8 Órai Ujság, 1921. május (7. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

Szerda, 1921­. május­­, ■»­j rsitáció — Amponyi Albert, Szolnok dísz­polgárai. Szolnokon jelentik, hogy a város mtgvan/K nagy lelkesedéssel diszpolg.U¥é«*^alasztotta Apponnyi Al­bert grófot. Az erre vonatkozó indít­ványt Lipót Orbán volt képviselő, to­vábbá Sáfárt­, a­ keresztény egyesülés pártjának elnöke és ifjabb Bódy István kisgazdapárti elnök terjesztette elő­. A közgyűlés határozatáról a polgármes­ter értesíti a budapesti rendező bizott­ságot. Elhatározta a közgyűlés, hogy Szolnok város az" országos ünnepen küldöttségben vesz­­ részt, továbbá, hogy Apponyi ünneplése cél­jából dísz­­ünnepséget tart,, amely napon Szolnok összes iskoláiban Ripponynt méltató ünnepélyt fognak­,rendezni­ . . A május haftilistt jegyek. A fő­város tanácsa érvsíti a­ közönséget­, hogy a most kiadott iffi május-júniusi élelmezési­­jegyek lisziszövényei további (1 kilo­gramm­ ílilyjotát tartalmaznak ,és ennél­fogva malma egyes szelvény 20 deka . liszt, vagy 27 deka kenyér vásárlására jogosit. A kenyérlisztnek plyharmadrésze továbbra .is. kukoricaliszt fsz. , K­ővorcsák Gyono ha­zaérkesst­t Amerikából. Nyírenházáról távira­tozzál: Ouoresci^fiyőzö, Nyíregyháza nemszütgyűlési sf képvi­sel­ője, hazaérke­zett Jmedh*^körs útjáról.­ Nyíregyháza közönsége, Énekes János kanonokkal az élén nagy lelkesedéssel fogadta kép­viselőjét, aki tegnap a vármegyeház nagytermében előadást tartott ameri­kai­­útjáról. Részletesen ismertette a pittsburgi szerződés igazságtalansá­gait, amely ellen éppen az amerikai tótok tiltakoznak a legerélyesebben. Amerikai tapasztalataiból arra követ­keztet, hogy az antant nem akarja Csonka-Magyarország mai határait véglegesen fentartani. Ezután utazá­sának történetét adja elő. Tizenegy tiltakozó népgyűlésen vett részt, ame­lyen az amerikai téhsng a „cseh­szlovák" áll­amegy­ség erőszaka ellen tiltakozott. A tótokon kívül a vendek, rutének és zipszerek is csa­tlakozta­k­ a tiltakozó határozathoz és memoran­dumot intéztek Harding elnökhöz. Dvorcsá­kot körútja végeztével az Egyesült­ Államok államtitkára kihall­gatáson fogadta. Megemlítette még Dvorcsák,­­hogy március 15-ét az ame­rikai magyarság pi tótokkal együtt ün­nepelte meg, am­i bizonyítja, hogy az amerikai magyarok összetartozóinik érzik magukat, az amerikai tótokkal. Az előadás után a közönség lelkesen ünnepelte képviselőjét. — Halálozás. Kuchs DH&3 máv. fel­ügyelő neje szül. Bü­chler Valéria ,ha­­­sas szenvedés után folyó hó 21. elhunyt. A 'megboldogult­an' Büch­ler^ Vilmos szer­­­kesztő' és cici Bűddel' Jogimmá délivar­uti fe­lügyelő .ijlvórstket^yár/.d’ják. Temetése folyó hó­téti, a j­oskereszturi temető 'halottasoSból'dflután 4 órakor lesz. Döntő­­­öt. Vilamo­s államvasúti föfel­­ügye­lő hosszas szenvedés után tegnap di11 után ötvenhat­ éves­ korában meghalt. Temetése szerdán délután négy órakor ftsz a Kerepesi-uti..