8 Órai Ujság, 1924. március (10. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-01 / 51. szám
2 Kittig in grabstartttr i stadion Isclusel. Testnevelési ügyi vita a Házban. A nemzetgyűlés mai ülése. — Saját tudósítónktól. — A nemzetgyűlés ma ülését tizenegy óra előtt nyitotta meg Pesthy Pál elnök. A napirend tárgyalása előtt bejelentette az elnök, hogy Nagy Vince megválasztatása miatt Barna László és társai panasszal éltek. A petíciót áttették az igazolási állandó bizottsághoz. A kisebbségi javaslaot harmadszori olvasásban vita nélkül elfogadták, majd folytatták a testnevelési alapról szóló törvényjavasl általános vitáját. Kéthly Anna az első szónok. Nem hinné, hogy volna cél, melynek keresztülvitelére szívesebben adnának a szocialisták anyagi eszközöket, mint éppen a testnevelés. Helyesli a törvényjavaslat céljait, de hangoztatja, hogy a munkásságnak elsősorban szociális és egészségügyi védelemre van szüksége. Kényszersportolás nem járhat eredménnyel. Az anya- és csecsemővédelmet kell kiépíteni. Gondoskodni kell a megélhetésről és szociális védelemről s azután a munkásság olyan anyagot adhat a sportnak, mely eredményes talaj lehet a művelésre. Nem tartja helyesnek, ha a munkásság számára kötelezővé tennék a sportolást. A lehetőségt kell megadni mindenkinek a sportolásra A javaslatot nem fogadja el. Ezután Petrovácz Gyula következett: Kéthly Anna nyilván megfeledkezett magyar női voltáról, amikor azonosítja magát a szociáldemokrata ideológiával és vallásellenes kijelentéseket tesz. Örömmel üdvözli a javaslatot, amelyet a kultuszminiszter oly ragyogó idealizmussal indokolt meg tegnap. A javaslatot elfogadja. A következő felszólaló Rothenstein Mór: — Visszautasítja Petrovácz ama megjegyzését, melyet beszéde elején Kéthly Annára tett. Kifogásolja, hogy a javaslat vallási tekintetben különbséget tesz és kifejezi azt az aggodalmát, hogy a testnevelési tanács nem fogja a munkásság érdekeit is képviselni. Erkölcstelennek tartja, hogy a tanács anyagi alapját a bookmakerek adózása fogja szolgálni. Azt jelenti ez, hogy ezzel a fogadó irodák olyan polcra emelkedtek, amelyen senki többé nem támadhatja a lóverseny körüli erkölcstelenséget. Szilárdan hisz a kultuszminiszter jóhiszeműségében, de mégsem fogadja ela javaslatot. Gömbös Gyula szólal fel ezután. Olyan kérdést érint a most tárgyalt javaslat, amely kérdésnél lehetnek pártszempontok és eltérések a neanzeboditás tagjai között. Sajnálja, hogy a törvényt egyszer már levették és két év múlva látták csak ismét szükségét a testnevelési tanácsnak. Nem az a lényeg, hogy a fővárosban túracsapatokat neveljünk, hanem az, hogy a testnevelést a vidékre is elplántáljuk Itt nem arisztokraták neveléséről van szó, hanem tömegek sportjáról, tehát közel áll a javaslat a szociáldemokratákhoz és amelyet nyugodt lélekkel megszavazhatnak. Feleslegesnek tartja a külföldi furáikat és olimpiádokat akkor, amikor a vidéken még semmi sem történt a sport terén. Azt szeretné, ha például a vidéken is legalább 25 MAC-ot létesítenének a budapesti anyaegyesület céltudatos vezetésével. Higiénikus berendezkedés nélkül nem lehet helyesen keresztül vinni a sport fejlesztését. Igazat ad Stobensteinnak abban, hogy fürdőket kell létesíteni. A vidéki sportegyesületeket fejleszteni kell. Pakots