8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)
1925-11-21 / 264. szám
1925 NOVEMBER 21 ÓRaiujsÁG SZOMBAT3• OLDAL Vihar a nemzetgyűlésen a Beszkár igazgatói tantiémjei körül Gaál Gaszton a kormány beavatkozását sürgeti Szakács Andor védi a forradalmat (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés mai ülését hél1 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. A költségvetés általános vitájában ma Szakács Andor szólalt fel elsőnek. Az októberi összeomlásról beszél és azt kérdezi, hogy a súlyos fejlemények láttára miért nem lépett sorompóba Tisza István ? De ha akciót kezdett volna is, sem ő, sem más a katasztrófát megállítani nem tudta volna. Az akkori sajtó destruáló cikeiért, — szerinte — a cenzúra felelős, mert átengedték az izgató közleményeket. Nem fogadja el Conrad, Kövess és Arz tábornokoknak azt az állítását, hogy az olasz front összeomlását a magyar ellenzéknek az a sürgetése idézte elő, hogy a magyar katonákat azonnal hozzák vissza a magyar határ védelmére. Ha a felelősséget meg akarják állapítani, akkor a legfelsőbb hadvezetőség felelősségét kell elsősorban megállapítani. A forradalom kitörésének egyik legfőbb oka az volt, hogy Károlyi Mihályt későn bízták meg kormányalakítással s a Nemzeti Tanács igen nagy szolgálatokat tett a rend fentartására. Gaál Gaszton: Elvette tőlünk a puskákat. Szakács Andor azt fejtegeti ezután, hogy a munkásság nagy odaadással teljesítette kötelességét s a vezetősség mellettük a polgárságot is fel akarta fegyvrezni. Ezután Vicziánnal vitázik a szakszervezetek működéséről. Üdvözli a kormánynak a hitbizományokkal tervezett reformját Szóváteszi a tiltott közlési perek sorozatát, ami súlyos sérelme a sajtónak. A törvény szelleme nem azt célozza, hogy ilyen ügyekért üldözzék a sajtó munkásait. Áttér ezután a királykérdésre, ami most erősen foglalkoztatja a közvéleményt. A nemzetgyűlés törvénybe iktatta a detronizálást, amik szerint a Haubsburg-háznak minden trónörökösi igénye megszűnt. Apponyi Albert gróf ma a Slaubsburg-propagandát vezeti, pedig ő volt az, aki a múltban velük szemben mindig a nemzeti gondolatot védelmezte. E törvénnyel szemben a legitimisták arra az álláspontra helyezkednek, hogy Ottót Magyarország királyának tekintik. Egy másik politikai csoport most a másik trónjelöltet, Albrecht főherceget megválasztotta egy társadalmi szervezet elnökévé. Raffay püspök nyilatkozatot kért a főhercegtől olyan formában, hogy az értelmét most erősen vitatják, örül, hogy a Habsburgokat viszaállító magyar társadalom két részre szakadt. Malasits Géza: Az a kérdés, kinek van több pénze? Szakáts Andor helyesnek tartaná, ha a miniszterelnök e kérdésben megnyugtató kijelentést tenne. Ismerni kell a kormány álláspontját e propagandákkal szemben. Ha ez így megy, valóságos licitáció fog megindulni az egyes trónjelöltek mellett. Rothenstein Mór: Nagyobb a kínálat, mint a kereslet! (Derültség.) Szakács Andor a költségvetést nem fogadja el. Gaál Gaszton először is kijelenti, hogy képviselői felelőssége tudatában a költségvetést elfogadja. Szakács Andortól hallotta ma azt az általános mosakodást, amit a forradalommal kapcsolatosan elmondott és megállapítja, hogy mindenki a saját felelősségét akarja leszállítani és senki sincs, aki vállalná a szerepét. A forradalmat