8 Órai Ujság, 1938. október (24. évfolyam, 217-242. szám)
1938-10-09 / 224. szám
1938 OKT. 9. VASÁR.* VP CÍ&IUJSÁG „Repülőbomba felgyújtotta“ a Szabadság-tér 15. számú házat izgalmas ugróponyvás légoltalmi gyakorlat Budapesten — A 8 Órai Tizsda tudósítása — Ma délelőtt a Szabadság-téren ismét nagy légoltalmi gyakorlat játszódott le, amelyen a katonaság látta el a légvédelmi szolgálatot. A gyakorlat feltevése az volt, hogy a Vécsey utca és a Honvéd utca közötti ház kigyulladt, illetve a Szabadság téren az irredenta-szobrok előtti térségre nagymennyiségű gázbombát dobnak le ellenséges repülőgépek. A gázfelderítést és gázmentesítést az Országos Légvédelmi Parancsnokság közegei látták el, a tűzoltást pedig a főváros tűzoltói. Tíz órakor egy rendőrközeg — a feltevés alapján — jelentést tett az Országos Légvédelmi parancsnokságnál, hogy gyanús körülmények között látott a Szabadság téren galambokat elpusztulni. Különös szagok terjengtek a levegőben, nagy a valószínűsége annak, hogy nem sokkal előbb Budapest felett átrepült repülőgépek erre a területre gázbombákat dobtak. A parancsnokság intézkedett és percek alatt megjelent a színhelyen a gázfelderítő járőr. Terepszínű, minikrnző autókon gázmaszkos, gumiruhás, gumikesztyűs, gumicsizmás katonák érkeztek a Szabadság térre. Hangtalanul, külön parancsszavak felhangzása nélkül ugráltak le a járőr tagjai, kezükbe vették a vegyszeres dobozokat és elindultak megállapítani, hogy melyik terület mérgezett gázzal. Az egyes tubusokban különböző reagens vegyszerek vannak, amik az egyes gázok hatására színüket változtatják s így rögtön jelzik a gáz jelenlétét. Közvetlen, mögöttük haladtak a gázfelderítő járőrnek azok a tagjai, akik barna festékes vödrökkel siettek a felderítő csapat után, hogy azokat a területeket, ahol megállapítják a gáz jelenlétét, feltűnő festékkel körülhatárolják. Amikor a járőr parancsnoka megállapította, hogy „tényleg" gázfertőzött terület a Szabadság-tér, azonnal intézkedett, hogy a gázmentesítő osztagok vonuljanak ki. Kisebb nagyságú, de szintén terepszínű teherautók fordultak be a tér mellékutcáin, a legénység gumiruhában, fejükön gumikámzsa, arcukon gázálarc és az autó hátsó részére felszerelt különleges korongok és tartály segítségével megkezdték a semlegesítő homok és klórmészkeverék szétszórását azon a területen, amelyet a gázfelderítő járőr megjelölt. Percek alatt a Szabadság-tér szürke aszfaltja sárga volt a homokrétegtől, melyet aztán a köztisztasági hivatalnak az átalakított uttcaseprőgépei egyengettek el. Azok a területek, — mint például a járdák, — ahová az autók nem hajthattak fel, oda kézikocsival szállították a homok-klór keveréket és nagy cirókseprűkkel terítették szét a gázfertőzött úttestet. A homok azonban nem sokáig maradt a kövezeten, mert a gyakorlatnak befejezéseként hatalmas utcaöntözőkocsik — szintén gázálarcos, gumiruhás legénységgel — óriási sugarakkal fellocsolták az egész Szabadság-teret és a kirendelt segélyosztagosok seprőkkel eltakarították a nedves klórmeszes homokot. A mai izgalmas élet küzdelmeiben kifáradt egyének, akik csaknem kivétel nélkül már idültté vált székrekedésben és ennek következtében mindenféle emésztési nehézségekben szenvednek, igyanak reggelenként éhgyomorra egy-egy kis pohár természetes „Ferenc József" keserűvizet, mert ez az ideális hashajtó összes jellemző tulajdonságait egyesíti magában. Kérdezze meg orvosát. Qilll ezer pengős főnyereményt fizettünk ki legutóbb is vevőinknek! Szerencsésorsjegyet tetszzen be Ön is Gárdonyi Bankháznál Budapest, VI., Teréz körút 41. Telefon: 127—091. Sürgönyeim: ,,JOBBSORS” Gyűjtőbomba a Szabadság-tér 15-ön Alig tett jelentést az intézkedő tiszt arról, hogy a gázfertőzött terület semlegesítési munkáit befejezte, amikor jelentették a központi tűzőrségnek, hogy a Szabadság-tér 15-ös számú házra gyűjtőbomba esett és hogy a hatalmas bérpalota lángokban áll. Sűrű, fekete füst szállt fel a tetőről, jelképezve a tüzet,és a dolgukra siető járókelők csodálkozva látták, hogy a Szabadság-tér egyik bérpalotája ég. Alig telt el egy-két perc, máris mindenünnen felzúgott a tűzoltóautók szirénája és az égő házat pillanatok alatt körülvették a hatalmas vörös tűzoltóautók. Rövid parancsszavak, sípjelek és az óriási, 30 méteres létrák felemelkedtek a ház tetőzetéig, hogy a tűzoltók a tűz továbbterjedését megakadályozzák és a lángokat elfojtsák. Az égbenyúló létrán futólépésben megindul a fehér