8 Órai Ujság, 1932. június (18. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-12 / 129. szám
Mesterséges pókháló és más érdekességek a Hunniában (Saját tudósítónktól.) Borús és hűvös sápok után napfényes délelőtt. Filmfelvételre nagyon alkalmas idő. Az Ossofilmvállalat meghívására kimegyünk a Hunnia filmgyárba, megnézni az ott folyó munkát. A francia társaság a gyarmatutcai telepen három filmet készített. Ezek közül az egyik magyar szerző munkája, amelyet — csal: franciául ..-vettek föl. Az egyik francia filmet viszont, amely budapesti művőben játszódik, magyar változatban is elkészítik. Ennek a fölvételeit jöttünk el megnézni. — A műterem mögötti udvaron (amikor pár héttel ezelőtt itt jártunk, még udvar volt) tegnapról mára házak nőttek ki a földből. Házak? Egész házsorok, sőt utcák. Az elsőn, amely szemünkbe tűnik, a szabályos pesti számjelző táblán ezt olvassuk: Mária utca 2. Távolabbról idelátszik a szomszédos utca táblája: Vili. kar. Józsefváros Boránszky-utca És mögötte is ismerős házsor. Ha a tábla nem jelezné, akkor is ráismerünk: a Sándor-utca. Ez hát a díszlet. Ebben a környezetben játszódik le A repülő arany néhány jelenete. Ez egy vidám kalandortörténet, amely azzal kezdődik, hogy a francia repülőgépet, mely (oh, boldog filmfantázia!) a Banque de France aranyait szállítja Magyarországra, a Duna közelében, Győr és Budapest között, ismeretlen banditák lelövik és kirabolják. A film hőse Bouldabille, a zseniális párisi újságíró, akit azért küld lapja Magyarországra, hogy itt az ügyet felderítse. Ezt a Rouletabillet úgy a francia, mint a magyar verzióban Góth Sándor játssza. A kitűnő Góth már itt is van, elegáns nyári lovaglódresszben, de nem ez a jelmeze a filmen, hanem megszokott reggeli lovaglótúrájáról jött ki a telepre. Mellette heverész a napon egy hatalmas dán dogg. Gyönyörű példány, de Góth mosolyogva tiltakozik: — Nem, nem az én kutyám. Ez is játszik a filmen. Kolléga. Színész-kutyák és kacsák Más „színész-kutyákat" is látunk itt: egy bizonytalan fajtájú szőrmókot és egy kurtára nyírt helyes kis spitzet. Hamis jószágnak látszik, de kockacukoradományunkat élénk farkcsóválással nyugtázza. Egy harmadik kutyát pórázon vezet egy fiatal legény. Ez nem „színész", hanem Gilles Veber skót terrierje, a híres Pierre Veber fiáé, aki a film szcenáriumát írta. Két 6—8 éves fiúcska üldögél a földön. Mellettük három fiatal kacsa hápog. Ezek már színészek. A kacsák is. Utcai jelenet-részletet „ábrázolnak". A „Repülő arany"-t a kiváló Székely István rendezi, aki már a „Hippolit"-tal megmutatta, hogy érdemes volt hazahozatni őt Berlinből. Most világhírű rendezőtársa, Fejős Pál, aki Fülöp Ilona „Tavaszi zápor"-át rendezte, jön ki az udvarra. Kezében nagy sárgarézventillátor. Mit akarhat vele? Megtudjuk, hogy egy trükköt akar kipróbálni. Egyik filmjében egy pók szövi hálóját, ezt kellene utánacsinálni. Ehhez kell a ventillátor, amelynek közepén kis tartály van, amibe olajat szoktak önteni. Fejős folyékony mézgát önt bele és ebből a ventillátor forgására hajszálfinom fonalak lesznek és minél nagyobb a ventillátor forgásának sebessége, annál meszszebbre húzódnak ki a fonalak, amelyekből szabályos pókháló alakul. Igazán élethű. Egy pók sem csinálhatja jobban. A francia színésznő vázát vág Kabos Gyula fejéhez Ütés, majd csörömpölés zaja hallatszik. Hátranézünk. Egy szép, szűke francia színésznő vágott egy vázát a Kabos Gyula fejéhez. Kabos egykedvűen megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mi volt ez? Fölemeljük