Kurír 1990-1998

A Kurír egy reggel és délután megjelenő országos napilap volt, első száma 1990. július 2-án jelent meg. Reggeli kiadása 1998-ig, délutáni (esti) kiadása 1993-ig létezett, főszerkesztője Szűcs Gábor volt.
A Kurír volt a rendszerváltást követően, a Mai Nap (1989) után a második politikai bulvárlap. Ez színesebb tematikát – mely magába foglalta a bel- és külpolitikát, a gazdaságot is – és merészebb, szórakoztatóbb stílust jelentett; alternatívaként a klasszikus politikai napilapokra. A Kurír fokozatosan vált “klasszikus bulvárrá”.
A Kurír 1992. október 16-ig két kiadásban jelent meg: reggel a “piros” Kurír (Reggeli Kurír), délután pedig a “kék” (Délutáni Kurír). A két kiadásban voltak azonos oldalak: a hirdetések, a tévéműsor és más közérdekű információk, valamint a legjelentősebb cikk reggel-este olvasható volt. 1992. október 19-től a délutáni helyett az Esti Kurír jelent meg, kisebb formátumban, 1993. február 12-ig.
A már régóta veszteséges, közepes olvasottságú lap – népszerűsége folyamatosan csökkent – a Postabank körül kirobbant pénzügyi és politikai botrány miatt szűnt meg, az 1998-as kormányváltás után.
A főszerkesztő így emlékezett vissza utóbb a lap karakterisztikájára: „A Kurír, ellentétben a legtöbb bulvárral, nem tartózkodott a politikától. „Intelligens bulvárlap” volt, a bulvártól is és a politikai lapoktól is átvette, ami jó. Foglalkoztunk a politikával, ami egyértelmű volt, hiszen a lap megjelenése a rendszerváltáshoz kötődött, amikor nem lehetett nem foglalkozni vele. A bulvárból vettük át a tipográfiát, a laza tálalásmódot, a pimaszságot, a direkt, egyszerű mondatokat, hogy „embermeséket mondott” a lap és a címeket. A lap „szívbéli ügy volt”, okoska bulvár voltunk, amit nem volt szégyen olvasni, és tartottunk egy határt az alantastól. A politikai vonalon tele voltunk arcátlansággal, gúnnyal, humorral, ami a legjobban tud fájni a politikusoknak, kb. úgy foglalkoztunk büszkén a politikával mint ma a Magyar Narancs teszi. A Kurír azonban baloldali-liberális lap volt.”
Contents 69,541 pages
1990
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-26. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-22. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 27-42. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 23-44. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 53-77. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. szeptember (1. évfolyam, 45-64. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. október (1. évfolyam, 78-104. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. október (1. évfolyam, 65-86. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 105-130. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1990. december (1. évfolyam, 131-154. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1990. december (1. évfolyam, 109-127. szám)
1991
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. január (2. évfolyam, 1-22. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. február (2. évfolyam, 23-42. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. március (2. évfolyam, 43-62. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. április (2. évfolyam, 63-83. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. május (3. évfolyam, 84-105. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. június (2. évfolyam, 106-125. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. július (2. évfolyam, 126-148. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. augusztus (2. évfolyam, 149-168. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. szeptember (2. évfolyam, 240-268. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. szeptember (2. évfolyam, 169-189. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. október (2. évfolyam, 271-298. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. október (2. évfolyam, 190-211. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. november (2. évfolyam, 213-232. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1991. december (2. évfolyam, 233-248. szám)
1992
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-22. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. február (3. évfolyam, 31-59. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. február (3. évfolyam, 23-42. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. március (3. évfolyam, 60-90. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. március (3. évfolyam, 43-64. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. április (3. évfolyam, 92-119. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. április (3. évfolyam, 65-85. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. május (3. évfolyam, 120-148. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. május (3. évfolyam, 86-105. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. június (3. évfolyam, 150-179. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. június (3. évfolyam, 106-127. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 180-210. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. július (3. évfolyam, 128-150. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. augusztus (3. évfolyam, 210-239. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. augusztus (3. évfolyam, 151-169. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. szeptember (3. évfolyam, 240-269. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. szeptember (3. évfolyam, 170-191. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 270-299. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 192-215. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. november (3. évfolyam, 300-329. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. november (3. évfolyam, 213-233. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1992. december (3. évfolyam, 330-358. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1992. december (3. évfolyam, 234-253. szám)
1993
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1993. január (4. évfolyam, 1-20. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
- Kurír - esti kiadás, 1993. február (4. évfolyam, 21-26. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. március (4. évfolyam, 59-88. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. április (4. évfolyam, 89-117. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. május (4. évfolyam, 118-146. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. június (4. évfolyam, 147-176. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. július (4. évfolyam, 177-207. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. augusztus (4. évfolyam, 208-237. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. szeptember (4. évfolyam, 238-267. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. október (4. évfolyam, 268-297. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1993. december (4. évfolyam, 328-356. szám)
1994
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. február (5. évfolyam, 32-58. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. március (5. évfolyam, 59-86. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. április (5. évfolyam, 89-117. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. május (5. évfolyam, 118-147. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. június (5. évfolyam, 148-177. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. július (5. évfolyam, 178-208. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. augusztus (5. évfolyam, 209-238. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. szeptember (5. évfolyam, 239-268. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. október (5. évfolyam, 269-299. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. november (5. évfolyam, 300-329. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1994. december (5. évfolyam, 330-357. szám)
1995
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. január (6. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. február (6. évfolyam, 31-58. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. március (6. évfolyam, 59-88. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. április (6. évfolyam, 89-117. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. május (6. évfolyam, 118-147. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. június (6. évfolyam, 148-176. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. július (6. évfolyam, 177-207. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. augusztus (6. évfolyam, 208-237. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. szeptember (6. évfolyam, 238-267. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. október (6. évfolyam, 268-297. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. november (6. évfolyam, 298-327. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)
1996
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. január (7. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. február (7. évfolyam, 31-59. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. március (7. évfolyam, 60-89. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. május (7. évfolyam, 119-147. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. június (7. évfolyam, 148-177. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. augusztus (7. évfolyam, 209-237. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. szeptember (7. évfolyam, 238-267. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. november (7. évfolyam, 298-327. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1996. december (7. évfolyam, 328-356. szám)
1997
- Kurír - reggeli kiadáss, 1997. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. március (8. évfolyam, 59-87. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. április (8. évfolyam, 88-117. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. május (8. évfolyam, 119-146. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. június (8. évfolyam, 147-176. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. július (8. évfolyam, 177-207. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. augusztus (8. évfolyam, 208-237. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. szeptember (8. évfolyam, 238-267. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. október (8. évfolyam, 268-297. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. november (8. évfolyam, 298-327. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1997. december (8. évfolyam, 328-356. szám)
1998
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. január (9. évfolyam, 2-30. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. március (9. évfolyam, 59-88. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. április (9. évfolyam, 89-117. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. május (9. évfolyam, 118-147. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. június (9. évfolyam, 148-176. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. július (9. évfolyam, 177-207. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. augusztus (9. évfolyam, 208-237. szám)
- Kurír - reggeli kiadás, 1998. szeptember (9. évfolyam, 238-267. szám)
- Kurír, 1998. október 1. (1. évfolyam, 1. szám)