„Ötvenhárom éve, hogy Nagy Iván „Magyarország családai” czímű munkájának első kötete megjelent. A szerző neve azóta szinte fogalommá vált: jelenti a magyar nemes családok egy olyan összefoglaló – egyetemes – gyűjteményét, mely annak a kérdésnek megállapítására nézve, hogy valamely család nemes-e, vagy nem az, csaknem egyedüli forrásmunka. Az utolsó félszázad azonban, mely alatt a tudományos kutatások egymagukban többet eredményeztek, mint az előző századok egész irodalma, annyi új felfedezéssel és adattal gazdagította a családtörténeti tudományt, hogy Nagy Iván hiányai mind érezhetőbbé válnak s a közönség, mely útbaigazításért fordul hozzá, már alig-alig találja meg benne azt, amit keres. Ebben a körülményben rejlik egy hasonló munka létjogosultsága. … Az egész mű közel 120 ezer családot ölel fel, szemben az eddigi gyűjtemények 10–12 ezer családjaival szemben, gondos figyelemmel azokra a leglényegesebb adatokra, melyekre gyakorlati szükségük van azoknak, kik az ilyen munkában keresnek valamit. Tudom, hogy munkám, minden igyekezetem dacára, mégis hiányos és bizonyára tévedések is vannak benne. A hiányokat illetőleg azzal a vigasztalással igyekezem megnyugtatni lelkiismeretemet, hogy hasonló munka sohasem lesz teljes, … ugy érzem: nem végeztem és nem fogok egészen hiábavaló munkát végezni: aki kutatás céljából veszi kezébe, legtöbb esetben – hiszem – találni fog benne „valamit”, aki pedig csak szórakozásból lapozgatja, annak a figyelme is meg fog akadni egy-egy családon, mely érdekli.” – írja Kempelen Béla a Magyar nemes családok előszavában, 1911-ben.