nem szereti sem jobbról, sem balról, csak egyet ismer el kötelezőneka törvény tiszteletét Ma nem lát olyan tényezőket, akik a kormányzást átvehetnék s akikben az ország is megbízna. — Három évvel ezelőtt a kormány adó- és gazdasági politikája volt az, ami agállyal töltötte el s amiért a többségi pártból kilépett. Akkor megjósolta, hogy a magyar közönség ezeket a nagy adóterheket nem fogja elbírni s ez be is következett. A gazdaközönség a háború alatt is elment a teherviselés végső pontjáig, a teherbíróképességet tehát tovább fokozni nem szabad, de nem islehet. A nép nem bírja az adókat. Vidéken csak végrehajtásokkal tudnak valamiit behajtani. A nyáron a lapok is megírták, hogy a magyar gyümölcs itthon rothadt el, mert nem volt vágón, nem vett kereskedelmi szerződés. A burgonya értékesítésénél is teljes krízis van. Az állat értékesítsénél is hasonló a helyzet. A sertéskereskedők otthagyják a sörüket is. .A gabonaértékesítésnél nem tudunk konkurrálni a jugoszláv és a román termelőkkel. A kormánynak ezeket a nehézségeket ki kell küszöbölni. A nagy- és kisbirtokosoknak egytől-egyig adósságaik vannak, ugyanakkor a kormány 24%-os kamatokat engedélyez. A kormány hitelpolitikai monopóliumokat rendszeresít. A bürokrácia mindenbe beleüti az orrát, olyanokba is, amikhez nem ért. Szabadság nélkül gazdasági életet nem lehet elképzelni Szóvá teszi a budapesti közúti vasutak horibilis tarifáját. Ezt azzal indokolták, hogy a beruházásokra van szükség Most olyan adatokat kapott a kezeihez amelyek csodálkozást keltők. 5790 millió tantemet fizettek ki. Petrovácz Gyula: Meg van cáfolva! Nem áll! Gaál Gaszton: Én boldog leszek, ha kiderül, hogy ezek valótlanok, de a kormánynak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Budapest polgármestere évi ötszázmilliót kapott, mint elnök, az alpolgármester 10 százalékkal kevesebbet. Az igazgatósági tagok pedig 270 milliót kaptak. Petrovácz Gyula: Mindezeket már megcáfolták. (Nagy zaj a szocialistáknál). Gaál Gaszton: Arról is beszélnek, hogy egyes lapokkal kivételeztek. Kitajka Lajos: Ez aljasság! Rassay Károly: A polgármester fáklyást** kát kapott a pénz mellé ! (Nagy zaj). Friedrich István: (a padot veri.) „A híd“ — Főpróba a Nemzeti Színházban. — Hogy a Bizánci és az Árva László király költőjének drámaírói pályája — mely eddig is a legfényesebbek közé tartozott litteraturánkban — még mindig tud magasabbra lendülni, azt A híd tegnapi főpróbáján boldog büszkeséggel állapíthatta meg a kritika s bizonyos, hogy ezt az elfogulatlan ítéletet a közönség a mai bemutatóin megfellebbezhetetlenül szentesíteni fogja. Fellebbezés úgyis legföljebb az irodalomtörténetírás fórumához történhetnék. De Herczeg Ferencnek ez az új históriai daratja olyan grandiózus alkotás, olyan történetírói meglátásnak és poétai megformálásnak terméke, hogy nemcsak a kortársakat ragadja el, hanem jövő nemzedékek előtt is kétségtelenül bizonyítani fogja a XX. század magyar drámaírójának ragyogó tehetségét. A híd — ha szerzője nem is nevezi is annak — voltaképpen történeti szomorít játék, a szívünkhöz legközelebb állók közül. A „legnagyobb magyarénak megrázó tragédiáját állítja elénk, ami egyszersmind boldogtalan nemzetünk szomorú sorsával kapcsolatos. A sablonos, könnyed életet élő Stefi gróf, a gáláns