a két roma fiatal, aki utolsó évét végzi a csopaki rendőriskolán. Egyebek mellett ez is elhangzott azon a megbeszélésen, melyen rendőri vezetők és a cigány kisebbségi önkormányzatok képviselői ér­tékelték és megújították az im­már negyedik éve tartó együtt­működést. Nem kendőzve a gon­dokat, úgy fogalmaztak, a gyöke­res változás magasabb politikai akarat kérdése, de a kölcsönös bi­zalmatlanság megszüntetésére, az együttműködés kialakítására helyben lehet sokat tenni. Ezt cé­lozzák közös rendezvényeik: ro­ma-rendőr családi találkozók, népismereti előadások, az áldo­­zattá/elkövetővé válás elkerülé­sét szolgáló felvilágosítás. MEGYE - RÉGIÓ Pisztrángtelepítés a Zalán A horgászok szerint szaporodik is zalai élőhelyén (Folytatás az 1. oldalról.) Hat-hét éve történt az első pisztrángtelepítés a folyóba, melynek az Andráshidáig terje­dő részét tekintik felső szakasz­nak, ahol tisztább, Zalalövő kör­nyékén szinte patakszerű a víz. A szarvasi kutatóintézet halbio­lógusai szerint alkalmas élőhely a pisztráng számára, amit évek óta bizonyít e ragyogó sporthal, hiszen nyaranta Egerszegen az andráshidai zubogónál is fog­nak egy-egy példányt. Az egye­sületi vezetők szerint Zalalövő alatt 2,5 kilós példány is horogra akadt már, eddig az a legna­gyobb, amiről tudnak.­­ Ez már a negyedik piszt­rángtelepítésünk. Korábban se­bes pisztrángot hoztunk a folyó­ba, amely inkább megtartja a helyét. Ez a szivárványos hajla­mosabb a vándorlásra. Igaz, a Horgászat­o■■■■1 közel 800 példány került a folyóba drágább halak közé tartozik, ha darabra átszámoljuk, 300 forint körül alakul egynek-egynek az ára. Jól érzi magát, szaporodik is a Zalában, ahol megtalálja fontos táplálékát, az apró ráko­kat — mondja Valenti­ni Tibor. A pisztrángot most is lehet horgászni, nincs rá tilalom, míg a csukára március 31-éig, a sül­lőre mától április végéig tilos a horgot kivetni. A bokros folyó­parton persze senki sem kísérli meg a klasszikus műlegyes sze­relékkel történő pisztrángozást, mint a tapasztalt horgászok el­mondták, itt finom úszós kész­ségen felkínált gilisztára, csont­kukacra kapnak. No és ki lehet próbálni a pergetést is. Zalalö­vő, Salomvár, Zalaszentgyörgy térségében kerültek vízbe a szi­várványos halak. Nem csak óvatos és villámgyors ragadozó hal, de szép is a szivárványos pisztráng Fotó: Katona Szurguti vendégek a megyében Orosz lánykák, fiúk - majd' ezren - a Balaton hűsítő vizében Zalaegerszeg (a. s.) - Irína Sevcsenko, az önkormány­zat Széchenyi téri díszter­mében meséli, hogy Szur­­gutban kellemes az idő, csak mínusz húsz fok.­ ­ Szóval ebben a magyar mediterrán télben nagyon jól ér­zi magát? - Jólesik a meleg, de még in­kább a fogadtatás. Az orosz és a magyar lélek amúgy is közel áll egymáshoz. Tegnap Zalaegerszeg vendé­ge volt a hat fős szurguti delegá­ció — ennek vezetője Irina Sev­csenko a hölgykoszorú (a vendégek mindegyike nő) négy napig járta-járja megyénket, a Balaton partját. Majd' ezer szur­guti iskolásnak keresnek nyári táborhelyet a tó közelében, s az alkalommal élve felkeresték a testvérvárost, Zalaegerszeget is. A díszteremben Gecse László, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke köszöntötte a vendégeket, s adott tájékoztatást a város életéről. A szurgutiak feltett szándéka, hogy szoro­sabbra fűzik a két város közötti kapcsolatot. Magyar művészeti csoportokat, sportolókat várnak a „messzi keletre”, s ők is szíve­sen mutatkoznának meg nálunk. Ajándék az érettségizőknek lapunktól A lenti Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola 12/A osztálya. Balról jobbra 1. sor: Tüttő Márta, Pinterics Ferenc, Vatali Gábor, Gaál László, Szunyogh Dániel, Varga Balázs. 2. sor: Viczértes Eszter, Pálos Diána, Borsos Diána, Iványi Bernadett, Géder Katalin, Fischl Gabriella, Rozmán Borbála, Michalovics Mónika osztályfőnök. 3. sor: Zamba Ágnes, Hor­váth Henrietta, Szunyogh Éva, Horváth Aliz, Paksa Katalin, Gasparics Judit, Joós Eszter, Nemes Mónika. (Holnapi számunkban az iskola 12/B osztálya következik.) ZALAI HÍRLAP . Zala megye NYUGAT-PANNON EUREGIO Gabonapehely zár alatt Rédics (ZH) - Több mint másfél ezer karton gabo­­napelyhet akart külföldről Magyarországra behozni egy honfitársunk, hamisí­tott számlával. A rédicsi határátkelőhelyen autóját alaposan átvizsgálták a vá­mosok, a „dugihelyről” előkerült az eredeti szám­la. A kettő közötti kü­lönbség - a hamis javára - több mint egymillió forint. A gabonapelyhet a vámo­sok lefoglalták, a gép­kocsivezetőt feljelentet­ték­ .Új autóbuszok a Vasi Volánnál Szombathely (mti) - Háromszázmillió forin­tos sajáterős beruházással 10 új autóbusszal újította meg járműparkját a Vasi Volán Rt. A MAN-236-os típusú autóbuszokat a helyközi forgalomban használják majd a megyé­ben, de jut belőlük például a Szombathely—Nagyka­nizsa közötti távolsági vo­nalra is. íme egy ajánlat, aminek még egy skót sem tud ellenállni. Most Pannon GSM előfizetéssel az Ericsson A261 és csak bruttó 6900 Ft, amely összeg hat hónapon belül teljes egészében visszajár Önnek.* A részletekről és számos további készülékajánlatunkról érdeklődjön területi képviseleteinken (Zalaegerszeg, Rákóczi F. u. 1., Nagykanizsa, Fő út 4.) ,vagy hivatalos viszonteladóinknál országszerte! Ajánlatunk az akciós készlet erejéig tart, és kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érvényes. A készülék csak Pannon GSM SIM-kártyával használható. Az árak az áfát tartalmazzák. *A bruttó 6900 forintot egymást követő hat hónapon keresztül, hat egyenlő részletben (6 x bruttó I ISO Ft) a belföldi beszélgetések díjából, az egyéb kedvezmények levonása után fennmaradó összegből írjuk jóvá számláján. Az első részlet jóváírása az első teljes havi számlán történik meg. Amennyiben az adott tarifacsomag kedvezményeivel csökkentett összeg nem éri el a bruttó 1150 forintot, úgy a különbözet elvész, és nem vihető át a következő hónapra. A kedvezmény a Praktikum tarifacsomagok kivételével minden tarifacsomaggal igénybe vehető, bármelyik akciós készülék vásár- HMMpMMpiRR w®****^a^^^ lása, illetve csak előfizetés megvétele esetén is. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200, vagy 1220, ra amely kizárólag belföldön, kékszám tarifával kedvezményesen hívható. www.pannongsm­.h­u *▼▼▼▼ Az élvonal: PANNON GSM

Next