a szertehullt cserepek egyikét. Papírvékonyságú gipsz, amely a legkisebb ütésre darabokra törik. Most már értjük Stan és Fan hősiességét, amikor tucatjával vagdossák egymás fejéhez a vázákat. Hitvestársak idegességének levezetésére kiválóan alkalmas ez a váza. Szépen mutat, de egyáltalában nem fáj. Egy legyet sem lehet agyonütni vele. Ilyen mulatságos dolgokat tanul az ember egy filmgyárban. Mikor távozni készülünk, hirtelen tompa dörgés hallatszik, és mintha villám is cikkázott volna. Ijedten nézünk az égre, hiszen az előbb még napfényben ragyogott minden. Most sincs semmi baj, az ég most is felhőtlenül kék, csak valamelyik vicces „rendező" küldte utánunk ezt a kis ijedséget. A tréfáló kedv mellett azonban komoly és buzgó munka folyik a „gyár"ban. A francia—magyar együttműködés itt már szépen virágzik. Ami rendben is volna. Csak még nem egészen. Egészen rendben majd csak akkor lesz, ha a Banque de France aranyai csakugyan elindulnak Magyarországba. Akár repülőgépen is. Megnyugtathatjuk a franciákat, hogy a pesti gangsterek nem fogják a repülőgépet sem lelőni sem kirabolni. movcmmmmF* — VASÁRNAP 4. OLDAL OfetroiSC 0 Iuszinszkói diákok teüldtek Benes ellen Prága, június 11. ~iMagyar Távirati Iroda.) A Prágáig tanuló ruszinszkói egyetemi hallgatók tegnap értekezletet tartottak, amelyen egyértelműen követelték Ruszinszkó autonómiáját és Ruszinszkó áldatlan állapotaiért a mai rezsimet tették felelőssé. Az értekezlet befejeztével a gyűlés résztvevői, mint az Epress írja, Benes külügyminiszter prágai villalása elé vonultak, hangosan éltették Ruszinszkó autonómiáját és elénekelték a Kárpát-orosz himnuszt, tüntetésül Benes ruszinszkói politikája ellen. A rendőrség 25 személyt előállított. Betörések és kasszafúrások Három helyen működtek ma éjjel betörők ' '(Saját tudósítónktól.) Ma éjszaka Betörők hatoltak be a Forgó és Társa üvegárúnagykreskedés Dohány utca 16. számú házban lévő üzlethelyiségébe. A betörők falbontás útján jutottak az irodába, ahol megfúrták a páncélszekrényt és abból mintegy 15—20.000 pengőt zsákmányoltak. Betörők jártak Herskovits Simon kézműárunagykereskedőnek a Királyutca 3. szám alatt lévő üzletében is. A házmester és a közeli rendőr vették észre a betörőjárás nyomait. Azonnal értesítették Herskovicsot, aki rövidesen megjelent az üzletben. Kutatás közben az egyik udvari mellékhelyiségben alvó fiatalembert találtak. A rendőr előállította a főkapitányságra, kiderült, hogy egy fiatalkorú szakácsinas az illető, aki azonban azt állítja, hogy semmi köze a betöréshez. A rendőrségnek az a gyanúja, hogy a szakácsinas is részt vett a betörésben, „munka" közben elaludt és ott maradt. Betörők jártak Maridés Lipót fűszeres Visegrádi utca 17. számú üzletében is, ahonnan sok árut zsákmányoltak. Kasszafúrók dolgoztak a Hungáriakörút 152. szám alatt Bregitzer és Müller cementárugyárában. A betörők megfúrták a páncélszekrényt és most folyik a nyomozás, hogy megállapítsák, menynyit vittek el onnan. — Jubilálnak a tatai tűzoltók. Tatáról jelentik. Ez évben üli a Tatatóvárosi önkéntes Tűzoltóegylet fennállásának ötvenéves jubileumát. Az egész napot betöltő műsor keretében nagyszabású tűzoltóversenyek is lesznek. Az ünnepi beszédet László István vármegyei tűzrendészet felügyelő mondja. Rettenetes munka volt kivergődni a megáradt folyóból és János már-már érezte, hogy nincs menekvés a zúgó, rohanó habok közül. A két idegen még mindig görcsösen fogta és nehéz testük olyan kölönc volt, amelyet nem lehetett egykönnyen lerázni. Láz