asztbesztkabátos, füstgázálarcos csővezető, vállán a tömlővel, hogy rákapcsolja a létra végén lévő csőfejre. Újabb sípszó és az ötemeletes magasságban sistergő sugárban dől a víz a tűzoltók fecskendőjéből. Ugrás a szédítő magasból Kürtszó harsan, a tartalékban lévő tűzoltók vigyázzba merevednek, rövid katonás vezényszó: — Ugróponyvát! Nagy, szürke, embernagyságú ponyvaköteggel rohan a Csapat a bérpalota Szabadság-tér felőli oldalához, ahonnan a feltevés szerint a lakosokat csak ugróponyva segítségével lehet kimenteni, mert a lépcsőház már lángokban áll. A faltól mintegy két méternyire először a földre terítették a ponyvát, majd szabályos távolságokra egymástól körülállta tizenhat tűzoltó és vezényszóra felemelték, a ponyvát megfeszítették, erős marokkal tartva, hiszen egy emberéletről van szó. Hogy a gyakorlat teljes legyen, egymásután hárman leugrottak az emeletekről, természetesen minden baj nélkül. Az egyik harmadik emeleti lakásból egy idősebb beteg embert kellett menteni. Ahhoz a szobaablakhoz, amelyben a beteg feküdt, tolólétrát szereltek és egy tűzoltó az öregurat magához kötözve, tizenöt méter magasból, létrán fokról-fokra lépve, lehozta a földre, ahol a mentők rögtön hordágyra téve, kórházba szállították. A példás rendben sikerült gyakorlatot végignézte vitéz dr. Fábry Dá Magyar Királyi f. Osztálysorsjáték Figyelmeztetés! A 39. Osztálysorsjáték I. osztályára fenntartott osztálysorsjegyeket, melyeket régi tulajdonosaik el nem vittek, október 12-én az új igénylőknek kell kiszolgáltatni. Tehát sürgős intézkedést kérünk, mert különben régi résztvevők nem számíthatnak arra, hogy eddigi sorsjegyszámaikat még megkapják. A főárusítók figyelmeztetik. üzletfeleiket, hogy csak úgy biztosíthatják részvételüket az új sorsjátékra, ha a sorsjegyekért járó összeg legkésőbb a húzás előtt, tehát most október 15-be eléri az illetékes helyekre beérkezik, különben minden igényük megszűnik. Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára: Egész Fél Negyed | Nyolcad || 28 pengő | 14 pengő | 7 pengő | 3'/, pengő | A megállapított 30 fillér költségátalány a betéttel együtt szintén megküldendő. 9 niel, országos légvédelmi parancsnok, Zdenka Zoltán altábornagy, műszaki szemlélő, Kistoronyi Denk Gusztáv lovassági tábornok, Karafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester és a honvédség és a főváros vezetőségének számos tagja. (o. m. i.) wwwwwwwwwwwwwiv Károly csapatkeresztigazolványt hamisított A Lorai Újság tudósításai A napokban letartóztatták Sátorhegyi Lajos 42 éves foglalkozásnélküli hadirokkantat és Dobos Jenő 50 éves ügynököt, akik Károly csapatkeresztigazolványokat hamisítottak és drága, pénzért eladták különböző egyéneknek. Ezeken a hamis igazolványokon „Pest vármegye Csendőrségi Felügyelősége", illetve „Pest vármegye Csendőrségi Parancsnoksága" és „Magyar Királyi Csendőrparancsnokság" bélyegzői szerepeltek. Ma délelőtt a főkapitányságon jelentkezett egy fővárosi tisztviselő, aki elmondotta, hogy az ő Károlycsapatkeresztigazolványán is egy ilyen bélyegző szerepel és attól tart, hogy a bizonyítvány hamis. A rendőrségen megvizsgálták az igazolványt, amely valóban hamisnak bizonyult. A fővárosi tisztviselő a kérdésekre elmondotta, hogy Wenger Ernő ügynöktől szerezte, aki elvállalta, hogy a honvédelmi minisztériumban szabályszerűen beadott kérvényét megsürgeti. Wengert előállították a főkapitányságra és beismerte, hogy az okmányhamisítást Sátorhegyi segítségével ő követte el. Elmondotta, hogy körülbelül 20 esetben járt el hasonlóképpen, valamennyivel rendes, szabályszerűen beadott kérvények sürgetését vállalta el és hamis igazolványokat szerzett. Elmondotta, hogy szolgálataiért 50— 500 pengő honoráriumot kapott. Wengert csalás és okirathamisítás bűntette miatt letartóztatták. A főkapitányság kéri, hogy azok a Károly-csapatkereszt tulajdonosok, akik nemrégen szerezték meg igazolványukat és azokon a fent szereplő bélyegzők szerepelnek, azok jelentkezzenek dr. Barabás Béla rendőrkapitánynál a további bajok és félreértések elkerülése végett. küldi meg minden érdeklődőnek — ha e hirdetésre hivatkozik — „A család könyve" 28 oldalas mélynyomásos, rajzokkal és képekkel illusztrált első kötetét, a SZÖVETKEZETI BOLT (Áruház a Hangya kötelékében) Rákóczi út 36., Borá /Oáros-tér 1. / H Őszi újdonságaink / H részletes felsorolását / H órait is tartalmazza Kérje még ma személyesen, vagy levelezőlapon „A család könyvét"