8 Órai Ujság, 1936. október (22. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-25 / 245. szám

,1936 OKTÓBER 25 *­­ M­i van a Turul válsága mögött Martanék akarják me­sszereseni asz, ifjúság vezetését — Megfúrták-e az Egészség Hetét ? — A 8 órai Újság tud­ósítása — A tavasz folyamán részletesen rá­világítottunk azokra a titokzatos erőkre, amelyek a legnagyobb ma­gyar diákszervezet belső életében, vezetésében egyenetlenséget kelte­tnek és a több, mint húszezer tagot számláló ifjúsági szervezetet egy­­politikai kisebbség, egy kicsi, de an­nál hangosabb csoport érdekszférá­jába akarja átjátszani. Megírtuk, hogy a Turul vezetőségének egy­­része körülbelül két év óta szoros összeköttetésbe került a kormány­párt szélső­jobboldali frakciójával és teljesen a parlamenti, viharsarok gondolatkörének hatása alá jutott. A viharsarok tagjai, mint a Turul szövetség dominusai ismét tevékeny részt kezdtek venni a bajtársi össze­jöveteleken és képviselői tekinté­lyükkel és politikai befolyásukkal könnyen tudtak híveket szerezni terveiknek. Már a tavaszon kiéleződött annyira a helyzet a Turul vezetőségében a szélsőjobboldali ellenzék állandó tá­madása következtében, hogy komo­lyan számoltak azzal, hogy egy rend­kívüli követtáboron új vezérséget választanak. Ennek a rendkívüli kö­­vettábornak összehívása, természete­sen, az Esterházy­ utcai Nép­palotá­­ból indult el és az országos főtitkár környezete tevékeny részt vett ennek irányításában. Ezen a követtáboron a mostani vezetőséget Végváry József or­szággyűlési képviselőt és az ő bajtársi és baráti körébe tar­tozó vezetőembereket akarták ki­buktatni. Elkészítették az ellen­­listát is és fővezérségre Antal István volt sajtófőnök titkárát, a Turul egyik volt vezérét, vagy pedig Bornemisza iparügyi mi­niszter személyi titkárát szemel­ték ki. Ez a rendkívüli követtábor megbu­kott azon az egyszerű tényen, hogy a Turul Szövetség alkotmánya nem ad lehetőséget arra, hogy egy ilyen rendkívüli követtábor összehívásá­val kicseréljék a szövetség egész ve­zérkarát. Ekkor merült fel nemcsak a Turul Szövetség kebelében, hanem a parlament folyosóin is az a célza­tosan kolportált hír, hogy felfüggesz­tik a Turul alkotmányai és azt új alapokra fektetik és olyan irányt érvényesítenek benne, melyben állí­tólag az egyetemi ifjúság és a ma­gyar diákság szociális megsegítését hatékonyabban lehet fölkarolni, d­ezt a Turul­lal szemben és a baj­társi egyesületek kéréseit majdnem kivétel nélkül, mindig teljesítette, most megtagadta a Turultól, hogy az Egészség Hét kiállítási anyagá­nak számára egy szerelvényt bo­csásson kedvezményes áron a szö­vetség rendelkezésére, amelyen a Turul az egész­­országban egy ván­dorló mozgó kiállítást rendezhetne és így az Egészség Hét oktatóanya­gát nemcsak a főváros közönsége, hanem a vidéki nagyvárosok, sőt még a falu népe is megismerhesse. A MÁV ezen eljárásának az okát ugyanabban az irányban keresik, ah­ol az Egészség Hét támogatására szánt összegek is elakadtak. A kormány lemondása után a New szélsőjobboldali csoportja újult erő­vel vetette rá magát a Turulra. Fel­használta eddigi összeköttetéseit és a Nemzeti Egység pártjában elvesz­tett hatalmának egy részéért a Turul­­szövetség irányításával akart vi­gasztalást szerezni. Bizalmas követek futottak be a Turul fellegvárába és Végváry József fővezért többizben felszólították, hogy csatlakozzék a Nép szélsőjobboldali csoportjának tö­rekvéseihez és az egész szervezet ve­zetését adja át a szélsőjobboldali cso­­prtnak. Felszólították arra is, hogy l lépjen ki a Nemzeti Egység pártjá­­nl és csatlakozzék valamelyik szél­­ső jobboldali párthoz, vagy véd,in ve­gyen részt az újonnan alakítandó ! ommssá& VASÁRNAP 5. OLDAlt A meghiúsult puccs Ez az akció a tavasz folyamán meg­hiúsult, mert az összehívott rend­kívüli fővezérségi ülésen az egyesület vidéki vezetői is százszázalékosan bizalmat szavaztak Végváry József országos vezérnek és megállapodtak abban, hogy a párt, továbbra, is azt az utat követi, amelyen tizenöt év óta vezeti a magyar ifjúságot. A meghiúsult puccs után tovább folytatódtak a támadások, de most már más oldalról. Jóformán minden egyes táborozáson és vezéri tanácskozáson valamelyik bajtárs hangot adott annak, hogy a Turul szövetség túlságosan le­kötötte magát Gömbös Gyula kormánya mellett és az egész szervezet irányát igen kisösszegű szubvencióért a kormány szekere elé állította. Hangoztatták, hogy egy ilyen nagy ifjúsági szervezetnek, mint a Turul, sokkal nagyobb szavának kellene lenni az országban és a kormánytól