Új Élet, 1974 (29. évfolyam, 1-24. szám)

1974-05-15 / 10. szám

Bp. bérmentesítve, Bp. 72. Mártir-isten tiszteletek vidéken Gál György Sándor, György Endre, Palásti László, Zsadányi Oszkár írása, Bródy László verse UJ ÉLET Emlékező gyászünnepség a magyar zsidóság deportálásának 10. évfordulóján Gyászlobogót lenget a szél a Magyar Zsidók Házán. Ez a gyászlobogó most kivételesen nem egy hittestvérünk halálát hirdeti, hanem hatszázezer mártírunk emlékezetének szimbóluma. Fent a második emeleti díszteremben kegyeletes ünnepségre ültek össze a magyar zsidóság képviselői, akik eljöttek a Magyar Izraeliták Országos Képviselete és a Budapesti Izraelita Hitközség által rendezett emlékező ünnepségre, amelyet a deportálások 30. évfordulója alkalmából rendeztek. Fenséges pillanatokat élünk át, amikor a túlélők és azok, akik, amikor ez a borzalom megtörtént, még nem is éltek, eljöttek meghallgatni az emlékezéseket az elődökre. A magyar zsidóság dísztermében öregek és fiatalok fogadalmat tettek, hogy amíg élnek, nem felejtik el mártírhalált halt szer Tetteiket és mindaddig, amíg élnek, azon lesznek, hogy a fasizmus soha többé semmiféle formában vissza ne térhessen és ezután már boldogan, békében élhessen mindenki ezen a földön. ג|› A Magyar Zsidók Házának dísztermében május 12-én tartották a deportálások 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget, amelyen a zsúfolásig megtöltött teremben túlélők és együttérzők részvételével kezdődött meg a gyászünnepség. A Somló Andor vezényletével működő kórus a Ha te Isten kezdetű zsoltárt énekelte, majd Kovács Sándor a Dohány utcai templom főkántora adta elő a Siviszi című liturgikus dalt. Ezután gyakrabban a téglagyárba hurcolták a gettó zsidóit. Itt a téglaégetőkben, vagy a szabad ég alatt tartózkodtak, ahonnan marhavagonba zsúfolva vitték őket az auschwitzi, mauthauseni, buchenwaldi és más gázkamrák felé. A vidéki zsidóság deportálását 1944. május 15- től július hó 8-ig — az országot׳ csendőrkerületekre osztva hajtották végre. — A magyar zsidóság tudatában van annak — folytatta megnyitóját az elnök — hogy a náci üldöztetéstől a vidéki zsidóság szenvedett a legtöbbet, mert bár Budapest területén július 8-a után is — és a budakalászi téglagyárba összpontosított pestkörnyéki, újpesti, kispesti, pesterzsébeti zsidóságot deportálták, sőt még 1944 októberében és novemberében is hajtottak végre Budapestről deportálást és Szálasiék korában számos zsidót öltek meg Budapesten és holttestüket a Dunába vetették, a budapesti gettót már deportálni nem tudták, mert a szovjet hadsereg a budapesti gettót az abban öszszezsúfolt kb. 70 ezer lakójával 1945. január 18-án a náci rabság alól felszabadította. Amikor e tényről szólunk, kifejezésre kell juttatnunk örök hálánkat a felszabadító szovjet hősök iránt, akik 1945. április 4-én életük kockáztatásával és feláldozásával szabadították fel — a népek szabadságáért folyó harcukban — a magyar népet és benne a magyar zsidóságot a náci rabság alól. (Taps) — E gyászos eseményekre emlékezve és kegyeletünket leróva mártírjaink iránt nem szabad megfeledkeznünk az üldöztetés korának figyelmeztető jellegéről. Sosem feledkezhetünk meg a nácizmus embertelen, jogtalan és igazságtalan, az emberi erkölcsöt és jogot semmibe vevő brutális cselekményeiről. Figyelmeztetnünk kell az új generációt, akik az elmúlt 30 év alatt nőttek fel és akik — szerencsére — nem élték át e borzalmak idejét. A történteket csupán elbeszélésekből, történelmi