8 Órai Ujság, 1937. augusztus (23. évfolyam, 173-197. szám)

1937-08-14 / 184. szám

8 li ________|________ „ÉRDEKES KORSZAK" „Ne legyenek a fiatalok élet­untak, ne féljenek, de bátran, friss erővel induljanak ennek az érdekes korszaknak." Ezt az intel­met C. Bauss asszony, az antwer­peni szociális iskola igazgatója in­tézte a fiatalsághoz a Nemzetközi Asszonyhét záróülésén. Az intelem körülbelül úgy hangzik, mint az amerikaiaknak a közhasználatból kissé kikopott „keep smiling‘‘-je. Mosolyogj, azaz vágj jó képet a rossz tréfához! Amerika a demo­krácia hazája, ahol senki sem kö­teles a szíves felszólításnak eleget tenni. Európában persze kissé más a­ helyzet, mosoly, bátorság, jó­kedv általában ösztönös megnyi­latkozások, viszont kontinensünk egyes pontjain erős hajlandóság mutatkozik ezeknek az ösztönök­nek törvényes megrendszabályozá­­sára. Hiszen, hogy ne menjünk messzire, nálunk is van egy moz­galom, amely kötelező jelszóvá tette a bátorságot. Lehet az illető mozgalmi ember olyan gyáva, mint a nyúl, mégis szajkózni kell a­ jelszót, különben súlyos vétséget követ el a pártszabályok ellen. Nem árt azonban, ha a független ember is duzzad az életkedvtől és bátran néz szembe ennek az „ér­dekes“ korszaknak tagadhatatlan veszélyeivel. Azért, mert Távol­­keleten vígan dörögnek az ágyúk, s kissé közelebb, Európa délnyu­gatán is halomra öldösik egymást a spanyolok, még igazán nem kell elveszíteni a bátorságot. Az utolsó évek alatt tapasztalhattuk, hogy a világhelyzet csak páratlan napo­kon feszült, páros napokon mindig enyhülés következik be, tehát le­gyünk nyugodtak, ez a „páros vagy páratlan“ játék még évtize­dekig elhúzódhat . . . örüljünk, hogy derűs­égünket utasszállító, s nem bombavető gépek szántják, levegőnk világillatoktól és nem mustárgáztól terhes és a kávéházi terraszon feketénket kavargatva, békésen olvashatjuk a legfrissebb háborús híreket. Életkedv, bátor­ság, friss erő: ezekre a tulajdonsá­gokra ma kétségtelenül nagy szük­sége van a fiatalságnak. De mel­lesleg az sem árt, ha közös erővel megpróbáljuk ezt az „érdekes“ korszakot unalmassá és egyhan­gúvá szelídíteni. Milyen szép volna egy unalmas korszakban élni, amelyikben például egy po­fon elcsattanása nagyobb szenzá­ciót kelt, mint manapság tízezrek lemészárlása. (v. a.) r­­r­ J . Házasság­. Takács Juci­ka és Kuppi Ferenc augusztus 15-én, vasárnap d. u. fél 6 órakor a Béke-téri Szent László­templomban esküsznek egymásnak örök hűséget. ComisAG1937 AUGUSZTUS 14. SZOMBAT — Miért kell túlórázni a városházi mérnököknek? (Panaszos levél.) Tisz­telt Szerkesztő Úr! Teljesen jogos az, a követelmény, hogy a munkaidőt nem szabad tú­lerőltetni, mert csak ily módon lehet a munkanélküliek elhelyezkedésének lehetőségét bizto­sítani. Ezzel az elvvel szemben áll az a tény, hogy a székesfőváros út- és csatornaépítési ügyosztályában a hi­vatalos munkaidőt újabban délelőtt nyolctól kettőig és délután négytől nyolc óráig állapították meg. Szó­belileg kiadott rendelet alapján tör­tén­t ez a beosztás, mert a hivatal­főnök úgy találta, hogy a restanciák feldolgozása más úton nem lehetsé­ges. Miután ebben az ügyosztály­ban túlnyomórészt mérnökök van­nak alkalmazva, mindezen könnyen lehetne segíteni állásnélküli mérnö­kök felvételével. Ez a megoldás még­sem vihető keresztül, mert újabban a kezdő diplomás mérnökök csupán 100 pengős illetményt kapnak, amely mostoha elbírálás inkább a magán­vállalatoknál való álláskeresésre sarkallja az állástalan mérnököket. A városházi mérnökök fizetésének méltányos rendezésével volna egye­dül megoldható ez a kérdés és akkor nem kellene az ügyosztályi mérnö­köknek naponta tíz órát dolgozni. Tisztelettel: Aláírás. — Rádiótávírász helyett: „marconista*. A különböző olasz tengerészszervezetek elhatározták, hogy ezentúl minden irat­ban a „rádiótávírász** szó helyett „mar­­conista** kifejezést használják. Ezzel a tengerészek nemcsak Marconi iránti hó­dolatukat akarják kifejezésre juttatni, hanem emlékeztetnek a világraszóló ta­lálmány olasz eredetére is.