Zalai Hírlap, 2004. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-30 / 202. szám
2004. augusztus 30., HÉTFŐ VÁROSHÁZA Keszthely Programok támogatása Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Egészségügyi és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet. A pályázat célja: a cselekvési ütemtervben 2004. évre vonatkozó primer prevenció, egészségmegőrző és káros szenvedélyekről leszoktató programok, rendezvények megszervezésének anyagi támogatása; - egészségügyi és szociális ellátást végző, továbbá gyermek- és ifjúságvédelemhez kapcsolódó intézmények által szervezett rendezvények, képzések támogatása; - egészségügyi és szociális tevékenységet végző civil szervezetek cselekvési programhoz kapcsolódó tevékenységének támogatása. A pályázók köre: A pályázaton részt vehetnek Keszthely város területén működő egészségügyi, szociális és oktatási intézmények, civil szervezetek és az egészségügyi, szociális ellátás területén tevékenykedő szakemberek. A pályázatok elbírálása: A benyújtott pályázatokat az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2004. évi júniusi, valamint szeptemberi soros ülésén bírálja el. A döntésről a pályázók írásban értesítést kapnak. A pályázatok elbírálásával kapcsolatos szabályok. A támogatási összeg szerződésben foglaltak alapján kerül kifizetésre. A pályázati összeg cél jellegű felhasználásáról legkésőbb az eseményt követő 30 napon belül, a pénzeszközt biztosító Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete Egészségügyi és Szociális Bizottsága (Keszthely, Fő tér 1.) felé, a pályázó nevére kiállított számlák hiteles másolatának benyújtásával kell elszámolni. A pályázat benyújtásához szükséges nyomtatványt a Polgármesteri Hivatal portáján (Keszthely, Fő tér 1.) lehet beszerezni. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Titkárságára címzett, zárt borítékban kell benyújtani a pályázati felhívás mellékletét képező adatlapon. A bizottság fenntartja magának a jogot, hogy nem támogat olyan pályázatokat, melyek a pályázatban foglalt célkitűzéseknek nem felelnek meg. A pályázat céljára 2004. I. ütemben: 800.000,- Ft, II. ütemben: 1.200.000,-Ft áll rendelkezésre. Benyújtási határidő: II. ütem: 2004. szeptember 15. A program megvalósításának intervalluma: 2004. szeptember 30 ig. II. ütemben: 2004. október 1. - 2004. december 31. Ingyen nel Tájékoztatom Keszthely Város Lakosságát, hogy 2004. július 12-étől 1 éven keresztül Keszthely Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala udvari tanácskozó termében (8360 Keszthely, Fő tér 1.) az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával a keszthelyi állampolgárok részére munkanapokon 7.30-13.30 óra között ingyenes internetszolgáltatást biztosítok. Keszthely, 2004. július 8. Dr. Markó Péter jegyző Zalaegerszeg - Zalaegerszeg - Zalaegerszeg Szüretköszöntő fesztivál Az Alsójánkahegyi Településrészi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait 2004. szeptember 4-én (szombaton) 14.00 órára a II. Alsójánkahegyi Szüretköszöntő Fesztiválra Helyszín: 14.00 órától: Orsolya Tér, 15.00 órától a Szent László utcai óvoda udvara Program: 14.00 Ünnepélyes keresztszentelés az Orsolya téren, ökumenikus ima 15.00 ünnepi forgatag az óvoda udvarán. Benne: Botfai Citerások - óvodások műsora - VMK Hagyományőrzői - XXL - Polgármesteri köszöntő - Zalabesenyői Énekkar - Fél tucat Paródia - Alsójankahegyi Dalárda - Mindszenty Iskola műsora - népszerű operett dallamok (Hertelendy és Társai) - Botfai Népdalkor - eredményhirdetések - EGO Táncszínház - Gála Társastánc Klub 19.30 Kaczor Ferenc estje végezetül utcabál: Janika és Társa. Folyamatos gyermekprogramok: megújult Kút utcában - aszfaltrajz, zsákban futás, csokievő verseny. Információ: 92/ 310-384 (Ifjúsági Iroda) Főzőverseny: hozott alapanyag és edényzet, csak tüzelőt biztosítunk! Információ: 06-30- 9475060 (Stohl József), 06-70- 3826298 (Horváth Gábor) Borverseny - minták leadása a helyszínen 16.00 -ig! - szakértő zsűri - értékes ajándékok. Információ: 06-30-9936476 (Sümegi László) Kispályás labdarúgó bajnokság: kezdés szeptember 4. 