8 Órai Ujság, 1925. november (11. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-21 / 264. szám

1925 NOVEMBER 21 ÓRaiujsÁG SZOMBAT3• OLDAL Vihar a nemzetgyűlésen a Beszkár igazgatói tantiémjei körül Gaál Gaszton a kormány beavatkozását sürgeti Szakács Andor védi a forradalmat (Saját tudósítónktól.) A nemzetgyűlés mai ülését hél1 órakor nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. A költségvetés általános vitájá­ban ma Szakács Andor szólalt fel elsőnek. Az ok­tóberi összeomlásról beszél és azt kérdezi, hogy a súlyos fejlemények láttára miért nem lépett sorompóba Tisza István ? De ha akciót kezdett volna is, sem ő, sem más a katasz­trófát megállítani nem tudta volna. Az akkori sajtó destruáló cikeiért, — szerinte — a cen­zúra felelős, mert átengedték az izgató köz­leményeket. Nem fogadja el Conrad, Kövess és Arz tábornokoknak azt az állítását, hogy az olasz front összeomlását a magyar ellen­zéknek az a sürgetése idézte elő, hogy a ma­gyar katonákat azonnal hozzák vissza a ma­gyar határ védelmére. Ha a felelősséget meg akarják állapítani, akkor a legfelsőbb had­vezetőség felelősségét kell elsősorban megálla­pítani. A forradalom kitörésének egyik legfőbb oka az volt, hogy Károlyi Mihályt későn bíz­ták meg kormányalakítással s a Nemzeti Ta­nács igen nagy szolgálatokat tett a rend fen­­tartására. Gaál Gaszton: Elvette tőlünk a puskákat. Szakács Andor azt fejtegeti ezután, hogy a munkásság nagy odaadással teljesítette kö­telességét s a vezetősség mellettük a polgár­ságot is fel akarta fegyv­­rezni. Ezután Vi­­cziánnal vitázik a szakszervezetek működé­séről. Üdvözli a kormánynak a hitbizomá­­nyokkal tervezett reformját Szóváteszi a til­tott közlési perek sorozatát, ami súlyos sé­relme a sajtónak. A törvény szelleme nem azt célozza, hogy ilyen ügyekért üldözzék a sajtó munkásait. Áttér ezután a királykérdésre, ami most erősen foglalkoztatja a közvéle­ményt. A nemzetgyűlés törvénybe iktatta a detronizálást, amik szerint a Haubsburg-ház­­nak minden trónörökösi igénye megszűnt. Apponyi Albert gróf ma a Slaubsburg-propa­­gandát vezeti, pedig ő volt az, aki a múltban velük szemben mindig a nemzeti gondolatot védelmezte. E törvénnyel szemben a legiti­misták arra az álláspontra helyezkednek, hogy Ottót Magyarország királyának tekin­tik. Egy másik politikai csoport most a má­sik trónjelöltet, Albrecht főherceget megvá­lasztotta egy társadalmi szervezet elnökévé. Raffay püspök nyilatkozatot kért a főher­cegtől olyan formában, hogy az értelmét most erősen vitatják, örül, hogy a Habsburgokat viszaállító magyar társadalom két részre szakadt. Malasits Géza: Az a kérdés, kinek van több pénze? Szakáts Andor helyesnek tartaná, ha a miniszterelnök e kérdésben megnyugtató ki­jelentést tenne. Ismerni kell a kormány ál­láspontját e propagandákkal szemben. Ha ez így megy, valóságos licitáció fog megin­dulni az egyes trónjelöltek mellett. Rothenstein Mór: Nagyobb a kínálat, mint a kereslet! (Derültség.) Szakács Andor a költségvetést nem fo­gadja el. Gaál Gaszton először is kijelenti, hogy képviselői felelőssége tudatában a költség­­vetést elfogadja. Szakács Andortól hallotta ma azt az ál­talános mosakodást, amit a forradalommal kapcsolatosan elmondott és megállapítja, hogy mindenki a saját felelősségét akarja leszállítani és senki sincs, aki vállalná a szerepét. A