Szórakoztató Zenészek, 1989 (30. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1. szám
Ára: 10 forint 1989. február — XXX. évfolyam, I. szám ZEE SZEK AZ ORSZÁGOS SZÓRAKOZTATÓZENEI KÖZPONT IDŐSZAKI LAPJA A TARTALOMBÓL: Jogi tanácsok:....................................... 2 A ÍME-felülvizsgálatról: ............. 4—5 Prímásmonológ:..................................... 7 Hungarokoncert-hírek: ........................ 8 Szakszervezeti élet — választások előtt Új vonások elnökségünk munkájában A Zeneművészek Szakszervezete elnökségének decemberi ülésén többek között javaslat hangzott el az 1989. évi választások kiírásával és lebonyolításával kapcsolatban. Az előterjesztő a zenészek szakszervezetének titkára, Balázs Ferencné volt. A sajnálatosan hosszú — több mint harminc napos — nyomdai átfutási idő miatt, lapunk megjelenésekor a tisztségviselők újjá-, avagy újraválasztása már konkrét és időben nagyon közeli feladat lesz a szakszervezeti bizalmiak, a tagság számára. E sorok írásakor annyit azonban már tudunk, hogy valamennyi alapszervünk megkapja azt a tájékoztatót, amelyben részletesen megtalálható mindaz a terv, elképzelés, ami — remélhetőleg — tovább ösztönzi a tagságot a valódi mozgalmi megújulásban. Félreértés ne essék! A Zeneművészek Szakszervezete az írásos tájékoztatóban nem „felülről” erőszakolt direktívákat, fellebbezhetetlen választási módszereket közöl. Inkább tájékoztat, megoldásokat ajánl, segítséget ad. Mint ismeretes a művészeti szakszervezetek országos értekezletén határozat született arról, hogy kongresszusunkat már 1989 tavaszán megrendezzük. Ezt megelőzően van szükség arra, hogy — ha kell — a szakszervezeti élet minden szintjén tisztújítás legyen. De az is a demokratikus folyamat bizonyítéka és eredménye, hogy lényegében az alapszervezetekre van bízva. Megerősítik-e eddigi tisztségviselőiket funkcióikban, vagy új arcokat keresnek, jelölnek és választanak meg. Egy biztos. Itt az alkalom, hogy a bizalmi testületek a tagság nevében bizonyítsák érettségüket. Nagyon egyszerűen, de tömören fogalmazva: minden szó olyanná válik, amilyenné a tagság alakítja. Az elnökség decemberi ülésén természetesen úgy vetődött fel a változások kérdése, hogy miként és hogyan tükrözze e testület azokat az egyre erőteljesebben megnyilvánuló törekvéseket, amelyek már az elmúlt hónapok tagsági vitáiban is mind konkrétabban, félreérthetetlenül merültek fel. A legegyértelműbb, hogy a jövőben az egyes tagozatok érvényesítsék az adott tagozatokhoz tartozó zenészrétegek érdekeit. Ezt így leírni egyszerű. De a megfogalmazott tagsági igényt mozgalmas (és mozgalmi) tartalommal kell megtölteni. Erről beszélt Balázs Ferencné, aki ehhez kapcsolódva vázolta az elnökségi munka megváltozásának szükségességét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a különböző tagozatok megjelenésével másképp kell működnie az elnökség koordináló szerepének. Voltak az elnökségi ülésen olyan hangok is, amelyek azt az aggodalmat fejezték ki, amely szerint reális veszély az eddigi jó módszerek mellőzése a mindenáron való újítás lázában. Kár lenne — mondták néhányan — ha bekövetkeznék az a bizonyos fürdővíz-kiöntés az újszülöttel és a bevált módszerekkel együtt. Nem tagadható ugyanis, hogy az eddigi módszerek szerint a havonta ülésező elnökség minden tagja tudott a másik elnökségi tag területének gondjairól, problémáiról. A zenepedagógusok ismerték a színházi muzsikusokat foglalkoztató kérdéseket, a szórakoztatózenész elnökségi tagok tájékozódhattak a szimfonikus zenekarok zenészeinek munkakörülményeiről, a táncművészek bérkérdéseiről ... A tagozatok megjelenésével feltétlenül más rendszerben kell megszervezni az elnökségi ülések napirendjeit, de az imént elmondottakat figyelembe véve olyképpen, hogy a Zeneművészek Szakszervezetén belül az egyes szférák ne szigetelődjenek el egymástól. — Változatlanul tudnunk kell egymásról, intenzíven — jelentette ki az egyik hozzászóló, aki például fontosnak tartotta annak a kétségtelen ténynek deklarálását, amely szerint a szabadfoglalkozású zenészek