­, temető hatot V­asházá­­,,bó.J. Az elhunytban Dömötör Hana opera­­énekesnő az édesanyját gyászolja. Potrocíci. . Ernánké, dr. ■ f'elick­es­György makói polgármester ötesztendős kisleánya hosszas szenvedés után tegnap­­előtt­ Makón meghalt. —­ Internál!­ú-ció~i vitézség-! ér­mesék ,hav.t.. jiijiy*!, Kor­mányrende­­let vntéak­eceli u/n­ak idején­, az ország eg­ysz­­­erüll lérsm­ézve afelől, hogy a vitézségi éínap tula-.jdonosain.lk havi dijakat, fizaarn­ek kit A fővárosban ezt a korm­nányrendeletet nem hajtották végre, úgy, ho­gy a Budapesten­ levő­­­ községi éremtulajdonosok semmiféle díjat nem kaptak. Csetiy Ferenc kép­viselő a holnapi nap folyamán megin­­terpellálja a honvé­d­elmi minisztert a budapesti ’vitézség t­éren a tulajdono­­sok havi dijainak ügyében. — Ax/jÉgisz u k őr­.etj í-flöi „Tér* rasa Cef£JRe!­tanrairt‘.-ja. szerdán, május megnyílik. Naponta dél­után és este szimfonikus hangverseny. — Kadsa-oderbergi vasút. A f. .évi reárcius hó 4-én tartott közgyűlésén hozott Tiktárdmtokhmz Jsepest a. kassa-oderbergi vasút es**i*az eddi­g hirig ki nem sorsolt el­sőbbségi kötvényei oly módon sorsoltat- Ijf*k. ki,. hogy. r zok. f, évi ittl­us, illetősért szeptember hó I-­étől kezdődőleg magyar koronákban fognak visszaüzett­etni. Jogá­ban áll azonban a kisorsolt kötvények tu­lajdonosainak, hogy a visszafizetésről le­­mondanak és hogy­­ részletkötvén­yeiket cseh-szlovák értékre konvertálhassák. Az erre vonatkozó részletes feltételek, vala­mint a konvertálási hel­yak a Budapesti Közlöny 1. évi május hó 1-i számában közzétett hirdetményben olvashatók, mely a konvertálással meglő­zott pénzin­tézeteknél is rendelkezésre áll. — hullák a«Duná­ban. Er­­­zsébetfsdva haMrábanf'a Gubacgi-pusz­­tánál'l/gintP' eg.v^TO—75 tves férfi hölttestet . fosták Jn a Duanból. . A rendőrorvos rigáSápirattai­; n­oöv a hulla körül^fül két­ esztendeit­ van a vízben és­ így még a román megszállás vagy a kommün alatt került a Dunába. Kilétét meglillaspítani n­em tudták és ak­ivel valószínű, hogy Malény áldo­zata, a nyomozást megindították.­­­ Tegnap­­ délután 5 órakor a® újpesti rakodóparton dolgozó munkások egy erősen szitásnak indult hullát húztak ki a Dunából. A kiszállott rendőri bi­zottság megállapította a hulla ruhájá­ban lévő , fényképes igazolványból,­­hogy­ az illető Schwerdick Vilmos prls­­nitzi­ születésű 35 éves lisztiszokja, Zselji­!kou osztrák sebér végzésű­ Pénz volt. A­ h­oltestet a törvényszéki bord­­­ani intőéibe szóllitották. — Jk^kvi.em. Mj^us 7.