7közlap, 2001. július-december (3. évfolyam, 48-95. szám)

2001-11-20 / 85. szám

tközlap 2001. november 20. kedd KULTÚRA — SZÓRAKOZÁS — OKTATÁS 3. oldal Csocsó avagy Acélváros filmje Hamarosan a mozikban Csocsó bácsi, vetném oda Koltai Róbert­­nek. Nem vagyok nehéz helyzetben, „nagyjá­ból” már láttam a filmet. No, nem az utószépí­tett változatát, még azt, ahol nem volt a zene a helyén, a narrátor szövegeket is csak hoz­záolvastuk. De ez jó néhány hete volt. De már akkor tudtam, hogy én ezt a filmet szeretem. A forgatás idején még volt bennem félelem. Tudják, mindannyian kényesek vagyunk az Acél­város múltjára, s kikérjük magunknak, ha a szo­cializmus fellegváraként, a posztkommunista idők rekvizitumaként mutatnak meg bennünket. De tényleg tapasztalhattuk már számos alkalom­mal, hogy valós ez a veszély. Mert hol máshol le­hetne jó kis ironikus, gúnyos mozit forgatni az át­­kosról, ha nem nálunk? De persze itt tudjuk, hogy nálunk nem csupán idétlen, félhülye pártkatonák éltek csak, mert ak­kor a rendszerváltozást követően is csak kizáró­lag azok laknának a városba, amelyet azért kiké­rünk mind a közel hatvanezren magunknak. De nem erről volt szó a Csocsóban. Ez egy szép film. Szomorúságával­­ nyugod­tan asszociálhatnak a Sose halunk meg címűre bájával, humorával, öniróniájával egyeteme­sen emberi. Az ötvenes évek sztálinizmusa csak a körítés - csak ahhoz kell, hogy jobban bele tudjunk helyezkedni az abszourdba. Koltai Róbert mesélte, hogy most már túl van­nak jó néhány próbavetítésen, gyerekek előtt is tesztelték a filmet. A tanulság: azok is értették, élvezték, akiknek nincs személyes „élményanya­ga” „a korabeli” történésekről. A kiszolgáltatott­ság, a jóság, a hatalom ostobasága nem rend­szer­ specifikus. Koltai Róbert egyébként bizakodó. Én elhi­szem neki, hogy most, ahogy járja csapatával, a forgalmazókkal az országot, a legkedvesebbjét viszi körbemutatásra. Valahogy árad a színész­rendezőből ez. Ezt nem lehet csak úgy „csinálni”. Ezt érezni lehet. S egyértelműen süt, árad min­den mondatából, hogy ő is rajong érte. S ha már az ominózus Sose halunk meg-et hoztuk szóba, úgy véli, hogy azóta rengeteget tanult a film­ké­szítésről, a filmszakmából. Ráadásul változott is a kilenc évvel ezelőttihez képest a környezet. Most már a multiplexek amerikai filmdömpingjé­­nek ellensúlyozásaként még inkább állni kell a sarat a magyar filmnek. S egyetértek azzal is, hogy közönségfilmet készíteni nem a holmi aljas, ér­téktelen szemét kategóriájába kerülést jelenti. Közönségfilmet csinálni szerintem a lehető leg­jobb dolgok egyikét jelenti. S nincs mindenképp ellentétben, amit szeretünk a minőséggel Jó filmek vannak, és pocsékok. A néző pedig tudja, hogy mire van szüksége. S hát valljuk be, örökkévalóság ide, maradandó­­ság oda, ki a fenyőnek készül­nének a filmek, ha nem nekünk, halandóknak? S ráadásul visszatérve a Csocsóra, ahol annyi szépen ki­munkált karakterfigura van, jó néhány az olyan színész, akit - nemtől függetlenül - nem csu­pán a popsijáért nézhetünk meg. S még egy vonulatát kell kiemelnünk a film­nek. Mi szereplünk benne. A mi ismerőseink arca tűnik fel időnként a képernyőn, azok a helyek és helyszínek, amelyekről mi tudjuk, hogy hol van­nak. S szégyenkeznünk sem kell miatta, hiszen Acélvárosban élni és lenni nem szégyen, nem volt nagyobb szégyen, mint máshol. Hamarosan, ha jól számolom, másfél hét múl­va lesz a dunaújvárosi díszbemutatója a filmnek. Ezt kv­etően itt is marad, még egy hónapig. De­cember közepén pedig