Független repülési folyóirat.
„Repülőknek és nem repülőknek, szakembereknek, rajongóknak és talán mindenekelőtt azoknak, akiket még ezután kell „meghódítani". Több mint négy évtizedes vágya, sőt jogos követelése ez a hazai repülőtársadalomnak. Optimista, jól induló kezdet után (1947) vagy 13 éven át a „sztálini sólymok" dicshimnusza és politikai oktatás következett. Az elmúlt harminc évben pedig a - szinte minimális munkafeltételekkel sem rendelkező - MHSZ-„repülőlap". Többször váltott főszerkesztői legjobb szándékai, a közelmúltban már hozzáértése ellenére külseje szegényes volt, tartalma az események után kullogott, protokollal kellett zsúfolni, minden olvasórétegben hiányérzetet hagyott. Hü tükre volt sportrepülésünk általános helyzetének…
Pedig kitűnő példa állhatott volna előtte - csakhogy annak a címét sem volt szabad említeni évtizedeken át. A Magyar Szárnyak a maga idejében (és amíg a háborús helyzet élesedése nem nyomta rá a lapra „egyenirányított" vasbélyegét) kitűnő és tisztességes sajtóorgánuma volt az egész magyar repülőtársadalomnak.
Napjaink változó körülményei, a ténylegesen létező sajtószabadság az egyik megvalósult feltétele annak, hogy ez a lap most köszöntheti az Olvasót. … Vágyunk az, hogy motoros és vitorlázó-, sárkány- és ballonrepülők, ejtőernyősök és makettezők (netán MALÉV-kapitányok és katonai pilóták…) csakúgy türelmetlenül várják a lap megjelenését, mint mindenki más is, aki a repülés iránt érdeklődik, vagy ezután szeretne szépségeivel megismerkedni. Nekünk egyformán fontos, megbecsült Olvasó-társszerkesztő! - mind.
Változnak a korok, s velük az igények. Ám minden kornak lehet közös mércéje: a legjobbat nyújtani. Az első, mindenkihez szóló magyar repülőújságnak, fél évszázaddal ezelőtt, sikerült ezt a mércét „átvinni". Mi sem vagyunk igénytelenebbek. Ki akarjuk érdemelni, hogy az Olvasó a Magyar Szárnyak kései utódjának tekintsen. Ha ez megvalósul, talán méltók leszünk felvenni a nevét is. Addig - az Olvasót köszöntve - vagyunk az Új Szárnyak szerkesztősége” - 1990. április 1.