József: A belügyminiszter sem hagyja jóvá a munkás-sportegyesületek alapszabályait. Gömbös Gyula : Én sokkal szívesebben látnám a munkásokat sportegyesületekben, mint szakszervezeti gyűléseken. (Zaj a szocialistáknál.) Vanczál János: A szakszervezet gazdasági kérdésekkel foglalkozik. Hogy jön ez a sporthoz? Gömbös Gyula: Helyesli a miniszter állásfoglalását a Stadion kérdésében s miután biztosítékot lát a javaslatban a sport hathatós fejlesztésére, a javaslatot elfogadja. Várnai Dániel a következő szónok. Sajnálja, hogy nem fogadhatja el a javaslatot, de a végrehajtási utasítás intézkedéseivel nem ért egyet Nem tartja helyesnek, hogy a totalizatőrnél a három százalék forgalmi adót elengedték, s ezáltal kevesebb összeg jutott a testnevelés céljára. Kifogásolja, hogy nemzeti ajándékot kérnek a lovaregyletek, amikor az új versenypályához ötszázmilliós aranykorona költséggel építendő műutat kérnek. Ez enyhén mondva, szemtelenség a lovaregylet részéről. Elnök a szónokot rendreutasítja. Várnai Dániel: A bukmékerek fokozottabb megadóztatását sürgeti. Ezzel azután mód lenne arra, hogy a testnevelés kiépítésének előkészítése megtörténhessék. Kötelezővé tenni a testnevelést anélkül, hogy az intenzív sportolás előfeltételei meglennének — nem okszerű. Adatszerűen vázolja a munkásság egészségügyi viszonyait és határozati javaslatban kéri az eredeti rendelet végrehajtási utasítás elejtését A javaslatot csak abban az esetben fogadja el, ha javaslatát elfogadják. Karaffiáth Jenő : Kijelenti, hogy a javaslatnak semmiféle politikai célja nincs, az egyedül a magyar közönség leromlott egészségi állapotát akarja helyreállítani. A sportban politikai differenciák nincsenek és a munkásság is tökéletesen kiveheti részét a tanács munkájában. Abban az érzésben, hogy a munkások tízezrei állanak mögötte a sport általánosításának dolgában, a javaslatot elfogadja. A következő felszólaló Dlnich Ödön. Arra kéri a szociáldemokratákat, kapcsolják ki a politikát ebből a javaslatból, mert az semmilyen rendelkezésében nem szolgálja a politikát. Különbséget kell tenni a testedzés és a sport között. A javaslat nem sportoltatni akar, hanem a sportra előkészíteni, testet edzeni. Amíg csak testedzésről van szó, addig nincs vetélkedés. Az olimpiád tekintetében osztja Gömbös Gyula felfogását és rámutat arra, hogy a külföldre csak azokat küldjék, akik valóban reprezentálni tudják a magyar színeket. A testnevelés nemzetivé tétele azt jelenti, hogy az összes sportágakból kiválogatják és ápolják a magyar viszonyokat és temperamentumnak megfelelő sportokat. A jvaslatot elfogadja. A hozzászólások után £anta Spiss Lampéeth 5é~5*. A szép Venezia egyik szülei homályos, halszagú utcájában árulgatta képeit, szobrait és egyéb valódi művészettel hamisított régiségeit az öreg signore Tizianissimo. Még ez a neve sem volt valódi. Úgy ragadt rá, hogy valaki képeinek eredete után érdeklődött, a mindig mosolygó öregtől rendesen ezt a választ kapta: — Tiziano, signos, Tizianissimo! Csak egyetlen kép volt a boltjában, amelyről őszintén bevallotta, hogy az nem Tizián. De azért erre volt a legbüszkébb és somfai áron meg nem vált volna tőle. E kép címe: „A rózsás rőzs ott függött a kis bolt főhelyén, mintegy cégérül. Dusán viruló testű, gyönyörű velencei nőt