én délelőtt 11 órako­r a FermrflS-templomában gyász, IstentUzi-NeiT" lesz a virígháborib­an a hazáért elesett azon hősök emlékért; meg­tartva, kik a golf cg, „és ki?... II. Vilmos ném­et, elsászár nevét viselt 7. huszárezred­ben­­szolgáltak. jf* — Szjh­elláry vonye incít tizsisz koronái a Hsaszett-tanácsnak. A Tisza-per tárgyalásainak tegnapi nap­­ján Paóhni Dejgm olyan megjegyzést tett, hostr Szjji­dáry adta az első tiz­­ezer krímít a Nemzeti Tanácsnak. Erre vonatkozólag • Szapcsáry­ Gy­örgy kijelenti, hogy a­ Nemzeti Tanácsnak soha egy­­fillért nem adott, ellenben igenis adott 10,000 koronát jótékony célra, még pedig a lánchid­i csata áldo­­zatainak hozzátartozói részére. — Kiraboltak egy templomot. Teg­nap délután távirati értesítés •tett’­ a főka­­pitányságra, a tatárújfalusi alre­ndő­rségröl, hogy az ottani római k^gefiktís templom­ban betltők jártak. BeUiszitették a kegy­­tárgyilkat. őrző sZeka^^tket és­ igen­ érté­kes smany és ezü^nőt. készü­lt kegyszere­ket raboltak afcr A nyomozást a főkapi­­tányságizijuani csendőrséggel karöltve megindította. Egyébként holnap Zákány maga is Zalaegerszegre utazik. A minisztertől garanciákat kapott , arra nézve, hogy azokat a panamákat, amelyeket ő fel­sorolt,­ meg fogja torolni. A miniszter­­maga is belátja, hogy az beteges álla­pot, ami most van és­ a forradalom ■szomorú hagyatékát, az internálást tá­bort, (­ leggyorsabban fel fogja osz­latni, . Bethlen István gróf­­fhegjetént a fo­lyosón, s mikor kérdést intéztek hozzá az internáló tábor ügyében, kijelen­tette, hogy ebben az ügyben­, amely fo­lyamatban lévő d­olog, ncfc..' nyilatko­­zik, majd amikor már a vizsgálat be­­fejeztetett és az egész eljárásnak vége lesz, akkor fog a nemzetgyűlés elött nyilatkozni. • - . - ■ — Hunyadi János emlékünnepe. A Hollós mátyás Társaság­ tümas­­­ón és 5-én­ J Hunyadi­­János főkormányzóvá választásának 475. évfordulója alkal­­mát­ól­ országos ünnepség t rendez. A társa£|fg nevében nla •délben Tasnádi Kovács József mfftzetgyülési ,k­i­pviselő vezér-séve! Bmínski­ Gyula dr„ Vfor­­vail xyóz&mr..és Zseny József kül­­ö­n'ötlseSB^ tisztelegtek Bethlen’ István gróf m­iniszterelnöknél és arra kértek, hogy az ünnepségen a kormány­t je­lenjék' 'Illeg. A miniszterelnök kilátásba helyezte a kormány megjelenését és a legm­esszebbillenő támogatásáról biz­­tosított i­' a társaságot. A 'Hollós , Má­­­l­yás' Társaság ezt az­­országot ünnep­ségét szeretné összekötni a Falu- Szövetség monstregyűlésével, amelyet szintén június elejére terveznek. Erről még tárgyalások lesznek a Falu­­­­Szövetség vezetőségével. A társaság különben ősszel Korvin Mátyás-kiállí­­tást rendez,­ amelyen a nagy királyra vonatkozó összes ma®yar­ ok­saági emlé­keket össze­fji­niti. ■ g iludy-TÁrsasági könyv-A Kisfaludy Társaság el­vé teszi,, hogy a Társaság az Kőlapok ötvenkettej ik­ént Báni Miklós Vézeklés­ij­ét .és Radó Antal-nak A müvfrt ,— mint az ■ 0120. évre szóló alapítói könyvilletményeket — a Franklin-­Társulat. könyvkiadó osztályá­­ban (IV., Egyetem-utcát 4. I.) kellő igazo­­­­lás mellett dijnyentesen átvehetik. — .t­ovászy Márton romániai útja. Aradról jelentik: Lovászy .Már­­t­on­ a napokban ideérkezett és Er­délybe, valamint Romániába utazik tovább. Lovászy kijelentette, hogy utazása elsősorban-"lnpiának admi­­nisztrativ ügyeivel fogi?,-összé, de tár­­gyalni fog "politikusokka! is. Tény, hogy a roltjának,--lakik­ sem a v­ida-­­ nisíi, sem a bécsi­ lapokat nem enge­dik be. Lovászy'lapjának terjesztését mindenütt lehetővé. teszik. -^-•ItkvAnd­rSpsy Juo M- gyilkos elfogó­ja Szávi a m­tsirat: "A musikácsi - detektiv, .ak­i, mint a megh­ítk, Beéb­eUj Kálmánt­ ’el­­fogta, írt a budapesti_ rendőrségre, míg a jutalmul /'kitűzött 400 Svájci frank . megküldését...