168óra, 2016. október-december (28. évfolyam, 40-52. szám)
2016-10-06 / 40. szám
4 ►» HÍREK «« ROBBANTÁS Kizárható, hogy magánéleti problémák miatt robbantott bombát nemrég a fővárosi Teréz körúton egy ismeretlen férfi. A hatóságok több verziót is felállítottak, a legvalószínűbb, hogy a rendőrség egésze ellen irányult a támadás. A Magyar Idők arról számolt be: a katonai titkosszolgálat nem zárja ki, hogy volt légiós vagy zsoldos is lehetett az elkövető. A lap szerint kihallgatták a robbantásban megsérült rendőrnőt, aki emlékszik a bűncselekmény körülményeire. A sérülteket meglátogatta a kórházban Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter. KISZÁLLT Kilépett a Tanítanék Mozgalomból Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. Ezt azzal indokolta, hogy a mozgalom csatlakozott az Alföldi Róbert nevével fémjelzett múlt heti referendumellenes tüntetéshez, ami szerinte túlságosan megosztó kérdés. Pukli a Magyar Nemzetnek azt mondta, az oktatás ügyéért továbbra is harcolni akar. STADION Az új Hidegkúti Nándor Stadion Európa legmodernebb létesítményei közé fog tartozni, az ízlésbeli véleményeket pedig tiszteletben tartom. Deutsch Tamás, az MTK elnöke így reagált a stadiont ért kritikákra, miszerint a játékkapuk mögött pár méterre nem lelátó, hanem betonfalak állnak. A stadion összesen 7,5 milliárd forintból épül. BÚCSÚ Eltemették Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államfőt és miniszterelnököt, a zsidó állam egyik alapítóját múlt pénteken Jeruzsálemben. Peresz temetésére az egész világból hetven jelenlegi és volt politikai vezető — köztük Orbán Viktor magyar kormányfő - utazott Izraelbe. HELIKOPTER Helikopterrel utazott egy vidéki esküvőre családjával Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, az esetről fotósorozatot közölt a Népszabadság. A helikoptert üzemeltető cég vezetője azt mondta, ő ajánlotta fel az utat, Rogán feleségének cégével pedig lebarterezik az út költségeit. FELMENTÉS Felmentette a bíróság az internetadó ellen tüntető három fiatalt, akiket a Fidesz székháza elleni támadással vádoltak. A Nol.hu szerint az ítélet nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be, és mindhárom vádlottra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. ELADTA Eladta tulajdonrészét a cégeiben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Az Index arról számolt be, hogy a politikus még az év elején egy német cégnek eladta hengergumizó cégét, a Béta-Roll Zrt.-t, most pedig korábban sokat támadott másik cégétől, a Motimtól vált meg teljesen. A tulajdonrészért Gyurcsány másfél milliárd forintot kapott, ebből azonban még adóznia kell. TALÁLKOZÁS Másodszor is találkozott Simicska Lajos vállalkozóval Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Magyar Nemzet Szalon rendezvényen az A38 hajón. Vona az ATV- ben azt mondta, négyszemközt nem, de újságírók társaságában beszélgettek Simicskával a kvóta-népszavazásos kampányról. Vona egyetértett Orbán korábbi barátjával abban, hogy a kampány hangneme, stílusa túl durvává vált. FENYEGETÉS Szálljon ki a politikából és búcsúzóul „keményen támadja be” a Jobbikot, személyesen Vona Gábort. Volner János jobbikos frakcióvezető szerint erre próbálta őt rávenni egy Fidesz-közeli vállalkozó, aki azt ígérte, ezt a Fidesz bőkezűen meg fogja neki hálálni. KOMONDOROS A független Nagyné Balogh Csillát választották meg a Bács-Kiskun megyei Fülöpháza polgármesterének a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. A győztes apja, Balogh József, korábbi fideszes polgármester lemondott tisztségéről, miután júniusban jogerősen tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért ököllel többször arcon ütötte élettársát. A polgármester az esetet megpróbálta ráfogni a család vak komondorára. FEKETE HÉTFŐ Lengyelországban. Sokan fehér szalagot tűztek ki a ruhájukra és közös déli imádságokon vettek részt. A fekete hétfő elnevezésű, interneten meghirdetett polgári tiltakozásokhoz számos ellenzéki politikus csatlakozott. A lengyel magzatvédelemről szóló törvény három esetben engedélyezi a terhesség megszakítását: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett. A parlament megszüntetné ezt a három kivételt, és lehetővé tenné a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését. A világ több pontján, így Budapesten is tartottak demonstrációt a lengyel nagykövetség előtt.