Honvédségi Közlöny 1874-1948

A legrégebbi minisztériumi ágazati közlönyünk a honvédelmi tárca hivatalos lapja, amely első időszakában Rendeleti Közlöny a Magyar Kir. Honvédség Számára címmel (közkeletű nevén Rendeleti Közlöny ) jelent meg. Az első számhoz írt bevezetőjében Szende Béla honvédelmi miniszter fő célként a honvédség kötelékében levő személyek ügyeinek és a szabályszerű rendeleteknek gyorsabb és biztosabb közzétételét emelte ki. „Az ezen Rendeleti Közlönyben megjelenő körrendeletek, szabályok, utasítások, sat. a honvédintézmény hatóságaira s közegeire nézve épen oly hatálylyal birnak, mint azon szabály- és körrendeletek, melyek eddigelé sajátkezű aláírásommal adattak ki; minélfogva az ezen „Rendeleti Közlöny”-ben közzétett személyes változások és szabályrendeletek teljes érvényűeknek tekintendők, s az ezekben foglalt határozványok a lap vétele után azonnal föltétlenül teljesitendők.”A hetente megjelenő lapot minden honvédségi alosztály, intézet, törzs és zászlóalj közvetlenül megkapta, a honvédség hatáskörébe tartozó egyéb személyek pedig előfizetési díj ellenében megrendelhették. A közlöny használatát betűrendes és számmutatók segítették.Rendszeresen közölt fontosabb tartalmi elemei: miniszteri körrendeletek és utasítások, honvédségi szabályrendeletek és szabályok, szervi határozványok, a tisztek tájékoztatását szolgáló intézkedések, személyi változások, kitüntetések.A közlendők mennyiségének fokozatos növekedése miatt egy idő után nehézkesnek bizonyult a hivatalos lapban történő eligazodás, ezért báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter 1894-től elrendelte „a kezelés egyszerűsítése és az áttekintés megkönnyítése czéljából” a közlöny kettéválasztását: az egyik a Szabályrendeletek alcímet viselte – ebben a körrendeletek, szervi határozványok, alapszabályok, értesítések stb. kaptak helyet –, a Személyes ügyek alcímű másik lap pedig a kinevezések, áthelyezések, kitüntetések, nyugdíjazások, elbocsátások stb. közlésével foglalkozott. A háborús esztendők alatt (1914–1918, majd később 1940–1944 között) rendszeresen, teljességgel közölte a harcok során kitüntetettek névsorát. 1917-1920 között ezenkívül még egy melléklapot is kiadtak Kisközlöny a Rendeleti Közlönyhöz a Magyar Királyi Honvédség számára címmel. Az 1918-as forradalmat követő számos rendszer- és kormányváltás miatt jó néhány címváltozásra került sor (Rendeleti Közlöny a Magyar Hadsereg számára, Vörös Hadsereg rendeletei, Rendeleti Közlöny a Magyar Nemzeti Hadsereg számára, Rendeleti közlöny a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg számára, Rendeleti közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára).A hivatalos lap 1924. január 1-jétől – hasonló tartalommal és évi 26–35 (1941-től heti egy szám) kiadásával – Honvédségi Közlöny címen folytatódott, a Szabályrendeleteket és a Személyes ügyeket ismét egyben kiadva. A 2. világháború alatt ezek ismét különváltak, és újra változtak a címek is: Honvédségi Közlöny, Honvédségi közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, Honvédségi rendeletek a Magyar Királyi Honvédség számára, Honvédségi rendeletek. 1945-től Honvédségi Közlöny a Magyar Honvédség számára ill. Honvédségi Közlöny a Honvédség számára néven közölte a magyar honvédelemmel kapcsolatos szabályokat, rendeleteket és személyi ügyeket.
