8 Órai Ujság, 1943. április (29. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

A tuniszi bej felhívása népéhez Róma, ápr. 1. (NST) Mohamed el Monzef, tuniszi bej népéhez üzenetet intézett, amely­ben arra buzdítja őket, hogy bízzanak az ország jobb jövőjében a jelenlegi súlyos körülmények között. A Hangya közgyűlése Nagy érdeklődés mellett tartotta meg tegnap 44. évi rendes közgyűlését a Hangya Szövetkezet Dömötör László elnöklésével. Az elnök megnyitó beszé­dében kegyelettel emlékezett meg Horthy István, a hősi halált halt kor­mányzóhelyettesről, akinek a szövet­kezeti eszmék iránt tanúsított barát­ságáról a Hangya küldöttsége annak­idején, amikor a kormányzóhelyettes­ előtt tisztelgett, meggyőződött. A köz­­­­gyűlésen jelen volt a Hangya tagszö­­­­vetkezetek kiküldöttei mély megille­­tődéssel rótták le a kegyelet adóját vitéz Horthy István emléke előtt. Dömötör László elnök ezután a szö­vetkezeti összefogás jelentőségéről szólt és hangsúlyozta, hogy az az út, ame­lyen a Hangya halad, a magyar keresz­tény kereskedelem megteremtésének egyik legbiztosabb útja. Tetszéssel fogadták az elnök beszé­dét, majd dr. Wünscher Frigyes felső­házi tag, alelnök, vezérigazgató ter­jesztette elő az igazgatóság jelentését, zólott Wünscher Frigyes azokról a­­ köz feladatokról, melyeket a Hangya­­pont és tagszövetkezetei megoldot­­amikor a közellátás és a közérdekű nka alátámasztására fordították té­­kenységüket. Közel százmillió pen­­oel 450 millió­ pengőre emelkedett a t­ongy­a múlt évi összforgalma és az emelkedés mutatja, hogy azok a közér­dekű ellátási akciók, amelyeket a köz­érdekű munkakészség, emelésére és biztosítására valósított meg a Hangya, teljes sikerrel jártak. Elfogadta a közgyűlés az igazgató­ságnak azt a javaslatát, hogy a közel 2 millió pengő tiszta feleslegből 5 szá­zalékos osztalékot fizessenek az üzlet­részek­ után. Gróf Dessewffy Aurélt, gróf Khuen- N­éderváry Károlyt, Máriássy Mihályt, báró Mirbach Antalt és Rázgha Károly igazgatósági, Battha Pált, Komáromy Gábort, vitéz Ortutay Pált és Szeibert Jánost pedig a felügyelő bizottság tag­jaiul választotta a közgyűlés. — Agatha Christie új bűnügyi kisregé­ve az ÜNNEP-ben. A világhírű Agatha Kristie teljes terjedelemben közölt új bűnügyi kisregénye. A koronatanú a fő­­szenzációja az ÜNNEP április elsejei új­­ számának. Gróf Bethlen Margit magas s­zínvonalú képes szépirodalmi lapjának új számából kiemeljük még a főszerkesztő Bethlen Margit ,­A holló meg a tanár“ című megragadóan érdekes írását, Zách Mária Terézia „A szépség istennője“ c. finom novelláját, Byssz Róbert ismerte­tését a világ laboratórumaiban folyó ku­tatások legújabb eredményeiről. Supka Géza „Naplemente előtt, avagy öreg em­ber nem vén ember“ címmel világhistó­­riai érdekességű nők és férfiak kései sze­relmeiről ír emlékezést, neves közírónk, Gogolák Lajos Finnországról ír cikket, az aktuális közlemények és riportok közül nagyon érdekes az éjszakai légelhárítás­­ról szóló ismertetés, az ejtőernyős újon­cok vizsgájáról szóló közlemény, Sicily Z. cikke a tavaszi Pak­sról, Pogány Ö. Gá­bor „A holnap mesterei“ című művészeti cikke, Hortobágyi—Vasi remek rajzos hu­moreszkje s még egy sereg érdekesnél érdekesebb olvasnivaló. Valamennyi cik­ket a pompás illusztrációk egész gazdag sora élénkíti. Nem hiányoznak a megszo­kott kitűnő rovatok sem, a Tarka sarok, Divat, Nevessünk és a gazdag Rejtvény­­rovat. Az ÜNNEP minden lapárusítónál kapható, számonként 40 fillérért. MAXI megint eltűnt Nyakörvén fémnévjegyen ott áll közös lakásunk címe, de külön­ben is egész Pest képről ismeri. Kérem a becsületes megtalálót, hozza vissza lakásomra, úgy a megtaláló, mint a nyomravezető jutalomban részesül. EGYED ZOLTÁN, Sziget­ utca 27. Miről tárgyalt Eden Laguardiával ? Zürich, ápr. 1. (Bud. Tud.) A Die Tat washingtoni tudósítója jelenti, hogy Eden Newyork­­ban való