egy kereskedelmi csator­na is műsorára tűzi, s elkezdődnek december elején már az országos vetítések is. Azt már hallottam, hogy nálunk nem lesz baj a nézőkkel, már most vadásszák a jegyeket. S azt is csak remélni merem, hogy máshol is megsze­retik majd Csocsó bácsit. Azt az embert, aki min­dig akar valamit, mindig jót akar, s ettől függetle­nül furcsa mód beleütközik akadályokba, emberi és rendszerbeli gyarlóságból szőtt akadályokba. Utóhang: Már az idejét sem tudom, lehet lassan már egy éve is, amikor először ültünk le Koltai Ró­­berttel és Nógrádi Gáborral a város egyik pres­­­szójában. Akkor még csak arról beszélgettünk, hogy forgatnának itt egy filmet. S a filmben meg­jelennének a „kisemberek” sztorijai is. Duna­újváros lenne a fő helyszíne a forgatásoknak. Sztoriztunk, beszélgettünk. S én akkor még csak egy ötletnek tartottam. Aztán... tessék. Vannak álmok, amelyek felülmúlják saját magukat is. S most azt kívánom, hogy fogadják mindan­­­nyian szeretettel ezt a filmet - megéri, megér­demli. -f.gy.­ A szabadság fotósa Jean-Pierre Pedrazzini, a Paris Match tudósítója 1956. október 28-án érkezett Buda­pestre, azzal a küldetéssel, hogy fotóival ezután hitelesen tájékoztassa a világot a magyar forradalom eseményeiről. A fia­tal férfi két nappal megérkezése után a Köztársaság téri harcok­ban golyózápor áldozata lett. Halálának hiteles történetét va­lószínűleg már sohasem fogjuk megtudni. Számos feltételezett legenda próbálja hőssé emelni Pedrazzinit. Hallhattuk, hogy ki­ugrott a fedezékből egy tizen­éves fiúcskáért, sokan ezzel szemben azt látták, hogy egy kislányt kap el, amikor a golyó­zápor eltalálja. Néhányan pedig úgy emlékeznek, véletlenül ug­rott ki az útra, ahol végül három lövés is ért hasán és hátán. Amikor Pedrazzini baleseté­nek híre elért a Paris Matchba, azonnal francia sebészorvost, éppen Pedrazzini sógorát, küld­tek a Péterfi Sándor utcai kór­házba. A francia orvos konzul­tált magyar kollégáival, végül úgy dönöttek, hogy a sebesültet még november 2-án éjjel, egy osztrák repülőgépen hazaszál­lítják a francia fővárosba. Életét azonban a párizsi klinikán sem tudták megmenteni. November 7-én halt meg családja köré­ben. Sokan úgy vélik, Pedrazzinit egyszerűen a hisztéria és a pro­paganda avatta legendává. A bajt talán az is okozta, hogy a sebesültet elszállították Franci­aországba, bízva az ottani jobb körülményekben. Ha itt, Buda­pesten látták volna el, lehet, hogy életben marad. A fotókiállítás a Biiingua Hongrie Egyesület segítségé­vel, személyes ismeretség ré­vén juthatott el Magyarország­ra. Az egyesület célja, hogy a kulturális értékek közvetítésével támogassa a francia és magyar fiatalok közötti kapcsolatot. Jean Pierre Pedrazzini fotó­művész emlékkiállítása novem­ber 28-ig látható a Baraka Galé­riában. oe Pályakörkép - Pályaválasztási kiállítás, nem csak diákoknak Több felmérés igazolja, hogy tanulmánya­ikban válaszaihoz érkező fiatalok gondolata­iban, beszélgetésében az első három téma között szerepel az aktuális pályatervezési ki­hívás: milyen pályát, szakmát, iskolát válas­­szák, vagy hol és milyen munkát vállaljak. A döntést könnyítendő kétnapos Pálya­­választási kiállítást rendeztek pénteken és szombaton a Dunaferr Szakközépiskola villamos tagozatának épületében. A házi­gazda Fejér Megyei Munkaügyi Központ a rendezvényt elsősorban az általános isko­lák 7.