-
Békés Megyei Napló, 2002. május (9. évfolyam, 101-125. szám)
201. 2002-05-09 / 107. szám (Page 84)[...] török veteránok helyi csoportjának Törökországban Gallipoli ma Gelibolu térségében 1915 áprilisában [...] indított de sikertelenül végződött úgynevezett gallipoli hadjárat része volt A kilenc [...] míg a nyugati szövetségesek a csata nyomán 55 ezer halottat tízezer [...] az elhunytat azután pedig egy gallipoli katonai temetőben örök nyugalomra helyezik [...]
-
Egyenlőség, 1916. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
202. 1916-12-09 / 49. szám (Page 514)[...] az angolokkal együtt végigküzdötte a gallipoli csatákat Patterson ezredes most megjelent nagy [...]
-
Ujság, 1943. szeptember (41. évfolyam, 197-221. szám)
203. 1943-09-16 / 209. szám (Page 147)[...] Salerno és az első világháború gallipoli vállalkozása között Svéd tudósítók szerint [...] annak idején kijelentette hogy a gallipoli vállalkozás megindítása talán veszélyes volt [...] tévesztik szem elől a salernói csata nagy lélektani jelentőségét sem A [...] ha ugyanakkor más helyen újabb csatát kezdenének amely a salerno visszavonulás [...]
-
Családi Kör, 2020. október-december (31. évfolyam, 40-53. szám)
204. 2020-10-08 / 41. szám (Page 121)[...] 35 EBU A 32 órás Gallipoli csata sorozat 025 Miss Marple történetei [...] Birodalom építményei 144 X Tonhal csaták 154 X Gordon Ramsay 16 [...]
-
Magyar Hírlap, 2009. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
205. 2009-01-24 / 20. szám (Page 380)[...] milliárdos óvakodott attól hogy a Gallipoli félsziget közelsége kellemetlen emlékekkel zaklassa [...] volt az 1915 ös katasztrofális gallipoli partraszállás politikai és katonai kitervelőinek [...] a hitleri Németország elleni légi csatát Churchill megint megtalálta azt a [...] vele is lejátszotta a politikai csatákat átrajzolta a térképeket miközben mélységesen [...]
-
Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
206. 2016-01-21 / 17. szám (Page 226)[...] egy valóban különleges darabot a Gallipoli csillag néven is ismert török [...] jóban voltak De ha a csatákról kérdeztem mindig azt mondta hogy [...] tisztet akin rajta volt a Gallipoli csillaga így ismertem fel folytatja [...] tüzér ütegnél szolgált Palesztinában A Gallipoli csillagát is beütöttük az internet [...]
-
Új Szó, 1976 (47. évfolyam, 1-50. szám)
207. 1976-11-06 / 43. szám (Page 293)[...] hirdeti a szabadságharc utolsó nagy csatájának emlékét Szécsényben 1955 ben az [...] II Rákóczi Ferenc szabadságharcának első csatájában 1703 június 7 én elesett [...] értékes dokumentumokat Győrvárott a győzelmes csata emlékét őrzi az 1932 ben [...] Törökországban pedig Rodostón kívül Drinápoly Gallipoli Isztambul azok a városok amelyekben [...]
-
Észak Magyarország, 2012. szeptember (69. évfolyam, 205-229. szám)
208. 2012-09-28 / 228. szám (Page 514)[...] 21 00 A Föld inváziója Csata Los Angeles 15 23 00 [...] orosz vadonban 18 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 19 00 [...]
-
Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
209. 1915-09-17 / 259. szám (Page 272)[...] trónörökös vette feleségül Az anafortai csata hatása Konstantinápoly szept 16 Saját [...] elsősorban a véres háromnapos anafortai csatában való török győzelemnek amely oly [...] egyike az egész háború legvéresebb csatáinak Az ozmán főhadiszállás térképet adott [...] török csapatoknak magatartását ebben a csatában úgy a török mint a [...]
-
Dunaújvárosi Hírlap, 1983. december (28. évfolyam, 96-104. szám)
210. 1983-12-20 / 101. szám (Page 53)Tegnaptól a Dózsa mozi műsorán GALLIPOLI tő Ismerjük Gallipolit Temerementó Mintha azt mondanánk Dunkerque [...] ábrázolja a háború értelmetlenségét mert Gallipoli azonosságot ébreszt bennünk a többi húsdarálóval Gallipoli képlet eszünkbe jut róla a történelem többi vesztes véres csatája a film egyetemessé teszi a [...]
-
A világháború amilyennek én láttam, 2. kötet
211. TÉLI ÁLOM. (Page 810)[...] nevében ki az 5 Isonzo csatába Vájjon ez lesz e az utolsó Isonzo csata Vagy tovább fog e a [...] megszállottuk Montenegró letette a fegyvert Gallipoli félszigetről kiszorítottuk az angol francia [...]
-
Családi Kör, 2012. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
212. 2012-09-06 / 36. szám (Page 673)[...] Különleges építmények 14 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 15 00 [...]
-
Magyar Jövő, 1927. január-február (9. évfolyam, 2-47. szám)
213. 1927-01-05 / 3. szám (Page 11)[...] miriádjain rezeg a megtörő holdsugár Gallipoli előtt Gallipoli előtt késő délelőtt ébredünk Szürke [...] part mögött a domb hajlásán Gallipoli szegényes megkopott faházait kőépületek csak [...] félsziget magas dombjai mindegyikéhez nagy csaták kemény küzdelmek emléke fűződik Ember [...]