-;- . . — Vés'xetes -Sopronból jelentik: .Gábor, csopaki lakos Király La,insife a'lajai^W^és dr­'tekoá­t szó­váltás közbei^rtimisa fegyverével mell­­be lőtte. A halálosan­ m­ess­ebesül­t Ki­rályban, amíg a fojtás által a sebbe szorult ruhadarab a vérzést viss­za­­tartotta, még volt annyi erő, hogy Kovácsot­ a földhöz vágta s percekig birkózol' vein. Mjkf­j, már a küzdelmet nem bírta Jováini^Kovács maga alá te­­’perte és Bssao-yissa^ .ftNfto^a­ haldokló ellenfeléi. Királyt lakására szállították, ahol ffil óra múlva kiszenvedett. A tettein ja c.sendőrség Iclak­óztalilá. -f Birtkai Márton Amerikában. Ajkla árkezett Amerikai Magyar ífejpszas­e-iban olvasóik Jkátkai Mártod csakugyan ifegérkezett- Jpavyorkba. Vidáma-a mosoly, . lőtt rá jüSíSzabadság ércből­ váló­ istene asszeízi amikor .Tálka­i roppant komoly. • arccal­ megemelte előtte a kalapját, mert ítátkai — mint mindet.­.. e.csőváSg:u • ko­mikus--— mindig roppantul komoly- és: az a legnagyobb hoszuSága,' hogy ha­ az legko­molyabban m­ond valamit, a leg­hahotázóbb kacagást váltja ki a közönségbőL Pedig hátfeld­ ' nem .tréfált, banljm..egész’ komo­lyan ide .jött közibénk, .fcpgy' gsiTityörköd, bessítak -kivételes, művészetében.­­ Az al­kalmat- erre: n­emsokái'.a.. m­egadja,. csak egy kis türelmet kér, amig. ,eendbe szedi magát és­ azután elárulja legközel­ebbi ter­veit. Annyit mi is elárulunk,­ hog­y. Rátka­i Márton — akit már a Bibat­k­arrá is, csá­­bitanak —­ '-hamarosan fellép amerikai magyarok közt. . * . . — S^cyssben és Sárosban be­' Grünytzpih a juagy-nv Ésl­fjutázást, Rózsahegyről jelen­ik: A Sióvak ’ köz­­i és fc&zerinLrff pozsonyi c'S:jh ; m­inis Mer 'ité íttótta/Szepé S- és •.Sáro Megyé&'-te­­rület^ m­agyar nyelvü szintelőadások rendezését. Eszerint tehát ebben a két várjuegyélen a kassai magyar­ színtár­sulat sem .vendégszerepelhet.­­ . — A dorogi mandá,tuyi. A fővárosi np.stóban napok óta terjesztik azt. .o. hirt, hogy.­Szilárd dgla d,r.... a dorogi kerület nemzetgyülési­ képviselője ,mandátumáról lemond és a­ kerületet átadja -Kádrus Ge­deon belü­gyi miniszté­rrek.. .Szilárd Béla dr. nem­zetgyűlési képviselő­-m­egkérte a Magyar Távirati Irodát, hogy neki,,egy­­áitalában nincs szándéka a mandátumról lemondani és igy a lemondásához fűzött összes kombinációk­ is légből kágottak;;-’ — Nagy' ntó Sáes DL a'Fővárosi Cir­­kuszt­an; A m.. kir-q diperaház y:s:a '-Nem­zeti Színház tágan a m. kir. Opfera-házi nywfcdijintézete- yfuvi Am -nagy '-művészi ínókaestét rendinek a Fővárosi' pitkuscz, bán.4-Június Iv/d­áp, hétfőn ?,&8 órái kez­detté!