írásművekből ismerik. Nekünk, akik a fasizmus szörnyű idejét Isten kegyelme folytán, szinte csodaként átéltük, mint élő tanúknak kötelességünk figyelmeztetni az azóta felnőtt generációt és az egész világ jóakaratú emberiségét, hogy mit művelt velünk a náci barbarizmus. — A náci gyilkosok állati kegyetlenséggel 600 ezer mártírunkat pusztítottak el, de elfelejtették becsukni mártírjaink szemeit. Ezek a szemek ránk néznek, figyelmeztetnek. Közlik velünk végakaratukat, hogy zúzzátok szét és irtsátok ki az emberek lelkéből a fasizmust, ne hagyjátok gondozatlanul a túlélő rászorult hozzátartozóinkat. Mártírjaink e végakaratának végrehajtása minden becsületes ember kötelessége. Mi arról soha nem feledkezhetünk meg. Amellett, hogy kegyelettel emlékezünk mártírjainkra, igyekeztünk és igyekszünk a rászoruló hozzátartozókról gondoskodni, de végrehajtjuk a neofasizmus elleni küzdelmet, elsősorban azzal, hogy államunkkal való jó viszony fenntartásával olyan társadalomban élünk és olyan társadalomért dolgozunk, amely intézményesen preventív és represszió módon küzd a neofasizmus és az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen. Szocialista társadalmunk szilárd biztosítékot nyújt, hogy magyar hazánkban a náci barbarizmus sötét árnyai soha visza nem térhetnek. — Mártírjaink végakaratát teljesítjük most a béke hónapjában is, amikor ünnepeljük május 9-ét, a Győzelem Napját. Május 9-én volt 29 éve annak, hogy ,a győzelmes szovjet hadsereg kitűzte a Reischtag ormára a vörös zászlót és Keitel, a náci tábornok aláírta a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációját. E napot az országunkban meghirdetett béke hónapjában örömmel üdvözöljük és ünnepeljük. — E kegyelettevő, mártírjainkra emlékező gyászünnepségen fogadalmat teszünk, hogy mártírjaink végakaratát maradéktalanul végrehajtjuk, a náci rabság alól felszabadult magyar néppel együtt küzdeni fogunk a világ egyes részein még mindig jelentkező fasiszta restaurációs törekvések ellen és harcolni fogunk az egész emberiség boldogságát jelentő békéért, hogy a jövő nemzedék sohase érhesse meg a fasizmus üldöztetését, elnyomását, embertelenségét és nyomorát. — E gondolat szellemében — fejezte be nagyhatású beszédét dr. Seifert Géza — rójuk a mártírjaink iránt soha el nem múló kegyeletünket. A következő felszólaló múlhatatlan hálával gondol- jó percekben mentették meg a junk azokra a szovjet kato- haláltól a pesti gettósokat nákra, akik felszabadították szenvedett foglyait, bennünket, akik szinte az utol- Az ünnepségen ezután DR. SEIFERT GÉZA a MIOK és BIH elnöke üdvözölte a megjelenteket és nyitotta meg az ünnepi gyűlést. Külön köszöntötte az Országos Béketanács alelnökét Kovács Dezsőnét, valamint Gatt Ödönt, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága elnökét. Majd visszapillantást vetett a magyar zsidóság 30 év előtti legnagyobb tragédiájára, amelynek következtében 600 ezer magyar zsidó esett a második világháború náci üldöztetésének áldozatául. — Azért jöttünk össze — mondotta —, hogy elsősorban emlékezzünk mártírjainkra, lerójuk az irántuk érzett soha el nem múló kegyeletünket és ősi zsidó szokás szerint El mólé ráchámimot és kaddist mondjunk értük. Kaddist mondjunk mindazon mártírjainkért, akiknek sírhelyét sem tudjuk, mert a gázkamrákban megsemmisített testük hamvait szerteszórta a szél, valamint a haláltáborokban csontig és bőrig lesoványodott, végelgyengült testüket ismeretlen tömegsírokba — legtöbbször fedetlenül — temették el. Borzalmas helységnevek merülnek fel tudatunkban a mai emlékezésünk napján. Auschwitz, Mauthausen, Bergen-Belsen, Dachau, Sachsenhausen, Treblinka és számos más helység neve, ahol a náci fenevadak haláltáborokat és gázkamrákat állítottak fel és mártírjaink életét állati kegyetlenséggel oltották ki. Nem tettek különbséget férfiak és nők között, öregek és betegek, fiatalok és kicsiny gyermekek között. Olyan pusztításokat végeztek, a gyilkolások olyan módszereivel a XX. században, amelyre nem találunk példát az emberiség történetében. Ez volt a náci Németország Herrenvolk elmélete, a hitleri Németország ״ ideológiájának'' gyakorlati megvalósítása. Felmerül a kérdés, vajon a hitleri Németország hogyan tudta megvalósítani gyilkos célkitűzéseit Magyarországon. Úgy gondolom, erre ■a válasz egyszerű: a Horthy-fasizmus erre előkészítette a talajt. A magyar zsidóság deportálásának előszele a Tanácsköztársaság bukása után Horthy Miklós uralomra jutásával kezdődött. Elkezdődött a zavaros szegedi gondolat gyakorlati megvalósítása. Megkezdődött a haladó szellemű emberek és zsidók üldözése. Sokan emlékezünk az orgoványi, siófoki, izsáki és az ország más részein történt haladó emberek és zsidók üldözésére. Héjjas Iván, Prónay, Ostenburg és más különítmények garázdálkodásaira, a „keresztény kurzus” szellemére. Megindultak Magyarországon a vad gyűlölet, a sötét reakció apokaliptikus lovasai. A továbbiakban elmondotta az elnök, hogy elkezdődött a zsidók formai jogegyenlőségének megszüntetése az 1920-ban hozott numerus clausus törvénnyel, majd Gömbös Gyula és társai sürgették a „zsidókérdés” megoldását. Az évtizedes zsidóság elleni izgatás természetes következménye lett a három zsidótörvény és a számos a zsidóság jogait megfosztó rendeletek tömege. 1944. március 19-én megtörtént a németek bevonulása. A német megszállással Magyarország egyik legsötétebb korszaka következett. Az illegális Kossuth rádió a következő szavakkal jelentette az eseményeket: ״ abban az órában, amikor ránk törtek a náci martalócok, hogy Hitler lábaihoz rakják Magyarországot, megindult a féktelen vad hajsza a zsidók ellen. SS-legények és nyilas banditák a vonatokról ráncigálták le a zsidókat, az utcán megkezdődött a zsidó és zsidó külsejű egyének bántalmazása, azóta is folyik a zsidók tömeges letartóztatása, s a letartóztatottak állati kínzása. Sajtónk és rádiónk most már teljesen a nácik kezében, uszítanak a zsidók ellen. Ha szükség volt meg rá itt a bizonyíték, hogy a zsidóüldözés kizárólag a németek ügyét szolgálja.’’ A haladó eszmék híveit, a legjobb magyar hazafiakat bebörtönözték és deportálták. Nyomban hozzáfogtak az Endlösung der Judenfrage vagyis a zsidókérdés megoldásához, amely ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar zsidóság teljes megsemmisítését jelentette. — 1944. április 7-én — mondotta beszéde további folyamán dr. Seifert Géza — újabb mérföldkő elé érkezett a magyar zsidóság tragédiája. A fasiszta martalócok ekkor hozták meg a 6163 1944. rés. sz. rendeletüket, amely az országnak a zsidóktól való „megtisztítását” mondotta ki. A kisebb városokból és községekből a zsidó lakosságot előbb betelepítették a legközelebbi nagyváros gettójába, ahol összegyűjtötték a nagyváros zsidóságát is. Néhány napig vagy hétig a gettóban való tömörítés után következett a koncentrálás, amikor a gettóból a város határán lévő valamelyik üzembe, leg Cs. Harsány László a MIOK alelnöke volt, aki beszédében többek