ábrázolt a XVIII. század derekának jellegzetes viseletében. A nő földön elterülve fekszik a képen, a Doge-palota remekművű árkádjai alatt. Két fehér halomba duzzadó kebléből — a selyemruha felszakítva — vékonyan szivárog a piros vér ... Egyik felől finomművű kis tőr hever mellett a földön, a másik oldalán hervadozó piros rózsa ... Az egyik márványoszlophoz sápadt, fájdalmas arcú ifjú támaszkodik .. A háttérben egy fekete gondola siklik tova a Canal Grande felé, rajta zordon nézésű sisakoskardos ember... Ennek a különös képnek történetét szívesen és szapora szóval elmesélte vevőinek signore Tizianissimo (becsületes nevén egyébként Pietro Santini), én is tőle hallottam. * — Hát úgy volt az uram, — mesélte az öreg egy régi szép júliusi napestén, —■ hhogy egyszer, jó másfélszáz éve már, valami holdvilágképű, parókásfejű német érkezett ide Bécsiből. Az a hír járta róla, hogy az osztrák császárné kolmestere, vagy valami nagyrangu udvari thentrumi ember. Sok pénze volt, az bizonyos. Nappal a piazzán, a templomokban, este a szerenátáikon egyre az aszonynépet vizsgálta. Különösen a fiatal signorékat és signorinákat Abban az időben Catina Santini volt Venezia legszebb leánya. Nem azért mondom, uram, mert a mi famíliánkból való. De nézze meg ezt a képet (itt a rózsás nőre mutatott), még igy holtan is ... hát még életben! Tizenhatéves volt s a Compania di Bucintoróban énekelt. Egy szegény ördög, valami Lombardi nevű piktor udvarolt neki életre-halálra. Catina sem idegenkedett tőle, mert szemre való forróvérű legény és geniális művész volt. Második Tiziánt jósoltak belőle. Hát egy este a szerenáján meglátta és meghallotta a parókás német Catinát — micsoda hangja volt annak a leánynak uram . . . úgy csengett, mint a legfinomabb mulatós üvegharang! Egy marék aranyat dobott neki — mert Catina szokás szerint maga járt bárkáról-bárkára a honoráriumér, — és valamit súgott a fülébe. És másnap este — la donna e mobilét Catina Santini nem jelent meg a szerenáján. Sehol sem jelent meg többé Veneziában ... És a parókás fejűt sem látta többé senki. Senki sem tudta, hova tűnt a szép Santini-leány és mi lett belőle? Azt azonban mindenki látta, mi lett a szegény Lombardiból. Nem Tizian lett, hanem részeges naplopó, közönséges kocsmatöltelék. Ez lett belőle, uram! Múlt az idő s egy szép napon titokzatos fekete bárka suhant végig a Canal Granden és a Doge-palota előtt kötött ki. A bárkából zord nézésű, fényes sisakú katoraféle ember egy gyönyörű fiatal hölgyet segített a partra. Nem a leggyöngédebben. A hölgy szinte felszisszent a kemény markolástól és a partról villámló szemmel kiáltott vissza a sisakosra: — Engem elhurcolhattatok, hanem a rózsám, az ott maradt! Majd eljön az utánam, aki a rózsát adta és visszavisz! — Hopp, sapperlot! — bökött a fejéhez erre e sisakos. — Azt csaknem elfeledtem. Tarsolyába nyúlt és egy hervadozó rózsát húzott elő. — Itt a rózsája, signorina! — kiáltotta gúnyosan és a virágot messze kihajította a Doge-palota árkádjai alá. A hölgy élesen felsikoltott és mint vatámi eszevesztett rohant a virág után. — Csakugyan az ... hát visszaküldte . . . rebegte megsemmisülten, ahogy felemelte a rózsát. Éppen akkor támolygott arra Lombardi, a „részeges piktor“ (már csak igy nevezte az egész város), valamelyik