2000, 2007 (19. évfolyam) június-július
LENGYEL LÁSZLÓ: Új Közép-Európa?
Lengyel László Új Közép-Európa? K Kelet-Közép-Európa országaiban, vagyis ott, amit 2003 tavaszán Rumsfeld „új Európának" nevezett, 2005 ősze óta érdes, nacionalista fordulatok zajlanak. Nem kommunista és/ vagy harmadik utas restaurációk, hanem nacionalista és/vagy szociális-populista váltások. Az iraki háború idején, az első Bush-kormányzat Amerika-barát köztes politikai láncolatot igyekezett létrehozni az iraki háborút ellenző francia, német és orosz nagyhatalmakkal szemben. Ebben a Nagy-Britanniától Portugálián, Spanyolországon és Itálián át húzódó láncban fontos szemekké váltak a kelet-közép-európai országok Magyarországtól Romániáig, Csehországtól Lengyelországig és a balti államokig. Az „új Európa" országai gazdasági lendületben voltak, s méltán bizakodhattak abban, hogy közeli EU-tagságuk, valamint az Egyesült Államok aktív támogatása növeli politikai és gazdasági súlyukat. A NATO-tagok a NATO-n keresztül, amerikai támogatással jutottak az Európai Unió kapujához, így a többieket is megnyerte a NATO-tagság és az Unióba való bejutás ígérete. A 2000-es nizzai francia-német megállapodás az EU pénzügyi szerkezetének fennmaradásáról, majd a 2002. decemberi koppenhágai felvételi tárgyalások a kelet-közép-európai országokat nem győzték meg az európai tagországok, a francia-német nagyhatalmi szövetség nagyvonalúságáról. A brit Blair és a spanyol Aznar, a kelet-közép-európai országok élére állt az európai kontinentális - francia és német - nagyhatalmakkal szemben, így növelve a pozitív atlantista érzelmeket. A nemzetek többségét erős német- és oroszellenes indulatok, őszinte Amerika-barátság jellemezte. Történelmi sérelmeiket a régió hagyományos nagyhatalmaitól szenvedték el. Ezért szívesen léptek arra az útra, amelyet az Egyesült Államok jelölt ki, és amely a nemzeti szuverenizmust, a biztonsági lojalitást, az adócsökkentő, államot leépítő piaci gyorsítást, a konzervatív életformaelveket állította szembe az akadozó európai integracionizmussal, a bizonytalan jóléti állammal, a megengedő liberális életforma-normákkal, és a másik oldalon az épülő, kockázatot jelentő, nemzeti birodalmat alakító putyini Oroszországgal. Erőt és emelkedést láttak az egyik, gyengeséget és hanyatlást a másik oldalon. Kisebbségük, így a magyarok, csehek Churchill realizmusát vallották, aki így válaszolt De Gaulle 1944. novemberi javaslatára, hogy együtt szálljanak szembe az Egyesült Államokkal: „Jobb követni az erősebbet, mint szembeszállni vele." De az amerikai-brit típusú „új Európa" építésének hiányoztak a gazdasági és az intézményi feltételei. Akárcsak az 1920-as és 1930-as években a francia nagyhatalom által támogatott lengyel, csehszlovák, jugoszláv és a román részvétellel létrehozott Kisantant próbálkozásainak, amelynek Németország és a Szovjetunió elválasztása és megfékezése lett volna a feladata, az angolszász Kelet-Közép-Európának sem voltak alapjai. A térség országai kereskedelmi és befektetési szempontból az európai nagyhatalmakhoz, az Európai Unióhoz, mindenekelőtt Németországhoz, energetikailag pedig Oroszországhoz vannak kötve. Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának Az írás a Korridor Politikai Kutatások Központja „Merre tovább Magyarország” címmel előkészületben levő tanulmánykötete számára készült. 40 Cl 2000