-
Kárpáti Igaz Szó, 2012. szeptember (8. évfolyam, 128-143. szám)
214. 2012-09-27 / 141-142. szám (Page 117)[...] utolsó háborús hősök A caeni csata 19 00 Az utolsó háborús [...] Gigantikus medúzák 15 00 Tonhal csaták Törlesztés természetben 16 00 Vadásznépek [...] XI Irányíthatatlanul 20 00 Tonhal csaták Törlesztés természetben 21 00 A [...] orosz vadonban 18 00 A gallipoli csata mélyén őrzött titkai 19 00 [...]
-
Családi Kör, 2020. július-szeptember (31. évfolyam, 27-39. szám)
215. 2020-09-24 / 39. szám (Page 867)[...] 35 EBU A 32 órás Gallipoli csata sorozat 0 40 Fearless sorozat [...] Birodalom építményei 144 X Tonhal csaták 154 X Gordon Ramsay Új [...]
-
Családi Kör, 2020. október-december (31. évfolyam, 40-53. szám)
216. 2020-10-15 / 42. szám (Page 189)[...] 35 EBU A 32 órás Gallipoli csata sorozat 0 20 Miss Marple [...] Birodalom építményei 14 00 Tonhal csaták észak dél ellen 15 00 [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények, 32. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1985)
217. 3. szám • Bibliográfia • Külföldi folyóiratok hadtörténelmi repertóriuma, 1982. (Damó Csilla – Viniczai István). – 1985. 725. p. (Page 736)[...] 340 Watson S H A Gallipoli i tévedés AQ 1982 2 [...] 183 p 341 Cooder J Gallipoli AQ 1982 1 sz 62 [...] az 1914 es Marne i csata WR 1982 5 sz 164 [...]
-
Heti Új Szó, 2012. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)
218. 2012-03-23 / 12. szám (Page 559)[...] 00 Szigetek 16 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 17 00 [...]
-
Friss Ujság, 1916. január (21. évfolyam, 1-31. szám)
219. 1916-01-14 / 14. szám (Page 65)[...] hogy a Bucactól Zalcsevkiig terjedő csata sorsa még most sem dőlt [...] és pusztulása az utolsó gallipottli csatákon Konstantinápoly január 13 A török [...] amelyek nyolc hónap óta a Gallipoli félszigeten lejátszódtak végződött pedig az [...] szövetségesünkre mérni Automobilon robogtunk a Gallipoli félszigeten át Limon von Sanders [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)
220. 1. szám • Tanulmányok • Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p. (Page 36)[...] emberek kiáltozása vegyül Egy ilyen csata egy két óráig tart Ha [...] ez idő alatt felülkerekednek a csata heve lassan elalél A roham [...] csellel vették birtokba Biledzsik Harmankaja Gallipoli Drinápoly Buda A viadalt az [...] korábbi kémjelentések vagy 141 A csata lefolyását v ö Decsy i [...]
-
Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)
221. 1913-02-14 / 39. szám (Page 370)[...] küzdelmeknek jellege általában nem nyílt csata szabad terepen való összecsapás hanem [...] nagyobb területre elnyúló erődítési vonal Gallipoli és Csataldzsa A török várak [...] már majdnem bizonyos hogy a gallipoli i harctéren a bulairi védőművek [...] siralmas pénzügyein kívül főképpen a gallipolii helyzet rosszrafordulása készteti arra a [...]
-
A nagy háború írásban és képben 1. Északon és délen 2. (Budapest, 1916)
222. Tartalom (Page _8)[...] Partraszállás Kum Kalehnál Partraszállások a Gallipoli félszigeten További harcok a Gallipoli félszigeten HADIHELYZETÜNK AZ ÉSZAKI HARCTÉREN [...] az átkelésért A MAZURI TELI CSATA Irta Massow Vilmos német bíród [...] helyzet 1915 elején A nagy csata Az oroszok üldözése Szuvalki tartomány [...]
-
Antik Tanulmanyok 2. (1955)
223. TANULMÁNYOK • Moravcsik Gyula: Magyar-bizánci kapcsolatok Bizánc bukása idején (Page 162)[...] 1354 ben miután a törökök Gallipoli elfoglalásával megvetették lábukat a bizánci [...] törökök 1389 ben a rigómezei csata után amely Szerbiát bizánci uralom [...]
-
Családi Kör, 2013. október-december (24. évfolyam, 40-52. szám)
224. 2013-11-07 / 45. szám (Page 403)[...] Puszta kézzel 11 00 A gallipoli csata mélyén 12 00 Titkok és [...]
-
Tolnai Új Világlexikona 18. Vég-Zs (Budapest, 1930)
225. V • Világháború (Page 59)[...] török harctéren az antant csapatai Gallipoli félszigetén nagy áldozatok árán kisebb [...] 14 történt az isonzói 1 csata de az olaszok nem értek [...] olasz harctéren az isonzói 2 csatában júl 18 aug 10 újból [...]
