10-es Honvéd, 1932 (13. évfolyam, 1. szám)
1932-05-22 / 1. szám
410-ES HONVÉD 1932 május 22. Emlékbeszéd Tartotta az 1931. évi ezrednapon vitéz KISS KÁLMÁN ezredes. Az elmúlt ezrednapon nekem jutott az az igen megtisztelő és kedves feladat, hogy emlékbeszéd keretében méltassam az ezred harctéri működését. Ezen tisztemnek a legjobb tudással és akarattal igyekeztem megfelelni. Röviden, tömören összeállítottam kronologikus rendben az ezred jelentősebb fegyvertényeit és így szóban lerajzoltam azt a nehéz, fáradságos és vérrel áztatott utat, mit a világháború folyamán végig jártak a tizes honvédek. Minthogy pedig ez az emlékbeszéd elhangzott és maradandó emléket nem hagyhatott maga után, az ezirányú felszólításoknak engedve, az alábbiakban ezennel közreadom ezt a beszédemet, hogy az abban megadott adatokat egyes érdeklődő bajtársak adandó alkalommal fölhasználhassák! Az emlékezés hozott össze mindnyájunkat, üljünk fel képzeletünk szárnyaskerekére, repüljünk vissza a múltba, amikor a nagy-nagy világégés közepette, északon és délen, keleten és nyugaton, szárazon, vízen és levegőben mindenütt harcolt a magyar. Kövessük együtt a hadak utjának azt a részét, melyen a 10-es honvédek jártak. Könnyű, nagyon könnyű megtalálni és betartani ezt az utat, hol legsűrűbben domborodnak a jeltelen sírok és csoportokban állnak a korhadt fakeresztek, arra haladtak mindenütt a miskolci Tizes honvédek... Hol kezdhetném a megemlékezést másutt, mint ott, hogy mindenekelőtt azokra gondolok, kik mindnyájunknak a legdrágábbak, ami sok, sok hősi halottunkra, kik életüket és vérüket áldozták föl a Haza oltárán... Legyen az Ő emlékezetük örökre áldott! A sors mostohasága folytán nem adhattuk meg nékik, mit méltán megérdemeltek volna; nem tudtunk közülük senkit sem haza szállítani, hogy az édes anyaföldben aludhatnék örök álmukat, de legalább felállítottuk tiszteletükre és emlékezetükre oda a laktanya kapujában ércbe öntött alakjukat. Legyen ez a bronz honvéd egy felkiáltójel, egy mementó, mindnyájunknak a tekintetben, hogy úgy teljesítjük kötelességeinket békében, főként pedig egy új háborúban, amint azt ők tették. Most pedig induljunk el a fönt említett uton, hogy eszünkbe jusson mindazon hely, melyhez a tízeseket annyi sok szép és egyben gyászos emlék fűzi... 1914. év julius végén vagyunk, szépen és forrón süt le a nap a magyar rónára! De hallgat a nyári csendet, mint egy tenger mormolása, szakítja meg az egész országban a nagy zsivaly! Elrendelték az általános mozgósítást! Örömmámor— Csókolom a kezét, nagyságos asszonyom! Lássa, milyen rövid egy esztendő! Már megint itt vagyunk, hogy újból elmondhassuk magának, hogy milyen fiatal, milyen szép és hogy ,mi — ha jól állunk is az arcához — ez már csak olyan, mintha májusban ezüstróka boát viselne a nyaka körül. — Higyje el, nem is olyan nagy hiba az a maguk ősz haja. Olyan, mint a Vezúv — behavazva.. Mindenki tudja, hogy csupa tűz belül. — Nagyon kedves magától, asszonyom, hogy így gondol ránk. Ennyi szeretettel. Ennyi melegséggel. Igaza van. Csak a külsőnk változott meg. A látszat, mely Vadászy Pali bácsiból is látszast csinált. — Hogy-hogy! — Huszonhét évig lakott a Jókai-utca 31. szám alatt. Egy év múlva megüthette volna a 28-as jubileumát ebben a lakásban. És most elhatározta, hogy a háziorvosa — dr. Majzler Salamon — mellé jön lakni a Szemere utca 20 alá. Itt is lakik a 20. szám alatt, így lett a 10-esből 20-as. De csak külsőleg, mert lélekben ma is százszázalékos tizes Pali bácsi és még akkor is itt lenne az ezrednapon, ha a „gyalogsági nap“ újra olyan „gyaloglási nap“ lenne, mint tavaly, amikor másfél kilót adott le a súlyából minden nyolcvan kiion túli 10-es bajtárs. — Pali bácsiból 20-as lett. Vitéz Kiss Kálmánból pedig 12-es. Mert rövidesen átveszi a nyíregyházai 12-es honvédezred parancsnokságát. Deák tábornok lovasparancsnok lesz, ő meg a gyalogezredé. A jóbarátok egyszerre hagyják ott Pestet. Vitéz Gömöry Árpád ezredes, ha már a bulénerek közé nem mehet — Dobsinára —, elment ezredparancsnoknak a poncichterek közé Sopronba. Parravicini Jenő ezredes pedig — ahogy mondják — a budapesti 1. honvéd gyalogezred parancsnoka lesz. — Mennyi változás egy év alatt! — Hogy minden változást, minden eseményt tudjon rólunk asszonyom, elmondom a többit is. Dr. Pécsi János alezredes Pécsre került. A Zrínyi főreál tanára. Szerelmese volt pedig Budapestnek és jól érezte magát a Hűvösvölgyben. De most egy melegebb völgybe került és az a jelszava: Magyarnak Pécs — németnek Bécs! — Vitéz Vitányi Dezső a.lez- Miskolc, 1932, május 21