tartózkodása alkalmával hos­­­szabb megbeszélést folytatott a dandár­­tábornokká kinevezett Laguardia new­yorki polgármesterrel. Laguardiat előző hírek szerint előbb Tunéziában, később a „kontinensen“ fontos feladattal bíz­zák meg. A tudósító kiemeli, hogy sem Eden, sem az egyébként annyira rejté­lyes Laguardia egy szót sem szólt erről a tárgyalásról. Roosevelt reméli, hogy találkozik Sztálinnal Washington, ápr. 1. (NST) Roosevelt a keddi sajtóérte­kezleten kijelentette, hogy az Egyesült Államok és­ a Szovjetunió a közeljövő­ben közös értekezletet tartanak a há­ború utáni kérdésekről és egyben kö­zölte, hogy reméli, személyesen tár­gyalhat Sztálinnal. Eden washingtoni megbeszéléseivel kapcsolatban is nyilatkozott: „A brit külügyminiszter az az ember, akivel minden dologban teljesen egyetértek, vagy legalább 95 százalékban egy né­zetet vallok vele“. Ezután rámutatott Eden moszkvai útjára, ahol Sztálinnal és Molotovval tárgyalt és hozzáfűzte, hogy hasonló irányú megbeszélések lesznek az Egyesült Államok és a szov­jet között is, de erről a tervről nem volt hajlandó­ közelebbről nyilatkozni. A továbbiakban közölte, hogy Edennel megállapodtak abban, hogy megbeszé­léseikről formális nyilatkozatot nem adnak ki, de Eden arra kérte őt, hogy szabad formában nyilatkozzék külde­téséről. Teljes egyetértésben vitatták meg, — mondotta Roosevelt, — az ös­­­szes katonai és politikai ügyeket, va­lamint a háborúból folyó más kérdé­seket a jelenre és jövőre vonatkozóan. Mindkettőjük nevében azt mondhatja, hogy a tárgyalások bebizonyították a brit és amerikai kormány álláspontjá­nak azonosságát. Roosevelt végül kö­zölte, hogy április elején a szövetsége­sek több más értekezletet tartanak, így többek között élelmezési és pénz­ügyi konferenciát. Tíz hónapra ítéltek egy nyilas csoportvezetőt A nyilaskeresztes párt algyői szer­vezetének ifjúsági csoportjában Rajtik Sándor cipészsegéd volt a vezető. A párttagokat különböző pártpropaganda dalszövegre tanították és ezeket az is­meretlen szerzőktől származó rigmuso­kat nemcsak a párthelyiségekben, ha­nem a kirándulások alkalmával is éne­kelték. A dalszövegek rendszerint dur­va támadást tartalmaztak a magyar alkotmányos államforma ellen és lazí­tottak. • A szegedi törvényszék ötös tanácsa az ifjúsági csoport vezetőjét, Raj­tik Sán­dort­ lazítás büntette és nemzetgyalá­­zás vétsége miatt vonta felelősségre, de vele együtt a vádlottak padjára ke­rült az énekkarnak tíz tagja is. A fő­tárgyaláson lefolytatott bizonyítási el­járás adatai alapján Rajtik Sándor csoportvezetőt az ötös tanács bűnösnek mondotta ki a vádbeli bűncselekmé­nyekben s ezért tíz hónapi börtönre ítélte el, a többi vádlott egy hónapi fogházbüntetést kapott fejenként, míg néhány fiatalkorút az ötös tanács tizen­öt napi fogházbüntetéssel sújtott. A bejelentett semmiségi panaszok folytán a Kúria dr. Gergics Károly tanács­elnök vezetésével tartott tárgyalást ebben az ügyben és dr. Kovács Péter koronaügyészhelyettes felszólalása után a vádlottak és a védők részéről beje­lentett semmiségi panaszok elutasítá­sával az ötös tanács ítéletét jogerőre emelte. Ma egy éve azt jelentette a 8 Órai Új­ság, hogy a burmai harcok elérték tető­pontjukat, a német illetékes helyen megcáfolták azt az angol állítást, mint­ha a Loire torkolatánál lévő st. nazai­­rei kikötő zsilipkapuját használhatat­lanná tették volna, — ausztráliai ■ la­pok szerint a következő héten nagy tengeri csatára kerül sor a Csendes­óceánon, — Alexandriában nappali légiriadó volt és egy száz ember szá­mára készített nyilvános óvóhelyre 2000 ember özönlött, aminek következ­tében több ember megfulladt és sokan elájultak, — Olaszországban rendele­tet adtak ki, hogy a jövőben nyakken­dőket, nemezkalapokat, sapkákat és kertyüket csak textiljegyre lehet árusí­tani, — a Trinidad cirkáló és az Eclipse romboló megsérült a murmanszki vi­zeken