-
Filmvilág, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)
226. 2011-04-01 / 4. szám (Page 236)[...] megbélyegzett ausztrálokon a történteket A csata eseményeire a tárgyalótermi tanúvallomásokból derül [...] ausztrálok hősies kitartását és bajtársiasságát Gallipoli Ausztrália történelmének egyik legfájdalmasabb pontja [...] A Betörő Morant és a Gallipoli közötti hasonlóságok időbeli közelségük nem [...]
-
Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)
227. 1913-02-07 / 33. szám (Page 191)[...] támaszkodva A bulairi hadállás a Gallipoli félsziget bejárójának a legszűkebb részén [...] csak kisebb erők voltak angazsálva Gallipolinál tehát semmiesetre sem történtek döntő [...] előre ahol török csapat állott Csata fejlődött ki amely estig tartott [...] Le Journal konstantinápolyi tudósítója táviratozza Gallipolinál erős bolgár haderők nyomultak előre [...]
-
Világtörténet 7. (Budapest, 1965)
228. III. rész. Az első imperialista világháború. A forradalmi válság érlelődése. A cárizmus megdöntése Oroszországban • XXVI. fejezet. Az első imperialista világháború. A hadiesemények 1914 augusztusától 1917 novemberéig (Page 509)[...] nagyarányú partraszállást hajtott végre a Gallipoli Gelibolu félszigeten Az antantcsapatoknak azonban [...] parancsnokság úgy döntött hogy kiüríti Gallipolit és beszünteti a tengerszorosok megszerzéséért [...] OLASZORSZÁG HADBA LÉPÉSE AZ ISONZÓI CSATÁK Olaszország uralkodó körei már a [...]
-
Heti Új Szó, 2010. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)
229. 2010-07-16 / 29. szám (Page 129)[...] Lezáratlan akták 14 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 15 00 [...]
-
Légrády Elek (összeáll.): A volt magy. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak […] története (Pécs, 1938)
230. EZERKILENCSZÁZTIZENNÉGY ELŐTT (Page 71)[...] 19 ig tartó karácsonyi kárpáti csata Az oroszok túlerővel elfoglalták ugyan [...] 18 ig tartó téli kárpáti csatát melyben elfoglalják Bukovinát és az [...] 21 ig tartó téli mazuri csatában az orosz 10 hadsereget teljesen [...] nélkül Viszont Hindenburg téli mazuri csatájával egyidőben a németek is indítanak [...]
-
Népszava, 1996. szeptember (124. évfolyam, 204–228. sz.)
231. 1996-09-11 / 212. szám (Page 135)[...] csillagokat Részt vett a borzalmas gallipoli csatában és megjárta a nyugat európai [...]
-
Heti Új Szó, 2010. október-december (16. évfolyam, 40-53. szám)
232. 2010-10-22 / 43. szám (Page 175)[...] orosz vadonban 16 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 17 00 [...]
-
Családi Kör, 2012. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
233. 2012-09-06 / 36. szám (Page 671)[...] Különleges építmények 14 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 15 00 [...]
-
Új Tükör, 1982. január-március (19. évfolyam, 1-13. szám)
234. 1982-03-14 / 11. szám (Page 518)[...] hazai hongkongi in jelenet a Gallipoli című ausztrál filmből diai amerikai [...] talán leghíresebb effajta film a Gallipoli mégis némi csalódást okozott Két [...] ebben a világban ha ezúttal csatát is vesztettek a gazdagok a [...]
-
Családi Kör, 2012. október-december (23. évfolyam, 40-52. szám)
235. 2012-10-11 / 41. szám (Page 121)[...] Földi édenkertek 10 00 A gallipoli csata titkai 11 00 Légikatasztrófák 12 [...]
-
Háromszék, 2006. július (18. évfolyam, 4810-4834. szám)
236. 2006-07-20 / 4826. szám (Page 208)[...] félezer esztendővel vesztettünk a mohácsi csatában s ezt úgy tűnik máig [...] mi is száz meg száz csatát veszítettünk Ezek között 1456 ban [...] de a törökök a vesztett csata után nem sírtak hanem összeszedték [...] magyar vonatkozású zarándokhelyek Konstantinápoly Rodostó Gallipoli Kütahya újabban Macarköy mellé török [...]
-
Virradat, 1944 (9. évfolyam, 1-52. szám)
237. 1944-09-11 / 37. szám (Page 178)A nyugati csata során és Olaszországban a szövetségesek [...] áó n punB A nyugati csata az elmúlt hét során érdekes [...] e ennyien mégis sikerült a Gallipoli hegyekben zárni Úgy megvernék őket [...] a két kis községecske a Gallipoli félszigeten ahol a brit világhatalom [...]
-
Budapesti Hírlap, 1913. február (33. évfolyam, 28-51. szám)
238. 1913-02-15 / 40. szám (Page 446)[...] következők A tráciai harctér A Gallipoli félszigeten Konstantinápoly febr 14 Saját tudósítónktól A tegnapelőtti nagy csata amely főalak körül folyt ismét [...] görög flotta részt vett a csatában amely bizonyára a legemlékezetesebb és [...] négy órányira északra is nagy csata folyik Török tisztek jelentik Gallipoliból hogy a törökök Bulakr mellett [...]