sokkal több segítséget és kiváltságot kellene kapni. Ha a Turul, — mond­­hatták, — a kormánytól lehetőleg függetlenítené magát szélsőjobb­oldali irányban, akkor nem csak sok­kal több hívet lehetne szerezni, ha­nem a kormány támogatása is hatha­tósabb lenne. , A szélsőjobboldali ellenzék táma­dásai közepette rendezte meg a Tu­rulszövetség az Egészség Hetet. Az Egészség Hét rendezői mun­kájuk közepette megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a kormány részéről nem kapják meg azokat a segítségeket és azt az anyagi bázist, amelyre ezzel a nagy pro­­pagandisztikus munkával kap­csolatban méltán számíthattak volna. Mikor az Egészség Hét vezetői ennek okáról érdeklőd­tek, legnagyobb megdöbbenésük­re azt a bizalmas értesítést kap­ták, hogy a beígért kormánytá­mogatás azért maradt el, mert a kormánynak egyik tagja, ki élénk összeköttetésben áll az if­júsággal és mint az ifjúság mi­nisztere szereti magát feltűnt­et­ni, teljes hatalmát vetette súly­­ba avégett, hogy a Turul az Egészség Hét rendezése a­lkal­má­ból semmiféle támogatást ne kapjon. Ennek ellenére a Turul Egészség Hete minden vonatkozásban szép sikert aratott, de, természetesen, nem­­ tudta fenntartani azt a nívót, ame­­­­lyet nagyobb anyagi erők esetén­­ könnyen elérhetett volna. A követ-­­­kező támadási felület az ellenzék ré­széről a vezérséggel szemben már­most a Turul Egészség Hetének sze­génysége volt és ismételten ráolvas­ták a vezérség fejére, hogy a kor­mány csak szolgálataikat veszi igénybe, anélkül, hogy ezzel szem­ben, ilyen alkalmakkor megfelelő módon támogatná a szövetséget. A második meglepetés szintén az Egészség Héttel kapcsolatban érte a Turul vezetőségét. A MÁV, amely eddig a legelőzékenyebben viselket ­ A Nép szélsőjobb­oldala a Végváry József országos fővezér, hivatkozva a követtábori határozat­ra, azt a választ adta, hogy az or­szágos követtábor megkérdezése nél­kül, amely november 5-én gyűl össze Miskolcon, nem­ adja át senkinek és semmi­féle iránynak a Turul vezetését és módot fog találni arra, hogy a legközelebbi jövőben magával Darányi miniszterelnökkel be­szélje meg a Turulszövetség je­lenlegi helyzetét és tőle kérjen direktívákat a szövetség ügyei továbbvitelének kérdésében. Mikor a Nép szélsőjobboldali cso­portja a Turul fővezérnek erről a válaszáról értesült, gondoskodott arról, hogy a Turul kettészakadásá­ról szóló hírek azonnal napvilágot lássanak■ Azt a hírt hozták nyilvá­nosságra, hogy­­ a Turul-szövetség négy vezére megválik pozíciójától, mert nem lát garanciát abban, hogy Végváry József fővezér vezetése alatt a Turul betöltse azt a szélső­jobboldali pozíciót az ifjúság életé­ben, amelyre szerintük predeszti­nálva van. A kormánysajtó ma reggelre már megcáfolta ezt a hírt, de elfelejtke­zett arról, hogy rávilágítson arra, hogy tulajdonképpen kik is kezdték ezt kolportálni és kik voltak ennek elindítói. Tegnap este különben gyű­lést tartottak a Turul-várban, amelyen a vezérség osztatlan bizal­máról biztosította Végváry Józsefet. Ugyanekkor azonban összejövetel volt a MOVE székházában is, ahol a Nép szélsőjobboldali csoportjának több vezető képviselő tagja folyta­tott hosszas eszmecserét egyes Tu­rul-vezérekkel és közölték az ifjú­sági, vezetőemberekkel azt, hogy nemcsak a Túrulban szeretnének egy szélsőjobboldali vezetőséget látni, hanem magában a MOVE-ban is, az országos vezetőségben és a vidéki, szervezetek életéből is nagy tiszto­gatást végeznek. Turul-Pa n lUiemm 'HXjWi T­oM-i o msrffe# tcrnxijAjA. d­eLoe/n, ' éli t$. tfrurrpttfo­n t­enfrvi tu ».&£ o m in cLvuk&z (fóó ^ i JCOncepl ozAkrány . 'iritr^a. tzit/oS/ ■ -«z&./’trv 'i tUk P820 wo PHILIPS BODNAR az apusokról felvilágro í it­sokk­al már­összes yjlt's díjtalanul bemutatja. Rész­let. Csere. Vilmos és Viszár-út 60. Tel. 1-184 Árjegyzék ingyen. Előzékenyen bemutatja M­OGYORÓSSY hangszergyár Bpest, Rákóczi-út 71. T. 13-16-St Csere — részlet Szakszerűen bemutatja HOFFMANN RÁDIÓ V., Lspót-kisrút 10. Telefon: I-20S-St fajvédő pártban, ahová a Nép szélső­jobboldali csoportja szintén átköltö­zik, de helyet ad a nyilas­keresztesek minden frakciójának is. is csak akkor ér pontosan céljához, ha elsőrendű szénnel fűtik. Ön is csak akkor éri el kitűzött életcélját és csak akkor tud eredményesen dolgozni, ha szervezetét kitűnő táplálékkal fűti. Ezt a célt szolgálja az 4Más kávépótló, mert anélkül, hogy szemeskávét vagy cikóriát tenne hozzá, a legkitűnőbb és legolcsóbb tejeskávét főzheti belőle és egy csésze feketekávé cukorral cAiVl. Z ' s kg 30 fill. 4 dekás zacskó 10 fill.

Next