2000, 2003 (15.évfolyam) március
KOVÁCS JÁNOS MÁTYÁS: 2000 leütés
2000 leütés A mentőnek szombat reggel háromnegyed órába telik, hogy „kiérkezzen" Budapest szívébe. Na jó, nézzük a tappancsot, bár semmi értelme - mormolja a fiatal doktor. Már hajnalban beállt a halál, hol a mama személyije? Nem leljük. Kár. Szép véget ért, elaludt, nem szenvedett, részvétem, mentő el. Ügyelet jó, szintén ifjú orvos, sísapkában, nem veszi le, vizsgál (öt másodperc), szép halál, elaludt, nem szenvedett, részvétem. Kéne a személyi. Megtaláljuk, parányi plasztik, eddig a hitelkártya talarta a bukszában. A sísapkás ismer egy szép nevű temetkezési vállalatot, mely kérésre azonnal a helyszínen terem. Véletlenül a prospektusuk is nála van, engedelmünkkel már hívná is őket. Ezután három teljes óra cammog el, közben sírva-sürgető telefonok. Uram, négy szállításunk van ma délelőtt - próbál leszerelni a diszpécser. Hárman jönnek: szép halál, elaludt, nem szenvedett, részvétünk. Kérem őket, hajtsák be az ajtót. Tesznek-vesznek a szobában, egyikük megjelenik: volt ékszer a mamán? Nem értem a kérdést, talán a sarikagyűrű - rebegem. Visszajön, arcán gépies megrendülés, átadja. Matatnak tovább, hosszú percek telnek el, örülök neki, rettegek az abgangtól. Kikísérjük a koporsót a kocsihoz. A rendszáma HEJ-jel kezdődik. Van remény. Másnap rendet rakunk a szobában. Személyi vissza a bukszába. Üresen tátong, se pénz, se hitelkártya. A kulcscsomó is eltűnt. Az ügyelet távoztakor még minden megvolt. Hullarablás. Nem kapok levegőt. Kártyaletiltás (elkéstünk). Zárcsere. Feljelentés. Feljelentés? meg hogy kell? Hívom a temetkezési vállalkozót. Ki van zárva, kérem, régi kollégák, alaposan megfizetem őket. Hangja ál-magabiztos. Minek vitatkoznék? Mesélek inkább. Boldognak, boldogtalannak, a hullaszállítók vidám víkendjéről. Mindhiába. Még meglepetést sem mímelnek beszélgetőtársaim. Vigasztalásul kórházi lopások rémtörténeteivel traktálnak. Háziorvosunkat sem rázza meg a hír. Ő például zsebébe rejti ékszereit, mikor hosszabb autóútra indul. Szeretném, ha karambol esetén a mentő az újjáélesztésemre koncentrálna, s nem a nyakláncom csatját keresné. Ügyvéd ismerősöm - miközben óv attól, hogy a rablókat feljelentéssel provokáljam („János, tudják a címét, mondja, látott már verőembert testközelben?" - rátromfol a doktornőre. Friss bírósági esetet említ. Külföldi luxusautó csúszik az árokba az autópályán. A mentők és a rendőrök egyszerre érkeznek. Kié legyen a zsákmány? A polkcáj fegyvert ránt és... Nem figyelek, elönt a nyugalom. Anyu, érted már végre: szép halál... A többit majd megbeszéljük. Kovács János Mátyás