-
Családi Kör, 2012. január-március (23. évfolyam, 1-13. szám)
239. 2012-02-16 / 7. szám (Page 469)[...] csodálatos kutyadoki 17 00 A gallipoli csata titkai 18 00 Tábornokok a [...]
-
Márki Sándor: Az ó- és középkor története - A műveltség könyvtára 8. (1910)
240. I. Rész. Az ókor története (Page 154)[...] vagy eléjük menjenek e Nyílt csatát ajánlott Miltiades Chersonesos a mai Gallipoli félsziget egykori tyrannosa ki a [...] Nemesisnek a bosszúállás istenasszonyának A csata 73 ábra A marathoni csatatér [...]
-
Családi Kör, 2012. január-március (23. évfolyam, 1-13. szám)
241. 2012-03-01 / 9. szám (Page 599)[...] 00 Gyáróriások 19 00 A gallipoli csata titkai 20 00 Gyáróriások 21 [...]
-
Magyar Nemzet, 1983. április (46. évfolyam, 77-101. szám)
242. 1983-04-08 / 82. szám (Page 68)[...] könyvtár pusztulását általában a mohácsi csatával hozzák kapcsolatba Igaz ugyan hogy [...] követeket Végül pedig a mohácsi csata hírére Budáról elmenekülő Mária királynő [...] műfajú filmművészet virágzik A nevezetes Gallipoli kívánkozik az élre nem véletlenül [...] hosszadalmas expozíció folyamán ők kerülnek Gallipoli poklába ahol a pusztulás vár [...]
-
Családi Kör, 2012. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
243. 2012-08-30 / 35. szám (Page 595)[...] Gyilkos sárkányok 18 00 A gallipoli csata titkai 19 00 Luxushajó 20 [...]
-
Csíki Hírlap, 2012. március (7. évfolyam, 42-63. szám)
244. 2012-03-23 / 58. szám (Page 333)[...] tudomány 1400 Patkányinvázió 15 00 Csata a Yellowstone ban 16 00 [...] 2 epizód 16 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 17 00 [...]
-
Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)
245. 1913-02-11 / 36. szám (Page 198)[...] Csataldzsánál Rodostónál Siliviinél és Bulaknál Gallipoli előtt Nem lehet azt állítani [...] pozícziókat Kávák mellett lefolyt heves csata után az ellenség nagy veszteségekkel [...] Hír szerint három repülőgépet a Gallipoliban folyó hadi operációkra készítenek elő Tegnap Gallipoliba és Rodostóba újabb csapatokat szállítottak [...]
-
Révai Kétkötetes Lexikona 1. A-J (Budapest, 1947)
246. G • ... • Gallikanizmus • Gallipoli, Gelibolu • Gallium • ... • Gama, Vasco da, gr. (Page 471)[...] vh sorsdöntő jelentőségű marne i csatájában hadseregparancsnok később hadügymin Gallikanizmus fr [...] leginkább Articuli Gallicani Gallikán egyház Gallipoli Geobphi az ókori Chersonesos Thracica [...]
-
Magyar Katonai Szemle, 1940 (10. évfolyam, 2. negyedév)
247. ÁLTALÁNOS KATONAI KÖZLEMÉNYEK • Téli hadjáratok. Írta: Bálványi Endre ny. tábornok (Page 643)[...] egy téli hadművelet keretében A csata mérlege ez 800 000 ember [...] heverte ki ezt a téli csatát De megtört az orosz haderő [...] Kárpátokat a haderő ilyen téli csatára nem volt felszerelve és a [...] Egyik hadosztályuk 1915 novemberében a Gallipoli félszigetről a Dorran tó mellé [...]
-
A világháború képes krónikája, 1916 (6. kötet, 66-78. szám)
248. Tartalomjegyzék (Page _3)[...] visszafoglalása 37 A harmadik lembergi csata 39 Lemberg bevétele 43 Fejedelmi [...] cirkálók 88 Az első isonzói csata 101 Görz körül 106 A [...] 261 A Dardanelláknál 262 Éjszakai csata 263 A Gallipoli félszigeten 266 Az anafortai csata 268 A Kaukázusban és Perzsiában [...]
-
8 Órai Ujság, 1935. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
249. 1935-01-12 / 10. szám (Page 115)[...] a félszigeten Óriási a feladat Gallipoli 78 kilométeres partját kell megvédeni [...] Balkán háborúk Kemál most a Gallipoli félszigeten harcol Enver ezalatt a [...] volt Egész nap dúlt a csata az ausztráliaiak nem jutottak tovább [...]
-
Családi Kör, 2012. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
250. 2012-06-21 / 25. szám (Page 803)[...] ügy lezárva 18 00 A gallipoli csata titkai 19 00 Mentsük meg [...]
-
Révai Kétkötetes Lexikona 2. K-Zs (Budapest, 1948)
251. T • ... • Történelmi materializmus (Page 554)[...] szalán keméni és a zentai csata biztosította az újjáéledt kétösszefogás sikerét [...] európai Törökországból csak Istanbul és Gallipoli maradt Az 1 vh ban [...]