között ezeket mondotta: — A magyar zsidóság együttes gyászából különösen kivesszük részünket mi, akik saját személyünkben is átéltük a 30 év előtt történt borzalmakat. Hadd mondjam el magamról, hogy 1944 nyarán az Auschwitzba menő vonat egyik vagonjából előttem máig ismeretlen helyén tették ki az ott elpusztult özvegy édesanyám holttestét. Testvéreim férjestől, gyermekestől Auschwitzban pusztultak el. És mégis ezek ellenére is elmondhatom, Isten kegyeltje vagyok, mert ugyanebből a pokolból hazakerült feleségem s leányom. És engem is haza segített, ha betegen is, a felszabadulás után 40 fokos lázzal, 10 napos eszméletlenséggel átszenvedett flekktífusz után a Mindenható különös kegyelme Mauthausen-Gunskirchenből. — Tudom, hogy híveink nagy többsége a túlélők, a hírmondóként maradottak megtiport nemzedéke ugyanezt mondhatják el magukról, hiszen talán nincs ebben az országban olyan zsidó ember, aki ne gyászolná családtagjait, szüleit, testvéreit, gyermekeit. Ezért a mi lelkünkben mindhalálig töretlen, eleven erővel él a fájó emlékezés. — Kötelességünk tehát, hogy a bennünk élő kegyeletet maradéktalanul adjuk át fiainknak, unokáinknak, mindazoknak, akik szerencsére csak hallomásból, olvasmányokból tudnak a múlt irtózatos szenvedéseiről. Beszéde további részében arra intette a gyászolókat; nem szabad felejtenünk és éberen kell vigyázni arra, hogy a fasiszta törekvések a világon mindenütt csírájukban el legyenek nyomva. — Ősi imáinkban oly gyakran visszatérő, az évszázados köszönési formában jelentkező béke szó ne csak fogalom, hanem valóságos uralkodó eszme legyen szerte a világon a jóakaratú emberek között. A deportálásoknak 30 éves fordulója alkalmából különös bensőséggel, örök gyásszal emlékezzünk mártírjainkra és el- Dr. Scheiber Sándor az Országos Rabbiképző igazgatója mondott emlékező gyászbeszédet: Egy hegyet láttam én, egy nagy hegyet, magasabb volt a Mont Blancnál és szentebb Szinájnál. Egy hegyet láttam, egy nagy hegyet Zsidó cipőkből Majdanekben. És csoda történt: a cipők ezrei párosával sorbaálltak és elindultak, tipegtek és vánszorogtak, nagy és kicsi és az egész cipősereg masírozva megszólalt: ״ Cipők vagyunk csak, de utolsó tanúi fiatalnak és öregnek. Bőrből vagyunk, nem hús- és vérből, ezért menekültünk meg a pokol tüzétől. Egy nép utolsó öröksége, amelyet itthagyott.” Halljátok, akik nem akarták hallani! Megyünk, mi az élet holt visszhangja, és nem hagyunk nyugtot soha, és megyünk és megyünk és megyünk tova. Ki a bűnös? Hol a bűn? — Az emberi szervezetben millió és millió egészséges sejt között hirtelen megőrül egy. Nem tudni az okát. De a sejt nő mint óriás a törpék között. És körülötte sorjában megvadul a többi s azok is szaporodni kezdenek. De nemcsak az emberi testben történik ilyesmi, hanem a társadalmak, a népek életében is. Millió és millió sejt között akad egy őrült. És az áttétel gyors. Őrizkedjetek, mert veszély leselkedik szüntelen az emberre, az emberiségre. Vigyázzatok! — És vigyázz reánk Te is, történelem Atyja, hogy ne zúduljon le újból a vérözön. Elég volt az áldozatokból! — Ha egy Tefillin leesik, a hivő lélek lehajol, felemeli és megcsókolja. A legenda szerint a zsidóság Tefillin Isten homlokán. Emelj fel hát Bennünket és ne engedj el többé soha. — Őrizd gyermekeidet szerte a világon, öreget és fiatalt, közelben és távolban. — Őrizd egyenlő mértékkel mérő hazánkat, őrizd a békekereső, békeszerető emberiséget. A Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága nevében Gáti Ödön elnök emlékezett meg a 30 évvel ezelőtti tragikus hónapokra. Mint mondotta: ezekre a napokra visszaemlékezni nem jó, de szükséges. Nem jó, mert újra feltépi a nehezen gyógyuló sebeket. Nem jó, mert újra magunk előtt látjuk azt a szörnyű és rémséges pusztítást úgy emberben, mint anyagban, amit a náci horda hazánkra, népünkre zúdított. Mindezek ellenére mégis azt mondjuk szükséges. Szükséges, mert utódaink a mai ifjúság a közelmúltat, a fasizmust és annak borzalmait ma már többségében történelemnek tekintik. Az emlékek általában lassan elmosódnak. És akik azután születtek, akkor még gyermekek voltak, ma már felnőttekké váltak, nem is tudják elképzelni, mit jelentett a fasizmus. — Ebben mi szülők, anyák, apák, akik szenvedő részesei voltunk a világégésnek, mi is hibásak vagyunk. Gyermekeink féltése miatt, hogy ne ismerjék meg szüleik átélt borzalmait, nem beszélünk róla, pedig a gyermekek tudomást szereznek, hiszen könyvek jelennek meg e témával kapcsolatban, időnként a sajtóban is olvasnak róla. Ezek után arról beszélt Gáti Ödön, hogy a nácizmus leverésével a fasizmus nem szűnt meg. Utalt 1956. októberére amikor az országon belül, de óráról órára bontakozott ki a fasizmus újból, nyugati határainkon pedig a volt Horthy nyilas pribékek csak a jelre vártak, hogy a határt átlépve újra restaurálják fasiszta rendszerüket. A XX. század civilizációjában vannak fasiszta gócok, Chile, Görögország, Spanyolország, ahol még mindig középkori módszerekkel kínozzák az embereket. — Vannak úgynevezett demokratikus országok — mondotta — mint pl. Olaszország, Franciaország és még sorolni lehetne a nyugati országok mindegyikét, ahol fasiszta terrorszervezetek működnek. Ennek következtében Hitlert dicsőítő könyvek, filmek jelennek meg. Minden társadalom ápolja a tradíciókat, amellyel összekötöttnek érzi magát, vajon milyen társadalom az, amely olyan tradíciókat akar ápolni, mely a német népet a pusztulásba vitte. Az NSZK legreakciósabb körei mindent elkövetnek, hogy az európai népek békeakaratát keresztezzék. A világ és elsősorban az európai nemzetek nemcsak felfigyelnek, hanem felháborítja őket az a mód, ahogyan Hitler rehabilitására törekszenek. — A mi kis országunk a hitleri fasizmus áldozati listáján több százezer halottal szerepel, volt módunkban megismerni a fasizmust, nem kérünk belőle. Halottaink ma tömegsírokban csendben pihennek, de hallani hangjukat és figyelmeztetnek, emberek legyetek éberek, hogy a fasizmus soha vissza ne térhessen. Ezért van szükség a visszaemlékezésre és gyermekek felvilágosítására, hogy a fasizmus elleni harc stafétabotját, ha mi elfáradtunk ők átvehessék. Néhány nappal ezelőtt ünnepeltük hazánk és a koncentrációs táborok felszabadulásának 29. évfordulóját, amely hazánknak is és egyben számunkra is nagy történelmi sorsfordulatot jelentett. Hazánk a 29 év alatt egy merőben új társadalmat épített fel, olyan társadalmat, amelyben az emberek végre szabadon lélegzenek, megszűnt a jövőtől való félelem. Új emberek lettünk és ma, amikor visszatekintünk a múltba, amelyből levonva a tanulságot, bizakodva tekintünk jövőnk felé. Ma, amikor a deportálásokra, halottainkra emlékezve gyászünnepséget tartunk, örök hálával és emlékezéssel gondolünk azokra a hős szovjet katonákra, akik életüket áldozták a mi szabadságunkért. Örök hálával gondolunk azokra az ellenállókra, akik Európa különböző országaiban életük árán is elősegítették a náci fa(Folytatása a 2. oldalon)