sarki hóviharban­­ vívott ütközet­ben, — Ausztráliában tilos a whisky­­behozatal, — Ankarában megkezdődött a Papen-merénylet tárgyalása. Ma két éve arról írtunk, hogy egész Európát legjobban a belgrádi esemé­nyek érdeklik, a jugoszláv fővárosból menekülni kezd a lakosság, gyors ütemben folyik a mozgósítás, az­ isko­lákban szünetel a tanítás és korlátoz­zák a vasútforgalmat,­­ az olasz és az angol flotta az Ioni-tengeren nagy csa­tát vívott egymással 3200 méter távol­ságból, — az olaszok megcáfolták­­ azt a hírt, hogy a Bande Nere cirkáló el­süllyedt, — Amerikában letartóztattak 100 német és 770 olasz tengerészt, a tengelyhatalmak tiltakoztak Washing­tonban. Szigorú intézkedések Olaszországban Végleg beszárják asz Róma, ápr. 1. (Magyar Távirati Iroda) Hivatalosan közlik: Az ellátási- és árkérdésekkel foglal­kozó miniszterközi bizottság legutóbbi ülésén fontos intézkedéseket határozott el az élelmiszerkorlátozásokkal kap­csolatos rendelkezések és a fegyelem megszigorítására. A Duce táviratot intézett a prefek­tusokhoz és a tartományi párt­titkárokhoz és felhívta őket az intézkedések teljes és maradéktalan alkalmazására. Ugyanakkor hivatalos jelentés figyelmeztet arra, hogy az Abruzzoban már készen áll az a gyüjtőtábor, amelyben elhelyezik mindazokat, akik áthágják a korlátozó intézkedéseket. A súlyosabb kihágásokkal szemben ter­mészetesen továbbra is az államvé­delmi különbizottság lesz illetékes. árdrágító Uszleteket A Messaggero értesülése szerint az új intézkedések egyrészt abból állnak, hogy a közönségnek állandóan tudomá­sára hozzák az árak listáját, amelyet a lapok időről-időre feltűnő helyen közölnek. Ugyanakkor kötele­zik az intézkedések a tartományi főnö­köket, hogy a legszigorúbban ellen­őrizzék az élelmiszerellátással kapcso­latos rendelkezések betartását és haladéktalanul zárjanak be végle­ges hatállyal minden olyan üzletet vagy vendéglőt, ahol ezeket az intéz­kedéseket nem tartanák tiszteletben. Ugyanakkor nagyarányú rendőri el­lenőrzést vezetnek be az egész vonalon. Az intézkedések második része a fo­­gyasztók körében megindítandó pro­paganda megerősítésére irányul a fe­ketepiac és mindennemű fegyelmezet­lenség ellen. A legművészibb francia film: A kutasó lánya Főszerepben: RiliMu, Josette DAY — Kizárólag — BARLANG filmszínház Tuieiou: 422-722 TÖLTŐTOLL V.VWÍ Ml Kl C D U A I» a i* i n h 4 * I W C K V M Andrátv-u* 8. Ma húrom éve azt jelentettük, hogy az olasz lapok jelentése szerint a hídvárés a fasiszta Itália és a bolsevista Orosz­ország között, ahogy azt sokan a bren­­neri találkozó után elképzelték, telje­sen lehetetlen,­­ a nyugati fronton nagy légicsaták vannak, a franciák egyetlen ütközetben 7 vadászrepülőgépet vesztettek,­­ páriai j­elen­tés szerint a há­ború itt fog élesedni s a tengerzár szo­rosabbra fűzése következtében a dráma új felvonása kezdődik, — a Magyar­ságban Hubay Kálmán vezércikket írt, amelyben azt fejtegeti, hogy a po­litikai statisztikát a politikai dinami­kának kell felváltania, — Párisban be kellett szüntetni a lakások fűtését. Edelsheim Gyulai Ella a jótékony­­ságró, Színházi levél a Vígszínház bemuta­tójáról, Egyed Zoltán levele Muráti Lilihez, Szabó Dezső az öregekről, Pályázat arról, hogy Ön hogy írta volna meg „Az atyai házat“? Mihályi Ernő:­Az én vidám oldalam, E. Z. válaszai a közönség leveleire, Tavaszi verspályázat. Ignácz Rózsa regénye: Akta Berta. Farkas Imre: A boldogság ötven stró­fája, Pesthy István: Karrikatura híradó. Pipi és a virágok. RIPORTOK: A kecskeméti, kívánsághangverseny, Dr. Fitz József: Mit olvasnak ma az emberek, Déry Sári: Égetni való természetem van, Papp Jancsi az életéről és a poén­­gyilkosságról, Szeleczky Zita nővére' hangversenyé­ről, A Rákosy-díjról, Ferencsik János a Helsinki-i „Bánk bán“-ról, Greguss Zoltán a Cyranoról, Nagykovácsy Ilona új­­ szerepköréről ma megjelenő számában. Ara­m ér

Next