9.00 óra Mindszenty-iskola pálya - ingyenes jelentkezés, csapatlétszám 4+1 fő. Információ: 06- 30-3535551 (Demján István) Streetball utcai kosárlabda bajnokság a Bartók utcai streetball pályán - kezdés szeptember 4. 15.00 óra, ingyenes jelentkezés, csapatlétszám 3 fő. Info: 92/ 310-384 vagy 06-70-5373848 (Ifjúsági Iroda) Továbbá: kézműves foglalkozások - fazekas - fafaragó - foltvarró - hímző, kiállítás, ételkóstoló. Eső esetén a programok helyszíne a Mindszenty-iskola, a főzőverseny elmarad. Apró süteményt, házi kóstolót örömmel fogadunk. Végleges autókivonás Gépjármű-tulajdonosok figyelmébe! Tájékoztatjuk a gépjármű-tulajdonosokat, hogy a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 35/ 2000. (XI.30.) BM rendelet a jármű forgalomból történő végleges kivonását hivatalból rendeli el, ha az új tulajdonos személye nem állapítható meg, mivel az eladó nem rendelkezik adás-vételi szerződéssel. A fentiek értelmében előfordulhat, hogy azok a gépjárműtulajdonosok, akik az elmúlt években gépkocsit vásároltak, de átírási kötelezettségüknek nem tettek eleget, forgalomból kivont gépjárművel vesznek részt a közúti forgalomban. A forgalomból történő kivonásról rendelkező hatósági határozatok, a zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal földszintjén lévő hirdetőtáblán kerülnek kifüggesztésre. Kérjük az érintett gépjárműtulajdonosokat, hogy saját érdekükben kísérjék figyelemmel a kifüggesztett határozatokat. Dr. Nemes Katalin közigazgatási osztályvezető Kollégiumi férőhely és tanulmányi ösztöndíjak Diákok figyelmébe! Felhívjuk a zalaegerszegi diákság figyelmét a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalánál igényelhető ösztöndíjakra. — A „Hazavárunk” elnevezésű utazási támogatást minden állandó zalaegerszegi lakhellyel rendelkező, nappali tagozatos, első diploma előtt álló hallgató igényelheti. A támogatás fél évre szól: minden szemeszter végén a lezárt leckekönyv (index) másolatával és az iskolalátogatási igazolással lehet pályázni az összegre. A „Tanulmányi ösztöndíjra” azok a fiatalok pályázhatnak, akiknek tanulmányi átlaga eléri vagy meghaladja a 4,6-es számtani átlagot. A rendelet megszabja a kifizetett öszszeg minimum és maximum értékét: 5.000 forintnál nem lehet kevesebb, a mindenkori nyugdíjminimumnál viszont nem lehet több. Újdonság, hogy a pályázat benyújtására minden szemeszter végén, tehát félévente van lehetőség. Tíz „pécsi kollégiumi férőhellyel” rendelkezik a város, így érthető, hogy mind a szociális, mind pedig a tanulmányi eredmény számít a pályázatok elbírálásakor. Egy szakmai bizottság választja ki azt a Pécsen tanuló tíz diákot, akik 10 hónapra megkapják a férőhelyet. A pályázatot évente lehet benyújtani. Az adatlapok átvehetők és további információ kérhető: Polgármesteri Hivatal Művelődési és Közoktatási Osztály, IV. emelet, 8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 17-19. Telefon: 92/502-191. Vízóraszerelés A Csácsi Keleti Vízműtársulat felhívása. Ezúton közöljük tisztelt Zalaegerszeg-Csácsi hegyi ingatlantulajdonosokkal, hogy a megépült vezetékszakaszokon megkezdtük a vízmérőórák aknába való felszerelését. Kérjük Önöket, mivel a rendszer üzembe helyezéséhez szükségszerű a vízórák beépítése - hogy 2004. szeptember 30-ig biztosítsák szerelőinknek az ingatlanba illetve az aknába való bejutást, valamint kövessék a vízórára ragasztott cédula utasítását a fogyasztók pontos nyilvántartásba vétele