társadalmi, különösen a fiatalabb korosztályokra gyakorolt hatása — olyan tényező, amellyel szakszervezeti életünkben is számolni kell. Magyarán: a pop-rock muzsikusoknak is, számtalan érdekképviseleti és érvényesítési problémájuk adódik, adódhat. A kérdés tehát az, hogy az egyes tagozatok sajátos gondjai miként jelenjenek meg az elnökség munkájában, hogyan értékelődjenek, szembesüljenek és milyen következtetések, határozatok szülessenek. A Zeneművészek Szakszervezete elnökségének munkamódszere tehát nemcsak formálisan változik a közeljövőben, hanem tartalmában is. A várható munkamódszerbeli változásokról majd áprilisi számunkban számolunk be részletesen. Elöljáróban most csak annyit, hogy a szórakoztatózenész szakszervezeti bizottságoknak is számolniuk kell az érdekek új típusú felszínre törésével. Ha nem figyelnek e folyamatra érdemben, akkor saját tagságuk soraiból várhatják a mind határozottabb igényt a beszámoltatásra. Legalábbis hisszük és reméljük, hogy a szórakoztatózenészek körében hagyományosnak számító közéleti érdeklődésre inspirálóan hatnak az egész magyar szakszervezeti mozgalom megújulási törekvései. Minden jel arra vall, hogy az MSZSZ kongresszust megelőző küldöttértekezleten a zenészek képviselői reálisan értékelik önnön helyzetüket az általános reformközhangulatban, és határozottan érvelnek az őket delegáló tagok érdekei mellett. NEM BEFEJEZÉS, HANEM KEZDET A szakszervezetek országos tanácskozásáról A múlt év decemberének első hetében, háromnapos tanácskozásra ültek össze Budapesten a magyar szakszervezetek küldöttei. Olvasóink a napi sajtó, a rádió és a televízió jóvoltából figyelemmel kísérhették az eseményt, amely méltán váltott ki jelentős társadalmi érdeklődést. Most, a tanácskozás után több, mint két hónappal, félreérthetetlenül tisztán érzékelhető: a szakszervezetek szerepe jelentősége, hatása megnövekedett hazánkban. A szakszervezeti mozgalom tekintélye, súlya, főként azért változott és változik pozitív irányban, mert a megújulás jegyében képessé vált arra, hogy kettős fronton, két szálon legyen jelen valamennyi társadalmi réteg tudatában, a mindennapokban. Egyrészt a mozgalom kinyilvánítja: gyökeres változásokra van szükség, ma már nem elég a megújulást csupán hangoztatni. Másrészt a valódi megújulást nem téveszti össze a meggondolatlan irreális követelésekkel, a demagógiával. Az országos tanácskozás valamennyi felszólalója felelősen érzékeltette: úgy kell alakítani, módosítani az érdekvédelmi munkát, az érdekek érvényesítésének módjait, úgy kell „vegyíteni”, alkalmazni a hagyományos szakszervezeti tevékenységet a korszerűbb eszközökkel, hogy az elmúlt évtizedek letagadhatatlan eredményeit ne kérdőjelezzük meg, ne degradáljuk a „mindenáron modernizálás” jelszavával, a meglehetősen divatos leválás, különállás, leszakadás frázisaival, bomlasztással. Ugyanakkor a magyar szakszervezeti mozgalomnak minden építő jellegű, őszinte szándékú alternatív érdekvédelmi szervezettel szemben nyitottnak kell lennie! Ezt hangoztatta a SZOT főtitkára, Nagy Sándor is. A tanácskozás vitájában felszólalt Grósz Károly, az MSZMP főtitkára. Többek között hangsúlyozta: “ Az útkeresés vitákkal is együttjár. Az eltérő véleményeket ma még sokan nagyon nehezen viselik el. Pedig viták nélkül nincs partneri viszony, nem lehet kompromisszum. A szakszervezetek országos értekezletének SZOT-főtitkári vitazárója és a módosító javaslatokat is figyelembe vevő írásos dokumentum leszögezi: A mozgalom fő feladata az érdekvédelem és érdekképviselet ... Meg kell teremteni, hogy az alapszervezetek hozzák létre a fölöttük összehangoló szerepet játszó szervezeti struktúrát. A tanácskozás dokumentuma kihangsúlyozza, hogy a magyar szakszervezetek országos szintű szövetségét valódi és működő, konfliktusokat felszínre hozó, véleményeket ütköztető szövetséggé kell alakítani. Csak így léphet át a mozgalom abba a hazai és nemzetközi miliőbe, amelyik kiköveteli a századvég korszerű szakszervezeti életét. (—) Nagy Sándor, a SZOT főtitkára SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK A