10-es Honvéd, 1932 (13. évfolyam, 1. szám)

1932-05-22 / 1. szám

4­10-ES HONVÉD 1932 május 22. Emlék­beszéd Tartotta az 1931. évi ezrednapon vitéz KISS KÁLMÁN ezredes. Az elmúlt ezrednapon nekem jutott az az igen megtisztelő és kedves feladat, hogy emlékbe­széd keretében méltassam az ez­red harctéri működését. Ezen tisztemnek a legjobb tudással és akarattal igyekeztem megfe­lelni. Röviden, tömören összeál­lítottam kronologikus rendben az ezred jelentősebb fegyverté­nyeit és így szóban lerajzoltam azt a nehéz, fáradságos és vér­rel áztatott utat, mit a világ­háború folyamán végig jártak a tizes honvédek. Minthogy pedig ez az emlék­­beszéd elhangzott és maradan­dó emléket nem hagyhatott maga után, az ezirányú felszó­lításoknak engedve, az aláb­biakban ezennel közreadom ezt a beszédemet, hogy az­­ abban megadott adatokat egyes érdek­lődő bajtársak adandó alkalom­mal fölhasználhassák! Az emlékezés hozott össze mindnyájunkat, üljünk fel kép­zeletünk szárnyaskerekére, re­püljünk vissza a múltba, ami­kor a nagy-nagy világégés kö­zepette, északon és délen, kele­ten és nyugaton, szárazon, ví­zen és levegőben mindenütt harcolt a magyar. Kövessük együtt a­ hadak ut­jának azt a részét, melyen a 10-es honvédek jártak. Könnyű, nagyon könnyű megtalálni és betartani ezt az utat, hol legsű­rűbben domborodnak a jeltelen sírok és csoportokban állnak a korhadt fakeresztek­, arra ha­ladtak mindenütt a miskolci Ti­zes honvédek... Hol kezdhetném a megemlé­kezést másutt, mint ott, hogy mindenekelőtt azokra gondolok, kik mindnyájunknak a legdrá­gábbak, ami sok, sok hősi halot­tunkra, kik életüket és vérüket áldozták föl a Haza oltárán... Legyen az Ő emlékezetük örök­re áldott! A sors mostohasága folytán nem adhattuk meg né­kik, mit méltán megérdemeltek volna; nem tudtunk közülük senkit sem haza szállítani, hogy a­z édes anyaföldben aludhatnék örök álmukat, de legalább fel­állítottuk tiszteletükre és emlé­kezetükre oda a laktanya kapu­jában ércbe öntött alakjukat. Legyen ez a bronz honvéd egy felkiáltójel, egy mementó, mindnyájunknak a tekintet­ben, hogy úgy teljesítjük köte­lességeinket békében, főként pe­dig egy új háborúban, amint azt ők tették. Most pedig induljunk el a fönt említett uton, hogy eszünk­be jusson mindazon hely, mely­hez a tízeseket annyi sok szép és egyben gyászos emlék fűzi... 1914. év julius végén va­gyunk, szépen és forrón süt le a nap a magyar rónára! De hallgat a nyári csendet, mint egy tenger mormolása, szakítja meg az egész országban a­ nagy zsivaly! Elrendelték az általá­nos mozgósítást! Örömmámor­— Csókolom a kezét, nagysá­gos asszonyom! Lássa, milyen rövid egy esztendő! Már megint itt vagyunk, hogy újból el­mondhassuk magának, hogy milyen fiatal, milyen szép és hogy ,mi — ha jól állunk is az arcához — ez már csak olyan, mintha májusban ezüstróka boát viselne a nyaka körül. — Higyje el, nem is olyan nagy hiba az a maguk ősz haja. Olyan, mint a Vezúv — beha­vazva.. Mindenki tudja, hogy csupa tűz belül. — Nagyon kedves magától, asszonyom, hogy így gondol ránk. Ennyi szeretettel. Ennyi melegséggel. Igaza van. Csak a külsőnk változott meg. A lát­szat, mely Vadászy Pali bácsi­ból is látsza­st csinált. — Hogy-hogy! — Huszonhét évig lakott a Jókai-utca 31. szám alatt. Egy év múlva megüthette volna a 28-as jubileumát ebben a lakás­ban. És most elhatározta, hogy a háziorvosa — dr. Majzler Sa­lamon — mellé jön lakni a Sze­­mere­ utca 20 alá. Itt is lakik a 20. szám alatt, így lett a 10-es­­ből 20-as. De csak külsőleg, mert lélekben ma is százszázalékos tizes Pali bácsi és még akkor is itt lenne az ezrednapon, ha a „gyalogsági nap“ újra­ olyan „gyaloglási nap“ lenne, mint tavaly, amikor másfél kilót adott le a súlyából minden nyolcvan kiion túli 10-es baj­társ. — Pali bácsiból 20-as lett. Vitéz Kiss Kálmánból pedig 12-es. Mert rövidesen átveszi a nyíregyházai 12-es honvédezred parancsnokságát. Deák tábor­nok lovasparancsnok lesz, ő meg a gyalogezredé. A jóbará­tok egyszerre hagyják ott Pes­tet. Vitéz Gömöry Árpád ezre­­­des, ha már a­ bulénerek közé nem mehet — Dobsinára —, el­ment ezredparancsnoknak a poncichterek közé Sopronba. Parravicini Jenő ezredes pedig — ahogy mondják — a buda­pesti 1. honvéd gyalogezred pa­rancsnoka lesz. — Mennyi változás egy év alatt! — Hogy minden változást, minden eseményt tudjon rólunk asszonyom, elmondom a többit is. Dr. Pécsi János alezredes Pécsre került. A Zrínyi főreál tanára. Szerelmese volt pedig Budapestnek és jól érezte ma­gát a Hűvösvölgyben. De most egy melegebb völgybe került és az a jelszava: Magyarnak Pécs — németnek Bécs! — Vitéz Vitányi Dezső a.lez- Miskolc, 1932, május 21

Next