ülte meg minden porcikáját s a szívét erősen megmarkolta a félelem. Nem akart így, nyomorultan elveszni: most, hogy közel volt az elmerüléshez, sajnálta céltalan életét. Amikor idejött az arany és a halál völgyébe, telve volt jóreménységgel, most megkondult fölötte a halálharang. Pedig még alig élt, mindig csak küzködött, odahaza és idegenben, szerető testvérek és gyűlölködő ellenségek között. Két keze görcsösen szorongatta a tarisznyáját: ha el kell pusztulni, pusztuljon el vele együtt az arany is. Megpróbált imádkozni, de nem tudta, végig mondani az imádságot. Egész élete folyása végigcikázott agyán és nem tudott visszaemlékezni három boldog napra. Talán a halál mégis csak meghozza a nyugalmat és a boldogságot, amelyhez elvégre éppen olyan jussa van, mint bárki emberfiának. Egyszerre valami megkönnyebbülést érzett: a két idegen martalóc elengedte a kabátját és végleg lebukott a vízbe. Néhány buborék mutatta csak a helyet, ahol az imént még az aranyért küzdöttek s ahonnan most lelkük elröppent. János ujjongani szeretett volna, de szívét erős pánt fogta körül: a részvét és a szánakozás vaspántja sajnálta a nyomorultakat, akik itt vesztek a megdagadt folyóban és majdnem itt veszejtették őt is. Keresztet vetett és megindult a part felé. Minden tagja remegett és még a szíve is fázott a rátapadt vizes ruhától. Lassanként mégis csak kivergődött a a partra és legelsőbben végigheveredett a kemény, megfagyott füvön, hogy kipihenje magát. Nem sokáig heverhetett így , tovább kellett nyaskoznia, nehogy tagjaira ráfagyjon a csuronvizes ruha. * Késő este volt, mire beért a városba. Hideg szél fújt és csillagtalan volt az ég. Szállingózni kezdett már a hó és az utcákon nem járt senki. A faházak kandallóiban pattogott a tűz és a Victoria Saloonban olyan zajos és vidám élet járta, mint akkor, amikor Ossippal és Gustaval Frisco felől ideérkezett. A muzsika hangjai most is kiszűrődtek az éjszakába és a vad lárma most is felforralta a vérét. Bement a saloonba és körülnézett, hogy nem talál-e ismerősre. De ezek az emberek idegenek voltak számára: a táncoslányok sem voltak a régiek, rég visszatértek hazájukba, vagy elpusztultak valamerre nyomorultan. A kályhához ment és háttal nekitámaszkodott. Vizes ruhája lassanként megszáradt rajta és kezének-lábának fagyos merevsége is alábbhagyott. Leült egy asztal mellé és italt kért. — Bort, vagy pálinkát akarsál — kérdezte a pincér és ő az arcába nevetett. — Adjál bort, meg pálinkát vegyesen; az a fő, hogy mindegyikből sokat! A pincér nagyot röhögött és a terem tarka-barka népsége visszhangozta ezt a nevetést. Egy leány ült le melléje: csinos arcú, fitos orrú, karcsú testű dámácska, aki rákacsintott és sokat igérően mosolygott. — Ki vagy te? — kérdezte János. — Ne törődj vele! — felelte szemtelenül a leány. — Az a fő, hogy vagyok! A pincér erős vörösbort hozott, továbbá: giint, whiskyt és rumot. János szerette volna egyszerre kiinni mind, de aztán maga is nevetett a bolondos ötleten. A leányhoz fordult és megkérdezte : — Iszol-e velem egy pohár pálinkát? — Kettőt is! — nevetett a fitosorra. János töltött a pálinkából és magasra emelvén poharát lelkesen kiáltotta: ■— Éljen az élet! A leány ajkáról csengő nevetés hangzott viszhangképpen: — Éljen a szerelem! Csók éhes ajkát odanyujtotta Jánosnak, de az ijedten fordult el tőle. Hirtelen eszébe jutott az indiánleány és megrémült még a gondolatától is annak, hogy ezzel a kifestett némberrel megcsalja amannak szent emlékét. . Hirtelen felpattant helyéről és