végett. Ezenkívül kérjük azokat, akik még nem építették meg véglegesen a vízóraaknájukat, mielőbb tegyék meg, mivel vízmérőórát csak teljesen kész aknába tudunk beszerelni. ZALAI HÍRLAP . Nagykanizsa - Nagykanizsa Bor- és dödölle fesztivál Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Hevesi Sándor Művelődési Központ nevében Litter Nándor polgármester és Papp Ferenc igazgató tisztelettel meghívja a város és a kistérség polgárait szeptember 4-én a HSMK előtti téren tartandó Első Kanizsai Bor- és Dödöllő fesztiválra. Program: 10 óra: Szüreti felvonulás - néptáncosok, fúvószenekarok és mazsorettek részvételével. Útvonal: Erzsébet tér - Fő út - Eötvös tér 11 óra: A fesztivált megnyitja Litter Nándor polgármester A 10 éves Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar köszöntése - a fúvószenekarok közös műsorszámai 11.30 óra: A Dél-Zala Táncegyüttes programja 12 óra: Az Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola néptáncosai 12.30 óra: A Kodály Zoltán Művelődési Ház nyugdíjas dalköre és tánckara 13 óra: A nagykanizsai Tüttő János Dalkör nótaműsora 13.30 óra: A zalakomári Péczely Attila Népzenei Csoport 14-17 óra: Fúvószenekari találkozó. Fellépnek: Olajbányász Fúvószenekar - Nagykanizsa, Fehérvári József Zenei Egyesület Fúvószenekara - Csurgó, Little Band - Szombathely, Limena Glazba Belicza - Horvátország, Gerje Party Fúvószenekar - Albertirsa, Lofan Mazsorett Csoport - Dunaföldvár, Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar 15 óra: Dödöllő és dél-zalai népi étkek főzőversenye 17 óra: Fehér Kígyó cigány hagyományőrző együttes 17.30 óra: A főzőverseny eredményhirdetése 18 óra: „A bor legendája” - a szekszárdi Holló Együttes 19 óra: „Legyen kedved mindig dalolni” - Tolcsvay Trió 20 óra: Sztárvendég: Márió, a harmonikás 21.30 óra: Utcabál - A fesztivál zárása. Közreműködik: a Little Flamingó Együttes Kísérő programok a HSMK- ban és a téren: 10 óra: Borturizmus, a kisbirtokos borvidék lehetőségei szakmai tanácskozás A Haris István Városi Könyvtárban. Előadók: dr. Laposa József, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa, Lasztovicza Jenő, az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottságának elnöke, Zilai Zoltán, a Borkultúra Kht. ügyvezető igazgatója. Házigazda: Ferénci Horváth Gyula, a Nagykanizsai Hegyközség elnöke A Borházaknál: Borkóstoló a gazdák boraiból, népművészeti kirakodóvásár, népi kismesterségek játszóháza. Régi edények, régi receptek - néprajzi kiállítás a Thury György Múzeum anyagából, Népművészeti kiállítás a Galériában, dödölle és népi ételek kóstolása és árusítása Réteseket sütők versenye „Sáskajárás - sáskavarázs” rétes sütő verseny, 2004. szeptember 18. A versenyre csapat, magánszemély, civil szervezet, közétkeztető intézmény jelentkezését várjuk. Versenyfeladat: Nevezni háromféle rétessel lehet: 10-10 adagra készítve 2 hagyományos töltelékkel (pld.: túrós, káposztás) és 1 különleges (tájjellegű, új, korszerű táplálkozásnak megfelelő) töltelékkel. (10 adag , hagyományos gáztepsi méret, darabolása: 20 db 4x5 cm-es). A résztvevő csapatok a versenymunkáikat készre sütve hozzák. Melegítési és tálalási lehetőséget biztosítunk. A kiírt mennyiségből 1-1 adagot (2 db) a 3 fős zsűrinek tálalnak, a többi felszolgálásra kerül. A résztvevőknek maguknak kell biztosítani: a réteshez szükséges élelmi anyagokat, a tálaláshoz szükséges eszközöket, felszerelési tárgyakat. A verseny díjazása: A verseny HD. helyezetett csapata emlékplakettet kap, illetve 1 közönségdíjat is kiosztunk. Részvételi díj: nincs A nevezés: Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Hajgató S. u. 1. Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti - Lenti Felsőoktatási ösztöndíj Lenti Város Polgármesteri Hivatalának Önkormányzati Osztálya a Képviselő-testület 15/2001.