lovaskapitány, kezd tudatára ébredni történeti küldetésének s megindítja munkáját, hogy sok nagyszerű tulajdonsággal ékes, de rettenetes bűnökben is leledző, tunya, pártos, elmaradt nemzetét fölrázza, megjobbítsa s bevezesse az igazi nemzeti nagyság ígéretföldjére. Első gondolata, hogy állandó hidat építsen a Dunán, Buda és Pest között, hogy egységes nagy fővárosa legyen az országnak s ezen a hídon törjék meg a régi babona is, az igazságtalan kiváltság s fizessen rajta vámot minden átmenő, akár jobbágykunyhóban ringott szurtos bölcsője, akár a hétvezérig viszi föl nemesi családfáját. A nagy nádorispán — kinek elméje finomságával csak szíve meleg érzése vetekszik — tudja, hogy a fiatal kapitány hídja többet jelent nemcsak egy nagyszerű technikai alkotásnál, hanem még az alkotmány korszerű formájának megkezdésénél is — mert ezen a hídon a nyugati műveltség fog átlépni a kissé még mindig ázsiai Magyarországba. Széchenyi reformtevékenysége — a lobogón a munka jelszavával — megindul. De megkezdődik — eleinte látszatra vele párhuzamosan, később mind nyilvánvalóbban vele szemben — a másik mozgalom is, melynek élén a jurátusok bálványa: Kossuth, áll. Nem két ember összeütközése ez , hanem két világnézeté, méhében a magyar tragikum vészthozó magjával. Ami a magyar politikának ősi kezdettől fogva mindmáig jellegzetessége és veszedelme volt: a bölcs értelemtől irányított cselekedettel szembe került — gáncsvetésre készen — az érzelem hevétől fűtött szavaló hősködés. A hazaszeretet forrásának tisztasága tekintetében talán nincs jogunk különbséget tenni a két irányzat között: az értelem és a szív egyaránt jót akart, történetünk egész folyamán, s bizonyára akár ma is: a nemzet boldogulását. A különbség csak az eszközök megválasztásában és az eredményben volt mindenha. A mindenkori Széchenyiek a higgadt megfontolás munkájával , a velük szemben álló Kossuthok mindig az izgatás bűbájos szirénhangjával dolgoztak. Mind a két tábor erős Magyarországot akart — de Széchenyiék annak a fő előfeltételét az anyagi és szellemi kultúrában, míg Kossuthék a szabadságban és függetlenségben látták. A népszerűbbek mindig a lángszavú Kossuthok voltak, kiket a kortársak égig emeltek. De a történelem tanulságai mindig a Széchenyiek mellett szóltak — e mellett szól Herczeg hatalmas darabjának figyelmeztető tanítása is. Wesselényi Miklós, Széchenyi hű barátja, a tüzes magyar, szeretné megelőzni a tragikum kibontakozását, s összehozza a két államférfit a budai hegyek egyik kies pontján. Széchenyi is vázolja a maga programját — Kossuth is jelzi a magáét. Hamarosan kiviláglik, hogy ez a két út nem eshetik öszsze, nem is vezethet egyugyanazon eredményre. Széchenyi tovább dolgozik — Kossuth tovább izgat. A nemzet, mely eddig inkább a nemes grófért rajongott — a hatalmas szónok Kossuth felé kezd fordulni. Széchenyi látnoki szeme irtózattal tekint a jövőbe — s az utolsó felvonásban, mikor már a délvidéki nemzetiségek megkezdték bécsi alattomos intrika folytán a lázongást — a láng- lelkü férfiú „tőrt szívvel, merev hajakkal" riad föl új Casandraként s izgatott aggyal lőporos hordók után kutat, hogy fölrobbanthassa az immár büszkén ívelő hidat, amely — mint lázálmában véli — átkos kezdete az ő vérbe fúlni készülő reformerkedésének. És a boldogtalan „legnagyobb magyar" — füstbe menni látva életét — önként vonul a döblingi szomorú intézet rettenetes pihenőjébe ... Meg kell-e a tragikus hősnek halnia ? Sokat vitatott problémája ez az esztétikának, bár Bánk bán óta eléggé eldöntött kérdés. ,A híd tragikus hősével ismét beigazolja a magyar drámaírásnak Katona óta legnagyobb bajnoka, hogy a testi halál nem mindig olyan megsemmisítő vége a tragédiának, mint a lelki összeomlás. „Nincs a teremtésben vesztes, csak én" — rajongja Bánk, s mondhatja az elkerülhetetlen katasztrófa küszöbén Széchenyi István, ki a maga életét teljesen összeforrasztotta nemzete sorsával. A híd Herczeg Ferenc eddigi legnagyszerűbb alkotásainak egyike. Hogy a sok könynyű fajsúlyú, gyakran cinikusan léha, csak az alacsonyabb színvonalú tapsosok kedvét kereső, s az ízlés korszerű eldurvulásának jegyében fogant újabb magyar darabok özönvizéből Ararát-hegyként emelkedik magasra — azt külön nem is kell mondani. De bizonyos az is, hogy a gyönyörű koncepciójú darab a közönség szívéhez is utat fog találni. Mert Herczeg nemcsak kitűnő ismerője, hanem szinte szuverén ura a színpadnak, melyet életteljes alakokkal népesít be mindig. Menynyire eleven itt is úgyszólván valamennyi jelenet — a nádor dolgozószobájában, a „Szép Juhászné" melletti tisztáson, a Sándor Móric gróf estélyén, s az utolsó minisztertanácson ! Nagyszerűen látja és fogja meg Herczeg szeme és képzelete magát Széchenyit, akit a magyar költészetben ily gyönyörűen és hatalmasan nem aposztrofálnak Arany János halhatatlan ódája óta. Kossuthot — művészi öntudattal és célzatossággal — háttérbe szorítja, ami egészen helyes. Hiszen a valóságban is, nem ember állt emberrel szemben, itt a darabban sem személyes ellenfélként kerül össze Széchenyi Kossuthtal — elég tehát, ha messziről halljuk a forradalomba vezető mozgalom zaját. Brilliánsan van megformálva a nádornak, a Palatínus-ház tiszteletre és szeretetreméltó ősének rokonszenves alakja. Valami végtelen báj ömlik el a Crescence alakján, ki az első felvonásban még a beteg Zichy gróf felesége, de a másodikban már az érte régóta rajongó Széchenyi szerelmes hitvese, az utolsóban a keresztre feszített szív rettentő gyötrelmének hősies hordozója. Wesselényi Miklós alakját is a legnemesebb magyar kőből faragta ki a költő, s állította szerencsés kézzel a köztudat piedesztáljára. Nagyszerű tökéletességgel van a darab megszerkesztve is. Ennek a remekbe készült szerkezetnek egyetlen hibája van, a harmadik felvonásban. Az helyes, hogy ott Széchenyi komoly törekvéseivel s az ország nehéz helyzetével szembe van állítva a pesti mágnások léha csoportja. Ezt a részt végtelenül ügyesen, szellemesen, hatásosan írta meg a szerző — itt azonban mégis rövidíteni kellene. Nevezetesen : a kis Eszterházy hercegnek egy süldő grófkisasszonnyal való merőben henye jelenetét — mely már szinte megbontja a felvonás egyensúlyát — a maga egészében törölni kellene. Odáig a rajz jó, jellemző, érdekes és mulatságos — de azután ne tovább, hanem jöjjön a komor ellentét: a Bécsből hazatérő Széchenyi ellenséges fogadtatása. A híd olyan jelentős állomása drámairodalmunknak, hogy még később is foglalkozni fogunk vele. Az előadással — a mai bemutató után — mindjárt holnap. Erről egyelőre annyit, hogy a közönségnek egy csomó kiváló