-
Az Ujság, 1913. február (11. évfolyam, 28-40. szám)
252. 1913-02-06 / 32. szám (Page 162)[...] is véresen és győzedelmesen visszavertük Gallipoli Glaiassa Konstantinápoly február 5 Gallipoli félszigeten törökök és bolgárok közt nagy csata folyik Mind a két részen [...] és sebesültekben Konstantinápoly február 5 Gallipoli előtt nagy csata kezdődött Két bolgár ezred Kadikőj [...] szállottak partra Dedeagnesnál és a Gallipoli félszigeten A török erődökből golyózáport [...]
-
Kritika 28. (1999)
253. 1999 / 5. szám • Balogh Ernő: Melbourne-i anziksz (Page 5_31)[...] Hát most ott van Valahol Gallipolinál Maga a hadjárat Churchill akkoriban [...] valódi tömegmészárlásokhoz A pozieres i csatában rövid idő alatt csaknem huszonháromezer ausztrál esik el ehhez képest Gallipoli nyolcezer halottja csekélységnek tűnik A [...] egyre nagyobb legendája máig eleven Gallipoli ama kis parti sávja örökké [...]
-
Az Est hármaskönyve, 1930
254. I. A férfi könyve • A Világháború (Page 58)[...] flotta megsemmisül December 17 Limanovai csata 1915 1915 január Török offenziva [...] án kezdődött a kárpáti húsvéti csata amely április 25 ig tartott [...] indult meg a második yperni csata amelyben a németek először használtak [...] 26 án az antantcsapatok partraszálltak Gallipolinál megkezdődött a Dardanellák ostroma Május [...]
-
Családi Kör, 2011. október-december (22. évfolyam, 40-52. szám)
255. 2011-11-24 / 47. szám (Page 531)[...] végső titok 19 00 A gallipoli csata titkai 20 00 Apokalipszis a [...]
-
Családi Kör, 2012. április-június (23. évfolyam, 14-26. szám)
256. 2012-04-19 / 16. szám (Page 193)[...] természet gátépítői 16 00 A gallipoli csata titkai 17 00 Légikatasztrófák 18 [...]
-
Népszava, 1915. április (43. évfolyam, 155–183. sz.)
257. 1915-04-30 / 183. szám (Page 327)Angol jelentés az Ypern i csatáról London április 29 French hivatalos [...] százhúszezer emberük van Az yseri csata óta Belgiumban és francia Flandriában [...] flandriai előretöréséről A németek győzelmes csatájának még nincs vége de az [...] a szövetségesek folytatják a támadást Gallipoli félsziget ellen Hadihajók szüntelenül bombázzák [...]
-
Magyar Szó, 2017. március (74. évfolyam, 48-74. szám)
258. 2017-03-21 / 65. szám (Page 438)[...] A nevében az 1915 ös gallipoli csatára emlékeztető objektum alapkőletételén az ázsiai [...]
-
Nógrádi Krónika, 1997. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
259. 1997-05-31 / 125. szám (Page 286)[...] a hivatalos lap szerint a gallipoli hadműveletben tanúsított bátorságáért érdemkeresztet kapott [...] török tüzérség pusztító sorozataival A csata olyan heves volt hogy a [...] megkapta a plecsnit Murphy a gallipoli ütközet sebesültszállító számara [...]
-
Családi Kör, 2012. július-szeptember (23. évfolyam, 27-39. szám)
260. 2012-09-13 / 37. szám (Page 733)[...] boszorkányok pörölye 11 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 12 00 [...]
-
Magyarország az első világháborúban - Lexikon A–Zs
261. KRONOLÓGIA (Page 802)[...] A 17 éig tartó limanovai csatában az osztrák magyar haderő német [...] IV 02 13 A húsvéti csatában az osztrák magyar haderő kiszorítja [...] 22 Megkezdődik az ypres i csata ahol a német haderő elsőként [...] francia csapatok szállnak partra a Gallipoli félszigeten XXII 20 IV 26 [...]
-
Magyar Idők, 2018. június (4. évfolyam, 126-150. szám)
262. 2018-06-09 / 132. szám (Page 144)[...] fiúk az 1915 16 os gallipoli csatáról emlékeztek meg amelynek során a [...] szemben A mecsetet amelyben a csatát megelevenítették egy olyan szervezet tartja [...]
-
Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 1997. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
263. 1997-06-02 / 126. szám (Page 7)[...] a hivatalos lap szerint a gallipoli hadműveletben tanúsított bátorságáért érdemkeresztet kapott [...] török tüzérség pusztító sorozataival A csata olyan heves volt hogy a [...] megkapta a plecsnit Murphy a gallipoli ütközet sebesültszállító számara [...]
-
Családi Kör, 2010. július-szeptember (21. évfolyam, 26-39. szám)
264. 2010-07-15 / 28. szám (Page 193)[...] Építési terület 21 00 A gallipoli csata mélyen ázott titkai 22 00 [...]
-
Csíki Hírlap, 2010. október (5. évfolyam, 192-212. szám)
265. 2010-10-14 / 201. szám (Page 173)[...] 1529 augusztus 29 A mohácsi csata 12 20 Arborétumok gyűjteményes kertek [...] Hitler szuperhajója 18 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 19 00 [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények, 20. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1973)
266. 3. szám • Tanulmányok • Rázsó Gyula: A Zsigmond-kori Magyarország és a török veszély (1393–1437.) – 1973. 3. sz. 403–444. p. (Page 425)[...] négy igénylő is jelentkezett a csatából elmenekült fiai Szulejmán Isza Musza [...] még eggyel gyarapodott az angorai csatában nyomtalanul eltűnt Musztafa nevében fellépő [...] Velence állásfoglalása 1402 októberében felvetődött Gallipoli elfoglalásának gondolata 148 ám a [...]