(VI.25.)ÖKT számú helyi rendelete alapján tájékoztatja a lakosságot, hogy a felsőoktatási intézményekben tanuló lenti fiatalok helyi ösztöndíj-támogatásban részesülhetnek. Ösztöndíjban részesülhet az a szociálisan rászoruló lenti állandó lakos, aki valamely államilag finanszírozott - nem költségtérítéses - felsőoktatási intézmény nappali tagozatán hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és 30. életévét a pályázat benyújtásának időpontjában nem töltötte be. A támogatást igényelhetők köre: - első évfolyamos pályázó esetén kiemelkedő, legalább 4,50 középiskolai tanulmányi eredmény, - magasabb évfolyamokon pályázat benyújtását megelőző szemesztert legalább 4,00 eredménnyel fejezte be. - az egy főre jutó jövedelem a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét nem haladja meg. - akinek a családjában a lakhatást és megélhetést szolgáló vagyontárgyakon felüli ingó- és ingatlan vagyona (vagyoni értékű joga) 1 millió Ft-ot nem haladja meg. Elbírálásnál előnyt jelent: a) első évfolyamos pályázó esetén: - országos tanulmányi versenyen helyezés elérése, - átlagot meghaladó kulturális, sportteljesítmény igazolása, b) magasabb évfolyamokon, - aki szakterületén kimagasló eredményt ért el, - kutatómunkában vett részt, - tudományos publikációval rendelkezik vagy - tevékenysége más módon kiemelkedő. Nem részesülhet támogatásban aki más önkormányzattól hasonló célú ösztöndíjban részesül. Az ösztöndíj mértéke: 5000- 1OOOO.-Ft/hó, közötti összeg lehet. A pályázathoz csatolni kell: - szakmai önéletrajzot, - ösztöndíjra pályázott tanévre vonatkozó iskolalátogatási bizonyítványt, - a család jövedelem és vagyonnyilatkozatát, - egyéb az érdemi döntést elősegítő igazolásokat (pl.: versenyeredményekről stb. Felsőfokú tanulmányait kezdő pályázó esetén: - felvételt igazoló értesítés másolatát, - tizenkettedik év végi bizonyítványának, és érettségi bizonyítványának másolatát. Felsőfokú tanulmányokat folytató esetén: előző év végi eredményét igazoló leckekönyv másolatát. A pályázatokat az erre szolgáló adatlapokkal a hallgatók minden év szeptember 15-ig nyújthatják be a Polgármesteri Hivatal Önkormányzati Osztályához. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Lenti Város Polgármesteri Hivatala (Lenti, Zrínyi u. 4.) fsz. 10. iroda tel.: 553-949 Aljegyzői munkakör pályázata Lenti Város Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot ír ki aljegyzői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: - igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, - jogi vagy közigazgatási szakvizsga, - legalább kétévi közigazgatási gyakorlat, - büntetlen előélet, - magyar állampolgárság. A pályázathoz csatolni kell: - részletes szakmai önéletrajzot, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - a képesítést tanúsító okiratok másolatát. Az aljegyző a jegyzőt tartós akadályoztatása esetén teljes jogkörrel helyettesíti, és ellát egyéb, jegyző által meghatározott feladatokat is. Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben való megjelenéstől számított 15 nap. A pályázat elbírálásának ideje: a pályázati határidő lejártát követő felső képviselő-testületi ülés. A munkakör betölthető a pályázat elbírálását követően azonnal. A pályázatot Lenti város jegyzőjéhez kell benyújtani. (1960. Lenti, Zrínyi M. u. 4.). További információ Lenti város jegyzőjétől személyesen vagy a 92/ 553-917 telefonszámon kérhető. Képviselők fogadóórája Települési képviselők fogadóórája Berta Róbert 2004. szeptember 2-án (csütörtök) 13.00-14.00; Dr. Kiss Gyula 2004. szeptember 1-én (szerda) 14.00-15.00. Helye: Polgármesteri Hivatal I. emelet tanácskozóterem. Vatah Ferenc 2004. szeptember 1-én (szerda) 16.00- 17.00, lentikápolnai Kultúrház.