A 7 napról, 1996. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1996-07-04 / 27. szám

Imre Béla: Nem mehetünk tovább Rapcsák mögött Az FKgP kiugrik a polgári szövetségből? I. B.: Úgy érezzük, a polgári szövetség a ’94-ben kitűzött cé­lokat nem teljesítette. A F­KP pedig ezt a működésképtelen szervezetet nem tudja és nem is akarja tovább támogatni. A PSZH, megalakulásakor, azt a cél tűzte maga elé, hogy, mivel a városban élnek olyan polgárok, akik nem pártban gondolkodnak, számuk­ra hozzon létre egy gyűjtőszer­vezetet, mégpedig azért, hogy beleszólhassanak a város dolgai­ba. A véleményüket szerettük volna kikérni, és ennek tudatá­ban akartunk dönteni a város sor­sáról. Ez, sajnos, egyetlen egyszer sem történt meg. Tulajdonkép­pen a PSZH a választások után azonnal meg is szűnt. Ez egy fan­tomszervezet volt, ez csak egy embernek a hatalmát volt hiva­­tott biztosítani. Hifffi: Valószín­ű, az önök kilé­pése igen nagy vérveszteséget jelent a szövetségnek. Az FKgP hány tagot számlál itt Hódmező­vásárhelyen? I. B.: A Független Kisgazdapárt most regisztrált tagjainak száma 166. Van egy nőszövetségünk, aminek 130 tagja van jelenleg. A kilépésünkkel nem a PSZH egyes tagjai ellen akarunk működni, hiszen vannak olyan egyének, akikkel később együtt kívánunk dolgozni. De a polgári szövetség, mint szervezet, a kisgazdapárt számára nem létezik a további­akban. Úgy érezzük, itt az idő, hogy a kisgazdapárt megmutas­sa az erejét a városban. Az is tény, hogy a kereszténydemokrata­ párttal kötött szerződésünket to­vábbra is érvényben tartjuk. Megvannak azok a jelöltjeink, akiket a jövőben előre tudunk tolni, és így „paraszt Párizsban” a kisgazdapárt hatalomra kerülhet. Anapít­­ésük előtt tárgyalásokat a PSZH többi tagjával? I.B.: Nem. FZfKfíB Nemrég lapunk hasáb­jain megjelent, hogy az ön csa­ládja birtokában lévő piaci pa­vilont kényszerbontással akar­ja az önkormányzat megszün­tetni. Van-e valami összefüggés a kilépés és a bontás között? I. B.: Semmiféle összefüggés nincs. Hangsúlyozom, 1992-93- ban személyes konfliktusom volt a polgármester úrral, amikor is kivezettetett hatalmi arroganci­ájával a közgyűlésről. Én még ezek után is bizonyságot tettem, hogy támogattam a választások­kor, félretettem a személyes el­lentéteket, s most is úgy érzem, nem ez dominál, hanem a kis­gazdapárt ’98-as választásokon való jó szereplése a fontos. Időben meg kell tenni azokat a lépéseket, amik a választási sike­rekhez vezethetnek. Nem mehe­tünk tovább Rapcsák doktor mögött, hiszen, ha rájönnek majd az emberek, milyen hibák van­nak, ha a szennyvízelvezetés megvalósul, és majd a lakosok házaira százezreket tábláznak, akkor kérdem én: fognak-e a polgárok Rapcsákra szavazni?!­ti n­ ! Azt akarja mondani, hogy a kisgazdapárt '98-as választá­sokon való jó szereplésének egyik kulcsa az, hogy dr. Rap­csák Andrással ne vállaljanak semmiféle közösséget? I. B.: Ez egy természetes fo­lyamat. Úgy érzem, elég erősek vagyunk ahhoz, hogy minden kerületben képviselőt, és a vá­ros élére megfelelő polgármes­tert állítsunk. Bízom benne, hogy ’98-ban Rapcsák doktort felvált­ja az FKgP jelöltje, m­hol Csáki alelnök úr! Hogyan terjesztették elő a kilépést? Cs. L.: Felsoroltuk azon a pon­tokat, amelyek szempontjából nézve a