8 Órai Ujság, 1936. március (22. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

S»3« MÁRCIUS 1 Fajvédelem írta "Rákosi Jenő Egy olvasónk hívta fel figyelmünket elhalt nagy publicistánknak erre a cikkére, mely a Budapesti Hírlap 1923. évi július 5-i számában jelent meg. Amikor, kevés kihagyással, fölelevenítjük Rákosi Jenő cikkét, mely az idő múlásával csak növekedett értekében, olvasóink megítélésére bízzuk, hogy annak megállapításait mennyiben igazolták az események. Huszonnégy órája kíséri a gondolat, hogy írjak Gömbösről annak a beszédnek az alkalmából, melyet mostani közéletünknek e sokat emlegetett és különösen önérzetes alakja az egységes párt hétfői vacsoráján mondott. Nem volt valami nagy jelentőségű beszéd, nem revelált feltűnőbb képességeket; messze marad attól, amit államférfiú-inspirációnak mondanak; ellenben egyénileg olyan jellemző volt, politikai céljait és működését annyira személyi momentumokra redukálta s hangjában szinte az elhittség határvonaláig szökött s a biztosságnak oly érzésével beszélt, mint akár egy diadalmas kedvű hadvezér, aki diktál, még mielőtt győzött volna. Gömbös, beszéde szerint, nem búcsúzik, mert csak harminhhét éves, aki a katonai pályán kecsegtető jövőt látott maga előtt, mégis elhagyta, mivel érezte, hogy politikai hivatás vár reá; aki, noha ellentétek vannak közte és Bethlen István közt, bennmarad a miniszterelnök pártjában és bízik programja sikerében, amely ez egy szóban összpontosul: tájvédelem. Hogy mi lett volna Gömbösből a katonaságnál, nem tudóm. A régi osztrák-magyar hadseregben, ha ott is megvolt neki a fajvédelmi fanatizmusa, azt hiszem, nem vitte volna nagyon sokra. A nemzeti hadsereg kötelékében, biztosra veszem, hogy lett volna a honvédelmi miniszter. Hogy mi lesz belőle a politikai téren, persze, azt sem tudhatom, mert hiszen a háború óta egy darabig jóformán akárki minden lehetett. Ma már, úgy látom, mégis egy kissé nehezebb a dolog. Ha azonban remélnünk szabad, hogy Magyarországon belátható időn belül helyreáll az ország normális élete, akkor az a benyomásom, hogy Gömböst félrevezette az a sugallat, mely a katonaságtól eltérítette. Mert elismerem, hogy a temperamentum, az önérzet, a gyors cselekvés adománya, a szervezőképesség s a fanatikus hit igen becses adományok, melyekre nagy szüksége van annak, aki a nemzet sorsát intézni akarja, de mindennek csoportosulnia kell egy felsőbbrendű képességben, hogy ne pusztítsanak, hanem alkossanak. Ez a felsőbbrendű képesség egy államférfiúi fölkentség. Ez olyan zseni éppen, mint a művészi hivatás. Sok jeles festő, író, költő, színész, zenész van. De kevés a Munkácsy, Benczúr, Szinyey, Lotz, meg egy-két társuk; kevés a Kemény Zs., Jókai, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Madách, Egressy, Szigeti, Tóth József, Blaha Lujza, Jászai Mari, Márkus Emília, Liszt, Erkel, Dohnányi, Hubay. Politikus is van jeles egy igen szép galériának. De Széchenyi, Deák, Kossuth, Andrássy, Apponyi, Tisza István ritkábban adatik egy nemzetnek. Természetesen nem kívánom én Gömböst ez óriások mértékével megmérni, de amikor valaki vezéreivel és párttal szemben, melyben benne marad, annyi önérzettel s szinte valami fenyegetőző mellékízzel veri a mellét, akkor nem állíthatom a második és harmadik kadrill mércéje alá. Ha végignézek Gömbös nem éppen hosszú politikai pályáján, egy mozzanatot sem találok benne, melyre azt mondhatnám, hogy közönséges ügyességen fölülemelkedett, mely valamely államférfiúi revelációt jelentett volna. Könyvet írt-e, nem tudom. Beszédeket mondott, de mint szónok is, akár forma, akár tartalom dolgában, messze elmarad, hogy a jelenből ki ne menjek, Rassay mai beszéde mögött. Eszméket nem termelt, irányt nem szabott. Ő csak az áramlatok rendelkezésére bocsájtotta elég figyelemreméltó munkaerejét. Gömbös voltaképpen a politikában is csak az maradt s erre van is képessége, amit a katonaságnál jó Haudegennek neveznek. Mégis jellemző, hogy e képességeit is nem nyílt színen, hanem inkább a kulisszák mögött értékesíti. Találékonyságra, gyors határozó- és cselekvő-, de különösen szervezőképessége igen értékes lehetne, ha államférfiúi fej (akár a magáé, akár a másé) dirigálhatná. Igen figyelemreméltó dolog, hogy ismételten hallottuk tőle, hogy ellentétek vannak közte és pártvezére közt. Sajnos azonban, hogy sohasem mondotta ki nyíltan, mire vonatkoznak s mik azok az ellentétek. Találgatásra vagyunk ebben utalva, de, azt hiszem, nem tévedek, ha hétfői pohárköszöntőbeszédéből