8 Órai Ujság, 1938. április (24. évfolyam, 70-92. szám)

1938-04-09 / 76. szám

1938 ÁPRILIS 9. SZOMBAT ÖteiSaifi Gróf Bethlen István nagy nyilatkozatát közli holnap, szombaton délben a­z Órai Újság Bevétel: 1335 millió Kiadás: 1334,9 millió Reményi-Schneller pénzügyminiszter költségvetési expozéja a Házban — A 8 Órai Újság tudósítása — Tizenegy óra tíz perckor berregett végig a Ház folyosóin az elnöki csengő szava. A folyosók pillanatok alatt kiürültek és a képviselők a te­rembe siettek. Először megtelnek a kormánypárti padsorok, majd pedig felvonul az ellenzék is teljes szám­mal. A miniszterek közül legelőször Kánya Kálmán és Röder Vilmos jönnek be a terembe és foglalnak helyet a bársonyszékben. Az ellen­zéki oldalon gróf Bethlen István foglal helyet az első sorban, azután Rassay Károly, Sigray Antal, Ernszt Sándor, továbbá a Kisgazdapárt és a Kereszténypárt minden tagja. Tel­jes számmal megjelentek a szociál­demokraták és egy csoportban helyezkedtek el a szélsőjobboldali képviselők is. A kereszténypárt széksorának utol­só két padsorát tartották fenn ma­guknak és itt foglaltak helyet. Nagy feltűnést keltett, hogy a szélsőjobb­­oldali képviselők közé ült le vitéz Biró György, a kormánypárt tagja, Béldy Béla kereszténypárti képviselő és Milotay István. Tizenegy óra tíz perckor megjelent az elnöki emelvényen Sztranyavszky Sándor és megnyitotta a képviselő­ház nevezetes ülését. Bejelentette, hogy Tolnay Knesély Ödön véglege­sen igazolt képviselőnek tekinthető. Ezután a Ház harmadszori olvasás­ban elfogadta a választójogi törvény javaslatát. Közben a miniszterek sor­ra érkeznek az ülésterembe. Borne­misza Géza, Marschall Ferenc és Re­mén­yi-Schneller Lajos pénzügymi­niszter társaságában érkezik. A pénz­ügyminiszter helyet foglal a bársony­­­­székben és tömött aktatáskát helyez­­ maga elé, Hat. A deficitelőirányzatból mind­össze harmincegy millió lett, a MÁV­­-nál a tavalyi 51 millióval szemben a mostani deficit csak 38 millió, ha­sonló a helyzet az állami vasgyárak­­nál, a postánál is, amely kilencmil­lió felesleget mutat ki. Egyetlen de­ficites üzem, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni, az állami selyemte­­nyésztés, amely 400.000 pengős pas­szívával zárt.­­ A deficit elmaradásához termé­szetesen sokban hozzájárult az ál­lami kiadások csökkenése, a külföldi kölcsönök rendezése, amely 1937 nya­rán nyert végleges formát és vég­eredményben 32 millió pengős meg­takarítást jelent. Kifejtette ezután a pénzügyminisz­ter, hogy a költségvetésben 58 millió pengővel magasabb a kiadás, ami fő­leg a tisztviselői- és nyugdíjilletmé­nyek emelése révén, áll elő. Örömmel kell tudomásul venni, hogy az invesztíciós többletkiadásból 27 milliót a honvédelmi tárca kiadásaira fogunk fordítani. A pénzügyminiszter expozéja Pontosan negyedtizenkettőt mutat az ülésterem órája, amikor Reményi- Schneller Lajos, a Ház általános figyelme mellett, megkezdi beszédét. Kinyitja aktatáskáját és egymás­után veszi elő a javaslatokat tartal­mazó kartonborítékokat.... az idei költségvetésről, a honvédelem fej­lesztéséről, jelentést a rendkívüli házadór,mentességről, az 1936. évi adó­statisztikai jelentést, a közszolgálati jog új szabályozását. Már beszél a pénzügyminiszter, amikor Imrédy Béla gazdasági mi­niszter és Széll József belügyminisz­ter érkeznek az ülésterembe. Mélységes csendben folytatja Re­ményi-Schneller Lajos beszédét: —• Méltóztassék megengedni, hogy a költségvetést és az állami beruhá­zási javaslatról tájékoztatást nyújt­sak. 1932 óta — mondja emelt han­gon a pénzügyminiszter, — a most benyújtott költségvetés az első, amíg deficitmentes... Rupert Rezső: A tavalyi is