10-es Honvéd, 1929 (9. évfolyam, 1. szám)
1929-05-09 / 1. szám
2 Évről-évre Miskolc, 1929. május 4. — Csókolom a kezét nagyságos asszonyom! No, ez igazán derék magától, hogy nem feledkezett meg a 10-esekről. Hja! Ilyenek a régi ösmerősök! Ezt a jelzőt pedig ne vegye bántónak, mert először is maga még mindig fiatal. A világháború alatt pedig olyan fiatal volt, hogyha történetesen fiúnak születik és nem lánynak, még hadiönkéntes sem lehetett volna. —< Bókolni aztán tud. De nem baj. Az a fontos, hogy még mindig a régi maga is. Eljöttem erre a 10-es mozielőadásra, mert kiváncsi voltam, hogy Petrik Ernő a „10-es honvédek útja“ keretében beszámol-e mindenről. — Hogy érti azt asszonyom? — Egy hasonló esettel felelek. Athénben — annak idején — házi mulatságba ment egy társaság a kora délutáni órákban. Találkoznak útközben Diogenessel, a bölcselővel, aki 10-es HONVÉD .? 1929 „A 10-esek útja“ (Részletek Petrik Ernő őrnagy előadásaiból) 1914 augusztus 17-én Miskolcról, a József laktanyából indult el az első ezer 10-es honvéd ezen az úton. Azután négy hosszú esztendőn át végeláthatatlan sorokban követte őket egyik sereg a másik után, egyik ezer a másik ezer után. Hová vezetett ez az út, hol és merre jártak, akik rajta elindultak, ugyan kit érdekel ez ma már? Pedig ez az út a magyar önfeláldozásnak, a magyar vitézségnek, a magyar dicsőségnek az útja volt. Megjárták három ország földjét, megfeküdték három ország sarát, három ország földjén át sok-sok ezer kis útjelző fakereszt mutatja az utat, amerre ők jártak. Sokan indultak el, sokan ott maradtak, akik kevesen visszatértünk, azok emlékezzenek ma a 10-esek útjáról. # # * 1914 és 1915 első hónapjának idegölő harcai után 1915 május 2-án végre leráztuk magunkról az orosz által ránk kovácsolt nehéz béklyót és amikor a 10. ezred Gorliczénél megindult a döntő rohamra, megnyílt előttünk a dicsőség útja. # # * 1915 augusztusában az 1. zlj.-nak csak három tényleges tisztje van, már a századparancsnokok is fiatal tartalékos zászlósok, de mindenki érzi, hogy a dicső múlt Gorliczétől kezdve, újabb dicsőséges haditettekre kötelez minden 10-es honvédet. Ami után áhítoztunk, megadatott. Előttünk áll a félelmetes orosz övvár: Breszt-Litovszk. Lassú és óvatos megközelítés után, ellenséges kitöréseket, sokszor véres harc árán visszautasítva augusztus 25-én az ezred, az ötvvonal délnyugati arcvonalán 1 km.-re közelítette meg a Breszt-Cholmi műutat elzáró erődöt. Jobbra tőlünk a Svobilany permanens-erődre a 16. h. gy. e. balra a Korostsyn-ra a 9. h. gy. e. támad. Sok jelből következtetve az a benyomásunk, hogy az orosz a várost kiüríti. Nehéz tüzérsége már második napja nem lő. Az övvonal mögött, megismétlődő hatalmas robbanások sejtetik az ipartelepeknek, pályaudvaroknak, hidaknak a rombolását. Messze hátul sűrű, gomolygó fekete füsttel ég maga a város. Az erődök azonban erős tábori tüzérség által támogatott, sok géppuskával és gyalogsággal meg vannak szállva. A letarolt előterepen át előreküzdő saját zászlóaljakat a pusztító géppuskatűz ismételten hosszabb megállásra és beásásra kényszeríti. M^r esteledik és a küzdő I. zrj. még mindig 400 km.-re van az erőda fényes nappal dacára lámpával járt az utcán. Kérdik tőle: — Mit keresel azzal a lámpával jó Diogenes? — Embert keresek! — volt a válasz. Ugyanaz a társaság éjfél után két órakor jött haza a mulatságról. Megint öszeakadtak Diogeneessel, aki még mindig lámpával bújta az utcákat. Kérdik tőle: — Még mindig, embert keresel Diogenes? — Nem. Már asszonyt keresek!—rolt a lakonikus válasz. Ebből az analóg esetből megértheti maga is,kedves barátom, hogy nem csak „hivatalos“, de „félhivatalos“ útja is volt a 10-eseknek a világháborúban. Kiváncsi vagyok rá, mutat-e be • erről • is fényképeket Petrik Ernő? — Nyugodt lehet, hogy nem. Hja! A háború ... az egészen más volt. Most minket száll meg a szentlélek, akkor meg a szentlelket is a 10-esek szállták meg. Kézdiszentlélekre gondolok. Aztán már csak azért sem letőt. A legnehezebb tüzérség messze hátul le van maradva, még a 15 cm.-es tarackos ütegek sem tudták nyomon követni a gyalogságot. A A tábori tüzérség támogatása nem elégséges. Parancsot kapunk: az erődöt az éj folyamán lehetőleg rohamtávolságra megközelíteni; a roham 26-án hajnalban, tüzérségi előkészítés után lesz végrehajtandó.Az 1. zlj pság az intézkedéseket kiadja. Magunk is lepihenünk erőt gyűjtendő a holnapi nehéz napra. Nyolc óra tájban pokoli roham izzásra riadunk fel. Szobánk ablaktáblái csörömpölve hullanak a földre. Kirohanunk. Az erőd felől erős tüzelés, majd , össze-vissza ordítás hallatszik. ..Honvédek! Rajta! Segítség! Tartalék!“ A mögöttünk lévő II. zászlóalj rajtunk keresztül rohan előre az erőd felé. Mi is futunk utánuk. Egyszerre halotti csend. Egy elölről felénk közeledő tömeget látok. Egy tizedes vezeti őket. Orosz foglyok. A tizedes a világ legártatlanabb hangján jelenti: „Főhadnagy úr! alázatosan jelentem, bent vagyunk egy nagy cement várban.“ Lassan tisztázódik a helyzet. Az I. zlj. legénysége parancsnokának tudta nélkül megrohanta az erődöt és elfoglalta azt. benne, mert a régi legények ma már mind komoly házasemberek. Legénynek csak Flóra István maradt meg közülök. A többi mind a nyakába akasztotta a házasság jármát. Petrik Ernő különben most egy hete, mindig búcsúzott. Szombaton a zászlóalj, pénteken a gyalogezred, szeredán a volt 10-esek búcsúztatták. Pestre megy ő is asszonyom. A régi 10-esek közül most már csak vitéz Sátrán altábornagy, vitéz Kádár tábornok, Vadászy, Flóra, Némethy alezredesek, Dittrich, Gereeczky, Misik és Vitányi őrnagyok maradnak Miskolcon. Elfogyunk asszonyom lassanként. Csúnyán elbánik velünk az idő. A régi kemény legényekből már csak a pléhgallér marad meg. Hanem találkozni fog ezúttal egy régi, kedves 10-essel is asszonyom. — Vitéz Subik Károlyra gondol, kedves barátom?! Nagyon örülök, hogy ő is eljött. Ilyen egy vitéz ezred volt az a 10-es, hogy még a tábori lelkésze is vitéz lett. Azt hiszem, Subikot nagy-nagy szeretettel fogadják majd a 10-esek. Hát az ezredmúzeum szép-e?