forradalmat nem szereti sem jobbról, sem balról, csak egyet ismer el kötelezőnek­­a törvény tiszteletét Ma nem lát olyan tényezőket, akik a kor­mányzást átvehetnék s akikben az or­szág is megbízna. — Három évvel ezelőtt a kormány adó- és gazdasági politikája volt az, ami agállyal töltötte el s amiért a többségi pártból ki­lépett. Akkor megjósolta, hogy a magyar közönség ezeket a nagy adóterheket nem fogja elbírni s ez be is következett. A gazda­közönség a háború alatt is elment a teher­viselés végső pontjáig, a teherbíróképessé­get tehát tovább fokozni nem szabad, de nem is­­lehet.­­ A nép nem bírja az adókat. Vidéken csak végrehajtásokkal tudnak valam­iit be­hajtani. A nyáron a lapok is megírták, hogy a magyar gyümölcs itthon rothadt el, mert nem volt vágón, nem vett kereskedelmi szer­ződés. A burgonya értékesítésénél is teljes krízis van. Az állat értékesítsénél is hasonló a helyzet. A sertéskereskedők otthagyják a­­ sörüket is. .A gabonaértékesítésnél nem tu­dunk konkurrálni a jugoszláv és a román termelőkkel. A kormánynak ezeket a nehézségeket ki kell küszöbölni. A nagy- és kisbirtokosoknak egytől-egyig adósságaik vannak, ugyanakkor a kormány 24%-os kamatokat engedélyez. A kormány hitelpolitikai monopóliumokat rendszeresít. A bürokrácia mindenbe beleüti az orrát, olyanokba is, amikhez nem ért. Szabadság nélkül gazdasági életet nem lehet elképzelni Szóvá teszi a budapesti közúti vasutak horibilis tarifáját. Ezt azzal indokolták, hogy a beruházásokra van szükség­ Most olyan adatokat kapott a kezeihez amelyek csodálkozást keltők. 5790 mil­lió tant­emet fizettek ki. Petrovácz Gyula: Meg van cáfolva! Nem áll! Gaál Gaszton: Én boldog leszek, ha kide­­­rül, hogy ezek valótlanok, de a­ kormánynak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel. Budapest polgármestere évi ötszázmilliót kapott, mint elnök, az alpolgármester 10 százalékkal keve­sebbet. Az igazgatósági tagok pedig 270 milliót kaptak. Petrovácz Gyula: Mindezeket már meg­­cáfolták. (Nagy zaj a szocialistáknál). Gaál Gaszton: Arról is beszélnek, hogy egyes lapokkal kivételeztek. Kitajka Lajos: Ez aljasság! Rassay Károly: A polgármester fáklyást** kát kapott a pénz mellé ! (Nagy zaj). Friedrich István: (a padot veri.) „A híd“ — Főpróba a Nemzeti Színházban. — Hogy a Bizánci és az Árva László király költőjének drámaírói pályája — mely eddig is a legfényesebbek közé tartozott litteratu­­ránkban — még mindig tud magasabbra lendülni, azt A híd tegnapi főpróbáján bol­dog büszkeséggel állapíthatta meg a kri­tika s bizonyos, hogy ezt az elfogulatlan ítéletet a közönség a mai bemutatóin meg­fellebbezhetetlenül szentesíteni fogja. Felleb­bezés úgyis legföljebb az irodalomtörténet­­írás fórumához történhetnék. De Herczeg Ferencnek ez az új históriai daratja olyan grandiózus alkotás, olyan történetírói meg­látásnak és poétai megformálásnak terméke, hogy nemcsak a kortársakat ragadja el, hanem jövő nemzedékek előtt is kétségtele­nül bizonyítani fogja a XX. század magyar drámaírójának ragyogó tehetségét. A híd — ha szerzője nem is nevezi is an­nak — voltaképpen történeti szomorít játék, a szívünkhöz legközelebb állók közül. A „legnagyobb magyarénak megrázó tragé­diáját állítja elénk, ami egyszersmind bol­dogtalan nemzetünk szomorú sorsával kap­csolatos. A sablonos, könnyed életet élő Stefi