rárivalt a lányra: ■— Takarodj! Az csak nevetett: — Sajnálod tőlem az italt? János odatolta eléje a whiskyt: — Igyál amennyit akarsz! — Én csak veled iszom! — Tiát tölts nekem is, magadnak is! Néhány perc alatt elfogyott a pálinka és az aranyásó most pezsgőt rendelt. A pincér készséggel állt rendelkezésére, bárha a tekintete elárulta a bizalmatlan kérdést: — Aztán meg tudod-e majd fizetni? A magyar értett a tekintetéből és a tarisznyájához kapott, hogy megmutassa aranykincsét... de hirtelen elállt szándékától és nem öntötte aranyát az asztalra. Eszébe jutottak pajtásai, akik talán most is ott dolgoznak a csakneken csákánnyal lapáttal, szitával, hogy minél előbb szabaduljanak e pokolból. Maga előtt látta Ossip becsületes arcát, Bobby vigyorgó tekintetét és a hűséges Teresét, akik benne hisznek és benne reménykednek. A pincér meghozta a pezsgőt és János valósággal magába öntötte a hideg italt. A zene szólt, kibírhatatlan volt a lárma, a meleg és az emberhús nehéz, izzadságos szaga. Megtántorodott és közel volt az ájuláshoz, amikor a leány kedveskedve hozzásimult: — Nem járnál velem egy fordulót! Elnehezült nyelve alig forgott, de annyit még el tudott mondani, hogy: — Szívcsent babám! És a leány táncba vitte a legényt. Magához ölelte és egyre vadabb körben forgott vele. A magyar már nem érzett semmit: sem agyának féktelen lüktetését, sem szívének nyugtalan dobbanását. Ráborult a leányra és hagyta, hogy az rángassa jobbra-balra, előrehátra. Forgott vele a világ, lehunyta hát a szemét és elmerült a mámorba, amely annyira hasonlított a megsemmisüléshez. A leány forgott vele még egy darabig, azután odaültette az asztalhoz, régi helyére. És ekkor csodálatos dolog történt. A magyar felnyitotta a szemét és úgy nézett körül, mint aki teljesen józan: nem is ivott egyetlenegy korty bort sem. Mindenki csodálkozva tekintett rá, ő maga pedig nyugtalanul tapogatta végig önmagát, az előtte álló asztalt és a széket, amelyen ült. — Mi bajod? — kérdezte a leány, János pedig magasra emelte az öklét és felordított: — Hol a tarisznyám? A teremben elhallgatott a zene és félbeszakadt a tánc. Az emberek odasereglettek János asztalához. A pincér lihegve futott feléje a söntésből és kíváncsian kérdezte: — Jifit keresel? — A tarisznyámat! — Miféle tarisznyát! — Ami itt feküdt az asztalon! Benne volt az egész aranykincsünk! A pincér nem hitt neki, vagy úgy tett, mintha nem hinne: megrándította a vállát és csöndes egykedvűséggel mondotta: — Nem tudsz fizetni, pajtás, ennyi az egész! Ezért találtad ki ezt a mesét? János felkapta a széket és megforgatta a feje fölött: — Adjátok vissza a tarisznyámat!... Adjátok vissza az aranyamat!... Most már mindenfelől nevetés hangzott és János nekiugrott a gúnyolódóknak. Szeme vérben forgott, ajka idegesen rángatódzott, melléből egyre vadabbul tört elő az ordítás: — A tarisznyámat! ...Az aranyamat! ... És hirtelen lecsapott a leányra, akit nyomban elöntött a vér, a hatalmas ütés beszakította a koponyáját és ájultan terült el a padlón. Most az egész társaság nekirontott a magyarnak, aki hősiesen szembeszállt támadóival és vitézül verekedett. Végül mégis csak legyőzték és ekkor vállukra kapták, kivitték a teremből és letették a frissen hullt hóra. Ott feküdt a fagyos földön reggelig s amikor ráakadtak, magas láza volt már. Kórházba vitték, ahol az orvosok megvizsgálták és fejcsóválva mondották ki a diagnózist: — Mindkétoldali tüdőgyulladás! ... Szegény magyar ott feküdt a kórházi ágyon , nem tudott magáról... 1932 JÚNIUS 12