az volt. Reményi-Schneller Lajos: Hatvan­milliós deficitelőirányzat szerepelt az idei költségvetésünkben és hogy az mégse történt meg, annak tulajdoní­tandó, hogy a kormány nagy önmérsékletet hamisított minden vonalon. A pénzügyminiszter ezután részle­tesen ismertette azokat a terheket, amelyek a kormányra nehezednek, a tisztviselők fizetésrendezésével, a mezőgazdasági munkások öregségi biztosításának megalkotásával, fel­hívta a Ház figyelmét ezekre a téte­lekre. Eltűnik a deficit — Három tényező járult ahhoz, f­olytatta a miniszter, — hogy ez a e­redmény létrejöjjön. Elsősorban meg kell emlékeznem a bevételek­melkedéséről, majd az üzemek fed­­ező eredményéről és nem utolsó­­orban az államadósságok csökkent­éről. Amint a zárszámadás mutatja, z 1936—37. évi költségvetés is devi­­itmentes volt. A folyó évben is ked­­ezően haladtak és haladnak a dol­­ok, úgy, hogy a hatvannyolc milliós deficitelő­irányzat minden valószínűség szerint eltűnik. Papírlapot vesz kezébe a miniszter és onnan olvassa azokat az adatokat, amelyek a különböző adókivetésekre és bevételekre vonatkoznak. A Ház nagy csendben hallgatja a minisz­tert, egyedül Mózes Sándor kockáz­tat meg a szélsőjobboldali blokkból egy megjegyzést a forgalmi adókra vonatkozóan. Egymás után sorolja fel a minisz­ter az adóbevételeket, az illetékmér­leget, a vám­jövedelmeket, az állami üzemek helyzetét. — Különösen figyelemreméltó, — mondotta, — a posta, a vasút és a Postatakarékpénztár erős fellendü­lése. Megnyugtató az is, hogy az üze­mek mérlege javuló tendenciát mu­ A költségvetés egyensúlya. — A költségvetési mérleg bevétele 1335 millió pengő, kiadása 1334,9 mil­lió, vagyis 103.000 pengő felesleg mu­tatkozik. A költségvetés egyensúlya te­hát biztosítva van. — Elismeréssel kell megemlékezni az ország lakosságának önfeláldozá­­sáról és a sokszor emlegetett névte­len adófizetőről. Kijár az elismerés azoknak a kormányoknak is, ame­lyek céltudatosan törekedtek ennek az eredménynek az elérésére. (He­lyeslés.) Remélem, hogy a magyar köztisztviselői kar is kiveszi részét a nagy újjáépítő munkából és ezzel a maga részéről is szolgálja a jobb magyar jövőt. Meg kell találni az eszközöket ahhoz, hogy a nyugdíjak emelkedésének gátat lehessen állí­tani. Peyer Károly: A mozitulajdonosok lemondhatnának a nyugdíjakról! 44 millió beruházásokra Reményi-Schneller Lajos pénzügy­­miniszter: A beruházásokra az elkö­vetkező öt év alatt óriási tételeket fordítunk. A költségvetésben a ren­des beruházások azonban megmarad­nak, nehogy mindent a nagy beruhá­zási programba toljunk át. A jelen költségvetésben is 44 milliót irányoztunk elő beru­házásokra, amelyek túlnyomórészt az állami üzemek és az Államvasutak felújítá­sát szolgálják. A pénzügyminiszter ezután az egyes tárcák költségvetéseinek is­mertetésére tér át és kiemeli, hogy agrárberuházásokra, iparfejlesztésre, kulturális célokra, az ifjúság hely­zetének javítására milyen összege­ket kíván a kormány fordítani. Meg­említi, hogy az önellátási alapra ismét­ két­millió pengőt fordítanak, az adobistáik végleges elhelyezé­sére pedig új állásokat szer­veztek. A belügyi tárca keretében a rendőr­­tiszti kar anyagi helyzetének ,javítá­sáról és a falu egészségügyének megjavításáról fokozottabban akar­nak gondoskodni. Adóreformok Az adópolitikáról szól ezután pénzügyminiszter. Arra törekszem a t — mondotta, hogy a közterhek tel. t t­e­kintetében minél teljesebben valósít. 3 «A»A«VVVVWVVV«/VV<UM,VVVi'«-VM/»'»;/VVVVVVViffAVS'VVVVVVWVVVVV| Kamatot hoz, ha gondosan kezelik. Egyetlen feltétel: Olyan szappant használjon, mely ala­posan és kíméletesen tisztít. HUTTERABC ragyogó fehérre mos SZAPPAN

Next