­­ Megoldódott a Damjanich­ utcai öngyilkos rejtélye. Néhány nappal ezelőtt megírta a 8 Órai Újság, hogy a Damjanich­ utcában egy eszmélet­len asszonyt talált a rendőr, aki ön­­gyilkosságot követett el és retikül­­jében egy 1450 pengős takarékbetét­könyvet találtak. A takarékbetét­könyv mellett egy papírlapon kérte a rendőrséget, hogy adják át a köny­vet egy általa megnevezett ember­nek. Ma reggel a Damjanich­ utcai öngyilkos, Német Jánosné annyira jobban lett, hogy ki lehetett hall­gatni. Elmondotta, azért akart meg­válni az életétől, mert egy férfi há­zasságot ígért neki, kicsalta pénzét és azután nyomtalanul eltűnt. Mivel lemondott öngyilkossági szándéká­ról, elengedték a Rókus-kórházból. , — Anglia a pornográfia ellen. Jú­lius hónap folyamán negyvenezer példányban foglaltak le vagy sem-­­misítettek meg nagyrészben külföldi eredetű erkölcstelen nyomtatványt. "­ A belügyminiszter szigorú rendeletet adott ki, hogy a kikötőkben léptessék, életbe a legerélyesebb ellenőrzést a pornográf irodalmi termékek meg-, akadályozására. — Felvétel a Márta-diákotthonba. A budapesti IX., Liliom­ utca 13. szám alatti Márta Mater Diákotthonban meg­üresedett helyekre az 1937/38. tanévre szóló felvételi kérvények augusztus 25-ig beadhatók. Pályázhatnak oly szegény­­sorsú, példás viseletű és jó előmeneteles egyetemi és főiskolai hallgatók, akik tá­­■nulmányaikat Budapesten végzik. A bentlakás díjtalan. Bővebb felvilágosí­tást készséggel nyújt postán is (bélye­ges válaszboríték mellékelendő) az ott­hon igazgatója. Személyesen reggel 8—9 óra között, telefon: 13—77—49. — Orvosi hír. Dr. Lukács József fogor­vos, OTI osztályvezető orvos, szabadságá­ról megérkezve, rendelését folytatja. (V., Gróf Tisza István­ utca 24.) — Epehólyaghurutnál, epeköveknél, epe­homoknál és sárgaságnál igyunk regge­lenként éhgyomorra egy-egy pohár ter­mészetes „Ferenc József*1 keserüvizet ke­vés forróvízzel keverve. Az orvosok ajánl­ják: — Olasz búvárok az Aldunán. Az Aldunán a napokban kezdődtek meg első ízben hajókiemelési munkála­tok. A Messapia gőzös július 13-án farakománnyal elsüllyedt és olasz búvárok külön erre a célra szerkesz­tett készülékekkel megkezdték a Messapia kiemelését. H ' I' R ' E * K Pannonista háború Politikánk derűs­égén már gyü­lekszik a felhős bőrű: indul a martonisták ellen a pannonista háború. Nem akarom elkiabálni, de tán történik valami s a titkon esküvő uraknak talán most színt kell vallani. Az izgatást tán lecsapolják, mely egész országot lep el s protektorokról, pénzforrásról is lehull végre a lepel. Hadd lássuk mind, aki lapítva ott tanyáz a malom alatt, szája hideget s meleget fúj, rohan és fontolva halad. Nyilat imád s mandátumféltőn kormánnyal szavaz a vitán s mi nem fér össze az egységgel, egyszerre ül két paripán... (Vér) * A Magyar Királyi Folyam- és Ten­gerhajózási R.­T. igazgatósága közli, hogy Visegrád állomás kikötési berende­zésének áthelyezése következtében a sze­mélyhajók nevezett állomást augusztus 13-án nem érintik. A társaság hajóin Visegrádra, illetve Visegrádról utazó utasok menetjegyük felmutatása mellett a nagymaros—visegrádi átkelési hajón­­ külön menetjegy megváltása­ nélkül­­ utazhatnak. 