gróf, a gáláns lovaskapitány, kezd tudatára éb­redni történeti küldetésének s megindítja munkáját, hogy sok nagyszerű tulajdonság­gal ékes, de rettenetes bűnökben is leledző, tunya, pártos, elmaradt nemzetét fölrázza, megjobbítsa s bevezesse az igazi nemzeti nagyság ígéretföldjére. Első gondolata, hogy állandó hidat építsen a Dunán, Buda és Pest között, hogy egységes nagy fővárosa legyen az országnak s ezen a hídon törjék meg a régi babona is, az igazságtalan kiváltság s fizessen rajta vámot minden átmenő, akár jobbágykunyhóban ringott szurtos bölcsője, akár a hétvezérig viszi föl nemesi család­fáját. A nagy nádo­rispán — kinek elméje finom­ságával csak szíve meleg érzése vetekszik — tudja, hogy a fiatal kapitány hídja többet jelent nemcsak egy nagyszerű technikai al­­­kotásnál, hanem még az alkotmány kor­szerű formájának megkezdésénél is — mert ezen a hídon a nyugati műveltség fog át­lépni a kissé még mindig ázsiai Magyar­­országba. Széchenyi reformtevékenysége — a lobo­gón a munka jelszavával — megindul. De megkezdődik — eleinte látszatra vele pár­huzamosan, később mind nyilvánvalóbban vele szemben — a másik mozgalom is, mely­nek élén a jurátusok bálványa: Kossuth, áll. Nem két ember összeütközése ez , hanem két világnézeté, méhében a magyar tragikum vészthozó magjával. Ami a magyar politiká­nak ősi kezdettől fogva mindmáig jellegze­tessége és veszedelme volt: a bölcs értelemtől irányított cselekedettel szembe került — gáncsvetésre készen — az érzelem hevétől fűtött szavaló hősködés. A hazaszeretet for­rásának tisztasága tekintetében talán nincs jogunk különbséget tenni a két irányzat kö­zött: az értelem és a szív egyaránt jót akart, történetünk egész folyamán, s bizonyára akár ma is: a nemzet boldogulását. A kü­lönbség csak az eszközök megválasztásában és az eredményben volt mindenha. A min­denkori Széchenyiek a higgadt megfontolás munkájával , a velük szemben álló Kossuthok mindig az izgatás bűbájos szi­rénhangjával dolgoztak. Mind a két tábor erős Magyarországot akart — de Széche­­nyiék annak a fő előfeltételét az anyagi és szellemi kultúrában, míg Kossuthék a sza­badságban és függetlenségben látták. A népszerűbbek mindig a lángszavú Kossuthok voltak, kiket a kortársak égig emeltek. De a történelem tanulságai mindig a Széche­nyiek mellett szóltak — e mellett szól Her­czeg hatalmas darabjának figyelmeztető ta­nítása is. Wesselényi Miklós, Széchenyi hű barátja, a tüzes magyar, szeretné megelőzni a tragi­kum kibontakozását, s összehozza a két ál­lamférfit a budai hegyek egyik kies pontján. Széchenyi is vázolja a maga programját — Kossuth is jelzi a magáét. Hamarosan ki­világlik, hogy ez a két út nem eshetik ösz­­sze, nem is vezethet egyugyanazon ered­ményre. Széchenyi tovább dolgozik — Kossuth to­vább izgat. A nemzet, mely eddig inkább a nemes grófért rajongott — a hatalmas szó­nok Kossuth felé kezd fordulni. Széchenyi látnoki szeme irtózattal tekint a jövőbe — s az utolsó felvonásban, mikor már a délvi­déki nemzetiségek megkezdték bécsi alatto­mos intrika folytán a lázongást — a láng- lelkü férfiú „tőrt szívvel, merev hajakkal" riad föl új Casandraként s izgatott aggyal lőporos hordók után kutat, hogy fölrobbant­hassa az immár büszkén ívelő hidat, amely — mint lázálmában véli — átkos kezdete az ő vérbe fúlni készülő reformerkedésének. És a