Paedagogiai encyclopaedia (töredék)

Verédy Károly Paedagogiai encyclopaediája 1886-ban jelent meg.„Miután olyan paedagogiai segéd-könyv kiadására törekedtem, melyhez külön útbaigazítás ne legyen szükséges, talán ezen előszó is elmaradhatna, ha nem kívánnám némileg indokolni, hogy mit és hogyan akarok elérni az Encyclopediával. Többször hallottam a panaszt, hogy paedagogiai irodalmunk nélkülöz oly munkát, a mely a neveléstudomány összes ágairól rövid, de alapos felvilágosítást nyújthat azoknak, kik egyes tételei iránt alkalom-adtán érdeklődnek. Könyvem szerkesztésére azon igyekezet ösztönözött, hogy e hiányt megszüntessem s a paedagogia iránt érdeklődő művelt közönség feltalálhassa benne mindazt, ami útbaigazításául szolgálhat: tanítóink nagy részénél pedig pótolhassa - a szakkönyvtár hiányát. E kettős czél szemmel tartásával igyekeztem, lehetőleg rövid, a nevelő-oktatás elvein alapuló czikkek betűrendes közlésével, a közoktatás ügykörét érintő főbb tudnivalókat felsorolni. Kiváló tekintettel voltam azonban a népiskolára, mint a kulturai haladás fundamentomára!”[A rendelkezésünkre álló példány csonka volta miatt pillanatnyilag csak az E és T betű közötti részt (147-896. o.) tudjuk elérhetővé tenni, azonban az anyag egyedülálló volta miatt így is érdemesnek tartottuk a közlésre.]