polgári szövetséggel szemben a FKgP-ben felmerült a bizalmatlanság. Például a város­ok között itt, Vásárhelyen a leg­magasabb a kommunális adó. A gépjárm­űadó, a szentesihez vi­szonyítva a duplája, és ez a vállal­kozásokat lesújtja. A polgármes­ter olyan beruházásokba kez­dett, amik a városi büdzsét túl­terhelték. Gondolok itt az iskolai tornaterem-építésekre. Rielil Azonban azt ön sem ta­gadhatja, hogy ez egy kormány­­program része is volt, és a tor­natermek építéséhez a polgár­­mester rendkívüli nagy támoga­tásokat tudott szerezni. Arról nem is beszélve, hogy a Fiatal­ság egészséges életmódra való nevelése mennyire fontos. Önök, kisgazdák, talán nem így látják? Cs. L: Nem tartjuk helytelen­nek, de ezt úgy kellett volna rang­sorolni, hogy egy iskolánál egy­két év alatt, és nem úgy, hogy öt­hat iskolánál egyszerre. Ezt nem egy ciklus alatt kellett volna meg­valósítani, hiszen most ott állnak a tornatermek, és nem is nagyon tudnak azokkal mit kezdeni. Pél­dául a Klauzál utcai iskolánál is felépült az a nagy monstrum, amit leginkább egy gigantománi­­ás megnyilvánulásnak tartok. Ta­lán a tanári kart akarták ezzel megnyerni. Összegezve: ezt több évtized alatt kellett volna meg­valósítani. A kerékpárútra, a száz­milliós beruházásra, ötvenmilliót nyertek pályázaton, de a másik ötvenet a városnak kellett mellé tenni. Ilyen elszegényedő város­ban, ahol ekkora a munkanélkü­liség, inkább a vállalkozásokat kellett volna támogatni. Amikor azt mondtam Rapcsák András­nak, hogy a kapcsolatai révén próbálja meg idehozni az izraeli és a német befektetőket, ő nagy mérgesen azt válaszolta: „Ide fi­gyelj Laci, a tőke nem hülye, bi­zonytalan tényezőkre nem lehet behozni. Ide nem jön tőke, ide csak a rablótőke jön.” Iu­mol Nem gondolják, ahhoz, hogy a külföldi befektetők ide jöjjenek, elsősorban az infrast­­riktúrát kell megfelelően kiala­kítani? Cs. L.: Igen, de a városban először ezeket az óriási szociális problémákat kellett volna leküz­deni. Irthit! Térjünk vissza a közgyű­lésükre. Szavazás útján döntöt­tek? Cs. L.: Igen, a két FKgP-s al­polgármester tartózkodása mel­lett, a jelenlévő tagság egyhan­gúan megszavazta a kilépést. A két tartózkodást annak tulajdo­nítom, hogy mindkét alpolgár­mester beosztottja a polgármes­ternek, és nyilván ők a mundér becsületét védték. Valószínű, nem mertek ellent mondani Rapcsák doktornak. BlEUB Elnök úr­ Torgyán dok­tor számtalanszor tanújelét adta, hogy megkülönböztetett figyelemmel kíséri Vásárhely sorsát, ő mit szól ehhez a „ki­ugráshoz”? I. B.: Mi, Csáki Laci bácsival voltunk Pesten és tárgyalásokat folytattunk dr. Torgyán Józseffel, s meghatalmazást kaptunk arra, hogy megtaláljuk azt az utat, ami a kisgazdapárt népszerűsítését szolgálja, és elősegíti a városban a tömeg megmozgatását. (Folytatás a 23. oldalon) Pénteken ülésezett a Független Kisgazda Földmun­kás és Polgári Párt hódmezővásárhelyi szervezete. Döntő lépésre szánták el magukat, nevezetesen, hogy kilépnek a ’94-ben alakult Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyért nevű, több párt alkotta szövetségből. Az esettel kapcsolatban kérdeztük Imre Béla elnököt és Csáki László alelnököt. Vajon Torgyán mit szól mindehhez? Imre Béla: Itt az idő, hogy a kisgazdapárt megmutassa erejét

Next