3­­lucta madác-Uh hentytok A newyorki rendőrség egy idős ai­­szony után nyomoz, aki a Central Park­ban mérgezett liszttel etette a galambo­kat. A galambok, amelyek ettek az étel­ből, mind elpusztultak. Az elszórt étket vegyileg megvizsgálták és megállapítot­ták, hogy sztrichnint tartalmazott. A méregnek mintegy 400 galamb esett ál­dozatául. Idah­ul Egy fiatalember a Középső-An­a­tollá­ban lévő Bejcsehir-tóban fürdött, amikor egy csoport keselyű támadta meg. A fia­talember a keselyűk elöl a víz alá bu­kott, de amikor kidugta fejét, hogy­ le­vegőt szívjon, a ragadozómadarak ismét rátámadtak. Három óráig tartó élethalál­küzdelem után sikerült a fiúnak kiúsznia egy kis szigetre, ahol egy barlangba me­nekült. Segélykiáltásaira a szülei csóna­kon siettek megmentésére és a keselyűk közül többet lelőttek. Bedipv A Berlin területén élő gólyák száma az utóbbi években rohamosan emelkedett. A „rohamos** emelkedés azonban nem je­lent hatalmas számokat, mert mindössze az történt, hogy a berlini gólyák egy­két év alatt kettőről hatra, majd kilencbe szaporodtak. Az idén azonban a gyors emelkedés megállt, mert a szokott, négy gólyafióka helyett az idén csak kettő kelt ki a tojásokból s így a gólyák el­szaporodásának veszélye már nem fe­nyegeti Berlint. ffitirnihiim>iiiniiiirtniminimfliiiiiniimniiiiiiihr!i!!MiniiiiiiiiiiiiniiiiiiniiiiiiiiiiiiutiiiiiiiiiiniiiiifliiiiiiiihiiiiiiiiiniiiiiiiiiMiHiii,iRi!iiiRiiiri^ 1 HALLÓ, RÁDIÓ Péntek—szombat s I BUDAPEST! I ! Augusztus 13. BUDAPEST I.: § ... *-lS: „Mozgás a levegőben." Irta dr. L L­­ehner Józsefné. — Utána: Ifjúsági köz-­­ lemények. — 4.45: Pontos időjelzés, idő­­­­járásjelentés, hírek. _ 5.M: „Aki Tisza­i István kucsmaforgóját szállította." (Ké­­­­pek a Lápról.) Irta Erdős Jenő. — 5.30: — Cigányzene. — 5.15: „A nemzetiségektől a .5 kisebbségekig." Dr. Pongrácz Kálmán elő­adása. — 6.45: Plusz dalok. (Hangleme­­s­zek.) — Közben kb. 7.00: Sportköztemé­­k­nyek. — 7.30: „örök ideál.*‘ Színmű 3 fel- 2 vonásban. — Utána kb. 9.30: Hírek, idő-­­ járásjelentés. — 9.50: Cigányzene, Kalmár 2 Pál énekszámaival. — Közben kb. 10.10:­­ A rádió külügyi negyedórája. — 10.50:­­ Hírek angol nyelven. — 10.55: A rádió­­ szalonzenekara. — 10.05: Hírek külföldi­­ magyarok számára. BUDAPEST II.: — 6.20: Hanglemezek. — 6.50: „Világkeres-2 kedelem a háború előtt és után." Dr.­­ Láng János előadása. — 7.20: Melles Béla 3 zenekarának műsora. — 8.45: Hírek. — 1­0.05: Az Angolpark jazz-zenekara játszik,­­ Csillag Béla énekel. — Augusztus 14. · BUDAPEST I.:­­ 6.45: Torna. — Utána: Hanglemezek. — S Kb. 7.20: Étrend, közlemények. — 10.00: Hírek. — 10.20 és 10.45: Felolvasás. — Ar 11.10: Nemzetközi vízjelzőszolgálat. — 1í 12.00: Déli harangszó, időjárás jelentés. — p 12.05: Cigányzene. — Közben kb. 12.30: B Hírek. — 1.20: Pontos időjelzés, időjárás-­­? és vízállásjelentés. — 1.30: Hanglemezek. B — 2.40: Hírek. — 3.00: Árfolyamhírek..­­W — 4.15: Harsány! Gizi mesél. (Hanglemez- s zel.) — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- ~ jelentés, hírek. — 5.00: A Mária Terézia ^ 1. honvédgyalogezred zenekara. — Köz- §? ben kb. 5.30: „Anádpótló vagy telepek ?“ & Zakariás­ János postafőmérnök mússza,ki jjj? előadása. — 6.20: A Horthy-kupa vízi-­­* póló körmérkőzés keretében Magyar- Ír­ország—Németalföld válogatott csapatai­ a­nak mérkőzése a margitszigeti nyitott ír uszodában. Beszélő Pluhár István. —­­ 7.15: Róbert Merignac, a párisi opera- ár ház művésze énekel.. Zongorán kíséri Pol- B­gár Tibor. — 7.45: ..Huszárok hazatérése 5? 1848-ban.“ Dr.­­ Rédvay István előadása. — 8.10: „A színpad katonái/* Közvetítés sz a székesfővárosi Állat- és Növénykertből. — Szünetben kb. 9.30: Hírek, időjárás-­­ jelentés. — Utána kb. 11.05: Cigá­nyzene. Éji — 00.05: Hírek külföldi magyarok szám­a mára. aer BUDAPEST II.. §­ 5.30: Hanglemezek. — 7.20: A földműve­ ste­lésügyi minisztérium mezőgazdasági fél- B órája. — 8.00: A rádió szalonzenekara. —­­ 8.35: Hírek, lóversenyeredmények. §3 TÁRSASUTAZÁS DALMÁCIA KIEL SZIGETÉRE RAB (ARBE) SZEPTEMBER 1-12-IG Budapesttől — Budapestig minden összköltséggel_____P 198.­OBuSistGUtazási Irodája, VI., Andrássy­ út 16. szám. Telefon: 128-981

Next