-
Családi Kör, 2010. október-december (21. évfolyam, 40-52. szám)
267. 2010-10-14 / 41. szám (Page 123)[...] Hitler szuperhajója 17 00 A gallipoli csata titkai 18 00 Katasztrófák nyomában [...]
-
Az Est hármaskönyve, 1930
268. I. A férfi könyve • A Világháború (Page 60)[...] 18 Az antant csapatok kiürítik Gallipolit sikertelenül vonulnak vissza a Dardanelláktól [...] zajlik le az ötödik isonzói csata Április 21 én Vladivosztokból orosz [...] én kezdődik a Somme melletti csata Június 5 Az angol Hampshire [...] 17 ig a hatodik Isonzói csata Augusztus 9 én az olaszok [...]
-
Márki Sándor: Az ó- és középkor története - A műveltség könyvtára 8. (1910)
269. II. Rész. A középkor története (Page 643)[...] betört a Dardanellákon át Kallipolis Gallipoli félszigetére s elfoglalta Cimpe most Csini és Gallipoli kereskedővárosokat 1359 ben meghalt ő [...] fejedelmet megverte abban a döntő csatában mely mind a kettejük életébe [...]
-
Kelet-Magyarország, 1997. május (54. évfolyam, 101-125. szám)
270. 1997-05-22 / 117. szám (Page 232)[...] mégis utolérte a hála a gallipoli hadműveletben tanúsított bátorságáért érdemkeresztet kapott [...] török tüzérség pusztító sorozataival A csata olyan heves volt hogy a [...] a plecsnit Murphy ugyanis a gallipoli ütközet sebesültszállító száma Csupán 7 [...]
-
Magyar Szemle 39. kötet (1940. 7-12. sz.)
271. Julier Ferenc: Angol-német háború (Page 267)[...] Ez a sereg a marnei csata előtt két érzékeny vereséget szenvedett [...] Cateau és ezért a marnei csatában már semmi lendületet sem tanúsított [...] Sem a flottatámadás sem a Gallipoli félszigetre kihajózott sereg nem tudott [...] Palesztina érintkező határán két vesztett csatába került míg megtanulták a sivatagi [...]
-
Napló, 2021. október (Veszprém, 77. évfolyam, 228-252. szám)
272. 2021-10-09 / 41. szám, Vasárnapi Napló (Page 149)[...] Az első világháború alatt a Gallipoli félsziget közelében elsüllyedt hadihajók roncsait [...] búvárkodás szerelmesei a most megnyílt Gallipoli Víz Alatti Történeti Parkban A [...] első világháború alatt heves tengeri csaták dúltak a központi hatalmak köztük [...] brit hadihajó maradványai nyugszanak A Gallipoli Víz Alatti Történeti Park 106 [...]
-
Népszava, 1913. február (41. évfolyam, 28–51. sz.)
273. 1913-02-08 / 34. szám (Page 127)[...] nyílt ütközetbe is bocsátkoznak a Gallipoli félszigeten A balkáni harctér eseményeiről [...] az ellenséggel A bolgárok győztek Gallipolinál Szófia február 7 Musztafa Pasából [...] esett el Konstantinápoly február 7 Gallipoliból érkezett menekülők jelentik hogy a [...] ágyúdörgés Konstantinápolyban is hallatszik A csata kimeneteléről még nincs hír London [...]
-
Haditechnika 42. (2008)
274. 2008 / 3. szám • TANULMÁNYOK • Hadfi Örs Tamás: Partraszállás az SS RIVER CLYDE-ról I. (Page 21)[...] a majd száz évvel ezelőtti Gallipolinál véghezvitt nagyszabású tengeri szárazföldi hadművelet [...] az első világháború eme nagy csatájában Miért Gallipoli Az első háborús év 1914 [...]
-
Miskolczi Napló, 1913. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
275. 1913-02-07 / 31. szám (Page 54)[...] A balkáni háború bolgár győzelem Gallipolinál román tüntetés a háború mellett [...] is foglalták Győzelemmel járt a Gallipoli szigeten való támadás is a [...] a háború Drinápolynál és a Gallipoli félszigeten Egyes jelek mégis arra [...] Szófiai híradás közli hogy a Gallipoli előtt kezdődött nagy csata a bolgár seregek győzelmével végződött [...]
-
Pap János - Szalczer Sándor (szerk.): A magyar emigránsok Törökországban 1849-1861 (Pécs, 1893)
276. Tartalomjegyzék (Page 457)[...] hajóskapitány Szinope A szinopei tengeri csata 296 XXXVII Konstantinápolyba érkezem Panasz [...] hajós kapitányok A Márvány tenger Gallipoli és a Dardanellák A költők [...]