csapszékből jött s egy borízű ledér nótát dudorászott. A hölgy megpillantotta őt... tör villant a kezében és holtan rogyott a hideg márványlapra ... Lombardi átfúrta magát az összeverődött tömegen, hirtelen kijózanodott, a ledérnóta ajakára fagyott . . . mintha gyökeret vertek volna a lábai, egyszerre megállt és nézte... nézte a gyönyörű holttestet, amint piros meleg vére csendesen patakzott a hideg fehér márványkőre .. . Majd az egyik oszlophoz tántorodva görcsösen zokogni kezdett: — Catinám ... édes, szép Catinám ... hát így jöttél vissza ... Mi lett belőle?... mi lett belőlem!... Most már mindenki felismerte a halottban a szép Santini Catinát, a Bucintoro egykori kis primadonnáját .. Jöttek a hatóság emberei és elvitték a szép halottat A San Marco camponyején megkondultak bánatosan a harangok és a Bucintoron akkor este elnémult a dal... lombardit ezentúl nem lehetett a csapszékekben látni, a piazzán se, sehol. Bezárkózott a műtermébe és dolgozott. Egy képet festett. Mikor a kép készen volt, elküldte az Akadémia kiállítására, ő maga pedig kiment a temetőbe és Catina sírján szivén szúrta magát... A kép megnyerte az Akadémia nagydíját és Lombardi végrendelete értelmében a Santini-család birtokába jutott. Apáról fiára, nemzedékrőlnemzedékre szállt. Nagy pénzeket ígértek már érte, de nem adtak. Most itt van én nálam Recco signore! ... Én sem adom el Nincs az a kincs, amiért megválnék tőle, — végezte elbeszélését az öreg és mint jó üzletember mindjárt hozzá tette, egy másik pókhálós képre mutatva: — Hanem itt van egy pompás Tiziano, uram, ezt ajánlhatom. Tizianissimo! * Signor Tizianissimo elbeszélését hitték is az emberek, nem is. Én magam is csak olyanformán voltam vele, amíg nemrégiben a XVIII. századbeli bécsi udvari élet egyik krónikásának a diáriumában a következő feljegyzést nem találtam: „Tegnap este a szép Santini kisasszony énekelt a Gluck és Metastasio új operájában. Olyan szépen énekelt, ahogyan még soha. Annyi tapsot és virágot kapott, amennyit még soha Sajnos, a signorina — akit újabban némely zabolátlan pletyka nyelvek a trónörökös főherceg az őfenségével hoztak méltatlanul hírbe — arra a meggondolatlan vakmerőségre vetemedett, hogy egy rózsaszálat felkapva a színpadról, egyenesen a főherceg úr páholyába hajított... Őfensége, mint olyan fiatal és lovagias cavallr, kegyesen mosolygott a kisaszszonyra, de a felséges császárné és királynő, aki szintén jelen volt az előadáson, oly nagy haragra lobbant, hogy a kisaszszonyt a rózsájával együtt, rendőri kísérettel ma visszautaztatta szülővárosába, Veneziába.. •“ „A rózsás nő“ történt!-- úgy látszik, mégm egészen hamisított. o .6 fouusflíj Szombat, 1924 március 1. ," Kiebelsberg Künn sut ku fősínt niszisz szólalt fel. — Ez a vita megmutatta — mondott... — hogy igenis vannak kérdések, amelyekben nincsenek nézeteltérések az egyes pártok között még akkor sem, ha a hozzászólások nagy része ellenzéki alapon történik. A hozzáintézett kérdésekre röviden kíván válaszolni. A végrehajtási utasítást teljesen átalakították, ahogyan Györki képviselő kívánta. Gömbös Gyula felszólalására azt válaszolta, hogy mindent megtesz abból a célból, hogy a tanácshoz szükséges anyagi alapot előteremtse. A stadion kérdését illetően a legnehezebb a megfelelő térség