-8. osztályosainak, a szakképző isko­lák 9-10. évfolyamosainak, valamint a kö­zépiskola utáni szakmaválasztásban, szak­maváltásban és továbbtanulásban érdekel­teknek ajánlotta. Az intézmény ve­zetője elmondta, a legfontosabb céljuk az volt, hogy a diákok végre közvetlen módon szerezhessenek ismereteket az iskolákról és az esetleges munkalehetőségekről. Ne csak a könyvekből tájékozódja­nak! Éppen ezért minden kiállító megpróbálta a lehető legszemléle­tesebben berendezni saját stand­ját. Diákok és tanárok is képvisel­ték az egyes iskolákat. Szakmais­mertető videofilmekkel, valamint konzultációs lehetőségekkel várták mindenütt a továbbtanuló és szak­maválasztó fiatalokat és szüleiket. lett A város szinte összes középiskolája mel­bemutatkozott a pusztaszabolcsi Velinszky László Gimnázium és Szakközép­­iskola, a bicskei Vajda János Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépiskola, valamint a velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola. Az iskolák mellett részt vett a rendezvé­nyen Fejér Megye Hadkiegészítő Parancs­noksága, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitány­ság és az Alba Volán Rt. Üzemigazgatósága is. Az ismerkedési lehetőség tehát mindenki­nek megadatott, választani pedig tudni kell! oe Itt jók a tanárok Remek diákhét a Rudasban A címben tett megállapítással kell kezdenünk. Ugyanis a Rudas Szak­­középiskolában valóban jók a taná­rok. A diákok szerint mindenképp! És ugye, ez lehet a legnagyobb dicséret egy pedagógus számára. Mikor hangzott el? Az iskola diákhetében, a tanáravató bulin. Kacagtató felada­tok, paródiák (tanárok színművészi adottságait is bemutatva), tanár és diák együtt szórakozott. A korteske­dések? Minden hátsó szándék nélkü­liek, tiszták, becsületesen megvívott „csaták”. Tanulók a tanulók kegyei­ért. A leleményes plakátok, jobbnál jobb ötletek extra­vagány kivitelben. Győzzön a jobbik! Mint az életben. Akarom mondani, mintha az élet­ben... Itt valóban a jobbik győzött, itt va­lóban tiszta érzelmi megnyilvánulá­sok törtek elő, itt kérem, mindenki csak nyerhetett. Remek diákhetet szerveztek a nebulók. Persze, hiszen itt jók a diákok - mondhatja egy tanár! -fo- Lagerlöf, Selma svéd írónő (sz.: 1858. no­vember 20.) „Nagyon szeretünk templomba menni. Mere­dek úton hajt fel a kocsi, mielőtt a templom előt­ti térségre ér, és Jansson csattogtatja az ostort, úgyhogy teljes iramban érkezünk. Az alacsony kőfalon, a templom előtt egy sereg lány meg le­gény ül mindig, de mikor a morbakkai uraság kocsiját meglátják, leszállnak, és hajlongva kö­szöntenek. Nekünk ez persze nagyon tetszik. Anya kiszól a kocsisnak, hogy lassabban hajt­son, mert az úton ácsorog egy sereg ember, de A József Attila Könyvtár ajánlata apa csak nevet, tudja, hogy Jansson nem gázol el senkit.” (Amikor én kislány voltam) A könyvtárak állományából: Nils Holgersson csodálatos utazása (mese­regény), A halál kocsisa (kisregény), Krisztus legendák, Amikor én kislány voltam (önéletrajzi regény) „AZ OLVASÁS ÉVE” 7közlap Dunaújváros és Környéke KunftI Mozil^um­ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 2400 Dunaújváros, Barátság út 2. Telefon/fax: 25/412-700 Főszerkesztő: Cs. Fekete Györgyi Főmunkatárs: Csongor György Szerkesztők: Deutsch Bea, Fábos Zsolt, Fodor Endre, Koczka Kata, Stéhli Róbert Sztipán Orsolya Tördelőszerkesztő: Korom Károly Kiadja: Duna-Tükör Lapkiadó és Reklámszolgáltató Kft. Ügyvezető: Markovics Éva Előfizetés és hirdetésfelvétel: 2400 Dunaújváros, Vasmű út 41. fszt 19. Postacím: 2405 Dunaújváros Pf.: 47 Telefon: 25/551-498 Nyomás: Dunaújvárosi Nyomda Kft. Felelős vezető: Farkas István igazgató ISSN 1585-7069

Next