-
Új Dunántúli Napló, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)
277. Vasárnap Reggel, 2021-10-09 / 41. szám (Page 149)[...] Az első világháború alatt a Gallipoli félsziget közelében elsüllyedt hadihajók roncsait [...] búvárkodás szerelmesei a most megnyílt Gallipoli Víz Alatti Történeti Parkban A [...] első világháború alatt heves tengeri csaták dúltak a központi hatalmak köztük [...] brit hadihajó maradványai nyugszanak A Gallipoli Víz Alatti Történeti Park 106 [...]
-
Pesti Hírlap, 1916. január (38. évfolyam, 1-31. szám)
278. 1916-01-11 / 11. szám (Page 229)[...] 9 A Reuter ügynökség jelenti Gallipolit teljesen kiürítettük London jan 9 Reuters Monroe tábornok jelenti Gallipoli félsziget kiürítését sikeresen keresztülvittük Az [...] franciáknak nem voltak veszteségeik Véres csata volt Szedilbahmál Köln jan 10 [...] szuronytámadást intéztek ellene és véres csata keletkezett A főhadiszállás igen nagynak [...]
-
Családi Kör, 2011. április-június (22. évfolyam, 14-26. szám)
279. 2011-05-05 / 18. szám (Page 331)[...] Bismark elsüllyesztése 10 00 A gallipoli csata titkai 11 00 A csodálatos [...]
-
Magyar Hírlap, 2016. április (49. évfolyam, 76-101. szám)
280. 2016-04-20 / 92. szám (Page 264)A SZÁZ ESZTENDŐVEL EZELŐTTI VERDUNI CSATÁBAN EGYIK FÉL SEM GYŐZÖTT A [...] az első világháború egyik legnagyobb csatája a franciaországi Verdimnél A Német [...] a háború eldöntését de a csata rövid időn belül a világégés [...] területen kellett megvívni az ottani csatákat Ám miközben a verduni csata monumentális emlékművel rendelkezik a kárpáti [...]
-
A világháború 1914-1918, 9. kötet
281. I. AZ ÁLTALÁNOS POLITIKAI ÉS KATONAI HELYZET KIALAKULÁSA 1915 TAVASZÁN ELŐBBINEK BEFOLYÁSA A KATONAI ELHATÁROZÁSOKRA. (Page 13)[...] visszaesés következett be Marne i csata Minthogy pedig a fölény megszerzése [...] mérleget Lodzi Limanowa Lapanów i csaták jobbra billenthette volna 1915 január [...] közepén egy angol seregnek a Gallipoli félszigeten történt partraszállása követte Odesszában [...]
-
Népszava, 1940. május (68. évfolyam, 98–120. sz.)
282. 1940-05-31 / 120. szám (Page 269)Végéhez közeledik a flandriai csata negyven német hadosztály és a [...] orosz diplomáciai feszültség A flandriai csata még tart 7 A belga [...] A La Manche csatorna melletti Gallipoli ról írva kifejti hogy a [...] seregek ellen fordulnak A flandriai csatának azonban nem csupán a Németország [...]
-
Lobogó, 1964. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
283. 1964-06-03 / 23. szám (Page 367)[...] keresztrejtvény helyes megfejése Trentino Mazuri csata Isonzo Románia Trapezunt Lusitania Gallipoli Gorlicei áttörés Bulgária Verdun Yperni [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények 1892. évfolyam (5. kötet. Budapest, 1892)
284. I. Értekezések és önálló nagyobb dolgozatok • Thury József: A várnai csatáról 636. p. (Page 641)[...] doge levelei szerinti a Hellespontuson Gallipoli mellett kelt át a szultán Fraknói V A várnai csata előzményei Hadtört Közi 1889 évf [...]
-
Csíki Hírlap, 2011. május (6. évfolyam, 83-104. szám)
285. 2011-05-09 / 88. szám (Page 111)[...] A Bismarck elsüllyesztése ILOO A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 12 00 [...]
-
Háromszék, 2010. szeptember (22. évfolyam, 6074-6099. szám)
286. 2010-09-10 / 6082. szám (Page 122)[...] A csodálatos kutyadoki 15 00 Csata a Yellowstone ban 16 00 [...] arab kincseshajó 19 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 20 00 [...]
-
Magyar Katonai Közlöny, 1913 (6. évfolyam)
287. A balkáni háború (Page 56)[...] csekélyebb erőket hagyva Drinápoly és Gallipoli felé fognak fordulni A török [...] emelkedett A kolera is csökkent Gallipolinál egy erős hadseregcsoport alakult csapatok [...] közepén a Dardanellák védelmére megszállták Gallipoli félszigetét A csataldzsai csata után e hadszíntéren még a [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények, 13. évfolyam, Hadtörténelmi Intézet (Budapest, 1966)
288. 4. szám • I. Tudományos Emlékülés • Perjés Géza: Az oszmán birodalom európai háborúinak katonai kérdései (1356–1699.) – 1966. 4. sz. 862–872. p. (Page 862)[...] az oszmán állam európai háborúinak Gallipoli elfoglalása és a karlócai béke [...] lényegében nem változott a zentai csatában vereséget szenvedett oszmán hadsereg szervezete [...] harcmódja alig különbözött a nikápolyi csatát megnyerő oszmán hadseregétől A szóban [...]