­, Ajjiktor keretében,, fellépnek a.,m.­­kir. Upính­áz teljes zenekar­á, Valamint az ének- és tánckar, továbbá Sándor Erzsi, Me­dek Anna, Sebők Sári, Haselbeck Olga, Hajdú Ilona, Halász Gitta,­ Patay Alatrld,­­Stáborszkyné, Budanovits Mária,­­Bársony, Hóra, Goda­­Gizella,- Némethy Ella, Sasi* 'Kidles Mária,- Bodor diatola-,.. Praechinszky, Jozefin, Harmath Mariska, Keresztes Illa-i­rista,’­ Környei Béla-,. Szemere, Árpád, • Szende Ferenc, Pilinszky Zsigmo­­s'd,. .Dal­­noki Viktor',’ Vendel­ Béla,' Pi n­k Imre, Farkas Sándor, Kálmán Gstek Sir, Hegedűs Ferenc,, Kertész­­Ödön, Gábor József, pa­lotai Árpád, Ney­ Bernát, H.éri, Jenyv,To­rony­ Gyula és Zebeiseh Ottó...A­ Nemzeti S­zénház. részéről:­ Bakó Szászló, Ilrbályn Károly, Pethes­­Imre, Or-'-dy'-Akis,,'Fehér Gyula, Márkus­­Emilia, P­aulay JErzsi és Somló Emma. A Városi Színház Részéről:­­ Farkas Aladár, «V Fővárosi Orfeum ;rés szérűi : Ferenczi Károly. Rendező-bi­zott­­ság­, Szemere Árpád, Bajnekti, A Viktor, Voncz; J­ .Bély, Toronyi Gyula-‘hs .Kéméndi Jenő: A műsor pontjai a többi közt : Szim­fónia a­ magas C-hez, Wagner felfújt, Ló­­n­jomiuif, . Gépürt-szoí, ,,lía»beszélés,"'Báj«z­­zók-paródia, Pár jelei'.dtek, . Shake.speare­­paródia. Azonkivül, számtalan móka* és tánc. fi­iielpiliiüler fel slurli oszlatni az inferniási -fiborokat. Zákány Lyuía nfénlieszpiísg Ráday fijflíss??! Asalaenszszegi / / szsmlBufrdl­ ! Saját tudósítónktól. — Ráday G­ed­­eony mi­ni­s­ter — mint jelentettük, ~ a tegnapi n­ap'fo­­lyamán a zalaegerszegi internáló ■ tá­bort meglátogatta. Zákány Gyula képviselő, aki a­ mi­nap ez ügyben interpellált, érdeklő­dött a belügyiminiszternél a zalaeger­szegi látogatás eredményétől, aki a képviselőnek hatá­rozottan megnyugtató felvilágosítást adott. Zsákány­­Gyula a miniszterrel történt beszélgetése után kijelentette, hogy nagy, szociális megértéssel és a társa­dalmi gyűlölködés fölé emelő működés­sel kezelte Rádais­­ezt a kérdést. Azt hiszi a miniszter információi után, hogy szándékait eléri és kérni fogja az internáló rendelet­ visszavonását. A költségvetési vita­­keretében ez irány­­­ban fel fog szólalni.­­ .­­ . Hungária-dróitmafi­cá­ Egy Sőüti gyártója: 3ETAID 77KK.BK. 2ÁK 5 JO0 Budapest, Üllői­ út 48/u­j. Kérjen képes árlapot 7 m­wm.nxm •» afig, ® TüS a nagy Krivánon ^arkan Imre ojtorottje oí5 eredeti zene-, dől­és tánc-számokkal, 4 szinpadi részben és 5 filxu-felvoné­sba­n. A színpadon fel­lépnek: I Kovács Szili, Bihari Aust­ba és Simai Iset­ván. Jegyek előreválthatók de.iolott 11—1^l-ig. 5® KIS KOMÉDIA Május 1-től kezdve, naponta az új évadzáró műsor Fett és S­t­e­i­n­fi­a­r­d­t felléptével. Kezdete */48 órakor. áM£^ZETI ROYAL ORFEUM8 új műsor I ^ Ps. FŐtLit Uj műsor! ^parasztkoméd/^ ' *0 • ■ ' r SEGÍTSÉG I (Operett.) LOVEREIGN­­ERY HLSA­GREX.A Remszk and Hilay és a n­a­gy­s­z­e­r­ű . m­é.t­usi műsor­­ Kezdete 7 órakor.

Next