megválasztása. Sajnálja, hogy akkor, amikor az első nagyobb városszabályozási munkákat végezték, erre nem voltak tekintettel Azt a kérdést is intézték hozzá, hogy hogyan képzeli ő a sport demokráciáját. Ez a fogalom azt jelenti, hogy a sport jótékony hatását ki kell terjeszteni a nép minden rétegére Nem lehet vita tárgya az, hogy a vidéket kikapcsolják ebből a mozgalomból különösen akkor, amikor mögötte egy agrár érdekű kormánypárt áll. A javaslatért teljes felelősséget vállal, hiszen úgy rendeleteit, mint törvényeit személyesen szokta készíteni. Nem áll az, hogy a javaslat bürokratikus volna és sajnálja, hogy Várnai Dánel a Lovaregyletről sértő kijelentéseket tett. A képviselő úr nyilván elfelejtette, hogy mennyire fontos nemzeti ügy a lótenysztés és csak természetes, hogy erre a célra bizonyos költségekre és adminisztratív összegekre van szüksége az egyesületnek. A testedzésnek nagy közegészségügyi jelentősége van, mert jobb a profearis, mint a betegség. A legtöbbet hangoztatott kérdés az volt, hogy miért nem foglalnak helyet a szociáldemokraták is a testnevelési tanácsban. Erre azt a választ adja, hogy ez teljesen a szociáldemokratákon múlik. Ha teljesen kikapcsolják az egyoldalú osztálypolitikát és az egyesületekbe is az általános nemzeti alapra helyezkednek, semmi akadálya nincs annak, hogy részt vehessenek a tanács irányító munkájában. Ez áll az ifjúmunkások testnevelésére is. Tagadja, hogy álrmily vallási tendencia volna a javaslatban. Kegyelettel emlékezik meg Gerendayról, akitől a tanács felállításának gondolata ered és elfogadásra ajánlja a javaslatot. A Ház elveti Várnay Dániel határozati javaslatát és általánosságban elfogadja a testnevelési tanácsról szóló törvényjavaslatot. Ugyancsak elfogadta a javaslatot hozzászólás nélkül részleteiben is. Az elnök ezután napirendi indítványt tett s javasolja, hogy a Ház szerdán tartsa legközelebbi ülését. Farkas István szólal fel, azt kérve, hogy a Ház ne szerdán, hanem holnap is tartson ülést, amelynek egyetlen napirendi pontján a drágaság és az annak megakadályozására szolgáló kérdések szerepeljenek. Farkas István fölszólalása után Bethlen István gróf miniszterelnök emelkedik szólásra. Az elnök napirendi indítványát fogadja el azzal a megjegyzéssel, hogy a drágasággal kapcsolatos kérdéseket az ellenzék a pénzügyi javaslatok tárgyalásánál is megvitathatja. Arra a föltevésre, hogy a kormány a drágasággal nem foglalkozik és letörése érdekében semmit sem tesz, az a megjegyzése, hogy egyetlen kormánynak sem lehet hivatása, hogy bérminimumokat állapítson meg. Úgy tudja egyébként hogy a legtöbb helyen a magánvállalatoknál is megtörtént a fizetések méltányos emelése. Felkiáltások a baloldalon. Akkor rosszul van értesülve a miniszterelnök úr! Bethlen István gróf miniszterelnök: Úgy tudom hogy a legtöbb üzemben folyamatban vannak a tárgyalások. Az index-rendszert illetőleg pedig változatlanul fenntartja már régebben kifejtett álláspontját. Bartos Andor és Pakots József, valamint Perlaky György felszólalásai után a Ház az elnök napirendi indítványát fogadta el nagy többséggel. Az ülés fél 3 órakor ért véget. Ügyvédire, jogi alapvizsgákra, szigorlatokra, aló készítünk • egyzetbenne vidékre in. Pro* •»Doktup SzoufaRh-Szeminarium, Budapeet,IV Vaczi ucca 51.