-
Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)
289. 1913-02-07 / 33. szám (Page 124)[...] a Dardanellák belső végén lévő Gallipoli ellen vonulnak és bár mindkét [...] siker annál inkább meglepő mert Gallipolit Hakki basa parancsnoksága alatt 50 [...] jelentéseink a következők Ki győzött Gallipolinál Konstantinápoly február 6 A gallipoli i török csapatok felderítő osztályai [...] előre ahol török csapat állott Csata fejlődött ki amely estig tartott [...]
-
Háromszék, 2012. szeptember (24. évfolyam, 6682-6706. szám)
290. 2012-09-28 / 6705. szám (Page 340)[...] orosz vadonban 19 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 20 00 [...]
-
Népszava, 1915. augusztus (43. évfolyam, 275–305. sz.)
291. 1915-08-26 / 300. szám (Page 299)[...] megsemmisítették az ántánt csapatait A Gallipoli félszigeten Anafardánál szerdai lapunkban már megírtuk 21 én nagy csata volt amelyben a törökök győztek [...] jelentős nem történt Az anafardai csata nagy török győzelem Konstantinápoly augusztus [...] az e hónap 21 iki csatában szenvedett Magában a centrumban 3000 [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények 1927. évfolyam (28. kötet. Budapest, 1927)
292. Hadtörténelmi irodalom • Schwarte: Kriegestechnik der Gegenwart (Ism. S–Y)421 • Suhay Imre: A szárazföldi és tengeri haderők együttműködése a világháborúban (Ism. Sz.) 417. p. (Page 418)[...] háború végéig biztosíttatott Az otrantói csata melynek indító okát és lefolyását [...] is dúlt Az antantflottának közreműködése Gallipoli megszállásánál és kiürítésénél elismerésre érdemes [...]
-
Udvarhelyi Híradó, 2016. június (27. évfolyam, 104-125. szám)
293. 2016-06-03 / 106. szám (Page 55)[...] Csont 0420 Magnum 09100 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 10 00 [...]
-
Népszava, 1915. május (43. évfolyam, 184–213. sz.)
294. 1915-05-01 / 184. szám (Page 5)[...] események megkívánják bármikor összehívható Tengeri csata az Északi tengeren Rotterdam április [...] már angol francia katona a Gallipoli félszigetnek pedig csak egy pontján [...] tenniök Az angol hadihajó a Gallipoli félsziget nyugati partvidékén 7 kilométer [...] következő hivatalos kommünikét adta ki Gallipoli félszigetén a szövetséges partraszálló csapatok [...]
-
Hadtörténelmi Közlemények 1892. évfolyam (5. kötet. Budapest, 1892)
295. I. Értekezések és önálló nagyobb dolgozatok • Thury József: A várnai csatáról 636. p. (Page 642)[...] állítják valamennyien hogy II Murád Gallipolinál kelt át Hammer I köt [...] e nézetet fölemlítik a várnai csata feldolgozói is Vizsgáljuk meg a [...] vagyis 106 évvel a várnai csata után A másik két török [...] azt mondja hogy a szultán Gallipolitól elment s Galata környékén Jeni [...]
-
Udvarhelyi Híradó, 2011. május (22. évfolyam, 83-104. szám)
296. 2011-05-06 / 87. szám (Page 91)[...] Big Screen 19 05 Angliai csata angol háborús filmdráma 1969 21 [...] Bismarck elsüllyesztése 00 00 A gallipoli csata mélyen őrzött titkai 01 00 [...]
-
Zalai Hírlap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
297. 1983-12-29 / 305. szám (Page 205)[...] akik a nálunk most bemutatott Gallipoli alkotói Peter Weir rendező filmje [...] világbirodalom soknemzetiségű hadainak egyik nagy csatája Gallipolinál zajlott ahol idegen érdekekért hajszoltak [...] összehasonliíthatatlanul többet tett nálunk A Gallipoli alkotói a maguk körében mindenesetre [...] egyenletesen jó alakítását is kínálja Gallipoli [...]
-
Kisalföld, 2007. június (62. évfolyam, 139-151. szám)
298. 2007-06-25 / 146. szám (Page 202)[...] miután elfogadta az olasz harmadosztályú Gallipoli ajánlatát A talján mester utódja [...] tulajdonost Vízer László Máriuszt A Gallipolinál egy hosszabb hároméves projektet kezdenek [...] a döntőt a mérkőzést szoros csatában az azeri nyerte vagyis Bugár [...] után Cser az elődöntőben kemény csatában verte nyíregyházi ellenfelét Győzelme sokba [...]
-
Dunántúl, 1913. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
299. 1913-02-06 / 30. szám (Page 44)[...] csapatok mozdulatait Konstantinápoly február 5 Gallipoli félszigeten törökök és bolgárok között nagy csata folyik Mindkét részen rendkívül nagy [...] és sebesültekben Konstantinápoly február 5 Gallipoli előtt nagy csata kezdődött Két bolgár ezred Hadiköj [...] indítványára Konstantinápoly február 5 A Gallipoli mellett vívott csatáról jelentik a törökök a bolgárokat [...]
-
Csíki Hírlap, 2010. szeptember (5. évfolyam, 170-191. szám)
300. 2010-09-10 / 177. szám (Page 143)[...] 134 A csodálatos kutyadoki 154 Csata a Yellowstoneban 164 Élet az [...] Az arab kincseshajó 194 A gallipoli csata titkai 204 Támadás szomáli vizeken [...]