boldogtalan „legnagyobb magyar" — füstbe menni látva életét — önként vonul a döblingi szomorú intézet rettenetes pihenő­jébe ... Meg kell-e a tragikus hősnek halnia ? So­kat vitatott problémája ez az esztétikának, bár Bánk­ bán óta eléggé eldöntött kérdés. ,A híd tragikus hősével ismét beigazolja a ma­gyar drámaírásnak Katona óta legnagyobb bajnoka, hogy a testi halál nem mindig olyan megsemmisítő vége a tragédiának, mint a lelki összeomlás. „Nincs a terem­tésben vesztes, csak én" — rajongja Bánk, s mondhatja az elkerülhetetlen katasztrófa küszöbén Széchenyi István, ki a maga életét teljesen összeforrasztotta nemzete sorsával. A híd Herczeg Ferenc eddigi legnagysze­rűbb alkotásainak egyike. Hogy a sok köny­­nyű fajsúlyú, gyakran cinikusan léha, csak az alacsonyabb színvonalú tapsosok kedvét kereső, s az ízlés korszerű eldurvulásának jegyében fogant újabb magyar darabok özön­vizéből Ararát-hegyként emelkedik magasra — azt külön nem is kell mondani. De bizo­nyos az is, hogy a gyönyörű koncepciójú darab a közönség szívéhez is utat fog találni. Mert Herczeg nemcsak kitűnő ismerője, ha­nem szinte szuverén ura a­ színpadnak, melyet életteljes alakokkal népesít be mindig. Meny­nyire eleven itt is úgyszólván valamennyi jelenet — a nádor dolgozószobájában, a „Szép Juhászné" melletti tisztáson, a Sándor Móric gróf estélyén, s az utolsó miniszterta­nácson ! Nagyszerűen látja és fogja meg Herczeg­­ szeme és képzelete magát Széchenyit, akit a magyar költészetben ily gyönyörűen és ha­talmasan nem aposztrofálnak Arany János halhatatlan ódája óta. Kossuthot — művészi öntudattal és célzatossággal — háttérbe szo­rítja, ami egészen helyes. Hiszen a valóság­ban is, nem ember állt emberrel szemben, itt a darabban sem személyes ellenfélként kerül össze Széchenyi Kossuthtal — elég tehát, ha messziről halljuk a forradalomba vezető mozgalom za­ját. Brilliánsan van megformál­va a nádornak, a Palatínus-ház tiszteletre és szeretetreméltó ősének rokonszenves alakja. Valami végtelen báj ömlik el a Crescence alakján, ki az első felvonásban még a beteg Zichy gróf felesége, de a másodikban már az érte régóta rajongó Széchenyi szerelmes hitvese, az utolsóban a keresztre feszített szív rettentő gyötrelmének hősies hordozója. Wesselényi Miklós alakját is a legnemesebb magyar kőből faragta ki a költő, s állította szerencsés kézzel a köztudat piedesztáljára. Nagyszerű tökéletességgel van a darab megszerkesztve is. Ennek a remekbe készült szerkezetnek egyetlen hibája van, a harma­dik felvonásban. Az helyes, hogy ott Széchenyi komoly törekvéseivel s az ország nehéz hely­zetével szembe van állítva a pesti mágnások léha csoportja. Ezt a részt végtelenül ügye­sen, szellemesen, hatásosan írta meg a szerző — itt azonban mégis rövidíteni kellene. Ne­vezetesen : a kis Eszterházy hercegnek egy süldő grófkisasszonnyal való merőben henye jelenetét — mely már szinte megbontja a felvonás egyensúlyát — a maga egészében törölni kellene. Odáig a rajz jó, jellemző, ér­dekes és mulatságos — de azután ne tovább, hanem jöjjön a komor ellentét: a Bécsből hazatérő Széchenyi ellenséges fogad­tatása. A híd olyan jelentős állomása drámairo­dalmunknak, hogy még később is foglalkozni fogunk vele. Az előadással — a mai bemu­tató után — mindjárt holnap. Erről egyelőre annyit, hogy a közönségnek egy csomó ki­váló művészi produkcióban lesz alkalma gyönyörködni , sőt igen kellemes meglepe­­tésekben is lesz része. Szász Károly Ezeket nem lehet védeni! Gaál Gaszton: Mindezek a tünetek azt mu­tatják, hogy a bürokrácia nem ért gazda­sági intézményekhez. Ezután ismét a gazda­társadalom panaszairól beszél. A képviselői felelősséggel nem tartja összeegyeztethető­­nek, hogy a nemzetgyűlésen állandóan a kisgazdatársadalom ellen izgatnak.