Contents 97,238 pages
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1874 (1. évfolyam, 1-26. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1875 (2. évfolyam, 1-38. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1876 (3. évfolyam, 1-44. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1877 (4. évfolyam, 1-51. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1878 (5. évfolyam, 1-55. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1879 (6. évfolyam, 1-39. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1880 (7. évfolyam, 1-36. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1881 (8. évfolyam, 1-31. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1882 (9. évfolyam, 1-35. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1883 (10. évfolyam, 1-39. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1884 (11. évfolyam, 1-43. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1885 (12. évfolyam, 1-43. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1886 (13. évfolyam, 1-40. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1887 (14. évfolyam, 1-53. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1888 (15. évfolyam, 1-65. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1889 (16. évfolyam, 1-78. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1890 (17. évfolyam, 1-78. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1891 (18. évfolyam, 1-75. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1892 (19. évfolyam, 1-74. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1893 (20. évfolyam, 1-84. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1894 (21. évfolyam, 1-40. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1894 (21. évfolyam, 1-53. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1895 (22. évfolyam, 1-42. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1895 (22. évfolyam, 1-55. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1896 (23. évfolyam, 1-46. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1896 (23. évfolyam, 1-57. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1897 (24. évfolyam, 1-55. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1897 (24. évfolyam, 1-60. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1898 (25. évfolyam, 1-67. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1898 (25. évfolyam, 1-63. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1899 (26. évfolyam, 1-52. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1899 (26. évfolyam, 1-67. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1900 (27. évfolyam, 1-54. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1900 (27. évfolyam, 1-69. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1901 (28. évfolyam, 1-48. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1901 (28. évfolyam, 1-62. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1902 (29. évfolyam, 1-49. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1902 (29. évfolyam, 1-53. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1903 (30. évfolyam, 1-48. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1903 (30. évfolyam, 1-59. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1904 (31. évfolyam, 1-45. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1904 (31. évfolyam, 1-61. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1905 (32. évfolyam, 1-31. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1905 (32. évfolyam, 1-48. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1906 (33. évfolyam, 1-35. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1906 (33. évfolyam, 1-50. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1907 (34. évfolyam, 1-31. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1907 (34. évfolyam, 1-47. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1908 (35. évfolyam, 1-33. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1908 (35. évfolyam, 1-48. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1909 (36. évfolyam, 1-39. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1909 (36. évfolyam, 1-45. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1910 (37. évfolyam, 1-39. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1910 (37. évfolyam, 1-47. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1911 (38. évfolyam, 1-47. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1911 (38. évfolyam, 1-49. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1912 (39. évfolyam, 1-44. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1912 (39. évfolyam, 1-48. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1913 (40. évfolyam, 1-61. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1913 (40. évfolyam, 1-70. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1914 (41. évfolyam, 1-79. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1914 (41. évfolyam, 1-83. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1915 (42. évfolyam, 1-105. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1915 (42. évfolyam, 1-137. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1916 (43. évfolyam, 1-91. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1916 (43. évfolyam, 1-81. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1916 (43. évfolyam, 82-169. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1917 (44. évfolyam, 1-121. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1917 (44. évfolyam, 1-85. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1917 (44. évfolyam, 86-172. szám)
- Kisközlöny a Rendeleti Közlönyhöz a Magyar Királyi Honvédség számára, 1917 (1. évfolyam, 1-80. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1918 (45. évfolyam, 1-113. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1918 (45. évfolyam, 1-57. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1918 (45. évfolyam, 58-126. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1918 (45. évfolyam, 127-188. szám)
- Kisközlöny a Rendeleti Közlönyhöz a Magyar Királyi Honvédség számára, 1918 (2. évfolyam, 1-118. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1919 (46. évfolyam, 1-80. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1919 (46. évfolyam, 1-70. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1919 (46. évfolyam, 71-107. szám)
- Kisközlöny a Rendeleti Közlönyhöz a Magyar Királyi Honvédség számára, 1919 (3. évfolyam, 1-73. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1920 (47. évfolyam, 1-73. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1920 (47. évfolyam, 1-33. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1920 (47. évfolyam, 34-69. szám)
- Kisközlöny a Rendeleti Közlönyhöz a Magyar Királyi Honvédség számára, 1920 (4. évfolyam, 1-17. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1921 (48. évfolyam, 1-60. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1921 (48. évfolyam, 1-63. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1922 (49. évfolyam, 1-63. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes ügyek, 1922 (49. évfolyam, 1-56. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1923 (50. évfolyam, 1-51. szám)
- Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára - Személyes Ügyek, 1923 (50. évfolyam, 1-42. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1924 (51. évfolyam, 1-35. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1925 (52. évfolyam, 1-34. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1926 (53. évfolyam, 1-29. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1927 (54. évfolyam, 1-30. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1928 (55. évfolyam, 1-27. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1929 (56. évfolyam, 1-32. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1930 (57. évfolyam, 1-31. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1931 (58. évfolyam, 1-27. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1932 (59. évfolyam, 1-26. szám)
- Honvédségi Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1933 (60. évfolyam, 1-22. szám)