művészszakszervezet és a Művelődési Minisztérium vezetőinek megbeszélése Az érdekegyeztetés jegyében Simó Tibor, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára és Czibere Tibor művelődési miniszter a közelmúltban megbeszélést folytatott, amelynek keretében az MSZSZ főtitkára átadta a művészeti szakszervezetek november 14-i országos értekezletének állásfoglalását. Megállapodtak arról, hogy a dokumentumba foglalt közös feladatok végrehajtásáról a közeli jövőben szélesebb körben folytatnak eszmecserét. Első közös feladatként a rendkívüli bérfejlesztés végrehajtása került szóba. A legutóbbi SZOT-kormánytalálkozón szakszervezeti kezdeményezésre, megállapodás született arról, hogy egyes művészeti területek is részesülnek 1989- ben rendkívüli bérpolitikai intézkedésben. Egyetértettek abban, hogy mintegy százmillió forint nagyságrendű rendkívüli bérfejlesztési lehetőség ugyan nem hozza be az évek óta tartó lemaradást, és nem oldja meg a művészeti terület valamennyi bérgondját, de a különösen problematikus területeken — így a színházi, valamint a zenei intézményekben, a hivatásos művészeti együttesekben — enyhíti a felhalmozódott feszültségeket. Mind a miniszter, mind a főtitkár szükségesnek tartotta, hogy a tárca szakértői és az érintett művészeti szakszervezetek olyan irányelveket dolgozzanak ki a rendkívüli bérintézkedések végrehajtására, amelyek hosszabb távon alapul szolgálhatnak az ágazati bérmegállapodásoknak is. (A Népszava nyomán) (-) 1 „TÖBB” DEMOKRÁCIÁT? Jelentős szakszervezeti-testületi fórumon hangzott el egy felszólalótól a következő fejtegetés: „Sokat beszélünk arról, hogy több demokrácia kell, pedig az a megfogalmazás már eleve hibás. Ugyanis vagy van demokrácia, vagy nincs. Nincs vizes, és még vizesebb víz.” A felszólalást dörgő taps követte. Sokat gondolkodtam azóta a fenti hasonlaton. Mert mintha valami mégis sántítana benne. Mert valóban nincs nagyon, avagy kevésbé vizes víz. Viszont a víz is lehet kristálytiszta, áttetszően kék, zavaros, hideg, meleg. Lehet parttalanul hömpölygő áradat, vagy mederbe szorított folyó, lehet minden gátat leromboló és lehet megzabolázott. . . tehát lehet sokféle. A mai magyar társadalom egyik legjellemzőbb vonása is a sokféleség. A többféleképpen rétegeződő társadalom több érdeket is jelent. Éppen az érdekek bonyolult, de intézményesített ütköztetési és feloldási rendszere jelenti a demokrácia működését. Nyilvánvaló, hogy ami jó az egyik társadalmi rétegnek, az nem előnyös esetleg egy másiknak. A kiteljesedő demokratikus közélet azt jelenti, hogy két különböző érdek legpozitívabb elemeit fenntartva olvadjon föl okos kompromisszumban. A demokrácia nem lehet egyenlő a „mindenki mondja a magáét” zűrzavarával. Az emberek, az érdekeltek hozzáértése is kell. „Csak úgy” vitatkozni terméketlen és távlattalan. Az adott művészeti, gazdasági terület, a lehetőségek többé-kevésbé pontos ismerete is a demokrácia egyik alapja. A több hozzáértő és felelős vélemény szintézise a demokratikus közéletet szélesíti, terebélyesíti ki. Az első pillanatban frappáns hasonlatok tehát sokszor inkább kissé demagóg frázisok. Egy példa a zenészi területről: Ha valamely zenészgyűlésen valaki vehemens módon „követeli”, hogy a zenészek átlagfizetése harmincezer forint legyen, akkor lehet, hogy a felszólaló viharos sikert arat. Csak éppen a lényeg sikkad el. Aki kissé ismeri a mai helyzetet, az könnyen belátja: egyrészt nem tűzhetjük ki ismét az egyenlősdi elvét célnak, másrészt az összeg többszöröse a magyar átlagkeresetnek. Más tehát — divatból — irreális igényeket, „elvárásokat” nagy hangon kinyilvánítani — „Elvégre demokrácia van!” jelszó mögé bújva és megint más, jogos szociális érdekekért szót emelni, ezek mellett érvelni. „Több” demokráciát? Inkább működő, garantált és folyamatos érdekegyeztetést, amiből kitermelődik az értő vélemények demokráciája! Ez nem mennyiségi mutatókkal mérhető kérdés, hanem minőségi. A demokrácia minőségét pedig folyton javítani lehet. Hogy az a bizonyos víz még egyértelműbben tiszta legyen, a demokrácia még előbb valóság.