művészi produkcióban lesz alkalma gyönyörködni , sőt igen kellemes meglepetésekben is lesz része. Szász Károly Ezeket nem lehet védeni! Gaál Gaszton: Mindezek a tünetek azt mutatják, hogy a bürokrácia nem ért gazdasági intézményekhez. Ezután ismét a gazdatársadalom panaszairól beszél. A képviselői felelősséggel nem tartja összeegyeztethetőnek, hogy a nemzetgyűlésen állandóan a kisgazdatársadalom ellen izgatnak.Helyeslen a jobboldalon és a középen. Lelkiismeretlenségnek tartja, hogy a falusi nép szükségletét, a petróleumot, súlyos adókkal terhelik meg. A munkásbetegsegélyező sűrű egymásutánban követel a mezőgazdáktól milliós és milliós összegeket. Ez a hatóság válaszra sem méltatja a feleket. A kataszteri munkálatokat teszi szóvá ezután s azt kifogásolja, hogy rengeteg költségbe kerülnek, de semmi eredményt sem jelentenek abban a formában, ahogy ezt a ma csinálják. A kormánynak itt is erélyes kézzel kell rendet teremtenie. A szőlőbirtokosok helyzetéről szólva, elítéli a miniszterelnök nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy a gazda legyen a maga kereskedője is. Ilyent nem lehet mondani, csak annak, aki nem ismeri helyzetüket. A magyar gazda sohasem lehet borkereskedővé, de nem is ért hozzá és nincs i ideje rá. Ma még a nagy összeköttetésekkel rendelkező kereskedők sem tdnak elhelyezni a piacon bort. Gaál Gaszton: A miniszterelnök azt mondotta, hogy terjesszenek elő oly javaslatot, amelynek alapján a szőlősgazdákon segít- hetne. Legmegfelelőbbnek azt tartaná, hogy az adó bizonyos hányadát térítsék vissza, mert akkor azt nem fogja senki más zsebre vágni, csak közvetlenül a tulajdonosok, akik ezt a segítséget megérdemlik. Ezután a közszabadságok kérdéséről szól. A szociáldemokrata képviselők — mondotta — sérelmezik, hogy nincs megfelelő közszabadság. Ezért ő a maga részéről a kormány elé azt a tiszteletteljes indítványt terjesztené, hogy a kormány vegye elő azokat az intézkedéseket, amelyeket a szociáldemokraták tettek, amikor ők voltak uralmon. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Poidl Gyula: Ez is demagógia. Gaál Gaszton: Ha a közszabadságokat ideális szempontból vizsgálja, akkor azokat nem találja meg a szakszervezetek működéénél. Sok olyan jelenség van itt, amely éppen ez ellen szól. Ha egy munkás nem lép be a szakszervezetbe, akkor ki lehet zárni az öszszes munkahelyekről, hogy éhen haljon. (Zaj a jobboldalon és a középen.) Kitajka Lajos: A kis napszámok miatt halnak éhen a munkások. (Állandó zaj a szélsőbaloldalon. Ellentmondások.) Közben Haller István és Esztergályos János külön vitát rendeznk, úgy hogy a zajban az elnök csak nagy nehezen tudja a rendet helyreállítani és Haller Istvánt, valamint Esztergályos Jánost folytonos közbeszólások miatt rendreutasítja. Gaál Gaszton erre a szélsőbaloldal felé fordulva azt mondja, engedjék meg a szólásszabadság felkent bajnokai, hogy véleményét illő formák között mondhassa el. Ezután rámutat arra, hogy a szakszervezetekben kényszer útján sorozzák be a munkásokat. Esztergályos János: Sokkal komolyabb a képviselő úr, semhogy ezt elhinné. (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Gaál Gaszton: A kormánynak nem szabad hallgatólag megállni ennél a kérdésnél. Ha az egyesülési jog terén megadják a legteljesebb szabadságot, akkor