­­Helyes­len a jobboldalon és a középen. Lelkiismeretlenségnek tartja, hogy a falusi nép szükségletét, a petróleumot, súlyos adók­kal terhelik meg. A munkásbetegsegélyező sűrű egymásutánban követel a mezőgazdák­tól milliós és milliós összegeket. Ez a ható­ság válaszra sem méltatja a feleket. A katasz­teri munkálatokat teszi szóvá ezután s azt kifogásolja, hogy rengeteg költségbe kerül­nek, de semmi eredményt sem jelentenek abban a formában, ahogy ezt a ma csinál­ják. A kormánynak itt is erélyes kézzel kell rendet teremtenie. A szőlőbirtokosok helyzetéről szólva, el­ítéli a miniszterelnök nyilatkozatát, amely­ben azt mondta, hogy a gazda legyen a maga kereskedője is. Ilyent nem lehet mon­­­­dani, csak annak, aki nem ismeri helyzetü­­­­ket. A magyar gazda sohasem lehet bor­­kereskedővé, de nem is ért hozzá és nincs i­ ideje rá. Ma még a nagy összeköttetésekkel rendelkező kereskedők sem t­dnak elhelyezni a piacon bort. Gaál Gaszton: A miniszterelnök azt mon­dotta, hogy terjesszenek elő oly javaslatot, amelynek alapján a szőlősgazdákon segít-­ hetne. Legmegfelelőbbnek azt tartaná, hogy az adó bizonyos hányadát térítsék vissza,­­ mert akkor azt nem fogja senki más zsebre vágni, csak közvetlenül a tulajdonosok, akik ezt a segítséget megérdemlik. Ezután a közszabadságok kérdéséről szól. A szociáldemokrata képviselők — mondotta — sérelmezik, hogy nincs megfelelő köz­szabadság. Ezért ő a maga részéről a kor­­­mány elé azt a tiszteletteljes indítványt ter­­jesztené, hogy a kormány vegye elő azokat az intéz­kedéseket, amelyeket a szociáldemokra­ták tettek, amikor ők voltak uralmon. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a kö­­zépen.) Poidl Gyula: Ez is demagógia. Gaál Gaszton: Ha a közszabadságokat ideális szempontból vizsgálja, akkor azokat nem találja meg a szakszervezetek működé­­­énél. Sok olyan jelenség van itt, amely ép­pen ez ellen szól. Ha egy munkás nem lép be a szakszervezetbe, akkor ki lehet zárni az ösz­­szes munkahelyekről, hogy éhen haljon. (Zaj a jobboldalon és a középen.) Kitajka Lajos: A kis napszámok miatt halnak éhen a munkások. (Állandó zaj a szélsőbaloldalon. Ellentmondások.) Közben Haller István és Esztergályos Já­nos külön vitát rendezn­­k, úgy hogy a zaj­ban az elnök csak nagy nehezen tudja a ren­det helyreállítani és Haller Istvánt, valamint Esztergályos Jánost folytonos közbeszólások miatt rendreutasítja. Gaál Gaszton erre a szélsőbaloldal felé fordulva azt mondja, engedjék meg a szólásszabadság felkent bajnokai, hogy véleményét illő formák között mondhassa el. Ezután rámutat arra, hogy a szakszerve­zetekben kényszer útján sorozzák be a mun­kásokat. Esztergályos János: Sokkal komolyabb a képviselő úr, semhogy ezt elhinné. (Zaj és ellentmondások a jobboldalon.) Gaál Gaszton: A kormánynak nem szabad hallgatólag megállni ennél a kérdésnél. Ha az egyesülési jog terén megadják a legtelje­sebb szabadságot, akkor

Next