azt következtetem, hogy ez ellentét ütköző- és főpontja a fajvédelem. Hiszen ez egész politikai hitvallásának a summája. A fajvédelem. Vajjon tisztában vagyunk-e egyáltalán ezzel a fogalommal? Nem hiszem, hogy akár Gömbös is és szűkkörű hívei olybá értenék a tájvédelmet, hogy ez az ország és hatalma csak azok ivadékait illesse, akik ezer és néhány évvel ezelőtt Árpád apánkkal Ázsiából idetelepedtek. Hiszen történetíróink szerint már mikor bevándoroltak, akkor sem voltak őseink fajtiszták. Már akkor kevert vérű nép voltunk s talán semmiféle nép magába annyi idegen fajt be nem olvasztott, mint mer év óda a magyar. És bizony, a legfanatikusabb magyarok nem mindig azok voltak, akik legalább pár évszázadra visszamenőleg ki tudták mutatni magyar származásukat. Mindazonáltal, bár éppen a magyar nép Európában talán a legtürelmesebb, néha egészen a közömbösségig, bár mindig büszke a magyarságára; mi Széchenyi István óta mindnyájan fajvédők vagyunk. Ő kívánt megbocsátani még az apagyilkosnak is, csak azért, mert magyar. Gömbös ellenben senkinek sem hajlandó megbocsátani, még a legfanatikusabb magyarnak sem, ha nem illik bele a programjába. Ez a program pedig nem őszinte. A fajvédelem csak üres és cifra szó az ő politikai zászlaján. Nem mondom, hogy képmutatás, hanem egy csodálatos tévedés. Aki Széchenyi István óta vezérpolitikusunk és egyáltalán az átlagmértéken felül emelkedő emberünk volt, az mind fanatikus, lelkes, önfeláldozó magyar volt. Mártírként haltak meg a magyar nemzetért olyanok is, akik magyarul nem is tudtak. A múlt század írói, művészei és költői, valamint politikusai és államférfiai mind az apostolok hitével vallották magyarságukat s éltek, dolgoztak, szenvedtek és meghaltak érte. Hol van ezek dicső tanításaitól és alkotásaitól Gömbös programja. Gömbös úgynevezett fajvédelme* A tájvédelemnek ezt a formáját egész mostanáig nem ismerték Magyarországon. Ez az, ami kizárólag Gömbösé és híveié. Nem a magyar fajvédelem, hanem a fajvédelemnek egy szűkszem határú felfogása, egy specifikus módszere, inkább politikai célok elérésére, mint a faj védelmére alkalmas. Hatásában és eredményeiben inkább fajrontás, mint tájvédelem. Én egy hathatós és kívánatos fajvédelmet tudok csak. Az olyan kormányzást, amely a nemzet attraktív és beolvasztó erejét az élet minden terén úgy tudja fokozni, hogy ellenállhatatlanul magához vonzza mindazt, ami jeles, tehetséges, jellemes, életképes és hasznos elem van az országban. Ez biztosítja a faj fejlődését, erejét feszíti, hódítóképességét növeli befelé egyaránt. Közszellemet teremt, a nemzetet egységbe tömöríti, céljait az egyesek öntudatába viszi és útját megszabja. Annak a szónak, hogy magyar vagyok, egyenlő értékűvé kell lennie azzal a büszke római mondással: Romanus sum cívis. Ez az egyetlen fajvédelem és ez az igazi. A Gömbösé divatos politikai jelszó, amelyre mint alapra, csak igen rövid karriert lehet építeni. “*• *k4^i 8B*y kérnék első tűi 1 ^ ^ t kezelés, annál más van arra, hogy állk. Gyógyszerteraikban kapható. ataiulfSEd TASARXAP 3, OLOAfl BMiHmriHIWWT' '" • !HJ^ • Márianosztra szabadságolta a gyilkos leányt, hogy otthon halhasson meg Győr, febr. 29. • A Lárai Újság tudósítása) Emlékezetes még az a borzalmas gyilkosság, amelyet 1927. őszén a Magyarutca egyik házában követtek el, ahol a hálószobában holtan találták Koncz Vilmos győri alhadnagy fiatal feleségét. Az asszonyt egy hatalmas konyhakéssel heves dulakodás után szúrta le barátnője, Molnár Erzsébet 25 éves, betegeshajlamú nő. A bíróság részben zárt tárgyalás után tizenöt évi fegyházra ítélte Molnár Erzsébetet, aki évek óta Márianosztrán töltötte büntetését. A közelmúltban Molnár Erzsébetet a fegyházban súlyos baleset érte. Ablak- tisztítás közben lezuhant egy több méter, magas létráról, úgyhogy gerinctörést és belső sérüléseket szenvedett. Mentők vitték be az egyik budapesti kórházba, ahol azonban állapota annyira súlyosbodott, hogy az orvosok lemondtak életéről. A haldokló nő utolsó kívánsága az volt, hogy otthon, Győrött, szülei lakásán halhasson meg, ezért kérte, hogy szállítsák őt haza. Molnár Erzsébetet tegnap betegszállító autón szállították vissza Győrbe, ahol szülei és testvérei zokogva fogadták a megtévedt leányt. Molnár Erzsébet utolsó óráit éli, állandóan eszméletlen, félrebeszél és legfeljebb pillanatokra tér magához. Halálát minden perelyen várják. Tisztítja a légöt akatítorok kéményseprője NEGRO Köröst? Rekedt? Okos legyen! Egyet tegyen! Negro-t vegyen!