Zászlónk, 1919. szeptember - 1920. június (18. évfolyam, 1-10. szám)

1919-09-01 / 1. szám

1919. október 15. ZÁSZLÓNK 3 nem hagylak, de fogj meg te is; táplállak, de neked kell szívnod keblemből tejemet, életedet ! Ifjak, a hazát csak munkával lehet megtartani. Át kell fogni acélos karral s meg kell simogatni minden rögét és kalászát a munka sugárzó energiájával. Elő kell dobbantanotok kincseit, de nem csárdást járó lábbal, hanem a szántóvető s az arató lépések megfeszül­ésével. S közel kell állnotok a néphez, a szántóvasak, kapák, kaszák kultúrfegyvereseihez s rá kell ébrednetek népvezető hiva­tástokra, hogy ez a derék nép ne legyen kiszolgáltatva hazátlan idegeneknek és kifutó bolondítók­­nak. Legyetek ti barátai, hiszen vérei, testvérei vagytok! Ifjak, ime miről zuhog és suttog a zászló, a mi „Zászlónk !“ Ébredjetek alatta kötelességtek, hivatástok s ifjú telketek legtisztább, legtermészetesebb igényeinek öntudatára. A keresztény Magyarország kiált hozzátok, a mélységből kiált fel, — a halál ordít belőle s az élet vágya, — hozzátok kiált, a legifjabb Magyarországhoz, mert ő is, a vénhedt törzs, általatok megifjodni, virágba bontakozni akar. Új idők, nagy vágyak nyúlnak felétek ! Készüljetek rá, hogy megragadnak és megráznak és fel­­költenek és apostolokká avatnak, mint ahogy a pünkösdi szelek szokták tenni ! Készüljetek a magyar kereszténység hitevallására, — erős, munkás honfoglalásra ! Az életnek, a magyar történetnek ősi joga van a jobb jelenre s a szebb jövőre; nézzétek: ezzel az ősi jogával, az elátkozott királyleány sejtelmes, várakozó, vágyódó arcával roppan elétek, segítsetek rajta s esküdjetek föl­szabadítójává ! Talán máskor is volt ily megindulástok; de az máskor, az akkor, az jobb időben volt. Ma, mikor eleven élettel a nemzet sírja előtt álltok, — ma, mikor a nemzeti veszedelem halálos sikoly­ban vág bele lelketekbe, — ma, mikor a végveszedelem izgalmától a máskor lusta szemek is víziókat látnak s a máskor jégszivek is tüzet fognak, ma, ma azt gondoljuk rólatok, hogy a nemzet végveszedelme és végzete mint fölordító szükséglet, mint hóditó, hajthatatlan akarat száll meg titeket új világ teremtésére, a fáradt, vénhedt Magyarországnak ifjú, szép Magyarországgá való megifjítására. Ezt kérjük Istentől, ezt várjuk tőletek! A KERESZT FILOZÓFIÁJA ismét szólni kezd az emberekhez. A kereszt filo­zófiája a legmélyebb életfilozófia. A legmélyebb­ről jön a szava és nem lehet elhallgattatni. Voltak más életfilozófiák is. A görögök szépség-imádata, a rómaiak erő-kultusza, a hinduk fatális egykedvű­sége, a reneszánsz testimádó gondtalansága, a modern ember szépségeket hervasztó pesszimiz­musa, satnya dekadenciája, naiv szocialista­ má­mora: most mindez elhalkul, erőtlenül hallgat, mert most nagyon szenvedünk, tehát nagyon emberek vagyunk. Most mélyebb ének kell ne­künk , a lelkek legmélyéről, önmagunk előtt is rejtett legemberibb mélyéről búg fel a kereszt éneke. Foerster, a nagy férfinevelő, minden évben így szokta kezdeni előadásait. Lerajzol a táblára egy vonalat: ez a haladó, a fejlődő ember útja. Aztán ezt a vonalat metszi az akadályok vonalaival. Mindenütt kereszt jön létre. Íme: öt esztendő őrjöngése, testet ölő és lelket sor­vasztó brutalitása után az akasztófák, az ágyú­csövek, a lövészárkok végtelen sorfala között ismét eljutottunk az emberi élet alaptételé­hez: a kereszthez. A világháború öt esz­tendeje mind kommen­tár a kereszthez. A harctérre induló, a rohamozó, a lövészárok nyirkos ridegségében didergő, a havasok kietlenségében posztoló katona a kereszt értelmét magyarázza. A kereszt értelme a győ­zelmes szenvedés és az ihlető kegyelem, a le­küzdött akadály és az imádkozó, építő akarat. A kereszt a férfi szimbóluma. A férfié, aki a szenvedés tüzét erőinek megacélozására használja, aki nemcsak földi öncél, hanem önmagán túl is tud építeni, végtelen igényeket érez és örökké való eszményeket tűz maga elé. Magyarország ezer éve állja a szenvedések tisztítótüzét. Vértanú-nemzetnek mond Székes­­fehérvár próféta-püspöke. Az utolsó öt eszten­dőben pedig ellenségeink is „gens crucifixa­“nak, keresztrefeszített nemzetnek neveztek el bennün­ket. Letiporva, meggyalázva, szétmarcangolva állunk a romok fölött és meggyötört, halálra­szánt szívünkből fel­döbben a titok: a ke­resztnek titka. Húsvéti szellők resz­ketnek felénk a kál­vária felől, millió ma­gyar kéz dolgozik, hogy felállítsa újra a ledőlt keresztet és az öt évi éjszaka után egy vir­radó ország lelkéből szakad a sóhajtás: O crux ave, spes unica 1 Millió magyar kár dolgozik hogy fölállítsa a keresztet.

Next