168óra, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-02-02 / 5. szám
16 Támadás a középosztály ellen A kultúra fölfalása Turul-mennyország B - 1936-ban a jobboldali, szélsőjobboldali Turul Szövetség kultúrkampfot, kultúrharcot indít a magyar film megteremtéséért, visszahódításáért, épp akkor, amikor - Gömbös után - a Darányikormány színre lép és a szélsőjobboldaliság visszaszorításával próbálkozik. Valamiféle veszélyérzet fűtötte talán a jobboldalt, s hívei netán arra gondoltak, hogy ha politikailag talán kevésbé nyerhetnek, a kultúrában kell előretörni? - Valószínűleg volt ilyen veszélyérzetük, bár a kultúrát és a politikát nem választották el egymástól. Tisztában voltak azzal, hogy a kettő összefügg, s ha nyernek a kultúrában, akkor a politikai hatalomhoz is közelebb kerülnek. A Turul Szövetség számára a magyar film zsidómentes filmet jelentett. A szövetségnek nem voltak koncepcionális kifogásai, bár amikor akcióba léptek, rendszerint megfogalmaztak olyan általános tételeket, hogy ezek a filmek magyartalanok, ízléstelenek. Valójában főként az állásszerzés vágya hajtotta a turulistákat, hiszen a fiatalság elhelyezkedése a harmincas években igen problematikus volt. Ez a szélsőjobboldali ifjúsági szervezet - közvetve - ilyen esélyeket is ígért számukra. Zsidótlanított film I I - De 1938-ban, amikor a zsidótörvények meg a kamarák felállításának segítségével - úgymond - zsidótlanították a szakmát, megfogalmazták azt is, hogy ez azért kevés, most már rendes, színvonalas magyar filmeket kellene készíteni... - Igen, csak ezt valószínűleg mások fogalmazták meg. A Turul Szövetségnek viszont az volt a szerepe, hogy - szélsőjobboldali célkitűzéseket szem előtt tartva - olyan kampányt indítson, amely hozzájárulhat a zsidótörvények meghozatalához, illetve a filmgyártás zsidótlanításához. Abban azonban, hogy a győzelem után hogyan kellene továbblépni, a Turul Szövetségnek már nemigen volt szava, mert, egész egyszerűen, a szövetség tagjainak a tehetsége hiányzott ehhez. 1938-39 után meg kellett változtatni a filmek szellemiségét, a hatalom azonban nem tudta pontosan, milyen irányba változtassák meg. A legjelentősebb politikai szlogen - „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” - a bécsi döntések következtében megvalósulni látszott. Közben kitört a háború, s kiderült, hogy a kialakuló Nagy-Magyarország sem mennyország. Tehát valószínűleg politikai-ideológiai propagandavákuumba került a hatalom, és szüksége volt valaminő pozitív jövőképre. Kapóra jött a hatalomnak a már korábban jelentkezett népi mozgalom ideológiája. Természetesen e mozgalom rendkívül heterogén tagságának nézetei is heterogének voltak, így hát elsősorban a jobboldali hangszerelésű irányzat ideológiájában találták meg azokat a kapcsolódási pontokat, amelyeket céljaikra felhasználhattak.Megszállták vagy megpróbálták megszállni a magyar filmet is. Őrségváltást követeltek a hatalom és a politika posztjain is, élesen föllépve a középosztállyal szemben, mondván, hogy az magának való, nem illeszkedik be a társadalomba, nem ügyel arra, hogy egységbe szervezze a magyar fajt, a magyar nemzetet... A totális hatalomra törők mindig pontosan tudják, hogy a közvetlen politikai cselekvéshez hozzátartozik a kultúra bekebelezése, fölfalása. Hitlerék felhabzsolták a német filmet, Sztálin is hadrendbe állította a filmművészetet, nálunk szintén őrségváltást óhajtottak például a Turul Szövetség kultúrharcosai az igazi magyar film megteremtése érdekében, a harmincas években. Sándor Tibor most, Őrségváltás címmel, a magyar film és a szélsőjobboldal harmincas-negyvenes évekbeli párhuzamos életrajzát tárja fel a Filmkultúra könyvek új kötetében. Szénási Sándor beszélgetett a szerzővel. Sándor Tibor: „A propagandavákuumba került hatalomnak szüksége volt pozitív jövőképre"