10-es Honvéd, 1918 (2. évfolyam, 1-21. szám)
1918-01-01 / 1. szám
ÍO ÉS HONVÉD 1918 A csíki határszélről. Román-front, 1917 december. Irta: AVAS. Mikor először kerültünk Erdélybe, nagyon tetszett nekünk a székely beszéd az s betűvel. Mert a székely, mondat közben, mondat elején, mondat végén, mindenütt egy s betűt tesz hozzá a szóhoz. S-sel kezdi, azzal fejezi be a mondatot. Újság volt nekünk akkor ez a tájszólás és annyira eredetinek tetszett, hogy elkezdtük mi is kultiválni az s-betűt. Pár nap múlva, ha vigyáztunk rá, csak nem annyi s-et használtunk beszéd közben, mint a székelyek A beszédjük, a kiejtésük volt az első, amit megcsodáltunk. Később aztán akadt még sok minden, amin még jobban elcsodálkoztunk, mint a székely nyelvjárásban domináló s betűn. Ahogy mentünk Csíkszereda felé, át kellett mennünk Szentegyházasfalun (a régi Oláhfalun). Itt a temető volt az első, amit megcsodáltunk. Sirhantot, sírdombot nem láttunk sehol sem, csak száz meg száz a földből felnyurgalt, kinőtt fejfát. Valósággal úgy nézett ki az egész, mintha a fejfák szálerdejében járnánk. Némelyik fejfa két méter magas volt. A másik egyméteres, másfélméteres. Úgy, hogy saját fantáziánkkal — mint legelfogadhatóbb magyarázatát a fejfaszálerdőnek — kisütöttük, hogy Szentegyházasfaluban centiméterrel mérik meg a halottat és amilyen hosszú, akkora fejfát csináltatnak neki. Azért az egyik fejfa 180 centiméteres, a másik meg már alig másfélméteres. Az oláhfalusiak tiltakoztak a fej faerdőnek ilyen magyarázata ellen, de maguk is jól mulattak rajta. Oláhtelkén még a községi italmérés előtt a következő felírást csodáltuk meg: ,,Oláhtelke község, mint erkölcsi testület bor, sör és pálinka mérése." „Az erkölcsi testület" korcsmájában azután, ha jókedvük kerekedett, éppen úgy leszopták magukat a székely atyafiak, mintha csak valami magáncég korcsmája lett volna a híres községi korcsma. A székelyföld másik érdekessége a tornyok. Nagyon szép templomai vannak a székely falvaknak. De a rendes nagyságú tornyon mindenütt olyan vékonyka, hegyes toronytető, toronykupola van, ami groteszkül és nevettetően hat a maga aránytalanságával. Nekem mindig kövesdi matyólegények jutnak róla eszembe. Azoknak is csak a feje búbjára jó a kalap, úgy, hogy gummiszalaggal erősítik a tarkójuk alá, mert másként leesne. Vagy amikor a ringlibe beleszurja az ember a fogvájót és a vastag gyűrűből kiáll, kimered a vékony faszilánk, így festenek a székely templomok. A temetők, azok pedig legtöbb Miskolcz, 1917 december 30 — Csókolom a kezét, nagyságos asszonyom ! Bocsásson meg nekem, hogy a kiállítás egész ideje alatt olyan keveset foglalkozhattam magával. De láthatta, mennyire igénybe vett a „10-es honvéd hét". Hálistennek, most már mindennek utána vagyunk. Már csak az ózdi Szilveszter esti hangverseny van hátra. Ha ezen is túl leszünk, végre megnyugodva mehetünk vissza a frontra megpihenni Mert most ott van a pihenés egyedül. Ott legalább fegyverszünet van. Ott nincs kiállítás. Nincs hangverseny, nincs kabaré. Csak a végtelen hólepel, meg mi. Csend, abszolút csönd, amit egy lövés sem zavar meg. Higgje el asszonyom, rászolgáltunk a pihenésre. Petrik százados pont tizenhat kilóval soványodott le. Kövér Gyula tíz kilót fogyott. Thurzó Nagy László tizenöt kilót veszített a súlyából. És az én súlyveszteségem is meghaladja a tíz kilót. Amilyen arányban gyarapodott, nőtt, növekedett az özvegyek és árvák alapja, olyan arányban apadtunk mi is. El sem hiszi, asszonyom, mennyi dologgal jár egy ilyen kiállítás rendezése. Hát még a hangversenyeké! Higyje el, ránk fér egy kis fegyverszünet, asszonyom, amikor — végre — megpihenhet a testünk, a lelkünk, az idegeink, az agyunk, amit annyira kifárasztott a „10 es honvéd hét" százféle csip-csup izgalma, munkája, ezerféle aprólékos, kicsinyes tennivalója. Ugyan ne panaszkodjék már annyit! Igazi férfi. Maguknál jobban panaszkodni senki sem tud. Örüljön inkább, hogy odakint a fronton fegyverszünet van és a legszebb auspiciumok mellett indul meg az uj esztendő a béke felé. Örülnek neki, ugye ? — Kimondhatatlanul, asszonyom. Most, hogy három hétig idehaza voltunk, csak most láttuk, hogy mi az: itthon lenni. Mert higgje el, hogy tíz termet megtöltő hadianyagnál többet ér — még a kiállítás helyiségében is — egy olyan szép asszonyt elnézni, mint maga. A hadianyagok mindég a múltat juttatják eszünkbe de egy szép asszony látása a jelen gyönyörűségével, boldogságával